2015. augusztus 17., hétfő

Bűnbe esve - 7. fejezet


..."Felmondok"...


Holland szemszöge:

Halálos csöndben figyelem James arcát míg alszik, kezét összekuszálódott hajába süllyeszti, míg  ziláltan szedi a száján a levegőt. Aggodalmasan összeráncolt szemöldöke és egy szeméből kifutó könnycsepp árulkodó jel rémálmáról. Arcomat a mellkasára fektetem és derekát szorosan átölelve próbálok neki még így is erőt nyújtani, azonban ő megrázkódik és fészkelődni kezd. Fejét jobbra és balra ingatja, mintha elakarná takarni maga elől a lelki szemei elé táruló látványt, mely álmában kísérti. Újabb könnycsepp csordul ki a szeméből, amit én nyugtatóan lecsókolok róla, aminek köszönhetően rövid időre elnémul és viszonylag nyugodtan szuszog tovább. Aztán mocorogni kezd.
- Ne tedd ezt! - hangja elveszlik a sötét, csendes szobában. Hasára helyezem a kezemet és nyugtatóan végig simítok rajta, mialatt belőle egy apró sóhaj bukik ki. Figyelem, ahogy ráncai a szeme körül kisimulnak, miközben ő egyre zavartalanabbul pihen tovább. Rövidesen ismét nyöszörögni kezd és nehezen kezdi szedni a levegőt. Kétségbeesetten figyelem, ahogy szólásra nyitja a száját és érthetetlenül motyogni kezd, majd megrázkódik. - Kérlek, ne! - szuszogja, míg könnyei záporesőként hullanak a párnára és halkan szipogni kezd. Bátortalanul megérintem az arcát és végig simítok rajta, ezután pedig gyengén rázni kezdem a vállát. Egyszerűen képtelen vagyok tovább hallgatni szenvedését, mégha az csak egy lidércálom is. Könnyekkel áztatott, riadt tekintetét rögvest rám emeli, míg én ijedten vizslatom minden egyes rezdülését.
- Ne haragudj, sírtál álmodban, én pedig nem tudtalak megvígasztalni - nyelek nagyot, míg ő szótlanul néz a szemembe, majd a padlóra és onnantól kezdve el sem fordítja onnan a szemét.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Gyakran vannak rémálmaim - húzza el szomorúan a száját, míg én elmosolyodok és igyekszem a karjaiba fészkelni magam. Szorosan ölel magához, mintha az élete múlna rajta és mellkasára helyezett kezemmel érzékelem szívének heves dobogását. Mély levegőt véve temeti hajamba az arcát, míg én a hátát simogatva próbálom megnyugtatni.
- Nem kell erről beszélned, ha nem akarsz - suttogom a fülébe, miközben ő felsóhajt és vállamnál fogva eltaszít magától. Szemembe nézve elmosolyodik és apró csókot lehel a homlokomra. Meglepetten figyelem, ahogy ezután továbbra is engem fürkész, míg én egyszerűen csak szorosan magamhoz húzom és a szája szélére nyomok egy puszit, amitől ő fáradtan felnyög.
- Köszönöm.

Órákkal később már Paul előtt állok egy kék földig érő, testhez simuló báli ruhát viselve, melyet ő szó szerint rám könyörgött. Állát mutató és hüvelykujjával tartja, miközben ráérősen hümmögve töpreng azon, hogy változtatnia kellene még vagy már teljesen elkészültem-e.
- Fordulj meg! - parancsol rám, hogy megnézhesse hátulról is, hogy minden passzol-e. - Hm...
- Paul, kérlek! Most fordultam meg már negyedszerre! Ha eddig nem találtál semmi kifogásolni valót az egész biztos azért van, mert nincs benne olyan - mondom, miközben nem tudom megállni, hogy végig ne simítsak a ruha oldalán, melynek selymes tapintása szinte vonzza a bőrömet. Paul elmosolyodik, ahogy látja rajtam mennyire élvezem, hogy ilyen anyagot viselhetek, majd odajön és egész közel hajol hozzám. Eszelősen sandítok rá, míg ő egy percre sem hagyja abba a somolygást.
- Bármikor kölcsönkérheted egy randevúra, ha szeretnéd. Biztosíthatlak, hogy a főnök tőlem nem szerez róla tudomást - kacsint rám, ellenben értetlen arcom továbbra is ő felé fordítom.
- Miről beszélsz?
- Ne játszd a hülyét! Tudom, hogy jársz valakivel - közli és a hátam mögötti tükörhöz lép, hogy megigazítsa magán az öltözékéből nélkülözhetetlen puha tapintású, kockás flanel ingét. Váratlanul ér a mondandója, így lesápadt arcomat inkább az ablak felé fordítom, amelyen túl az előtte álló magas cseresznyefát kezdem bámulni.
- Nincs senkim - suttogom mintegy magam elé úgy, hogy a szavak szinte égetik a torkomat valamint a szívem is csalódottan heves dobogásra kezd.
- A csokrok nem erről árulkodnak és a csoki is elég finomnak néz ki - gügyögi a szokásos stílusában, míg én egészen letaglózva álltam előtte. A szemeibe néztem, hátha elneveti magát, hogy szép álom volt Holland, de ébredj fel, viszont hiába vártam, mivel ehelyett inkább retardáltnak nézett, aki kettőig se tud számolni a megdöbbentségtől. - Ott vannak a főnök irodájában, mert csak oda fértek be, máshol csak útban lennének. Szerencséd, hogy nincs bent Mr. Herondale jelenleg, mivel igencsak kiverné a balhét, ha megtudná, hogy egy alkalmazottjának az udvarlója oda intézi az ajándékait - szám mondataira egyre hatalmasabb vigyorra húzódik és csapot papot ott hagyva fejvesztve rohanok James irodája felé ügyet sem vetve arra, hogy Paul kiabál nevetve, hogy nehogy eltépjem a báli ruhát. Feltépem az ajtaját és szinte elbőgöm magam a látványra, ami fogad. Vörös és fehér rózsákkal teli csokrok lepik be az egész padlót, egy lépést sem tudtam volna tenni, ha megpróbálkoztam volna vele. Szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak, egyszerűen megszólalni sem tudtam és ha ez nem lett volna még elég, egy hatalmas bonbon hevert a középen elhelyezkedő íróasztalon. Nagy levegőt véve indulok meg lomha léptekkel Paul felé egy fél pillanatra, hogy a telefonomat magamhoz vegyem. James száma az első, amit azonnal beütök, hiszen egészen nyilvánvaló, hogy ő áll emögött az egész mögött és meg kell mondjam jól esik a tudat, hogy számítok neki. Szívem vadul ver, miközben felbúg a telefon és beleszól az a hang, mely egész nap körülvett. A rekedt, mély torokhang egyszerűen felizzítja belsőmet és vigyorgásra késztet.
- Csak azért hívlak, mert szeretném megköszönni ezt az egészet - szólalok meg mindenféle tétova dadogás nélkül, miközben élesen beszívom a levegőt, ahogy újra az irodába indulok. - Ez gyönyörű! - figyelem a virágokat és egy pillanatra teljesen elhomályosítja az a bizonyos rózsaszín felhő a szememet.
- Miről van szó? - kérdezi hangjából kifolyólag egészen kíváncsian. Felnevettem a színészkedésén, miközben egyre igyekezett bizonyítani, hogy halvány lila gőze sincs erről az egészről. Hangja csengése habár őszintének tűnt, mégsem sikerült engem a csapdájába csalnia és kacagástól rázkódó vállakkal hallgattam végig egyre érdeklődőbb kérdéseit.
- Ugyan már, ne tedd a hülyét! - mondom, közben a készülék másik oldaláról egy csalódott sóhajt hallok, aminek miértjét nem sikerül megértenem. - Betudnál jönni?
- Nyugi, már úton vagyok! - közli és hallom, ahogy a háttérben csapódik a kocsi ajtaja, pillanatokkal később pedig felbrümmög a motor benne - Látni akarom az arcodat! - érzékelem hangján, hogy mosolyog, de mégis valamilyen szinten feszült. 
- Én is a tiéd - harapok az ajkaimba, miközben elképzelem James csillogó szempárját, ahogyan a lábaim közül kukucskál ki vagy épp ajkát, amely belemosolyog a csókjainkba.
- Meghiszem azt édesem - kuncog fel, mialatt tudatosul bennem, hogy újabb becenévvel áldott meg. Be kell valljam ez jobban elnyerte a tetszésemet, mint a véget nem érő cicázás. Az idegesítő, míg ez magától értetődően édes és aranyos. Megmondom őszintén, hogy soha nem értettem a pasiknál ezt a becézős dolgot, mert véleményem szerint általában azt szoktuk így hívni, aki közel áll a szívünkhez, na de hogy a teljesen idegen vagy épp távoli ismerősöket miért illetik ilyen nevekkel az még előttem is rejtély. Lassú léptekkel távolodok el az ajtótól, ahogyan percek múlva hirtelen nagy robajjal tör utat felém James és elém érve gondolkodás nélkül szorosan a karjába zár és belép az irodájába. Ám a várt reakció helyett ökölbe szorítja a kezét és állkapcsát is összeszorítja, miközben összevont szemöldöke alatt rám pillant. Kezébe veszi az egyik fehér rózsát és idegesen méregetni kezdte, ahogyan kiemelt finom szirmai közül egy apró papírfecnit, ami eddig egészen elkerülte a figyelmemet. A papírdarabon egy számomra ismeretlen kézírással szerepel egy szó: Sajnálom!

Félórával később James még mindig a papírdarabnak szenteli figyelmét és pontosan tudja, hogy kitől származik, ahogyan én is. Hiszen soha nem kerültem összetűzésbe annyira senkivel, hogy bármiért is bánkódnia kellene, ez alól egyedül csak Alaric kivétel. Próbálok szemet hunyni afelett, hogy picit túlzásba esett a bocsánatkérést illetően, azonban meg kell hagyni mégis kedves gesztus volt tőle és habár még mindig bennem él az emlék, valójában már egyáltalán nem haragszom rá. Nincs rá okom, hiszen be volt rúgva és megkapta érte a büntetését is. Mi értelme volna még kínozni? Hiszen ennek ellenére le rí róla, hogy a lelke mélyén jó ember.
- Min töprengsz? - pillant rám a főnököm, mire én megrázom a fejem és halványan elmosolyodok. Voltaképpen halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mit keresek még az iroda kellős közepén, míg ő egyszerűen csak az ujjai közé szorosan biggyesztett fecnit bámulja már időtlen idők óta szótlanul. Váratlanul elkapja a kezem és egészen közel húz magához pillanatnyi némaságomat követően, a hirtelen ötletétől egy röpke másodperc erejéig elfelejtek levegőt venni, amit ő minden bizonnyal észre is vesz, tekintve csábos mosolyát. - Fogalmad sincs milyen mámorító érzés tölt el ilyenkor, mikor miattam hagy ki a légzésed - mondja és végig simít a csípőmön, aminek hatására egy nyögés hagyja el a számat, ezzel felperzselve a mellettem álló férfit, aki szenvedéllyel átfűtött tekintetével már szinte fölfalta az egész testemet.
Ajka egyszeriben ólom lassúsággal közelednek felém és lehel forró levegőt a számra, amitől hirtelen kiszárad a torkom és automatikusan megnyalom az ajkaimat és tekintve, hogy alig volt köztünk távolság a nyelvem az övét is érintette valamilyen szinten, amire ő egy apró morgással jutalmazott, viszont mielőtt lépett volna, előzmények nélkül megfordul és az ajtó felé veszi az irányt. Egy jelentéktelen másodpercig azt hiszem kiront az ajtón egyedül hagyva engem, ám ezen gondolatmenetemet tüstént elhessegetem, hiszen az ajtót akkora robajjal hajítja be, hogy az jó, hogy le nem szakadt onnan. Ezt követően megfordul és teljes súlyával rám nehezedik, ahogy az íróasztalára nyom. Mindenféle teketóriázás nélkül szinte letépi rólam gyengéden a ruhát, ezzel közszemlére téve hamvas, napbarnított melleimet, amik egyikébe egész egyszerűen beleharap, evvel egy visszafojtott sikolyt kipréselve belőlem. Egy csekély percig tiltakoznék karjaim hadonászásával, ezzel szemben ő ezt a helyzetet megoldva az egyik kezemet a fejem fölé szorítja, míg a másikkal arra kér, hogy saját magamon simítsak végig, amit én mindenféle hezitálás nélkül boldogan megteszek, mindaddig amíg ő a nadrágja egyre növekedő dudorát nem markolássza.
-  James, gyere ide! - sóhajtom és kezeimet átveszik az övék, míg az övét az enyémek és egymást kényeztetve halkan nyögdécselünk. Egy nagy rántással letépi rólam azt a kevéske ruhát, ami még eltakarta előle fedetlen testem, ezt követően pedig már ott feküdtem alatta teljesen kiszolgáltatottan és kiéhezve rá, míg ő hangosan lihegve magatehetetlenül és megbabonázva ért hozzám. - Halkan, nehogy valaki meghalljon minket, hiszen csak munkatársi viszony van közöttünk!
- A francba már, ki nem szarja le, hogy ki hall minket, ez már rég több, mint egy munkatársi viszony! Azt akarom, hogy mindenki hallja, hogy baszlak és hogy ezt csakis én tehetem meg, mert aki hozzád mer érni annak az volt az utolsó elbaszott lépése az életben! - trágár szavaira egyre inkább nő a hasam alján a feszültség és felizgat, ahogyan rólam és az udvarlóimról beszél. Erősen zihálva és vágytól fűtve pillant rám, miközben átszelve azt a parányi távolságot szájára tapasztom a sajátomat és rögtön csókommal elárulom, hogy pontosan erre vágyom én is, ami az elmondottaiban szerepelt. Ujjait lassan belém vezeti és egyre nagyobb gyorsasággal kezdi bennem mozgatni olykor megnyalva azokat, míg én sűrű nyögések közepette magatehetetlenül hánykolódok. Ezt követően hirtelenjében társít hozzá még egyet, ami teljesen váratlanul ér, így élesen szívom be a levegőt és próbálok körkörös mozdulatokat végezni, ám ő lefelé kényszeríti a csípőm megálljt parancsolva ezzel.
- Ezért megöllek! - mondtam, miközben ő férfiasságával egyre közelebb került a számhoz, amit automatikusan kinyitottam. Egy pillanatra azt hiszem zavarja a hangom és így akar csendre inteni, viszont ez a kétely hamar elfoszlik bennem hallva szapora nyögéseit.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy fenyegetőzz édes! - lendíti meg csípőjét előre, ezzel teljes valóját magamba tolva. A kezemet elengedve azt útjára indítom egyenesen a szerszámára és gyors mozdulatokat végezve igyekszem neki örömet okozni, amihez pár perc se kellett, sem neki, sem nekem. Remegve bújok meleg a karjaiba, miközben ő belém hatol immár ujjait elfelejtve és szinte ketté szakítva engem kezd el eszeveszettül kefélni ami mindkettőnkből sóhajokat vált ki, viszont lábam meg nem szűnő remegésbe kezd, amit fogalmam sincs miért, de nem bírom ki, hogy ne tegyem szóvá.
- James, áll meg, ez így szar! - kiáltok fel minden erőmet összeszedve, mire ő teljes valójában ledöbbenve áll fölöttem. - Vagyis, bocsi, de ez eléggé kényelmetlen. Nem jól csinálod - harapok a szám sarkába, míg ő összevont szemöldöke alatt rám tekint.
- Mit csinálok rosszul? - dönti picit oldala a fejét érdeklődően, én pedig hirtelen elröhögöm magam, tekintve a helyzet kínosságát.
- Begörcsöltem, lehetne picit lassabban, borzasztóan gyors vagy és nem tudom tartani a tempót - szája sarkában megjelenik egy apró mosoly, majd annak kíséretében bólint. Érzem, ahogy lüktet bennem és szinte felsikoltok, amikor egyre mélyebb köröket ró le bennem. Számra tapasztja a kezét és mellembe csókol, majd egyenesen a köldökömbe, mire én ívbe feszítem a hátam és érzem, ahogy mindjárt testet ölt szó szerint a vágy, mely kettőnk között szikrázik. Sínylődve vonaglani kezdtem, mint egy bárány, amit mészárszékre vonnak, mert nem bírtam ki, hogy ne mozduljak meg, ám most nem kényszerítette vissza derekamat az íróasztalára, hanem egy ordító nyögéssel jutalmazott meg, melytől olyannyira felbátorodtam, hogy ahogy közeledtem a csúcshoz, annál erősebben haraptam a vállába és a fogságban lévő kezeit is jobban szorítottam, ezzel kismértékű zúzódást okozva neki. A kéj teljesen elvakította a szemét, egyre gyorsabbra vette a tempót, majd pillanatokkal később sikítva mentem el, amíg ő befogta a számat csókjának lágy érintésével, ezt követően ő is hatalmasat nyögve ment el bennem. Majd még tett pár levezető lökést és egy apró csókot lehelve a számra rántott fel az asztaláról és megizzadt hajamon végig simított. Kifújom magam és csak azon túl realizálom tetteimet, hogy mit műveltem. Valószínűleg sohasem kérdőjelezték meg a szeretkezését, mire én egy egyszerű alkalmazottja ennek mindenféle kétely nélkül hangot adtam. Szégyenlősen lehajtom a fejem és zavartan ajkaimba harapok és legbelül erősen felkészülök arra, ami majd rám vár. Kifog rúgni, levonja a fizetésemet vagy meg fog alázni mindenki szeme láttára esetleg ne adj isten mindhármat egyszerre, egy szomorú sóhaj kíséretében helyet foglalok továbbra is anyaszült meztelenül az íróasztalán, ahol pillanatokkal ezelőtt fantasztikus orgazmusban volt részem. Percekig magam elé bámulva igyekszem egy döntésre elhatározni magam, mely habár nem könnyű, de azt hiszem mindenkinek jobb lesz.
- James! - kék tekintete pillanatok alatt megtalálja az enyémet és nyakkendő kötés közben figyelmét egyedül csak rám szenteli. Tudom, hogy ki kell használnom az időt, mert alighanem nem sokára nekem már hűlt helyem lesz itt és így vagy úgy, de lelécelek innen, én pedig nem fogom hagyni megaláztatni magam, ezért döntöttem. - Felmondok!
- Tessék? - nevet fel hitetlenkedően, viszont hamar lefagy az arcáról a mosoly, amikor meglátja a szomorú tekintetemet. Tudom, hogy ennyiért kiszállni a modellkedésből nevetséges és ennyi ésszel a következő állásom minden bizonnyal a cirkuszban lesz, de egész egyszerűen nekem ez sok. - Nem mondhatsz fel!
- Szeretnék kérdezni valamit! - állok meg előtte határozottan, már amennyire ezt éva kosztümben teheti az ember lánya. - Érzel irántam puszta testi kívánáson kívül egyebet?
- Ennek mi köze van az egészhez? - tekint rám eszeveszetten, mire én csak megvonom a vállam és egy lépést teszek felé. Szemei rám tapadnak és ha nem lennék most ennyire határozott ezzel a dologgal kapcsolatban rögtön elalélnék.
- Csak válaszolj az istenért is! Tudnom kell! - apró sóhaj csúszik ki a száján és pánikolva a hajába túr. Föl és alá kezd járkálni szemét mindvégig a padlón felejtve. Szinte látom, ahogy mozognak a fogaskerekek az agyában.
- Mondtam már, hogy ez az egész több, mint egy egyszerű munkatársi viszony - suttogja maga elé, miközben kezét a zsebébe süllyeszti. - Azt is mondtam, hogy kedvellek.
- Tudom. A köztünk történtek tényleg nem mindennapi dolgok munkatársak között, hiszen kinyaltad a seggemet, szó szerint. Kedvelni viszont én is kedvelek sok mindenkit, köztük téged is természetesen, tehát ez nem az a válasz, amit várok - fonom karba a kezeimet és gondterhesen figyelem minden egyes rezdülését. Valahol azt remélem, hogy a válasza az lesz, hogy igen, érez valamit, azonban halk és mély hangjával elutasító választ ad a számomra, amitől ismételten úgy érzem magam, mintha megforgatnák azt a bizonyos tőrt a szívemben. Fájdalmas sóhaj tör ki a tüdőmből, amikor is tudatosul bennem, hogy a lassan szívemhez nőtt munkahelyemet el kell hagyjam, tekintettel arra, hogy bárhogy is érez a főnököm irántam egész biztos, hogy nem szeretnék egy komolytalan kis viszonya lenni, aki a végén már csak azért fekszik össze vele, hogy ne rúgassa ki magát vagy hogy magasabb pozícióra pályázzon. Komótos léptekkel veszem fel a nemrégiben levetett estélyit és némán szambázok vissza elkenődötten, ami habár szó szerint lerítt rólam hálám és köszönetem Paulnak és mindenki másnak, aki látott, hogy ezt nem tette szóvá. Nem volt kedvem improvizálni, az igazat pedig még a legjobb barátnőmnek sem szívesen mondanám el, nem hogy kollégáknak. Döntöttem, lelépek.

Másnap, miután kelletlenül benyújtottam a felmondásomat egy bögre tea kíséretében látok neki egy új munkalehetőség keresésének az újságokban. Legnagyobb szerencsémre egészen sok állást találtam benne, viszont sajnos nem tudnám magamat huzamosabb ideig kéményseprőnek vagy kutyasétáltatónak elképzelni. Egyik sem az én reszortom. Csalódottan lapozok egyet, amikor is megakad a szemem egy kihagyhatatlan ajánlaton, amire természetesen azonnal reagálok, így telefont ragadva gondolkozás nélkül tárcsázom a számot, melybe egy kislány szól bele először, ami egy pillanatra megmosolyogtat. Régen, amikor épp a szüleim éppen nem voltak telefonközelben, szinte hanyatt homlok rohantam a mobiljukért, amikor azokon felcsendült az ismerős hang, mely az egyik ügyfelet jelentette, habár több, mint valószínű, hogy nem igazán repestek az örömtől, amikor anyukám tárgyilagos hangja helyett az enyém csengett a vonal másik végén, de ezt sosem tették szóvá, még akkor sem, amikor elkezdtem velük beszélgetni arról, hogy épp milyen mesét néztem vagy épp mit csinálok, miközben nekik valószínűleg sürgős dolguk volt, de sosem tették ezt szóvá és ez a mai napig megmelengeti a szívemet és igyekszem én is e képpen cselekedni, mindazonáltal pedig szeretem a gyerekeket, ezért sosem volt probléma a velük való kommunikálás.
- Szia! Dominic Walkert keresem az álláshirdetés miatt! Esetleg otthon van?
- Csókolom! Papó ma véletlenül itthon hagyta a mobilját és úgy ment el dolgozni - mondja a lány, hangjából kivehetően körülbelül tizenkét évesnek állapítottam meg. - De szólhatok neki a céges telefonon, ha úgy tetszik gondolni!
- Az is nagyon jó lenne, de ha nem gond megtudod nekem is adni azt a számot? Csakhogy, ha esetleg máskor is otthon felejtené a mobilt, akkor ne mindig téged zaklassalak ezzel! - mosolygok bele a telefon kagylójába, ahogy hallom, hogy a lány a vonal másik végén felnevet és kotorászni kezd.
- Diktálhatom? - automatikusan bólintok, bár tisztában vagyok vele, hogy ő ezt nem láthatja, így gyorsan elhadarok egy helyeslő választ, majd miután sikeresen leírom azt a számot és megköszönöm, gyors búcsúzás után le is rakom a telefont.

Nate szemszöge:

A tőlem telhető legnagyobb nyugalommal térek be az irodába, ahol a szokásosnál is morcosabb bátyámat találom egy jókora kupac virágcsokrok között.
- Hali! - köszönök neki egy aprót intve egy csintalan vigyor kíséretében, majd megállok az asztala fölött, amelyen egy bontatlan bonbon terül el, melyre hamar felcsillan a szemem, ezért megkockáztatva az esélyeimet, hogy James eltöri a kezem, ha hozzáérek, mégis kibontom és a számba dobom az első kezembe akadó rumosmeggyet, mely csokiba mártva isteni ízvilágot robbantott a számban.
- Remélem megfulladsz benne - áhít nekem mindenféle jó kívánságokat a bátyám, mire én elröhögöm magam és bekapok egy újabbat, amire ő csak egy apró morgással felel.
- Köszike! Amúgy mizu? - foglalok helyett az előtte lerakott két szék egyikén és magamhoz veszem immár az egész doboz édességet.
- Semmi - rázza a fejét és tollát kattogtatva vesz maga elé egy lapot, majd szorgosan kezdi megtölteni őket az aláírásával.
- Az tök fasza, na és miért van tele a bréd? Mert még csak arra sem méltattál, hogy egy bratyói ölelést adj nekem - nézek rá csüggedten, mire ő egy fáradt mosoly kíséretében megrázza a fejét és nekem dobja a tollát, ami elől elhajolva kapok be egy újabb bonbont - Amúgy ez kié? Kurva finom! - nyalom meg az ajkaimat, igazolva ezzel állításomat, mire James csak legyint egyet és újra minden figyelmét a papírjának szenteli, melyhez újabb tollat kotor ki a feneketlen fiókjából.
- Ric küldte a dudvákkal együtt Hollandnak.
- A macának, akit dugsz? - húzom föl a szemöldökömet, mire ő csak összeszorított fogakkal rám emeli a tekintetét. - Haver, én is hallok pletykákat, itt mindenki tudja, hogy van köztetek valami - mondom, miközben rákacsintok a bátyámra, aki tenyerébe temeti az arcát és némán hallgatja a közlendőimet - Amúgy nyugi nincs nagy cirkusz, mert csak a női mosdóban hallottam, szóval aggodalomra semmi ok.
- Akarom tudni, hogy miért voltál te a női mosdóban? - néz rám összehúzott szemöldökkel, mire én rázni kezdem a fejemet.
- A múltkor mikor rám jött kaksibombázás, akkor szinte kitiltottak a férfi mosdóból. Haza meg nem fogok menni, csak azért, mert szarnom kell, úgyhogy bementem a másikba - mondom diadalittas tekintettel, mivel elvégre is kijátszottam a többieket, ez nem kis teljesítmény, ha úgy vesszük, bár James tekintetét elnézve ő abszolút nem méltányolja tettemet, ezért inkább vigyorogva bekaptam egy újabb bonbont - Amúgy erre az egészre visszatérve. Miért lett hirtelen Ricből Rómeó? Őt ismerve hamarabb megette volna ezt a finomságot, minthogy odaadja valakinek, hogy csak úgy tétlenkedjen árván az asztalán, na meg ez a sok virág. Felcsapott kertésznek az öreg? - kérdezem, mire ő csak nyugtatóan masszírozza orrnyergét, merem kijelenteni, hogy lehetséges, hogy ismételten sikerült az agyára mennem, mint általában. De kérem, mi legyen a szórakoztatása egy ifjú milliárdosnak, mintsem az, hogy a bátyát bolondok házába juttassa? - Amúgy hol van a cica? Ma még nem is láttam!
- Már nem dolgozik itt többé!
- Kirúgtad, te idióta? - állok fel és hirtelen nem tudom, hogy dühös legyek vagy inkább szórakozott a bátyám kínján.
- A francokat, felmondott! - gyűri össze a kezében az előtte elterült papírlapot és remegni kezd az álla dühében.
- És most mit akarsz csinálni? - kapok egy újabb bonbont és elé rakom a dobozát nagylelkűen, hogy ő is vehessen belőle. Ahelyett azonban feláll és kidobja a kezében összegyűrt lapot és a kukába dobja, majd nagyot sóhajtva vesz egyszerre két csokit is ki a dobozból. Legszívesebben rászólnék, hogy azért ne vigye túlzásokba a dolgokat, de elnyomom magamban és inkább az elmondottaira szentelem a figyelmemet.
- Őszintén? Fogalmam sincs.

Holland szemszöge:

Másodszorra tárcsázom fel a kislány által lediktált számot, viszont a vonal túlsó végén megint csak foglaltat jelez, ezért eldöntve, hogy majd később próbálkozom újra az újságot kezdem böngészni, azonban szomorúan veszem tudomásul, hogy se kőműves, se lakatos, se műkörmös nem vagyok, ezért teljesen esélytelenül vágok bele a dolgok közepébe, de sebaj. Egyszer élünk, vagy mi. Szemem hirtelen megakad a tőlem nem messze lévő lehajított laptopomon, ezért kapva a munkanélküliség jó oldalán is magam elé veszem és szorgosan beütöm azokat az oldalakat, melyeken a legtöbbet szörfölgetek. Automatikusan rákattintok a tumblrre valamint a társkereső oldalra, ahol időm legtöbb részét töltöm. Valójában fogalmam sincs, hogy mikor és miért csináltam ezt a profilt rajta magamnak, de biztosan állíthatom, hogy egy percre sem bántam meg, ugyanis nem is társkeresőnek használom szinte, hanem egy egyszerű barátkozó oldalnak, ahol rengeteg online barátot szereztem, akiknek tényleg bármikor kötöttségek nélkül elmondhatom életem nagy titkait anélkül, hogy besértődne vagy érdeklődést kellene mutatnia, tekintve, hogy nem is ismer. Rákattintok nyomban az új üzenetekre és értesítésekre és boldogan állapítom meg, hogy új barátnak jelölést kaptam. Nyomban rákattintok a profiljára és érdekes dolgokat vélek felfedezni, például a profilképét illetően. Törperős, hihetetlen, de tényleg egy aranyos kis kék törp volt a profilja, ami rögtön mosolyt csalt az arcomra. Elfogadtam a barátnak jelölését és rögtön ráírtam. Igazából fogalmam sem volt, hogy elérhető-e ugyanis valamilyen furcsamód minden adatát elrejtette még a barátai előtt is, bár valamilyen szinten ezt megtudtam érteni.

Fuzzy22: Szia édesem! Mi újság van arrafelé?

Testem egészen különösen reagál a becézésre, tekintve, hogy eszembe juttatja a főnökömet, aki habár mérget vennék rá, hogy minden második lányt így hív, mégis belebizsergek.

Supnat10: Szia! Épp állást keresek, mert idióta vagyok és felmondtam!

Nyíltan beszéltem vele, nem szégyellem felvállalni saját magamat, pláne egy idegen előtt nem, akivel csak chaten keresztül kommunikálok és tekintve, hogy ő sem sok mindent tudhat meg rólam a felhasználónevemen és a profilomon kívül, melyen mellesleg valóban én szerepeltem, nincs rejtegetni valóm.

Fuzzy22: Kitalálom! Egy fasz volt a főnököd és kihúzta nálad a gyufát!

Megmosolyogtat a mondandója, hisz bekell valljam igaza van. James egy idióta fasz, aki kíméletlenül pengette a gitáron a húrokat és ha a közönség azt kívánta, hogy a színpadon törje össze a vadonatúj gitárját, ő összetörte, ahogy a szívemmel is tette.