2016. augusztus 7., vasárnap

Bűnbe esve - 11. fejezet


...Felszínre került érzelmek...


James szemszöge:


Húsz perc. A türelmetlenségem óriási problémának számít - na meg Holland elképesztően formás teste, amiről mindig azt képzelem, hogy fölém tornyosul, ami megakadályozza, hogy a legjobb barátjaként tudjak vele viselkedni. Muszáj megérintenem és beszélgetnem vele. Mégis ilyen érzésekkel, hogy a fenébe lehetnék mellette puszta haverként? Pláne úgy, hogy az a vadbarom is próbálja elcsavarni a fejét? Ujjbegyeim idegesen siklanak végig a hajfürtjeim között, míg egy hatalmas sóhaj bukik ki belőlem. Fuzzy22 már csak a nevével felbosszantott. A tenyerem szinte viszketett azért, hogy megüssem abban a pillanatban, ahogy megláttam a nevét. Nem mintha, ez nem történne meg később. A kezemben lévő fémvillát forgatom az ujjaim között, rá sem pillantva az előttem lévő fehér, lapos tányéron a sütemény nemes egyszerűen még érintetlen. Nem is értem mi a fenéért hozta be Holland. Tekintettel a jelenlegi helyzetre egy morzsát sem vagyok hajlandó addig lenyelni, amíg a véget nem érő kérdéseimre végre választ nem kapok. Miért nem ismertem fel a nevet már elsőre? Hiszen teljesen egyértelmű, hogy csak egy idióta létezik a világon, aki képes egy társkereső oldalon nemes egyszerűséggel spicces nevet megadni és felturbózni egy kék törp profilképpel. Legbelül fortyogom a dühtől és fájó gondolatok cikáznak a fejemben, mialatt a telefonom kijelzőkére pillantok, amitől még inkább bosszúsabb leszek.
- Itt vagyok, ne haragudj, csak muszáj volt felvennem, egy vendég volt, aki nem tudja eldönteni, hogy milyen tortát vegyen a kislányának. A torta alakjának a figurát kell ábrázolnia, végülis nincs vele gond, viszont ez a varriálás a sírba fog vinni. Oké, ez a munkám, de a héten már harmadszorra hív fel változtatni a tervén, hogy milyen is legyen. Először Barbie babás, utána már Füles, most meg Darth Vaderes. A francba már! Nem lehetne, hogy legalább picit módosítson, ne az egész ötletét, ha már ennyire ráér? - borul le elém az ágyra, a tenyerébe támasztva az arcát és fáradtan felsóhajt. Némán bámulom őt, majd barna szemeit végre rám emeli. - Sajnálom, hogy felkellett vennem. A karamellástej talán már ki is hűlt.

- Nem baj, ez a huszonkét perc és hat másodperc semmiség volt, szinte nem is számoltam - a hangleejtésem persze elárulja, hogy igen, rendkívül kínlódtam és minden egyes másodperc egy idegőrlő órának tűnt, de ezt természetesen nem vallanám be neki jelen pillanatban. Szeme sarkai ráncba szaladnak, ahogy mosolyogni kezd. - Bocs, hogy kutattam a gépedben. Nem tudom mit gondoltam...

- Ki az? - vág közbe egyetlen szemérnyi bűntudat nélkül, míg én kihívóan tekintek rá. - Ne nézz így! Azóta beszélek vele, mióta felmondtam és habár ő mindent tud rólam, mármint tudja, hogy nézek ki, tudja milyen zenét szeretek, mik az álmaim, hol dolgoztam és még a rohadt kapcsolatunkról is, míg én a néhány személyes tulajdonságán kívül semmit, ami arra utalna, hogy tudjam valakihez kötni. És ez így nem fair! Ha ő tudja, én is akarom tudni! Szóval ki vele, ki Fuzzy22? 

- Körülbelül száznyolcvan centi, zöld szemek, idegesítő zabagép... - kezdem sorolni a gyerekkori jóbarátom tulajdonságait, majd elhallgatok, amikor eszembe jut, hogy Hollandnak azért nincs ennyire gyönyörű emléke róla, legalábbis a részeg mivoltáról biztos vagyok benne, hogy nincs. - Ric! - A szeme kerekre tágul, az értetlenség tengere vad hullámzásba kezd, majd összevonja a szemöldökét és a kezemért nyúl. Utálom, ha hozzám ér, olyan, mintha egy elektromos kerítéshez nyúlnék szándékosan fájdalmat okozva ezzel magamnak. Mindenem életműködésbe lép és szinte teljesen elolvadnék a tekintete és az érintése hatására, bár egy testrészem egész biztosan sziklaszilárd állapotban maradna, és az nem az egóm. Az valahol a semmi közepén tér magához, azt sem értve, hogy mégis, hogyan került oda.

- Te kérted, hogy beszéljen velem? - óvatos kérdése meglep. A kezét a számhoz emelem és egy apró, óvatos csókot hintek rá. A légzése elakad, ami önkéntelenül is egy apró mosolyt csal ki belőlem.

- Nem is tudtam róla, hogy beszél veled. De azt hiszem az oka egyértelmű... - kalandoznak el a gondolataim és próbálom a drága barátom fejébe képzelni magamat. Vérig sértette Holladot aznap este és majdnem testileg is kárt tett benne, ám szerencsére ezt megakadályozták, de a tényen nem változtat: Ric bűntudata még mindig élénken él benne. - A barátoddá akar válni. A körülményeket tekintve azt hiszem szükséged is van rá. Jó ember, szaros korunk óta egymás mellett vagyunk. Adj neki egy esélyt, hogy jóban legyetek! Rád fér egy igaz barát.

- Itt vagy nekem te - fogalma sincs róla, hogy a szavaival szinte összetöri a szívemet. Kis híján érzem, ahogy apró darabokra szakad. - Neked is elmondhatok mindent, te vagy a legjobb barátom.

- Úgy beszélsz, mintha ez annyira egyszerű lenne - szakad ki belőlem, viszont nem bánom meg. - Te nem érzed ezt, ami köztünk van? Hogy rohadtul nem közömbös a másik? - a szemeit ezúttal nem emeli rám, nem néz az enyémbe, ahelyett inkább a karkötője láncát vizslatja vörös arccal és szétnyíló ajkakkal, amiért szinte epedezem, hogy had csókolhassam. Az ujjaimal felemelem a fejét annyira, hogy eltudjak mélyülni a tekintetében, azonban ő az ajkába harap és egy apró mosolyt ereszt felém.

- De igen, érzem - a szavai olyan boldogságot ébreszetnek bennem, hogy talán még én sem hiszem el, hogy képes vagyok valaminek ennyire örülni. Derűs kábulattal nyúlok utánna és segítem fel az ágyról, hogy aztán egy pillanat múlva már úgy csüngjek az ajkán, mint egy éhes ragadozó.

A szájára tapadok és vadul csókolni kezdem, közben egész testével a falnak préselve. Teljesen elvagyok ragadtatva tőle, ahogy egy apró nyögés hagyja el a száját. Ez már nem a szelíd Holland, akivel üzentetnek, hogy Paul késik, nem fél hozzám érni és rám szólni. Ez az erőteljes, domináns Holland, aki már készen áll a dugásra, hogy kárpótoljon minden egyes kinyomott telefonhívásért. Átkulcsolom a hátát és magamhoz szorítom - szinte ugyanolyan erővel, ahogyan ő engem, ezzel teljesen felrobbantva bennem mindent.

- A tiéd vagyok - zihálom két nyelvcsapás között.

- Nem kell győzködnöd! - lélegzetvétele hasonlóan szapora, mint az enyém. Kezem felsiklik formás combján és durván megfogom. A bőre forró és szinte érzem, ahogy a nedvessége végig folyik a lábán. Keze a nadrágomon lévő dudorra támad, amitől egy orbitális nyögés hagyja el a számat. Nagyon szükségem volt már erre. Ujjaim a szoknya alá, a bugyi csipkéje alá hatol.

- Nedves, csak nekem - dorombolom bele a szájába. Izmai ráfeszülnek a belé dugott ujjamra.

- Még! - könyörög szégyentelenül. - Még többet akarok!

Mosolyra húzom a számat, majd ajkamat beharapva kihúzom belőle az ujjaim és helyette kettőt dugok vissza.

- Ez tetszik? - nyúlok bele mélyen, keményebben - Ez tetszik Holland? - a feje hátrahanyatlik, a szája kinyílik, a szeme lecsukódik.

- Nagyon jó.

- Vagy jobban szeretnéd, ha a farkam lenne benned? - a hangom olyan, mint egy vadállaté, ami meglepetés az elmúlt hetek óvatoskodását követően. Előre hajtja a fejét, határozottan belenéz a szemembe, majd lehúzza a sliccem, aztán belenyúl a boxerembe és a forró, lüktető szerszámomra kulcsolja a kezét. Élesen beszívom a levegőt. - Nem feleltél a kérdésemre.

- Ezt akarom - szorít meg, majd húz egyet rajta - magamban.

Teszek egy utolsó kört az ujjammal benne, mielőtt kihúzom és immár magamra ültetem. Lábát a derekam köré kulcsolja, közben kezével a tarkóm után kap. Ám ezúttal én az ágyra dobom.

- Teljesen kikészítesz Holland - zihálok, míg ő kéjesen felkuncog és lehúzza rólam az inget, a nadrágot és persze ezzel együtt boxert is. A zoknit gyorsan ledobom magamról, ő pedig addig kibújik a szoknyájából és a blúzától is sikeresen megszabadul. Ezt követően egy forró csókban egyesülünk, majd újra az ágyhoz szegezem. Végig húzom a bugyiját a lábán és a melltartóját is hamar eltávolítom, ezzel szabaddá téve gyönyörű, kerek melleit, amire azon nyomban rákapok és erősen szívni kezdem, mire a lány felszisszen és megremeg. Átfogja a fenekem és maga felé kezdi húzni, hogy a széttárt comjai közé álljak. Alhasam a szemeivel egy magasságban lett így. Ajkát gyöngéden odanyomja, míg én az ujjaimmal végig szántok a haján, majd újra a gyönyörű szemébe nézek, amely tele van szerelemmel. Nem éhséggel vagy állati vággyal, hanem őszinte, mindent megrengető szerelemmel.

Ebben a pillanatban jövök rá, hogy az érzéseim teljesen becsaptak és pofon vágtak. A keze elindul vissza a törzsömön, míg a tenyere eléri a V betűt formázó ágyékomat. Odahajol és újra megcsókolja, majd lehúzza magához a fejemet és vadul lecsap az ajkaimra. Ezt követően kecsesen feltolja magát, derekam köré kulcsolja a lábát, miközben én átfogom és belém kapaszkodik, hogy a szánk összeérjen.

Keményen.

Kéjesen.

Mindent elsöprően.

Nem eresztem le az ágyra, hanem áttrappolok vele a fürdőszobába, eközben megkerülve az ágyát.

- Összekell barátkoznunk Holland. - lerántom és a szánk összecsattan.

- Senki sem akadályozhatja meg, hogy megkapjalak James - liheg, közben ajkunk egymásra tapad és a nyelvünk vad csatába kezd. Teljesen elmerülünk egymás közelségében. Elhúzódik és felhördül. Zihálva, izzadtan nézek rá. Durván és keményen akarja, látom a szeme izzásán. Szinte füstöl a tekintete, sötét a szenvedélytől. Én tettem ilyenné. Bűnbe esett az ártatlan lány, aki a kifutókon mászkált oda-vissza, és miattam fog a pokol tüzén égni, de velem együtt.

Szelíden lerángatom magamhoz, miközben én felegyenesedek, hogy beléhatoljak, de ő ledermed és ezzel megakadályozza. Látom rajta, hogy a fogaskerekek eszeveszetten forognak a fejében és észnél akar lenni. Nincs rajtam óvszer.

- James - elhaló hangja pontosan elárulja felajzott vágyát.

- Holland, most a magamévá teszlek és nem fogsz megállítani mindenféle triviális kéréssel - lerántom és megcsókolom. Halálos elszántsággal hatolok be nyelvemmel a szájába. Próbál ellenállni, de legbelül ő is tudja, hogy nem akar. Épp erre a keménységre várt. Szájával tartom az övét, közben igazgatom magam és lassan belécsúszok.

- Jesszusom - lihegek a minket körülvevő semmibe. - Kurvára tökéletes.

Tényleg tökéletes és hirtelen eszembe jut, hogy közben semmi védelem nincs közöttünk. Csak test és test. Ő és én. Belehörgök a vállába, míg ő a bicepszembe vájja a manikűrözött körmeit.

- Lassú vagy, gyorsíts - utasít pimaszul. - Kérlek, gyorsíts!

A testem önállóan mozogni kezd és végtelen gyorsasággal szinte kettészakítom a lányt, aki semmit nem kímélve hangosan nyög és ordít a gyönyörtől. Teste vonaglik, a selymes bőre pedig hihetetlen módon engem is hasonlóan megőrjít. Ezt az érzést soha nem adnám másnak semmi kincsért sem, ahogyan őt magát sem. Már nem az alkalmazottam, nem a kis kurva akit elkaptam Paulnál, hanem a nő, aki elrabolta a szívemet azzal, hogy nem csak a pénzem, hanem én magam is érdeklem. És ez megfizethetetlen. Csókot nyomok a háta közepére, mire ő zihálni kezd, megremeg és elélvez. Pár pillanattal később én is, ám vigyázok és a szerszámom inkább a hasára csúsztatom, így a nedv oda kerül, elvégre még nem szándékozom a kis Herondalelel bajlódni. De pár hónappal, évvel később akár arról is lehet szó. A francba is! Ezzel a nővel a poklot is megjárnám, csak vele legyek...

- Szeretlek!

Holland szemszöge:

Szigorú tekintetem keményen követi, a szobámból megnyíló ablakon át az utcán erre tévedő egyszerű emberek tömegét és elmém egy eldugott pontjáról valami mély és erős hang üvölt, hogy menjek el innen most, hátrahagyva magam mögött mindent és soha ne térjek vissza, erre az átkozott helyre, ahol kiskorom óta figyelem a szüleim egymás ellen uszított háborúit. Az itt élő emberek okkal lépnek gyötrelmek, kétségek valamint félelmeik közepette az utcára, hiszen sosem tudhatják mikor éri őket utol a vég és csődöl be cégük vagy a kisboltjuk, mikor csalják meg, mikor rúgják ki őket és egyáltalán mikor lesz végre boldog életük. Óvatosan fordítom oldalra a fejem és lassú léptekkel közelítem meg az éjjeli szekrényt, melynek tetején mindenféle értéktelen használati tárgy hever, egyetlen egyet leszámítva, egy régi, már meghomályosult fotót, melynek szereplői az imént említett családom. " Megígérem kislányom, rendbe hozom a családunkat! " Elfutó hangfoszlányként halkulnak el apám szavai a fülemben, ahogy a kezeim közé veszem képet és az ujjaim végighúzom a mosolygós arcoktól kicsattant embereken, miközben emlékek sora rohamoz meg, lezárt szemem elé úgy vetülnek ki a sorozatos történések, akár egy levetített mozifilm. Talán valahol mindenki a családunk megmentésén fáradozott, mindenki arra törekedett, hogy egy jobb élet reményében esélyünk van folytatni. " Megígérem, hogy időben ott leszek. " Életem egyik legszebb mondata volt, amikor először hallottam meg azokról a kedves ajkakról ledörgölni és életem legpokolibb és legfájóbb emléke akkor, amikor azon a sötét és hűvös Chicago-i estén egyedül kellett hazasétálnom az állomásról. Mind a mai napig szeretném tudni, hogy mivel érdemeltem meg, hogy ilyen csúnyán átverjen engem az a férfi, akit szerettem. Boldog életre vágytam, normális és nyugodt körülmények között, de akárhányszor belegondolok ennek lehetőségébe, mint egy sötét árnyék ott kísért, hogy ezen városban nekem nem lehet ilyen szerencsém. A szüleim habár még együtt vannak, mégis körülbelül annyi romantika lengi körbe őket, mint a soha ki nem üresedő szennyesládámat és eddig úgy éreztem az ő balszerencséjük gyümölcse én vagyok és ezért egész életemben bűnhődnöm kell úgy, hogy sosem fogom megtapasztalni azt a mindent megrengető szerelmet, amibe belesajdul a szívem. De úgy néz ki az élet más utakat szánt nekem mint a másik két Lesternek. Szerelmes belém a férfi, látom a szeme pillantásán, a mosolya fintorán és a meleg érintésén. Kell nekem ő.

- A barátnőd akarok lenni. - fordulok meg hirtelen a testtengelyem körül a fotóval a kezemben, amikor James pillantása csattan össze az enyémmel és egy elégedett mosoly költözik az arca vonásaiba, hiszen mindig is ezt akarta. Hogy legyen mellette valaki, aki őszinte, gyengéd érzelmeket tápláljon iránta és mitagadás erre a megfelelő embert találta meg. Régen elmúlt már az az idő mikor a lányokat használta volna ki: hetek, sőt hónapok és mindezt azért, mert nem volt hajlandó mással ágyba bújni, csak velem. Érdekes magyarázkodás, de egy jóképű cégigazgatótól mit várjon az ember? Pláne én, akinek már az első pillantásával elérte, hogy nedves legyek odalent, a szám pedig úgy vigyorogjon mint a vadalma. Talán igaza van, talán szükségünk van egymásra, talán szükség van arra, hogy kiegészítsük egymást, hogy végre mind a ketten boldogak legyünk. Viszont azt tudom, hogy a nyugodt életem oda és mostantól minden megváltozik. - De mindenek előtt tudnod kell valamit - bököm ki, mire James arcáról lehervad a mosoly és közelebb lép hozzám, mialatt a kezébe adom az ujjaim között lévő fényképet, melyről négyen vigyorgunk rá: anya, apa, én és Kol Mikaelson. Értelmetlenül fürkészi a képet és aggodalmat tükröző szemeiből kiolvasom, hogy válaszokat akar. - A kép tavaly nyáron készült, anyám egyik idétlen barátnőjének az esküvőjén, ahol Kol is meghívott volt. Igazából fogalmam sincs, hogy az esküvőre ment vagy másokat idegesíteni a jelenlétével, de az biztos, hogy mély nyomott hagyott bennem - felsóhajtok és az eddig leszegett fejem Jamesre emelem, akinek az arcáról aligha olvasható le féltékenység és düh, inkább kíváncsiság és értetlenkedés. - A srác hihetetlenül kedves és szemtelen volt egyszerre és már az első pillanatban, ahogy megláttam alább hagyott az esküvőn érzett unalmam, amit inkább nem magyaráznék. Ott hagytam őt, de mégis úgy nézett ki, hogy követ engem. Lefeküdtünk, ami azt illeti igazi kis szívrabló volt. Aztán minden egyes nap találkoztunk és sikerült elérnie a megnyerő mosolyával, a közös futásainkal a tengerparton na meg a meglepetéseivel, hogy visszavonhatatlanul beleszeressek, és nyár végén eltűnt. Nyílvánvaló volt, hogy csak egy egyszerű kis kaland voltunk egymásnak, már nem is tekintettem rá másképp. Aztán egy szép napon épp beszélgetek a drága Rickel a társkeresőn és becsenget hozzám a sors. A jóisten áldja meg azt a rohadt eget! Meglepődtem, a szívem úgy éreztem, hogy kiugrik a helyéről, amiért valaki a nyári pajtásomat sodorja az ajtóm elé. Ne érts félre, kedvelem őt, de ami Chicagoban történt, az Chicagoban is maradt. Az élet ment tovább, elveszítettem a barátnőm, dugtam a főnökömmel, beleszerettem a főnökömbe és kénytelen elvagyok elmesélni, hogy milyen ciki helyzet volt mikor kiderült, hogy nem ő az egyetlen a Herondale családfában, akivel először lefeküdtem. Gondoltam, ezt jobb tudnod, ha tudod.

- Változtat valamit az egészben? - nézi továbbra is a fényképet, mire én egyszerűen elveszem a kezéből és a szélén lévő Kolt nemes egyszerűen leszakítom róla, majd a kukába dobom összegyűrve.

- Egyáltalán nem. Azért volt a komódom tetején, hogy emlékeztessem magam, hogy nem minden az, aminek látszik. Nem lehetsz boldog olyan szülőkkel, akik folyton folyvást veszekednek. Oké, letudom őket valamennyire csitítani, de meddig? Nem lehetsz egy olyan férfival együtt, akinek egyszer kellesz, aztán elhúz a francba, mert megunta a társaságodat. Mi értelme? A kép a kegyetlen igazságot ábrázolja. Az a nap egyszerre volt hihetetlenül unalmas és felkavaróan izgalmas.

- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt kicsim - hajol hozzám közelebb és megcsókol. Ezt követően a képet az én kezembe süllyeszti.

- Lenne még valami, amit mondanom kell - húzódok el. - Illetve inkább kérdeznem. Tudnom kell, hogy mit szeretnél velem? Mi lesz a sorsunk? Nem szeretnék újra egy pár hetes kapcsolatba ugrani! Öngyilkosság lenne!

James őszinte, harsány nevetése tölti be a szobát, amit hallva belőlem is előtör a hahotázás. Hangos és sokáig tartó nevetésünknek azonban nemigen szab gátat semmi sem, mégis ahogy öröm könnyeinket letörölve újra egymás szemébe nézünk hirtelen mindkettőnkről lefagy a vigyor és egy csók megváltoztatja a minket körülvevő derűs légkört.

- Mivel nem vagyok tenyérjós, ezért nem tudom kiolvasni se a te, se az én tenyeremből, hogy mi lesz a kettőnk sorsa, de abban biztos lehetsz, hogy mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy boldog párkapcsolatban legyünk együtt, egy lakásban, már ha ez neked rendben van, mert nálam ez csak így működhet a rengeteg munka és Ric miatt is. Őszintén bevallom, hogy még soha nem volt egy jóravaló barátnőm sem, szóval fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit kell tennem, tekintettel, hogy nem vagyok a romantika pótolhatatlan nagy mestere, de elkönyvelheted magadnak, hogy boldoggá foglak tenni életem, ez áll a fontossági listám legtetején. Ne szorongj a múltad miatt, egyáltalán nem ítéllek el, amiért Kollal voltál, bár merőben megváltoztatja a véleményem az unokatestvéremről, de ezzel neked nem kell törődnöd. Ugyanolyan értékes vagy a szememben, mint eddig, sőt talán még inkább úgy érzem, hogy megfogtam veled az Isten lábát, amiért őszinteséged is megosztottam veled - jegyzi meg, míg a szívem gyorsabb tempót diktál, mint általában. A vörös, égető pír elönti az arcomat, ezért a nyitott ablakra emelem a tekintetem, amelyen keresztül játszadozik a függönnyel a lágyan eső szél.

- Értem, de mi lesz a lakásommal? Mivel feltételezem, hogy nem te akarod a házat ott hagyni és ideköltözni.

- Természetesen nem. Arra gondoltam, hogy te költözz hozzám, illetve hozzánk. Tudom, hogy Ricre nem épp a kedves, szerető öcsike szerepét lehetne ráhúzni, de a lelke mélyén jó ember, még ha fel is bosszant néha az az univerzum nagyságnyi étvágya, amit csírájában folyt el, amint alkalma adódik rá. Hobbija az evés, ivás és az engem való terrorizálás, de azt hiszem, hogy ha megismered te is megleled benne azokat az értékeket, amiket próbál elnyomni magában. Viszont ő olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, esze ágában sincs munkát találni vagy bármit tenni, amiért cserébe pénz ütheti a markát. Néha elmegy szerencsejátékozni, természetesen az én anyagi káromon, bár nem mintha nagy teher lenne egy dollár. De eltértem a tárgytól. A lakásodat úgy gondoltam, hogy nem kellene eladni, se bérbe adni, csak egy kis átalakítást végezni rajta és megnyithatnád a saját cukrászdád, hisz isteni kis cukrász vagy, ráadásul imádom azt a süteményes kötényt rajtad! - mosolyog rám, mire én egy játékos puszit nyomok az arcára, mire ő végig simít a gerincem mentén. - Kezdj csomagolni picur, költözöl! - kacsint rám, mire én elnevetem magam és előveszek néhány dobozt, majd a bőröndömet és kezdetét veszi a pakolás.

- Készülj fel Alaric Saltzman, jövök és megetetlek! - hahotázok egymagamban, míg James fejcsóválva mosolyog.

- Azt hiszem a kóstolód már meg is van. Nem tudom, hogy ennek te vagy ő fog jobban örülni!