Bűnbe esve - 3. fejezet

...Másnaposság, felmentősereg, Alaric Saltzman...

James szemszöge:

Papírok és jegyzetek sokasága állt hegyén hátán az íróasztalomon már kora reggel, amikor sikeresen betoppantam az irodámba, anélkül, hogy főnökhöz nem méltóan késést tanúsítottam volna. Azért nem lenne túl jó, ha később battyogtam volna be, mint a csiga tempóval rendelkező Paul, aki természetesen magát nem meghazudtolva még mindig nem tartózkodott az épület falain belül. Őt ismerve, talán éppen most fordul a másik oldalára, hogy aztán ideérve valami se füle se farka történettel előállva ártatlannak tükrözze magát. Bosszús ábrázattal foglalok helyet a székemben, hogy még egyszer áttanulmányozzam a tegnap este aláíratott szerződést, amely szerint Owen Norman modelljei a tavalyi kollekciónkat mutathassák be az egy hónap múlva megrendeződő ünnepélyen, melyen a nők őszi ruhákat magukra öltve flangálnak majd a kifutókon. Az éj leple alatt egy hangulatos kis étteremben felüdülő, ahogy egyik kedvenc hobbid témázod, azonban végtelenül unalmassá válik az egész, ha egy unokákkal rendelkező s azokról áradozó matuzsálemmel ülsz szemben, aki elől kézzel lábbal menekültem volna, ha adódott volna lehetőség, melynek választéka nem volt olyan szélsőséges, amennyire szerettem volna. Szerencsére a bájos kis ribanc is tudja, mikor és hol kell felbukkanni, ezért kaptam az alkalmon és ahogy ott hagyta a tenyérbe mászó képű pasiját rögtön utána nyargaltam, amit úgy gondolom, hogy helyesen tettem. Kinyaltam akár egy mézes csuprot és ha tehetném, újra megtenném. Emlékezetes élményben volt részem, ahogy tehetetlenül vergődött nyelvem útjában és természetesen az sem felejthető, hogy olyan akaratosan viselkedett, mintha nem akarná. Édes volt és, ha vak lennék talán be is vettem volna, de ismerem a fajtáját. Sóhajtva dugom a fénymásolóba a papírt és egy pár példányt nyomtatva belőle teszem az irat tartóba, melyet gondosan elhelyezek a polcon, a többi közé, melyen kisebb nagyobb súllyal bíró üzleti papírjaim tartom. Arcomat a tenyereimbe fektetem és egy nagy sóhaj keretében veszem magam rá, hogy kifáradjak egy kávéért, ami legnagyobb reményeim szerint kellő mértékben felébreszt. Az ebédlőbe leérve rögtön főztem magamnak a konyhás részen egy pohárral, közben még mindig álmaimban járva, ahol nincsenek szerencsétlen szabók, munka és korán kelés. Kezeim fogságában tartom a kávét, míg elbattyogok az egyik asztalhoz és oda leülve kezdem a feketét lassan kortyolni, vigyázva, hogy forró mivolta ne égesse le a nyelvem. Nehéz szemhéjaimat lecsukom, s megpróbálom kizárni a körülöttem sürgő forgó embereket, akik minden bizonnyal már a második ilyenen is túl vannak. Persze, én is megtehetném, ha nem lennék üzletember és tölteném a napjaim papírok között, ahelyett, hogy egyetlen barátommal innám le magam este, hogy aztán másnap felkelve másnaposan induljak munkába és ruhákat nézegessek egész nap a modelleken, majd az egyik grabancát elkapva szenvedélyes kis táncban részesíteném a farkammal, hogy végül elélvezve menjek haza és este újra a bárban húzzam le a piát. Azt hiszem egy hozzám hasonló férfinak ez a nagy álma, egy ilyen élet, de akkor nem lennék milliomos, és minden bizonnyal egy szaunának vélhető albérletben élnék, ahol örülök, ha a számlákat kitudom fizetni és mindemellett még enni is tudok. Én nem ilyenre vágyok. Hatalmasat ásítok, majd hogy ne lásson fél világ egészen le a torkomig kezemet szám elé teszem, majd azt követően újra belekortyolok a csészébe. A szemhéjam továbbra is csukva hagyom, s elzárom az utat ezzel, hogy a jég kék tekintetemmel munkára nyüstöljem az alkalmazottat. Mindennek ellenére a fülem még kifogástalanul funkcionál, így tökéletesen hallom a nyikorgó hangot, amely jelzi, hogy valaki előttem foglalt helyet. Még csak meg sem kell néznem, hogy ki az, fejemet előreejtem s orrnyergem kezdem egyhangúan masszírozni.

- Mit akar? - szólalok meg a magam nyers mivoltában. Magától értetődően Paul tudja, hogy milyen vagyok korai munka időben, főleg akkor, amikor az ő kiválóan berögzült késési módszereivel szembesülök.
- Jó reggelt uram! - szólal meg a világ egyik leggusztustalanabb hangján, mellyel engem meglehetősen szeret megajándékozni. Fáradt tekintetem ráemelem, közben újabb korty kávét veszek magamhoz. - Őszintén sajnálom, hogy megint késtem, de istenemre mondom, tényleg nem szándékosan.
- Nem érdekel. - vágom rá, ahogy újabb mondatába fogna, amiben egész biztos részletesen ecsetelné, hogy mi késésének kiváltó oka. Az utóbbi pár hétben olyan nevetséges kifogásokkal jelent meg az ajtóban, hogy már szinte törzs vendégnek könyvelheti magát az irodámban, annyiszor megfordult ott reggelente.
- Mr. Herondale, ugye nem akar kirúgni? Megesküszöm, hogy tényleg nem az én hibámból késtem, csak épp a benzinkúton voltam és...
- Azt mondtam nem érdekel! Nincs most lelkierőm arra, hogy elhordjam magát mindennek, pedig elhiheti, igazán megérdemelné, azonban most nem vagyok olyan állapotban, szóval csak arra kérem magát, hogy maradjon tőlem a mai nap folyamán olyan távol, amennyire az csak lehetséges! - kortyoltam a kávémból, majd a telefonom előbabrálásán ügyködve néztem fel a még mindig drámainak ható retardált szabóra, aki továbbra is engem bámult. - Mondja azt, hogy maga tébolyult degenerált létére nem lett még süket is!
- Nem lettem az uram, viszont meg kell kérdezzem, hogy jól érzi magát? Annyira kimerültnek fest. - vizsgálta az arcom aggódó íriszekkel, mire én összeráncoltam a szemöldököm, két kezemet az asztalra fektetve pedig felálltam. Szikrákat szóró szememmel ránéztem, míg ő mindig engem vizslatott.
- Na idefigyeljen maga elmeháborodott, ha még egyszer el kell mondanom, hogy tűnjön a szemem elől, az nem a munkára lesz értetődő, hanem hivatalos papírokat aláírva fog új munkát keresni! Érthető voltam, vagy ennyi információt sem képes feldolgozni? - pillantottam rá egyik legeszeveszettebb tekintetemmel, aminek tükrében ő bólintva eliszkolt onnan. Újra helyet foglaltam a székben s a telefonra szentelve minden figyelmem kerestem meg a cím listában egyetlen s annak ellenére legjobb barátom, majd őt felhívva próbáltam magam mellé csalni. Szükségem volt a társaságára.
- Hm? - vette föl illedelmesnek nem mondható köszönéssel a kagylót.
- James vagyok, ráérsz?
- Még nem, kérdezz rá fél perc múlva. - mondja, majd hallom a telefonon keresztül is hangos csámcsogását, amivel továbbra sem sikerült meglepnie. Drága Alaric barátomat négy dolog élteti, négy dolog foglalkoztatja, azon kívül pedig minden egyébre tesz magasról. A fél perc eltelte után egy hatalmas nyelést hallok, bizonyára ez az evészetének befejezése és hálát adok, hogy erre pont a telefonálásomkor került sor.
- Nos, ráérsz?
- Azt hiszem van egy kis időm a következő kosztig. Szóval, miért hívtál? - magyaráz, majd kérdése után hatalmas sóhaj bukik ki a számon. A csésze alján maradt korty kávét leküldöm, majd kezembe fektetve a fejem szorítom meg a kezemben a telefont.
- Szükségem lenne rád haver. - motyogom halkan, míg a csésze karimáján lassú mozdulatokkal köröket írok le. - Szarul érzem magam. Pihenésre lenne szükségem.
- Mármint egy kiadós alvásra vagy a közös pihenőnkre?
- Azt hiszem mindkettő jól jönne. - csikarok halvány mosolyt fáradt arcomra, majd halántékom megdörzsölve vonom össze szemöldököm.
- Rendben, akkor nálam vagy a bárban? - kérdezi, miközben a csészét a konyhás nő kezébe adom.
- A bárban. Ott találkozunk. - nyomom ki a telefont, majd egy ásítást elnyomva állok föl az asztaltól, és az irodámba igyekszem, ahol átvedlem magam a pihenős szerelésembe. Zakómat, ingemet és öltönynadrágomat egy egyszerű fekete pólóra, nadrágra és bőrkabátra cserélem, melyben kiszambázva a kocsimhoz indulok a megbeszélt helyre. Szerencsémre nem sok időt foglalt magába, amíg a helyszínre érek, s a bárba bevonulva rögvest az ott lévő idiótához toppanok, majd helyet foglalva mellette intek a pultos lánynak. A kecses alakú hölgyemény szeme felcsillan, ahogy megpillant és máris odaszökken, hogy felvegye a rendelésem.

- Két szíverősítőt, amitől kevésbé érzem cefetül magam. - mormogom, közben Ric is hajlandó száz százalékban rám koncentrálni, értem ezalatt, hogy felém fordul és kezét a vállamra helyezi. Leheletéről hamar megérzem, hogy nem most fogja az első italt legurítani, persze ez egészen magától értetődő az előtte elterülő négy pohár sorozatból is. Nyilvánvalóan nem is számítottam másra. Középiskola óta legjobb barátommá nőtte ki magát és végig kísérte életem harcait és problémáit, mindig számíthattam rá, ezért is lakunk együtt a villámban, ahová jobbára csak aludni jár.
- Tényleg szarul nézel ki.  - állapítja meg a maga stílusában és egy apró kézmozdulattal leküldi a rendelt italt, mire én is a sajátomhoz nyúlok és pillanatok alatt magamba döntöm. - Nem jött be a gönc vásár? - teszi föl a kérdést a tegnapi aláírt iratra célozva, amikor Norman kikölcsönözte a kollekcióinkat a modelljeire.
- Még ha az lenne a bajom! Csak ez a hülye másnaposság. - dörzsölöm meg az orrnyergem, aminek következtében ő úgy szegezi rám a tekintetét, mintha egyenest az elmegyógyintézetből engedtek volna ki. Történetesen, hogy őszintén valljak, úgy is érzem magam, bár lehet ebben közre játszik a tegnap éjfélkor legurított italok mennyisége, amitől olyan kába voltam, hogy ha felrobbantották volna életem munkáját is leszartam volna.
- Komolyan egy kurva másnaposság szüleménye miatt hívtál ide? - nézeget, mire belőlem a mondat hallatán kitör a nevetés, pedig igyekeztem visszafogni magam, majd inkább elfordultam, nehogy Ric morgásai közepette megcsókoltassa velem az öklét, mert akkor én is megnézhetem magam. Az eltört orrom nem épp virítana valami pazarul a címlapon, amikor a divat bemutatón beszédet mondok, sőt, a munka helyemen sem állná meg a helyét, mert habár tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az alkalmazottjaimnak egy szikrányi közük nincs a magánéletemhez, biztos vagyok benne, hogy valamennyien ennek mivoltáról kérdezgetnének, és csak nem rúghatom ki emiatt a fél céget. Ezért kénytelen voltam megálljt parancsolni a nevetésemnek és kezeim közé szorítani a következő poharat és megemelve azt, ismét magamba küldeni az émelyítő hatású alkoholt. Ric mellett teljes mértékben árnyéka voltam önmagamnak, ami tulajdonképp szerintem inkább előnyömre mint hátrányommá vált, elvégre nekem is jár egy kis szórakozás. - Elviszlek egy orvoshoz! - röhög a pofámba, majd újabb italt poharat hajt fel. Majd még egyet, aztán még egyet, azt követően újra egyet és így tovább, velem kiegészítve, aki szintén barátja cselekedet sorozatát követi.

Holland szemszöge:

Paul éppen a múltkor felpróbált vörös ruhát méri rám, amit, ha meglátok olyan skarlát vörös az arcom, hogy, aki meglát, talán orvoshoz visz napszúrás hiedelmében. Természetesen nem kaméleonként élek, így beleolvadva a környezetembe, pusztán a főnököm tette jut mindig eszembe, amit huzamban kétszer tett meg. És habár nem volt ma legjobb hangulatában, s éreztem, hogy ezúttal nem fogok sem a kezére, sem a szája útjában sem semelyik testrészére ráélvezni, így csalódottan róttam az oda vissza köröket a kifutón a ruhában a próbán. Szánalmat éreztem magam iránt, amiért annyira gyenge vagyok, hogy nem tudok ellenállni annak a férfinak, akitől olyan messze kellene lennem, amennyire csak lehetséges. Veszélyt jelent rám, illetve a szívemre. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatással van a nők legtöbbjére és ezt kihasználva, mit tesz és én ennek ellenére is, a fejemben dúló viszály ellenére is, ami felé irányul, elgyengülök, ahogy megérint vagy csupán rám emeli jég kék szemét. Minden egyes porcikám elolvad tőle s szinte sikít a belsőm, hogy bennem legyen mindegy, hogy az ujjával, a nyelvével vagy teljes valójával, de mindenképp magamban akarom érezni és vonaglani a miattam nedves mivoltán. Felnyögök, ahogy magam elé képzelem a tegnap estét, ahogy a mosdó pultján
ívben megfeszült a hátam és nagy sóhajok közepette megéreztem a gyönyört nyújtó örömöt. Paul furán kezdett méregetni reakcióm láttán, azonban jól meggondoltan hallgatott és nem kérdezősködött, aminek következtében egyre jobban megkedveltem. Habár sokat késik, de tudja mikor kell hallgatni. Gondoltam én, egészen addig, amíg újra fel nem nyögtem egy kis zihálás fejében.
- Jól vagy Holland? - pillant rám és aggódás csillogott a szemében. Bólintottam, majd szólásra nyitottam a szám, azonban hallgattam. Miután végzett a ruhával a tükör elé állított, hogy megcsodálhassam benne magam. - Egész biztos tetszeni fog Mr. Herondalenek is! - jelentetti ki büszkén, mire én megdermedtem. Vigyor kúszott az arcomra és napok óta, most éreztem magam igazán boldognak. Persze nem azért, mert a főnököm ribanca vagyok és azt kezdem élvezni is, az egészen más szempont, én inkább amiatt voltam gondtalan, hogy olyan ruhát fogok viselni a kifutón, amiben szó szerint elélveztem Jamesnek köszönhetően.
- Egyébként nem tudod véletlenül hol találom őt? Már kérdeztem Ericát is, de ő reggel óta nem látta. Azt mondta elment eléggé laza viseletben, azóta pedig nem tért vissza. - kérdeztem azt, aki tudomásom szerint a legutóbb társalgott vele. Természetesen gondolom milyen csevej lehetett, ami közöttük történt. A szokásos.
- Eléggé ramatyul festett, mondtam is neki. Szerintem felhívta a  barátját, ő vele szokta általában idejének több mint a felét tölteni, ha épp nem munkáról vagy tudod, a nőkről van szó. - mondja, mire arcom rögtön lángolni kezd. Azonban sikerül a tudatomig eljutnia is a hallottaknak, ezért is hőkölök hátra, amikor a barátot említi. Legjobb tudomásom szerint az öccse a haverja, mást pedig igazán nem ismerek, aki vele ütné az időt.

Munkaidőm lejártát követően sikerült megfeledkeznem a főnökömről így Jessicával úgy döntöttük csajos napot tartva vásárolni indulunk, majd beugrunk az egyik bárba egy koktélra és otthon egy filmet megnézve ringassunk magunkat álomba, abban a reményben, hogy a következő nap legalább fele annyira jó lesz, mint a mai, azonban tervünk meghiúsult már a bárban. A koktél megrendelésekor egy kéz tapad a derekamra, mire én megborzongok és káromkodások közepette rántom le magamtól az ujjakat, azonban, amikor szembe nézek azok tulajdonosával, elhűltem. Jobban mondva, inkább felmelegedtem. Az arcomon skarlátvörös pír terült el s a szemeim szinte önkéntelenül is a cipőm orrát kezdték bámulni.

- Helló cica! - érinti hozzám a kezét, közben én sikeresen megérzem az alkoholtól bűzlő száját, ennek következtében pedig fintorba rándul az arcom. Ujjait rögvest leszedném magamról, azonban hirtelen megpörgetett, így háttal kényszerített magához. Fejét a vállamra fektette, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Láthatóan be volt rúgva, ami egyben vicces volt, mert talán soha többé nem lesz alkalmam látni így a józan eszű és határozott Mr. Herondalet, viszont eléggé kényelmetlenül éreztem magam, ahogy kezével a csípőm markolászta az egész bár szeme láttára, legfőképp Jess előtt, aztán pedig ujjai levándoroltak a szoknyám szegélyéhez, majd belemarkolt a combomba és a fenekembe.
- James, engedj el! Részeg vagy! - kérlelem, azonban szavaim süket fülekre találnak. Fogai belemélyednek a fülcimpámba és nyelve édes érintésével becézgetni kezdi őket. Zavartan tekintek Jessicára, mire az összeráncolt szemmel méreget, és a legkevésbé sincs azon, hogy kiszabadítson a tulajdon főnökünk kezeinek fogságából.
- Most mond azt cica, hogy nem akarod, hogy a szűk kis barlangod kitágítsam magammal. Tudom, hogy akarod! Emlékszel a tegnapra? Akkor is ellenkeztél és lám, újra itt vagy, kurva nedvesen, készen arra, hogy megbasszalak az egész bár szeme láttára! - suttogja, mire én nagyot nyelek. Jessica szemei kikerekednek, ahogy James ujjai hátulról a belém nyomja az ujját, közben ráérősen nyalogatja a fülcimpámat. Akaratom ellenére is felnyögök és könyörögve nézek a barátnőmre és mire annak sikerül észbe kapnia, elrángat a férfi kezei útjából.
- Téged most ő, komolyan, szóval...? - makogja, míg én tőlem telhetően a lehető leggyorsabban kotorom elő a mobilom. Mázlimra viszonylag hamar felveszi a telefonját, aminek köszönhetően én most kitörő örömmel fogalmaznám meg szépen és illedelmesen mondandómat, ha nem lennénk ilyen helyzetben.
- Nate, a bátyád épp seggrészegen ül a haverjával a Gehennában, illetve szerintem már haldoklik alkoholmérgezésben, gyere érte és vidd haza! 

Bűnbe esve - 2. fejezet

...Éttermi nyalakodások...

Holland szemszöge:

Az éjszaka közeledtével egyre inkább nagy volt a sürgés forgás a házamban, természetesen nem az én jóvoltomból, mivel én halál nyugodtan kapcsolgattam a csatornákat a televíziómban és egy szikrányi érdeklődést sem mutattam afelé, hogy egy óra múlva én egy számomra teljesen idegen pasassal fogok vacsorázgatni egy étteremben, ahová per pillanatban ha belehalnék sem mennék. Jessica történetesen fel le futkosott, értelemszerűen nem azért, mert éppen így próbál leadni valami úton módon magáról pár plusz kilót, ami tulajdonképp erősen kétlem, hogy lenne rajta. A hatalmas szekrényemből egyre fürgébben dobálta ki a vakrandevúmra illő ruhákat, amik esetlegesen szóba jöhetnének. 

- Holland, megtennéd, hogy egy pillanatra ide fáradsz és felpróbálod ezeket? Muszáj, hogy az összeset lássam rajtad! - harsogja olyannyira hangosan, hogy a tévét is túlordítja. Gondolom magától értetődő, hogy nem tettem kedvére azzal, hogy továbbra is a kanapén elnyújtózva nézem a kedvenc szappanoperámat, melyet kiskorom óta ismerek. Együtt néztük a mamámmal a repülőgépeken, amikor szinte minden egyes hónapban ellátogattunk Párizsba, ahol degeszre ettem magam croissanttal mindemellett halálra untam magam a rengeteg bámészkodónak hála, akik semmi másról sem tudtak csacsogni, mint a mindent túlszárnyaló szerelemről és az Eiffel toronyról, ami valóban gyönyörű építészeti remekmű, de amikor minden második elsétálótól ennek áradozását hallottam egészen ingerlékeny lettem. Ennek dacára azonban a divat ámulatba ejtő valóját megcsodálni teljes egészében, minden felpaprikázottságomat maradéktalanul csillapította. Így addig küzdöttem míg elérni nem valósult a célom, amely szerint az egyik legjobb divatcég modelljeként keressem meg magamnak a mindennapi betevőt. 

- Használd a fantáziád és képzeld rám a ruhákat! Most nincs kedvem öltözködni! - legyintek, miközben akkorát ásítok, hogy a szemem is könnyekben úszik. 

- Akkoris kezdj magaddal valamit! 

- Teljesen feleslegesen? A hajam tökéletesen ki van vasalva, a sminkem is káprázatos, már csak a ruha hiányzik, amit ugyebár épp most választasz ki! - magyarázom, közben szórakozottan figyelem, ahogyan azon őrli magát, hogy melyik darabot aggatja majd rám. - Egyébként mesélhetnél még erről a fickóról!

- Jasonról? - néz rám kételkedve, amit ugyan nem értek. Ugyanis, ha emlékezetem nem csal, ő volt az, aki órákon keresztül áhítozott pasiról mennyire helyes és, hogy őt mindig is megtudta nevettetni. Valószínűleg így volt, azonban én nem vagyok a vakrandik híve és, hogy őszinte legyek minimálisan sem akartam ismerni ezt a srácot. 

- Nem basszus, Jézusról! Na mit gondolsz? 

- Már említettem neked, hogy milyen. - hajtja továbbra is a magáét, amit én egyetlen legyintéssel ráhagyok. Előbb utóbb az este folyamán úgyis megismerem, nem fogom magam túlhajszolni ezekkel a kérdésekkel, amiket pusztán a fene nagy kíváncsiságom szülte. - Bingó! - szólal meg röpke negyedóra múlva egy karmazsin színű, A alakú ruhát tartva a kezében. Gyorsan feltápászkodok ülőalkalmatosságomból és igyekszem mihamarabb magamra ölteni a találkozóra valókat. Egy óra múlva a csengő éles hangja hasít végig a házon, ezzel jelezve, hogy vendégünk érkezett, aki minden bizonnyal a titokzatos Jason lehet. Egykedvűen trappolok az ajtóhoz, majd azt kitárva nézek szembe az ég kék árnyalatokkal rendelkező szőke férfival, aki széles mosollyal tekint le rám. El kellett ismernem, hogy valóban helyes pasi és jó néven vettem, hogy nem egy farmerban állított ide. Plusz pont. 

- Jason Davenport. - mutatkozik be, majd két puszival illet az arcom jobb és bal féltekén. Orromat megcsapja parfümje fahéjillatának erős aromája, ami habár picit facsarja a szaglószervem, de ennek ellenére nem akkora nagy probléma. Meglep a váratlan köszönése, s az még jobban, hogy egy rózsát nyom a kezembe, azt pedig már meg sem említem, hogy mennyire ledöbbenve álltam az ajtóban szótlanul. S amikor sikerült magamhoz térnem és visszalépni a jelenbe egy halvány mosollyal ejtettem ki a nevem.

- Holland Lester. - feszülten néztem a szemébe, egészen addig, amíg észveszejtő mód el nem nevette magát. Összeszorítottam állkapcsom és lesütöttem a szemem. Máris éreztem, hogy az este folyamán körülbelül húszezerszer fogom barátnőmet a pokolra kívánni, az előttem álló fiatalemberrel együtt.
- Elnézést, csak még soha nem hallottam ilyen nevet. - indokol, majd harminckét fogas vigyorral nyújtja felém karját, hogy nyugodt szívvel kapaszkodjak belé. - De a neved ellenére, még a Jessica által támasztott tények is messze lekicsinylőek hozzád képest. Azt mondta nagyon szép vagy, ezzel viszont nem értek egyet. Te kérlek, gyönyörű vagy! - hízeleg, majd az autója felé vesszük az irányt. Mindaddig amíg különböző módon próbál a kedvemben járni én némán mosolyogva nézek magam elé, közben azon töprengve, hogy vajon mivel is végződött a mai szappanopera, melyet Jasonnak hála nem tudtam végig nézni. S habár irdatlan mennyiséget tud csacsogni, bókolni, kedveskedni mégsem érzem azt a kellő szikrát, ami ilyenkor általában szinte már kötelező, hogy fellobbanjon. Ezzel szemben talán még jobban unatkoztam, mint otthon a tévé előtt gubbasztva. Randevú helyünk célpontjához érve foglaltuk el lefoglalt asztalunkat az étteremben. Valószínűleg van pénz a tárcájában annak aki idefárad vagy a mi esetünkben fizeti, gondolok itt Jasonra, akinek magának a megjelenésén látszik, hogy nem épp a híd alól kotorták elő.
- Na és mit kérsz kedves Holland? - kérdezi mély, kedves hangján, melytől talán túlzok vagy sem, de tényleg rosszul vagyok. Megrántom a vállamat, majd közölve, hogy még erősen töprengek a rendelésemen csöndben az étlapom mögé bújok, hogy ne is nézzek a szőkeség szemébe. Az természetesen nem is teszi mindezt szóvá, lehetséges, hogy magában jót nevet rajtam, ahogy a nevemen is tette, de szabad országban élünk, azt teszünk amit csak akarunk. Meg is tehetném, hogy felállok és elviharozok innen, de valami láthatatlan kötél a székhez szegezett és szorítása már annyira fáj, hogy kényszert érzek, hogy lerakjam a menüt leíró papírt és lehunyjam a szemem. - Mond csak, jól vagy? - érdeklődik a férfi, míg én sóhajtva bólintok és rákönyökölök az asztalra, majd kezembe fektetve a fejem nézek magam körül szét. Meglehetősen magával ragadó volt az égbolton szanaszét fényben úszó csillagok, melyek egészen szentimentális képet alkottak ilyen lenge időben. Fejemet jobbra s balra ingatva a teraszasztalunknál a kivilágítást figyelem, mindaddig míg el nem veszek a mindent megőrjítő kékségben, mely mindenféle bűntudat vagy más elfoglaltság nélkül engem szuggerál. Lehunyom a szemem és nagyon nyelve harapok alsó ajkaimba.
- Ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba! - állok fel határozottan, majd az említett hely felé tartva szedem a lábam. Ahogy bevágom az ajtót, rátámaszkodok a világos árnyalatokkal rendelkező mosdókagylónak s a szemben lévő tükörre szegezem a tekintetem. Történetesen nem nézek ki rosszul, viszont az arcomon tükröződő élni nem akarás tökéletesen észlelhető. Arcomat szaporán megmosom egy kis vízzel vigyázva, hogy sminkem a lehető legkisebb mértékben sem mosódjon el. Ajkaimra kenek még egy adag szájfényt, majd azt a táskám szűk fogságába rejtve indulnék újra a randevúpartneremhez, azonban valami utamat állja, jobban mondván valaki.
- Mr. Herondale! - szólítom meg, mindeközben úgy téve, mintha olyannyira meglennék illetődve, hogy itt találom. Mármint azon, hogy az étteremben tartózkodik, de hogy a női mosdóban pontosabban miért ólálkodik arra igazán kíváncsi lennék. Nem venném jó néven, ha közben valamiféle transzvesztita vállt volna belőle vagy hasonló. Bár a kisugárzását illetően erősen kételkedem ennek a valószínűségében.
- Helló cica! - vigyorodik el, miközben a csempének támasztja egyik kezét a feje fölött. - Csúnya dolog a pasidat kinn várakoztatni egyedül!
- Ne haragudjon uram, de erősen kétlem, hogy akár a legkisebb mértékben is önre tartoznának a magánügyeim! - keresztezem karjaim, s próbálok ellenállni csábító pillantásai mivoltának. Nem értem, hogy mi történt közöttünk délelőtt, ahogy azt sem, hogy miért, de legkevésbé sem szeretném, hogy ez újra megtörténjen. Legalább is az eszem ezt súgja, testem azonban teljesen mást akar. Őt akarja. És habár nagyméretű félrelépés a tulajdonfőnökömmel ilyen dolgokra vetemedni, de uram bocsájts meg, ha ő nem adja meg a kezdőlökést eszembe sem jutott volna, hogy megtörténjen ami. Magával ragadó szikrázó szemei elsötétülnek és az eddig ég kék tekintete egészen az üvöltő tenger vad hullámaira enged emlékeztetni. - És uram ne haragudjon, de muszáj megkérdeznem. Ön mit keres a női mosdó kellős közepén? - Néma csönd. Szinte már fülsiketítő az a nesztelenség, melyet tanúsít, majd, ahogy percekkel később mély hangja betölti a csöndességet, hirtelen zsibbadni kezd az agyam.
- Téged. - közli olyan kiegyensúlyozottan, amit kis híján megkérdőjelezek, hogy vajon, miként tud ennyire higgadt lenni, míg én a lábaim alatt alig érzem a talajt.
- Nem tudom mire céloz ezzel. A munkaidőm lejárt, rendesen dolgozom és semmi olyat nem tettem, amit meg kellene bánnom.
- A mai kis kézjátékom engedélyét sem? - kérdezi, mire minden porcikám megremeg, s arcomba vérvörös pír szegődik. Fejemet zavartan lehajtom s igyekszem minimális mértékben úgy kinézni, ahogyan érzem magam: zavartan és feltüzelve.
- Uram, mire megy ki a játék?
- Válaszoljon, ha kérdeztem! - parancsolja olyan komolysággal, hogy rémültségemben megszólalni is nehézkesnek bizonyul. Azonban csodának csodájára sikerül megtalálni a hangom s megrázom a fejem.
- Nem, a legkevésbé sem bánom. - motyogom a cipőjének orrát bámulva és riadtan kapom föl a fejem, amint megpillantom, hogy az egy lépést közeledik felém. James arcának vonalaiban a vigyor minden fajtáját felvélem fedezni, ami ha úgy vesszük, eléggé nyugtalanító.
- Mindjárt gondoltam. A magadfajta ribancok mindig imádják, hogy ha valaki az ujját tövig nyomja bennetek. - közli olyan zavartalanul, hogy minden idegszálam vigyázzban állva reagál, felmegy bennem a pumpa, s olyan dühvel telítődök meg, melyet érzem, hogy pillanatok múlva a férfira zúdítok.
- Mi az, hogy ribanc? Én nem vagyok holmi ócska kis sarkon álló lotyó! Kikérem magamnak ezt az elnevezést! Mégis, hogy van mersze? - kelek ki magamból s egy lépést teszek felé. Mellkasának döföm az ujjamat, közben mélyen az íriszeibe szúrva a pillantásomat próbálom a megbánásra késztetni, természetesen hiába.
- Mind ezt mondják! Én nem vagyok ez, én nem vagyok az, mégis perceken belül előttem térdelve adják meg nekem azt, amire vágyom! - mondja szemrebbenés nélkül, mire nekem a célozgatás hatására újra pír terül el az arcomon.
- Én akkor sem vagyok olyan! - motyogom, közben erősen koncentrálok, hogy még csak véletlenül sem kalandozzanak el a gondolataim vagy épp a pillantásom olyan helyekre, melyből jó nem sülne ki.
- Rendben cica, ha te ettől jobban  alszol, akkor legyen úgy, ahogy te akarod! Azonban, ha ennyire különlegesnek tartod magad, méghozzá annyira, hogy ezért van merszed még feleselni is nekem, ezért meg kell, hogy büntesselek. Mégsem hagyhatom csak úgy rád, hogy kényed kedved szerint te dirigálj, és azt hidd te szarod a spanyolviaszt! - világosít fel a tervei szerint pillanatok múlva bekövetkezendő cselekedeteiről, melytől annyira megrémülök, hogy egyszeriben nem tudom, hogy mitévő legyek, ezért egyszerűen csak csigalassúsággal hátrálni kezdek, mintha ezzel valamiképp orvosolni tudnám a problémámat és elmenekülhetnék, ámbár tisztában vagyok vele, hogy értelme nincs. Időtlen idők óta, amióta csak ismerem a Herondale családot, mármint üzleti szempontból, mindig elérték a céljukat. Érzékelhetően most én lettem az a célpont, melyre az ifjú milliárdos vadászik. Könnyed, mégis határozott lépéseket téve felém szorít teljesen a mosdótálnak, majd az amellett elterülő pultnak. Feltűri szoknyám bájos fodrait, majd a fenekemnél fogva a pultra helyez. Arcom lángba borul s tétlenkedve támaszkodom meg a hátam mögött karjaimmal.
- Mire készülsz? Itt akarsz az étterem mosdójában magadévá tenni? - köhögöm a szavakat, ahogyan igéző, komoly tekintete éhesen fürkészi a testemet. S habár mindennél jobban vágyom arra, hogy tegye azt amit az előbb elmondtam, mégsem teszi, ehelyett, a combomat megmarkolva hajol hozzám vészesen közel, annyira, hogy hirtelen a levegő is belém szorul. Zihálva észlelem, ahogy a fülemhez közeledik, majd halkan belesúg.
- Arra még várnod kell, hogy megfarkaljalak kislány. Előbb meg kell, hogy ízleljelek, hogy méltó vagy-e arra, hogy beléd élvezhessek. - reked hangjától combomat muszájnak érzem, hogy összeszorítsam, mert ha nem teszem talán a hangjától sikerülne elmennem, amit nem engedhetek. Viszont szavai hatása alatt vagyok és akaratom ellenére felnyögök, végül egy szó szakad ki belőlem, melyet ahogy kiejtek máris megbánok.
- Máris?
- Nos, előtte lezavarhatunk egy könnyed beszélgetést esetleg a csillagok állásáról vagy épp az időjárásról és nyáladzhatunk arról, hogy mennyire romantikus ezeknek egyvelege, de nekem ehhez a legkevésbé sincs kedvem. - mondja teljesen nyugodtan, mire a szám gúnyos vigyorra rándul és kezét megmarkolva vezetem közelebb a nőiességemhez. - Jó döntés cica! - mondja, majd lejjebb hajol és széttárt combjaim külső majd belső ívére áttérve kezdi csókolgatni a lábaim, mire én ujjaim az ébenfekete hajába vezetem s erőteljesen nyögdécselek. - Csöndesebben angyalom! Ugye nem akarjuk, hogy a pasid vagy bárki más ránk nyisson? - ujjait teljes lassúsággal vezeti fel a combomon s csiklómat erős ostromlásra bírja, ahogy erősen nyomogatja s masszírozza. Pillanatok múltán nyelve követi ujjait és a bugyin keresztül veszi fogai közé a csiklóm s nyelvével gyöngéden végig simít rajta. Forró testemen közben másik keze megállíthatatlanul kalandozik hol a mellemen, hol a hasamon míg én szüntelenül, halkan nyögdécselve élvezem, ahogy szívem szapora ütemére kínoz. Ficánkolódva emelem föl a csípőmet, s annak ellenére, hogy ő térdel előttem, mégis én érzem magam végtelenül gyengének és szétesettnek. Percekkel később kezeivel lehúzza rólam a csipkés szegéllyel ellátott fehérneműt s ekkor lép csak igazán akcióba. Forró nyelvével körkörös mozdulatokat ír le a  csiklómon, majd ujját közben erősen belém nyomja s olyan ráérősen pumpálja, mintha nem épp rajtam játszadozna. Magatehetetlenül dobálom magam a márványpulton míg ujjai egyre gyorsabban járnak bennem ki és be. Miután kihúzza belőlem magát az ujjait klitoriszomra szorítja, nyelvét pedig durván belém döfi, mire én halkan felnyikkanok, ahogy látom magam előtt a hamarosan elérkező csúcsot. Egyre gyorsabban dörzsöli az érzékeny pontom, míg nyelve kezével ellentétben lomhán erotikus, vad táncot jár bennem. Mindaddig míg el nem érem a gyönyör örömének csúcsfokát. Nyelve még párszor végig simít rajtam, majd nedvemet újra megízleli. Vérvörös arcomat és zihálásomat egy apró vigyor keretében reagálja le.
- Elképzelésem szerint lesznek még bevetések ellened vagy éppen benned! - mondja, majd egy gyors kézmosás után távozott.
Lelécelését követően gyorsan magamra kaptam a bugyimat s a ruhát majd a hajam megigazgatása után Jason felé vettem az irányt. A szőke hajú férfi egyedül kortyolgatta egymagában a vörösbort, míg én éppen a főnökömmel nyalattam ki magam. Azt hiszem jobb, ha ő nem is sejt semmit a részletekről. A hátamon tökéletesen éreztem James tüzes pillantásának szikráját, még akkor is amikor leültem a férfival szemben.
- Hát nem siettél vissza! - jegyzi meg, közben továbbra is, mint amikor elmentem le se hervadt róla a bugyuta vigyor.
- Sajnálom, mostanság picit rosszul érzem magam. Ráadásul eléggé fáradt is vagyok. - mondom, közben, hogy megerősítsem állításom megpróbálok egy kisebb ásítást kicsikarni magamból.
- Igen, látom, hogy nem vagy éppen valami fényesen. Nem vagy lázas? Eléggé vörös az arcod. - közli,  mire az ajkaimba harapva elmosolyodok. Mondhatjuk, hogy lázban égek, de egy egész más szempontból megközelítve. - Ha gondolod hazavihetlek. - jelenti be azt, amire már azóta várok, amióta megjelent az ajtómban.
- Ha nem túl nagy kérés. - állok föl, s a szőkeségbe karolok, majd gyorsan váltok egy pillantást Jamessel, aki éppen egy papírt írat alá egy idősebb férfival, ezt követően pedig egy halvány mosollyal az arcomon távozunk az étteremből.

Bűnbe esve - 1. fejezet

...Késés és élvezés...

James szemszöge:

Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk ismételgeti monoton hangon, még csak véletlenül sem elhibázva az ütemeket a karórám, mely feketén fehéren mutatja, hogy a szabó már megint késik. Még alig két hónapja a Herondale Ügynökség Kft. alkalmazottja, de máris egyhuzamban négyszer felejti el, hogy munkája van és az az első, máskülönben repül. Így is eléggé elnéző voltam vele szemben, hogy ennyiszer eltűrtem a késlekedéseit, de mentségemre legyen mondva, kizárólag apám tanácsa miatt, aki javasolta, hogy legyek kicsit megbocsátóbb és empatikusabb és értsem meg, hogy az újoncnak még bele kell rázódnia a dolgokba. A kétmillió dolláros kérdés viszont az, hogy mikor is fog ez megvalósulni? A jelenlegi állás szerint egyhamar egészen biztos nem. Kapkodó lépteket hallok odakintről, melyhez pillanatok múltán az irodám ajtaján lévő kopogás társul. Nagy levegőt véve hátradőlök a fekete bőrszékemen és magamra varázsolom a szokásos szilárd arckifejezésem, ami alatt egy jóval fáradtabb ember bujkál, aki alig alszik napok óta a rengeteg munka miatt. Úgy látszik, ezzel csak jómagam vagyok így, mivel egyesek még a késést is megengedhetik maguknak. Megint csak kopogást hallok a juharfából készült ajtómon.

- Ha csak nem érzed magad fakopáncsnak, akkor esetleg be is fáradhatnál! Viszont ha Paul vagy, akkor szerintem teljesen felesleges, ugyanis nem hinném hogy sokáig húznád itt az idődet! - szólítom meg az ajtó túloldalán lévő személyt, aki komótosan nyomja le a kilincset és lép be a helyiségbe. Sejtésem ellenére mégsem a tenyérbemászó képű Paul battyogott be, hanem az egyik modellem. Éppen a fellépő ruháját igazgatja magán, valamint a becsavart frizurájára vigyázva tipeg be, közben nagyon úgy tűnik valami igen fontos hírt fog közölni. Természetesen nem kerüli el a figyelmem hosszú combjának látványa, melyek egy fekete magassarkúban érnek véget. A szemébe nézek, s félredöntött fejjel figyelem a reakcióját, azonban ő meg sem mukkan. Elvörösödve tétlenkedik az íriszeimbe mélyedve. S habár eléggé kedvemre való ez a kis hölgy, de felettébb feszélyező a csönd, amely kettőnket körül leng. - Szóval miért jött Miss? - kérdezem a nőtől, aki bátortalanul elmosolyodik és ajkait megnedvesítve vesz egy mély levegőt és csak úgy kezd bele.

- Mr. Morgan az előbb hívta a titkárnőjét az úrnak, hogy igyekszik minél hamarabb itt lenni, de hatalmas dugóba szorult, ezért teljességgel lehetetlen, hogy perceken belül itt legyen. Így valószínűleg a ruhapróbák is elmaradnak, helyesbítve eltolódnak, nem igaz?

- Jól mondja hölgyem. - bólintok, majd felállok a székemből és az eddig hátam mögött elterülő hatalmas ablakkal szemben helyezkedem. - Legnagyobb reményeim szerint Paul a lehető leghamarabb kikerül abból a szörnyű dugóból és végre munkához lát. Teljesen le van maradva a tervekkel és nem repesnék az örömtől, ha nem idejében adnánk le a nyári kollekciókat.

- Igen, az szörnyű volna. Ráadásul még a jövőhónapi ruhák sincsenek rendesen ránk mérve. - közli, mire a szemöldököm a magasba szalad. Fintor ül ki az arcomra, miközben azon elmélkedem, hogy vajon Paul mi a fenét csinált addig, amíg itt teng lengett és rótta az oda vissza köröket a folyosókon. Ez az a kérdés, melyre még én sem tudok választ adni. Megfordulok és az íróasztalomra támaszkodva nézek a nőre, aki továbbra is vörösben tündöklő arccal figyel engem, s nem kerüli el a figyelmem, hogy néha néha elkalandozik a tekintete. Természetesen nem lepődöm meg ezen, az összes modell egytől egyig, aki csak itt dolgozik, bár talán még a szélesebb kör is csupa kis szajha, akiknek máson sem jár az esze, mint a riszáláson és az esti kielégültségen. No persze, a jelek szerint eme hölgy sem egy kivétel. Félmosolyra húzódik a szám, ahogyan tekintetem megállapodik kerek, formás mellén, melyet kiemel a ruha V alakú kivágása. 

- Ez igazán sajnálatos. Mint mondtam, amint megérkezik Paul, a kezébe veszi a dolgokat. Ha mégsem, nos, azt majd én elintézem. Rendben cica, ha nincs egyéb mondani valód, akkor mehetsz! - adom ki útját, miközben az asztalom szélére helyezem félsúlyom, s figyelem, ahogy megdöbbent arca megrándul.

- Holland. - szólal meg váratlanul, mire a szemöldököm ráncba rándul. 

- Hogyan? 

- A nevem Holland, nem cica. - mondja, mire összeszorítom a számat. Had ne mondjam, hogy legkevésbé sem érdekelt a lány neve. Nem tagadom, nagyon gyönyörű és az alakja nyálcsorgatást kíván maga után, de még egy ilyen csábos nő sem mondhatja meg nekem, hogy hogyan szólíthatom és hogyan nem. 

- Nem kérdeztelek angyalka. - válaszolom, miközben figyelem, ahogy egyre dühösebb képet vág. Cáfolnám, ha azt mondanám, nem tetszett az elém táruló látvány és habár roppant aranyosnak találtam, ahogy durcásan rám emelte szikrákat szóró szemeit, mégsem tudtam teljes mértékben rá koncentrálni. Az agyam belső mivolta már épp azon törte magát, hogy elképzeljem miként fogom kielégíteni a kis örömlányt. Bő félóra elteltével újra kopogtatnak, ezzel megzavarva egy másik céggel kötött üzlettel való prezentációmat, melyen egy ideje már szorgalmasan dolgozom. Mindenféle tessék vagy szabad nélkül lép be az irodámba az, akit tulajdonképpen a legkevésbé szerettem volna a mai nap folyamán látni. Megfeszítem az államat, majd a tollat a papírra téve ráemelem a tekintetem. A férfi irritáló rekedt hangja belengi a helyiség kellemes mivoltát, ahogyan épp valami undorító kifogást keres arra, hogy valójában mi is az újabb késésének kiváltó oka. 

- Uram kérem, ne haragudjon, de ez a fránya dugó kiszámítatlan volt. Teljesen váratlanul ért az, hogy útjavítás miatt a forgalom nyüzsgése jóval lassabban zajlik, mint ahogy egyébként szokott. - jártatja a száját, közben erősen gesztikulál a kezeivel is, mintha úgy mellesleg a szóból nem értenék. Közömbös arccal figyelem, ahogyan előadja a színjátékát, ami ugyan senkit nem érdekel, ellenben azzal, hogy a ruhákkal még mindig nem készült el. Holott azt már több, mint egy hete be kellett volna, hogy fejezzen. 

- Paul, mondja csak, szeret itt dolgozni? - teszem fel neki a kérdést, melyre megrökönyödve figyel s bambán vakargatja meg a fejét, gondolkozva a válaszon. Természetesen nem azért kérdeztem, mert éppen ennyire ráérek vagy fizetésemelésen töprengenék a szabóval kapcsolatban, koránt sem ez volt a célom.
- Igen, persze. Szeretem a munkámat.
- Remek. Ennél már csak az lenne jobb, hogy ha azt normálisan el is végezné, ugyanis a hanyagsága több, mint felháborító. A késései még hagyján, habár afölött sem hunyok szemet, de az, hogy ennyire le van maradva a munkával felveti bennem azt a kérdést, hogy mit csinált maga itt két hónapon keresztül?
- Elnézést kérek. Megpróbálok igyekezni ezentúl. - hajtotta le bűnbánóan a fejét, közben a kezeit ráérősen ropogtatta.
- Megköszönném. És még valami, ha valahová belépünk nem csupán kopogni kell, hanem a választ is meg kell várni. Csak, hogy tanítsak magának egy kis illemtant, ha már ehhez is ennyire rest. - kulcsolom össze a kezeimet, amiket az ölembe ejtek s csak úgy várom, hogy végre kifáradjon a munkakerülő. Bólint, majd az ajtó felé igyekszik s azt maga mögött hagyva, legnagyobb reményeim szerint munkához lát. Újra kézbe fogom a tollat és folytatásra buzdítom magam a prezentációt illetően. No igen, milyen jó is lenne, ha ezzel mihamarabb elkészülnék, hogy végre magam is szemügyre vehessem mit össze bénázik Paul és ha nem megfelelő a munkája, illedelmesen kinyitom az ajtót és viszontlátás. Pontosan tizenkettő órát ütött a vekker, amikor Erica, a titkárnőm közölte, hogy mihamarabb fáradjak ki, mivel az ebédem elkészült. Kimért, lassú, de mégis határozott léptekkel haladok az ebédlőbe, hogy ott kényelmesen eltudjam fogyasztani a meleg ételt, melynek fűszeres íze mindig a gyerekkoromat engedi meg feleleveníteni előttem, amikor még én is a világjárók szűk csoportjához tartoztam. A szüleim évek óta országról országra, államról államra utazgatnak kényük kedvük szerint, míg én az öcsémmel Herondale Ügynökség Kft.-t irányítjuk. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy nekem talán ez az élet kényelmesebb is, mint a folytonos utazás, amit nem mintha nem szeretnék, mert élvezetes, látványos és eléggé esztétikus, ahogyan magával ragadnak a város, a népek szépségei, viszont jobban foglalkoztat a siker és a nők, mint az épületek és szokások. Előzmény nélkül helyet foglal előttem az öcsém és teljesen magától értetődőnek veszi, hogy mindenféle köszönés vagy bármi nélkül belekortyol az italomba.
- Bocs bátyó, ez kellett most nekem, teljesen kiszáradtam. - vigyorog, közben felfedezem a pohár szélén lévő vörös foltot, mely minden bizonnyal a nője ragacsos rúzsa lenne, mely az ő szájára is rátapadt. Elhúzom a számat ezalatt pedig Nate elé tolom a csészét.

- Had ne kérdezzem meg, hogy miért van a poharam szegélyén rúzsfolt. Haver, mikor akarod már dobni a csajt? Akkora egy cafka, hogy keresve se találnál nagyobbat. Mármint rendben, megdugod, kiélvezkeded magad rajta, de hogy még barátnődnek is fogadod! Ízlési szinted egyenlő a nullával, sőt, talán sikerült a mínuszokhoz esni. - sóhajtok, közben erősen töprengek azon, hogy vajon mit ehet az öcsém azon a kis szajhán. A modellek egytől egyig szexre vágyó ribancok, akiknek habár tökéletes a testük, mégis az ész híján vannak és, hogy miért kell egy ilyen Natenek? Vagy azért, mert magától értetődően egy barom és egy szintre került vele vagy pedig mert tényleg kedveli, aminek okát magam sem értem. De itt nem is az ürügy a lényeg, az jelentéktelen, viszont felvetődik bennem a kérdés, hogy hogyan tudja elviselni azt a sipító hangot, amit ha meghallok késztetést érzek a menekülésre. Ennek dacára ő mégis eltűri, ahogyan a rózsaszín mézes mázos világát is. Azt hiszem nem tévednék sokat, ha a csajnak még a tamponja is babarózsaszín árnyalatokat öltene.
- Mondja ezt az, akinek a bigék inkább szexrabszolgák, mintsem barátnő.
- Ugyanakkor tisztában is vannak vele, hogy milyen vagyok. Az ő döntésük, én nem kényszerítem őket, olyan vagyok számukra, mint a drog. És ez így van rendjén. - húzom aljas vigyorra a számat, míg Nate egyszerűen csak rám hagyja a dolgot. - Ha már beleköptél, idd is meg, én befejeztem az étkezést. - biccentek a pohárra, amelybe nem túl kulturáltan bele ivott. - Azt hiszem ideje mennem, ellenőriznem kell, hogy az a semmirekellő normálisan végzi-e a munkáját vagy csak a levegőbe beszélt-e a minap. - állok fel az asztaltól és az öltözőkbe veszem az irányt, ahol legjobb tudomásom szerint éppen a méreteket veszi le a lányokról.

Holland szemszöge:

Manapság egyre gyakrabban történik meg velem, hogy pocsékabbnál pocsékabb kedvvel ébredek és fekszem, persze magától értetődően ez alól a mai sem különb egy szállal sem. Kezdve azzal, hogy sikerült magamat túlteljesítenem és elkésnem a munkahelyről, ezért őrült módjára kapkodtam és száguldottam be, hogy megtudjam tartani az állásomat és ne legyek állandó főcélpont, aki szemet szúr a főnöknek, ahogyan szegény Paul. Természetesen a hajamat sem sikerült idejében megcsinálni, ezért ott helyben kellett valamit tenni a fejemen található szénaboglyával, hogy viszonylag tűrhető állapotba hozzam, ebben természetesen segítségemre volt a barátnőm is, akinek az volt a legnagyobb problémája, hogy a sminkje elmosódott a hőségtől. Nyilvánvalóan így volt, még ha én egy foltot sem láttam. A hajam göndörítése közben toppant be pont Erica, aki pont nem ért rá arra, hogy átadja Mr. Herondalenek Paul üzenetét, ezért nekem kellett megtennem. Eleinte szégyelltem, hogy így tipegek be az irodájába, de mivel nem tett megjegyzéseket rám, ezért megnyugodva hadartam el a mondanivalóm, aztán valami láthatatlan mágnes segítségével mintha odaragadtam volna. Álltam, mint egy szerencsétlen ott és fülig pirulva bámultam meg a tulajdonfőnökömet, akiről aztán mindent hallani csak jót nem nők terén, de ennek dacára mégsem tudtam csak úgy ott hagyni. Azonban az idegesítő megnyilvánulások kihoztak a sodromból és mielőtt még kikeltem volna magamból ott hagytam, illetve ő rakott ki, de ez részlet kérdése. És mire az ember azt gondolná, hogy ez csak a kezdet, hát nagyot téved. A szabó megérkezése után valamennyien eszeveszett készülődésbe kezdtek, velem ellentétben, aki búval bélelt arccal bámult maga elé és próbált valamelyt a szép dolgokra gondolni, de mint kiderült, ez nem egészen olyan könnyű, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember. Gondoljak a szüleim távollétére, akik már kitudja hányadjára mennek Párizsba pusztán azért, hogy a szerelmesek sétáját húszezredjére is megtegyék? Vagy arra, hogy ma egy Jessica által szervezett randira vagyok hivatalos, amihez annyi kedvem sincs, amennyi valójában megengedett lenne? Fölösleges próbálkozás.
- Mosolyogj már, legalább egy picit! - szökken oda hozzám a legjobb barátnőm, Jessica, majd teljesen az arcomba nyomja a képét. - Lássam a sárga fogaidat! - vicsorog, mire én egy halvány mosolyt villantok felé. Vörös hajtincseit kezével fölborzolja, majd szépen ívelt ajkai felé helyezi, mintha bajuszt szeretne azzal mutatni. - Holland, legalább egy picit nevess már! Tudom, hogy mostanság mindig két bal lábbal kelsz, de ennyire nem lehetsz kedvetlen. Na majd meglásd, Jason mellett nem lesz alkalmad unatkozni! - hozza fel a mai nap során körülbelül két milliomodszorra a beszerzett randipartnerem, akiről tulajdonképpen semmit sem tudok azon kívül, hogy roppant helyes és vicces.
- Persze, nem fogok, amint megtudom, hogy ki is ő. - dünnyögöm,  melyet Jess egy kacsintással reagál le. Természetesen ő mindent tud a fickóról, de mindenesetre egy szót sem mond róla, ami vagy azért van, mert nagyon titokzatos a srác és szeretné velem megismertetni vagy csupán, mert annyival lehet őt körülírni, hogy sármos és humoros. Köszönöm, azt hiszem ezzel máris elérte, hogy teljesen beleszerelmesedjek. Na persze.
- Már meséltem róla.
- Én valamivel részletesebb leírásra gondoltam. - kacsintok rá, közben egyre fogynak a modellek, akiknek még le kell mérnie Paulnak a méretét. Úgy terveztem az utolsóként állok be a sorba, azonban minél hamarabb túl akartam lenni rajta, hogy később ezzel se legyen baj, ezért pofátlanul betolakodtam a sor legelejére. Nem kellett attól félnem, hogy netalán rossz néven veszi valaki, mivel valamennyien azon az állásponton voltak, hogy aki megy az megy, aki meg nem, az beáll a társalgók körébe és a lelket is kibeszéli magából. Történetesen én nem szándékozom csatlakozni hozzájuk így benyitok a helyiségbe, ahol a méreteket veszik le. Olyannyira kedvetlen vagyok, hogy még a pumpa sem megy fel bennem, amikor megpillantom az ablak előtt, keresztező karokkal lévő főnököt, aki elég elmélyülten beszél Paullal. Őt ismerve valószínűleg még mindig a reggeli késésén van fennakadva, amit igazán nem értek. Talán még nem szorult dugóba? Meg kell mondjam igazán nem értem miért van ennyire kiakadva a férfira, mikor az tényleg jóindulatú és lágyszívű, legalábbis így ismertem ki az itt léte alatt. Illedelmesen köszönök mindkettejüknek és kecsesen ringatva a csípőmet sétálok Paul elé, aki továbbra is Jamesnek magyaráz, azonban az érzékelhetően úgy tesz, mintha meg sem hallaná, amit a másik mond. Tuskó. 
- Mi lenne, ha nem csacsognál annyit és végre nekilátnád levenni a hölgy méreteit, nem igaz cica? - kérdezi tőlem láthatóan szándékosan ingerelve a becenévvel, mellyel a minap ajándékozott meg. Összevonom a szemöldököm és tőlem telhető legszúrósabb tekintettel nézek rá, mire ő váratlanul elneveti magát. Paul közelebb lép hozzám egy talpig vörös színű báli ruhában a kezében és meg kér, hogy próbáljam föl. Mivel öltöző nem igen volt a szűk helyiségben, ezért kénytelen voltam előttük levetni a farmerom és a halvány barackszínű nyári toppom. És habár próbáltam nem szégyenlősködni amiatt, hogy éppen fehérneműre vetkőzöm előttük, megkíséreltem arra gondolni, hogy már többször láttak engem bikiniben, amikor éppen abban kellett kivonulni a kifutón, még ha el is vesztem a tömegben a többi lány között, egy voltam közülük. Ezzel szemben most a jég kék szempár az én fedetlen testrészeimre tapad, szinte égeti a bőröm, ahogyan csöppet sem szégyellve méreget. Arcomon piros rózsaszirmokként terül el a pír, s mindeközben felgyorsult szívverésemnek köszönhetően elkap a pánik, hogy talán szívinfarktusban fogok meghalni a rohadék főnökömnek köszönhetően, aki attól eltekintve, hogy mennyire goromba, frusztráló, bosszantó és kicsapongó, mégis valami érthetetlen okból olyannyira elkap a pironkodás, hogyha a közelében vagyok, hogy azt már szinte röstellem.

- Jól vagy Holland? Egészen kipirultál! - pillant rám Paul míg én kedvesen mosolyogva megrázom a fejemet, miszerint gond egy szál se, azonban nem tudom figyelmen kívül hagyni Mr. Herondale szemérmetlen vigyorát, mely szinte levetkőztet. Amint sikerül felvennem a ruhát, önkéntelenül is végig simítok a selyem csúszós puha mivoltán. Paulra pillantok, aki éppen szaporán kutat valami után, ami jelek szerint olyan nehéz volt, mint tűt keresni a szénakazalban, csak, hogy most éppen azt keresett, tűt. Csak éppen szénakazal nem volt, ahelyett egy hatalmas épület, melyben, ha szerencsénk van, talál legalább egyet, hogy feltudja tűzni a ruhát a megfelelő helyen. - Egy pillanat és itt vagyok. - sasszézik ki fürgén még mindig kutatva. Elmosolyodom, ahogy elhagyja a helyiséget, viszont nem gondoltam bele, hogy ez mivel jár, pontosabban kivel jár. Jamesre fordítom a tekintetem, aki a szemembe mélyedve lép közelebb hozzám.
- Aranyos fickó ez a Paul, ugye? - kérdezem, mire ő felvonja a szemöldökét és újabbat lép felém.
- Szerintem inkább végtelenül szerencsétlen. - válaszolja, mire önkéntelenül is kiszakad belőlem a nevetés. - Tetszik ez a ruha! - simít végig a fedetlen hátamon, amire össze kell, hogy szorítsam az állkapcsom, különben jól esően felsóhajtok.
- Nekem is. - jegyzem meg és próbálok szembe fordulni vele, azonban a hátam közepéről a derekamra csúszik hatalmas tenyere. Benn akad minden szó, melyet kiejtenék a számon.
- Úgy értem rajtad tetszik ez a ruha, cica!
- Ön nagyon fárasztó Mr. Herondale! - hirtelen felrántja a fejét, izzó pillantással néz rám.
- Ön pedig nagyon elragadó Miss! - közelebb húzódik - Szeretném, ha...- a ruhát feltűrve ujjai feltáncolnak a combom belső íve mentén egész az ágyékomig. Összerándulok, ismeretlen erő mar belém, amely afféle kötélként szorítja össze a testem és önti el forrósággal. Úgy érzem James minden egyes érintése felér egy perzseléssel, amely minduntalan a bőrömön lüktet vörös lángrózsákként tükrözve. Megkísérelem eltolni őt magamtól, azonban meg is bánom, mivel hirtelen a hiány érzése megőrjít. Apró nyögéseim kíséretében érinti meg a fehérneműm keresztül is érezhetően tüzes csiklóm, melyen lassú, finom köröket ír le, közben másik kezével erőszakosan a gyönyörű, hosszú ujjai fogságába ejti a mellem. Átkarolja a derekam, miközben erősebben morzsolgatja az érzékeny pontot, amitől szinte már megőrülök. Hüvelykujját a bugyim szegélyén lévő csipkesorozat peremébe akasztja és lassan húzni kezdi lefelé, egészen addig míg nemes egyszerűséggel ki nem lépek belőle. Egyik kezén lévő mutató ujját hirtelen a számba dugja, ami eléggé váratlanul ér, ezért picit ráharapok, mire ő felszisszen.
- Ne harapd cica, szopd! - mormogja, mire kiszárad a torkom, mégis eleget teszek a kérésnek és nyelvemmel is igyekszem a tőlem telhető legjobban teljesíteni. Ő ügyességem okáért felhagy a kínzással és a másik kezét illetve a mutató és középső ujját belém mélyeszti. Mély, rekedt morgást hallat a fülemnél. - Te aztán nedves vagy! - Ujjaival váratlanul akcióba lép és ki be kezdi mozgatni, először lassan, szinte kínzóan, majd hirtelen gyorsabb tempóra vált. Megnyikkanok, ami egy halkabb sikításnak is elmegy, azonban ő két ujját is a számba tuszkol, hogy azzal foglaljam le magam és ne törődjek azzal a számára semmit jelentő momentummal, hogy Paul bármikor beléphet az ajtón. Kezeimmel megkapaszkodtam a nyakában ezzel kényszerítve, hogy kényeztetésre bírja a nyakamon lévő érzékeny helyet is, melyet ő gond nélkül megtesz. Érzékien nyalogatja izzadságtól csillogó perzselő bőrömet, míg olyan gyors tempót diktál a kezével, hogy a gyönyör kapuja felé kezdek közeledni, amivel mintha ő tökéletesen tisztában is lenne, behajlítja a hüvelyemben lévő két ujját ezzel engedni, hogy a mámor kéjes oltárán áldozva kezére élvezzek. Kihúzza belőlem ujjait, melyről lenyalja a nedvemet majd egy utolsó pihe csókot ad a vállamra. Szaporán nyúlok a bugyimhoz, melyet gyorsan magamra húzva csillapítom a zihálásom. Az ébenfekete hajú férfira nézek, aki éhes szemekkel nyalja meg ajkát ezzel is az őrületbe kergetve, azonban hamar abbamarad a pihegésem, amikor hirtelen betoppan Mr.Morgan. Jamesre pillantok, aki váratlanul rám kacsint és széles vigyorra húzza a száját, majd visszatér eredeti valójához és a szabóhoz intézi szavait.
- Nos, azt hiszem sikerült ráébrednem, hogy miért késel el folyton. Véleményem szerint egy pillanat, amit te kértél az egy perc, maximum kettő, de még ha három is lenne, egész biztos, hogy nem egy negyedóra. 

Kényszer házasság - Epilógus

Évekkel később

Dean szemszöge:

Nehéz találni egy olyan pillanatot, amikor elmondhatjuk, hogy valami akkor kezdődött el, onnantól indult minden és mesélhetjük akár órákig is, hogy milyen érzések tolongtak bennünk akkor, és milyenek most. Egy sörrel és egy mesekönyvvel a kezemben olvasok fel épp a gyerekeimnek, hogy milyen is volt a hercegnő és a békakirályfi története, őket azonban nem meglepően ez egy hangyányit sem érdekli. Nem is csodálom, én is utáltam ezt a mesét, a hülye csókolna csak meg egy békát! Damien, a legidősebb poronty persze kis kezeivel alig várta, hogy a brekegő mihasznát kibelezze. Úgy gondolom nem kell mutogatnom, hogy kire ütött. Testvérei, Daemon és Kiara pedig már ásítozva hallgatják és öt milliomodjára mondják, hogy hagyjam abba, de hát mind tudjuk, hogy nincs is szórakoztatóbb és aranyosabb, mint egy-két csöppséggel viaskodni. 

- Dean, nem láttad hol hagytam a teámat? Nem találom, pedig tisztán emlékszem, hogy a dohányzó asztalon hagytam. - jelenik meg az angyal barátom és továbbra is, évek múltán is a teája a szent és sérthetetlen. Arra pedig ügyet sem vet, hogy én éppen mesét olvasok és éppen nagyon jól félbeszakítja azt. 

- Cass bácsi, a konyhapujton hagytad! - szólal föl Daemon, majd köddé válik, pillanatokkal később pedig egy csésze teával tér vissza a kezében. Meg kell mondjam, néha igazán gyűlölöm ezeket a démoni adottságokat, melyeket anyjuktól örököltek. Had ne mondjam milyen idegesítő, amikor ágyba dugom őket, betakargatom és még három oldalnyi nyáladzást is olvasok nekik, aztán amikor térnék én is nyugovóra, ott fekszenek a helyemen vigyorogva, miszerint ráadást akarnak. 

- Köszönöm! - veszi át a csészét, majd ő is a gyerekek mellett foglal helyet. Biztosan nagy élmény lesz ezúttal is a mesélés, ha ő éppen bosszantóan hangosan bele-bele szürcsölget, persze, ez az ifjoncoknak mulatságos dolog lesz, nekem kevésbé. Ismét hangosan belekezdek a mesélésbe és két mondatnál tovább nem is jutok, mivel Cass belekotyog. 

- Ennél unalmasabb olvasmányt még életemben nem hallottam. - közli, majd egy hangos szürcsölgetés után mosolyogva figyeli, ahogyan mind a három apróság egyetértően bólogat. - Akkor had meséljek én valamit nektek. Ez a történet egy vadászról szól és a legjobb barátjáról, akik gyilkosságok után nyomoznak. A tettes természetesen olyan kis szeleburdi démon, amilyenek ti is vagytok, csak hogy ő éppenséggel egy nagyon gyönyörű, fiatal nő. 

- Amilyen a mami! - mondja Kiara, mire az arcomra halvány, büszke mosoly rajzolódik ki. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, hogy Castiel az én és a feleségem történetét ecseteli éppen, amit a gyerekeim olyan kitörő figyelemmel kísérik, amit még az én olvasásaim alatt egyetlen egyszer sem tanúsítottak. Elnevetem magam, ahogyan eszembe jut Damon fenyegetése, aki mostanra már a másik legjobb barátommá nőtte ki magát. Persze a modora azóta is a régi, azzal a különbséggel, hogy az unokaöccsei és a keresztlánya az ő kőkemény szívét is meglágyította, így megtanult végre más mosolygási módszereket is nem csak a gúnyos vigyort, melyet többször láttam, mint Cass cseppet sem ízletesnek mondható teáit. És persze a legfontosabbat még nem is említettem. A feleségem, Katherine régi nagy álma teljesült, melyről csak később kaptam tudomást. Legnagyobb örömmel tölti el a tudat, hogy egy család édesanyja valamint, hogy végre gyerekkori kívánsága teljesült és süthet főzhet kedvére, mindemellett olykor segít vadászni is, így természetesen lelkekhez jut, melyet felhasznosítva Crowleyhez juttat, akit ugyan először meglepett a házasságunk, de mostanra már egész jól kezeli. Sőt, mi több, van amikor el is látogat, hogy a gyerekeimből kiváló démonkatonákat faragjon, amit persze nem engedélyezek, mert egy Winchester sosem fog Crowley seregébe beállni, de azért néha engedélyezem, hogy elcsevegjen velük a nagy betűs életről, Luciferről, a Pokolról, esetleg más lényekről vagy éppen fárassza őket a humorosnak nem mondható poénjaival, amiket ha meghallok borsódzik a hátam, ezért is oldalgok el olykor-olykor. Természetesen ne feledkezzünk meg az öcsémről sem, Samről, aki miután kiirtotta majd fél New York szellemraktárát elvette Vickyt, aki pár hónapra rá megajándékozta őt egy ikerpárral, akik habár nagyon hasonlítanak az anyjukra lányok lévén, de a zöld szemek letagadhatatlanul is a Winchesterek jellemvonását tükrözik. És ahogy néhanapján végig nézek a családomon, miközben a gyerekek Casst és Damont vagy éppen mindkettőt Sammel karöltve fárasztják és ahogyan rövid, lopott csókokat adok a Katherinnek, rá kell ébrednem, hogy ez az a család, amelyről kölyökkorom óta vészesen és ragaszkodóan vágytam. Rákulcsolom szerelmem kezére az ujjaimat, aki édes dorombolással bújik karjaimba és egyetlen szót ejt ki a finom, vörös ajkaival a nyakhajlatomba, azt amit az esküvőnk után pár nappal mondott ki először. Szeretlek! El sem tudom képzelni milyen lenne az életem, ha ők, a családom nem lenne nekem, nem lennék senki és semmi, csak egy nulla. Történetesen most már csak hasonló probléma sem töri a fejemet, mivel a körülöttem lévők, a szeretteim itt lesznek nekem mindig, örökkön-örökké. 

Kényszer házasság - 8. fejezet

Az igazság

Katherine szemszöge:

Ritkán fordult velem elő, hogy valaha olyan érzések kerültek bennem a felszínre, amikor elmondhattam, hogy szeretek valamit vagy valakit, sőt, így visszaemlékezve, egészen régen hangoztattam esetleg gondolhattam. A gyűlölet irányított. Mindent elértem vele és rendkívül szórakoztatónak is találtam. Talán sosem feltételeztem, hogy megéri néha egy picit gyengének lenni, vagy legalábbis annak tűnni. S most, hogy az oltár előtt állva, karomat a hajdani férjemébe fűzve mondom ki a boldogító igent, rá kell ébrednem, hogy minden teljesen más, mint ahogy azt eddig képzeltem. Mindennek tetejébe pedig a bátyám is tévedett, ahogyan én is az életet illetően, míg ő a vadászokról. Dean Winchester feleségének lenni talán nem is olyan, mint ahogy ő azt leírta. Smaragdszemű tudja a titkomat a démonlétemről, mégis olyan hevességgel ránt magához és tapad rá ajka az enyémre, hogy muszáj a hajában megkapaszkodnom, annyira szédülök a szenvedélytől, amely magába szippant. Férj és feleségnek nyilvánítalak titeket, visszhangzik a mondat az elmémben, miközben egyre erősebben szorítom magamhoz a vadászt, aki bele-bele mosolyog a csókba és talán még ő maga sem hiszi el, hogy egy démont vett feleségül, amiért talán még sokszor megsütheti a kezét. És azt kell mondjam nem csak számára nagy nap a mai, illetve a pillanat, amikor egymáshoz tapadtunk, leírhatatlan érzés söpört végig rajtam. Fáradalmas utam, mintha véget érne és végre a szerető gondoskodás óvó fogságában találnám magam. Keze végig simított az arcomon, majd egy homlokpuszival ajándékozott meg. Nekem ez az érzés jelentette azt a bizonyos otthont, amiről Damon olyan tudálékosan beszél, csak ő éppenséggel a Pokolra gondol. Minden bizonnyal ő még nem volt szerelmes, ezért nem értheti, amit én. Akárhogy is mondjuk, hogy egy ember lelke többet ér ezeknél a nyálas kis momentumoknál, de gondoljunk csak bele. Egy lélek kiszipolyozása leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egy kiéheztetett vad jóllakik, azonban ez, mint egy földön túli boldogság. Fekete szemű létemre ilyet állítani, habár hatalmas vétek, de mégis kitudná meg, amikor tudtommal senki sem gondolatolvasó. Habár tisztában vagyok vele, hogy Dean csakis a saját érdeke miatt, kényszerből köt velem házasságot, de ezt minden egyes férjezett pillanatomban megkérdőjelezem. Tudom, hogy nem képzelem be a dolgokat, tudom, hogy érez irántam mást is, mint pusztán gyűlöletet, mert én be kell valljam valami egészen mást érzek iránta, mint a kapcsolatunk legeslegelején. Valami olyat, ami minden egyes csókjától bombaként robban bennem. Szeretem őt. Úgy igazán, visszavonhatatlanul és kétségbeesetten, viszont ennek talán semmi jelentősége nincsen, mivel végtére is, mindegy milyen indokból, de a felesége vagyok. Mi lehetne még ennél jobb? Tenném fel magamban a kérdést, azonban tudom a választ. Ha hasonló érzéseket váltanék ki belőle. Természetesen tudom, hogy kíván, tudom, hogy kellek neki. Viszont, hogy szeret-e, úgy igazából? Bár gondolatolvasó lehetnék. Az esküvő után pár nappal teljesen úgy viselkedünk, mint a szerelmesek, de úgy tényleg, igazából. Magamat is meglepem azzal, hogy mennyire undorítóan nyálasan beszélek vele, pedig nem szándékos, pár incselkedésen és ravasz megjegyzésen kívül minden egy szavam olyan csöpögős, hogy még én is megkérdőjelezem, hogy vajon tényleg én vagyok az, aki kiejtette azokat. Amíg Dean éppen a telefonál Castiellel azt illetően, hogy éppen mi tehette azokat a dolgokat a három félnótással akik a templom közelében lettek megtalálva. Nos, én tettem, jelentkezem! Viszont már több, mint két hónapja nem öltem embert, ahogyan a bátyámmal és Crowleyal sem találkoztam. Ez pedig baj. Baj, a javából. Smaragszemű éppen a telefonját rakta le, amikor hirtelen előttem termett és egy szenvedélyes csók után egy sörös üveget bányászott ki a hűtőből.
- Dean, beszélnünk kell!
- Hallgatlak cica! - húzza meg a sörét és maga mellé invitál a kanapéra, azonban én megrázom a fejemet.
- Be kell valljak neked valamit, de nem hinném, hogy örülni fogsz neki! - gesztikulálok, amivel végre magamra vonom a figyelmét. Összehúzza a szemöldökét s gondolkodóba esve kutat a tekintetem után, melyből próbál valamit kiolvasni, azonban a legkevésbé sem sikerül neki.
- Nem igazán hinném, hogy tudsz bármit is mondani, amivel meglephetnél. Szerintem a démoni valód elárulása vitte a pálmát, bármiről is legyen szó. Máskülönben meg köze van Damonhöz és a fene nagy egójú idiótához, akit Crowleyként szólítanak?
- Nem igazán. Talán Crowleynek, de leginkább magának a Pokolnak. - magyarázom, közben pedig fel és alá járkálok. Valóban fogalmam sincs, hogy mi a fenétől vagyok ennyire zaklatott. Hiszen ő csak Smaragdszemű, igen, ő az. Ő az, aki nem akarom, hogy csalódjon bennem. - Dean, én azt hiszem tudom ki tette a gyilkosságokat, akik után nyomozol.
A várt hatás persze nem marad el, elkomorodik az eddig szórakozott tekintete majd hirtelen felpattan és elém áll.
- Ki volt az?
- Ne haragudj! - temetem a kezembe vörös arcomat, és megszégyenülve állok előtte. Holott én nem ilyen vagyok. Gyengévé tett, ő a hibás! Hirtelen megérzek valamit a tenyeremen. Nedves és szinte már égeti az arcomat is. A szememből folyva száguldoznak lefelé versenyt vívva a könnycseppjeim, amik elárasztják az arcomat. Ennyire megtörtem, ennyire kiismert, ennyire beleszerettem.
- Kath, ki volt az drágám? - válik gyöngédebbé a hangja, miközben ölelésébe von. Keze föl és le jár a hátamon, miközben nyugtató szavakat mormolgat. Beszívom az illatának fűszeres aromáját, miközben egy csókért nyúlok a szája felé, amit ő kellően negédes kívánással viszonoz is.
- Én! - nyögöm ki, mire ő hitetlenkedve néz rám. Szája csalódottan nyílik szét és szökik ki rajta egy fáradt sóhaj. Miközben az arcomat fogja, lecsúszik a keze a karomra s egyre erősebben szorítja, persze, most sem mutatom ki, ahogyan soha, hogy az fáj nekem, viszont legbelül nem az mardos, hogy ő éppen a karomat ejti fogságba, hanem a bűntudat és a bánat, hogy ismét csalódia kell bennem.
- Katherine! - szól rám esélyesebben, miközben a kanapéra lök, ahol nem régiben még a sörét kortyolgatta. - Mi a francért kellett megölnöd három ártatlan embert? Ez a móka, neked ez a szórakozás? - ordít rám, azonban én összeszedem minden démoni létem és erélyesebben kiállok a magam igazáért. Felállok és elé sétálok, felcsillantom fekete szemű valómat, hogy ezzel önbizalmat szavazzak magamnak.
- Had áruljam el neked férjecském, hogy igen. A démonok a ölés rabjai, ellentétben velem. Nem ismered a történetem, nem ismersz engem. Nem tudod, hogy hogy mennek a dolgok a Pokolban. Egy ember, egyetlen egy lélek a minimum, amit egy nap meg kell ölnöd és a lelkét magadénak tudnod. Ez piros betűs szabály! Ha nem teszed a kínzókamrába hurcolnak és életed minden egyes kínját végig kell nézned vagy ha az már nem hat, kitalálnak valami újat! - magyarázom, miközben Dean helyet foglal a kanapén és minden egyes szavamat némán, összehúzott szemekkel hallgatja. - Három embert kellett megölnöm, ahhoz, hogy bepótoljam a lemaradásomat, különben Damont fogják kínozni, amit csendben kellesz tűrnöm, végig néznem, ahogy az egyetlen fennmaradt családtagomat felkaszabolják. Te mit tettél volna az én helyemben? Ha Samet elfogják és az az ára, hogy megölj három embert, akkor nem tettél volna semmit? - teszem fel neki a kérdést, mire ő lehajtja a fejét és nyel egyet. Persze, gondoltam. Megragadom az erős, kidolgozott karját és az ölébe fészkelem magam. Átkarolja a derekam, míg én ártatlan kiscicaként bújok hozzá. - Két hónapja nem öltem, két hónapja nem láttam a testvérem, mert megharagudtam rá, azért amiért elárulta neked, mi vagyok. Habár azóta már beszéltem vele telefonon, de akkor is csak megbánást tanúsított, ami eléggé meglepő, hiszen nem szokott semmit sem, mindent megtervez, azonban vannak a kivételek, amikor ösztönösen cselekszik, de mindennek ellenére egy nagyon erős démonkatona. Habár félek, hogy történik vele valami, de tájékoztattam Crowleyt, hogy stratégiát váltok és nem az ártatlanok megölésére fogok koncentrálni, hanem azokra, akikkel te foglalkozol. A démoni lélek is és más szörnyek lelke is elképesztő kinccsel ér fel, habár az emberé százszor becsesebb, de megelégszek ennyivel is. Segítek neked vadászni, segítek neked mindenben, hű feleséged leszek, de előbb meg kell kérdezzek valamit. Szeretsz te engem Dean? Mármint úgy igazán. Minden kívánástól, szenvedélytől eltekintve. Vagy csupán a kényszer szülte a házasságunkat? - Smaragdszemű megdöbbenve figyel, minden szavamat itta. Mindet. Hirtelen az ajkamra tapad és erősen tartva csókol. Érzem minden szenvedélyét, és elillanó kétségét. Szorosan kapaszkodom a hajába és a szememet behunyva érzékelem, hogy a kanapéra fektet. Az az érzés kerített hirtelen hatalmába, hogy elolvadok, cseppfolyóssá válok azoktól a smaragdzöld tekintetektől, melyek bebarangolják a testemet. Kezébe fogta az egyik mellemet, a másikkal a fejem mellett megtámaszkodik, hogy ne teljesen nehezedjen rám.
- Semmi felett nem tekinthetünk el. Te vagy az, aki a lehető minden érzelmet kiváltotta belőlem. Jókat, rosszakat egyaránt. Persze az utóbbi elillant, a boldogító igent követően. Minden kétségem elmúlt. Érzek irántad cseszettül nyálas romantikát, szenvedélyt, vágyat, kedvességet, kívánást, gondoskodást és olyan erős szerelmet, melyet csak egy férj érezhet a felesége iránt. Nem kérdőjelezem meg azt, hogy te nem így lennél ezzel. - mondja, s közben keze bebarangolja testem minden porcikáját, egészen addig, míg a szenvedély kéjes oltárán zihálva meg nem áldozunk.

Kényszer házasság - 7. fejezet

Feleség vadászat

Dean szemszöge:

Kerek perec kijelentem, ez a nap egy kalap szarnyit nem ért. Habár voltak esélyek a kellemes részekre, azonban mindent keresztbe húzott az, hogy kitudódott Katherine sötét titka, mely megtudása után hirtelen minden egyes puzzle darabka a helyére került. Így már tudom, hogy miért nem engedte, hogy a randi előtt a házához menjek, ahogy azt is, hogy Cass miért találta olyan sötétnek a lányt. Hát persze, mégis, hogy lehetek ilyen hülye? Mégis mit vártam, hogy majd egyenesen Hamupipőke tipeg be hozzám? Mondjuk azt annyira nem is helyeselném, mivel nem igazán nézném jó szemmel, ha állandóan a kertben énekelgetne, azért nekem is van ízlésem. Csak, ezúttal mellé fogtam. De még mennyire, hogy mellé! Mi a fenéért kellett nekem egy olyan nőbe beleesnem, aki olyannyira közel áll a természetfeletti lényekhez, amennyire csak lehet, főként, hogy ő is az? Költői kérdés. Aztán a hónapok lassan teltek, azonban Castiellel még továbbra sem jöttünk rá azon démon kilétére, amelyik a három férfi életét vette. A lehető összes variáción eltöprengtünk, megkerestük esetleg el is beszélgettünk vele, vagy nemes egyszerűséggel átdöftem rajta a démonölő késemet. Természetesen az utóbbi sűrűbben fordult elő. Minden egyes dög elpusztulása után sem éreztem büszkeséget és szégyenérzetet. Boldog voltam, amiért újabb démon kerül a Purgatóriumba, azonban szégyellem, hogy ennyi idő távlatából sem jöttünk rá, hogy vajon mi áll a háttérben. Kinyújtózva fekszem az ágyamon, miközben egy hideg sört kortyolgatok éppen, közben pedig a falat fürkészem, melyen néhol penészes foltok terülnek el. Nem mondom, undorító látvány, de kivételesen ez sem annyira foglalta le az elmémet, mint a tény, hogy mi tévők legyünk. Újra magamhoz veszem a cikkeket és gondosan, alaposan átolvasom őket, minden egyes mondatot minimum háromszor átrágok, hogy még véletlenül se hagyjak ki semmilyen információt. Aztán elért hozzám is a megvilágosodás öröme. Az összes cikknél újra átolvasom az utaló szavakat. Aztán végig gondolom Cass beszámolóját is, aki ugyanezen dolgokat említette is, de mivel nem volt annyira érdekfeszítő ezért nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de most. Bingó! Viszont ehhez megoldást is kellene találni. Hirtelen eszembe villan egy merész ötlet, amiből lehet sosem keverek ki, de most határozottan jó ötletnek tűnik. Összeráncolom a szemöldököm és eltöprengek.
- Cass! Gyere ide azonnal! - kiabálom el magam, azonban a jelek szerint szárnyas barátom ismételten a fülén ül. Nagyot sóhajtok és egy pillanatra azt gondolom, hogy megcsörgetem a telefonját, ami ugyan még hasztalanabb lenne, mint az előbbi kísérletem, ezért meg sem próbáltam. - Cass húzd ide a tollas segged, nem mondom még egyszer! - emeltem meg a hangszínemet, mire az angyal rögvest előttem terem. Kék szemeiből süt az érdeklődés és faarccal néz rám, miközben a kezében lévő teás csészéket lehelyezi a dohányzóasztalra. Természetesen az udvariasság megköveteli, hogy kínáljon meg, amit persze ő meg is tesz, de én nem szándékozom citromos, gyümölcsös és különösen nem gyömbér teát inni, ezért persze a magam módján rendre utasítom a férfit, aki egy Miatyánk elhangzása után el is hallgat.
- Szóval mi volt ennyire fontos? - kérdezi tőlem, miközben belekortyol a teájába.
- Azt hiszem rájöttem a rejtvény nyitjára. Mindhárom áldozat öngyilkos volt és ölt már legalább egy embert életében nem igaz? - pillantok barátomra, aki bólint és pedig újabbat húzok a sörömből. - Viszont mindegyik nős ember volt. Elgondolkoztam az előbb és arra jutottam, hogy mi lenne ha én is csatlakoznék ezek táborához? - vetem fel az ötletet, mire Cass kis híján leesik a székről. Elismerem, tényleg elhamarkodott ötlet, de az ügy érdekében bármit megteszek. Meg kell fejtenünk, hogy ki volt az a nyomorult, aki ilyenre vetemedett. Voltaképp három életet vett el, hármat és e felett nem szabad szemet hunynunk, a gyilkosnak a Purgatórium legsötétebb szakaszában kell hogy tudja magát, ahol a paraziták milliója támad rá.
- Rendesen átgondoltad ezt? Hiszen ez mégis csak házasság, úgy értem Isten színe előtt. - gesztikulált hitetlenkedve Castiel. Nem gondoltam át, és talán ez benne a legjobb, mert még saját magam is lebeszélném erről az egészről. Egy házasság nem piskóta, az enyém meg pláne nem és muszáj, hogy valaki olyat válasszak, aki megtudja magát védeni és nem kell azzal bajlódnom, hogy hogyan óvhatnám meg, így nyugodtan koncentrálhatok a dögre. - És ki lesz a feleséged? - kérdi, mire én egy percre megdöbbenek. A feleségem. Ez a szó annyira idegenül hangzik számomra, hogy ha egy pár hete vagy hónapja azt mondja nekem, hogy én elveszek valakit hát annak vagy nem túl udvariasan az arcába röhögök vagy ha olyan az illető megölöm. Ezúttal más a helyzet. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, ha nem ezt? Ezért hát beindul a nagy feleségvadászat. A laptopot az ölembe ültetve állok neki a társkereső oldalak böngészéséhez és igyekszem elkerülni az Ázsiai kedvenceim honlapját, ahol újabb fotók és videók kerültek nap világra. Na majd arra később visszatérünk. Cass is helyet foglalt mellettem és próbáltunk némiképp helyes döntéseket hozni a csajokat illetően. De mivel azonban nem igazán akadtak semmiféle megnézni való nőcskék, ezért egy újabb fajta módot találtam. Ha én nem találtam őket, akkor majd ők találnak meg engem. Hamar meg volt a kis bemutatkozó szövegem, konkrétan egy mondattal letudtam az egészet. Majd a hirdetés tetejére hatalmas betűkkel felpötyögtem a Feleséget keresek címet.
- Komolyan mondom, úgy érzem most magam, mint egy strici. - sóhajtom, közben a hajamat markolászom, hogy ne hogy valamelyik maca tényleg annak nézzen.
- Tessék egy tea. Nyugtató hatása van! - közli Cass, miközben a kezembe nyom egy bögre teát. A lehető legunottabb fejet vágva pillantok rá, mire ő kedves mosollyal bátorít, hogy húzzam le.
- Kitalálom, gyömbér tea?
- Úgy van! Kitűnően hat az idegekre!
- Veled ellentétben, mivel már az agyamra mész! - fogom meg a fejemet és a halántékomat fáradtan masszírozni kezdem. Azonban nem sokáig kell sopánkodnom Cass miatt, ugyanis egy pittyegő hang félbeszakítja a csevegésünket, már amennyire ezt az egészet annak lehetett nevezni. Villámgyorsasággal nyitom fel a laptopot és elvigyorodok az üzenet láttán, melyben igen részletesen leírja mennyire is kedvére való vagyok és talán még a gyors házasságban is benne lenne. Igen ám, csak hogy mindennek van egy hátulütője, itt pedig már a profilképe okozott nagy bonyodalmat számomra. Egy álarcos barna hajú nő pillantott rám csokoládé barna szemeivel. Habár az arcát eltakarta, de a tekintete még így is, képernyőn keresztül elbűvölt és egy szikrányit sem bántam meg ezt az egész hercehurcát a házasságom körül. Pillanatok múlva beszéltünk meg egy gyors találkozót a kávézóban, ahová mostanság elég gyakran eljárogatok egy-egy hamburgert vagy sajtburgert eszegetni. Nem volt ebben semmi hivatalos, ezért random elő varázsoltam a semmiből egy fésűt, meg igazítottam a hajamat, magamra kacsintottam a tükörben, hogy lássam, tényleg annyira jól nézek-e ki, mint ahogy érzem magam. Igen, telibe talált. Szóval egy kis kellő késéssel beléptem a kávézóba, ahol konkrétan majdnem ott is maradtam rögtön a bejáratnál. Oldalra pillantva azonnal észrevett a lány, aki a feleségjelöltnek szántam, azonban volt vele egy kis bökkenő. Felnyújtotta a kezét, hogy tudjam rám vár és én nagyot nyelve indultam oda, majd helyezem el magam a bőrülésen.
- Te mégis mi a francot keresel itt? - esek neki rögtön, míg ő felhúzott szemöldökkel keresztbe teszi karjait és durcásan elhúzza a száját. Meg kell mondjam, erre a műveletre igazán felizgultam volna pár hónappal ezelőtt, de nem most. Nem úgy, hogy tudom, hogy ő is egy dög a többi közül és habár olyan szívesen megölném, de tisztában vagyok vele, hogy úgy sem tenném. És hogy miért nem? Mert még mindig érzelmeket táplálok iránta. Ez a hamar szerelmesdi dolog nem az én terepem, de megéltem, sikerült beleszeretnem egy démonba. Büntessetek meg, ha úgy tetszik, de én már ez ellen semmit sem tehetek. Hónapokig nem láttam őt, a finoman ívelt száját, a csípős hozzászólásait és a hajának isteni illatát sem érezhettem.
- Nem csak a tiéd a kávézó, ha jól tudom. Igaz? - mondja, s közben összevonja szemöldökét. Szája megrándul, ahogyan próbál elfojtani egy arcára kiülő vigyort.
- Mármint velem mit keresel itt?
- Hiszen te jöttél ide, én nem kényszerítettelek! De ha már itt vagy, megvitathatnánk az esküvőnket! - közli ártatlanul, majd ténylegesen elmosolyodik.
- A bátyád meg fog minket ölni! - jelentem ki, miközben óvatosan körül nézek nem tartózkodik-e itt az az eszement. Nem mintha félnék tőle vagy hasonló, de nem akarom, hogy hasonló eseten menjünk keresztül, mint a múltkor.
- Tévedés! Csak téged fog!
- Ó, igaz is! Hogy ez mekkora megkönnyebbülés. - helyezem a szívemre a kezem és úgy teszek, mint aki megszabadult a világ legnagyobb terhétől, mely eddig vállát nyomta. De ez koránt sem van így. Egy sört pillantok meg a lány előtt, de nem zavartatom magam, rögtön a kezembe fogom az üveget és nagyokat kortyolok belőle.
- Az az enyém, már megbocsáss! - ripakodik rám, mire én egy gunyoros mosolyt villantok rá.
- Ha már a feleségem akarsz lenni, akkor szokj hozzá! Ami a tiéd az az enyém is! Jut eszembe, a balul sült randinkon ott hagytál egy rád váró csokrot a kocsim hátsóülésén, de megnyugtatlak, kidobtam, ahogy téged is.
- Szóval, ezek szerint elveszel engem, a nagy gonosz démon nőt? - húzza föl a szemöldökét kíváncsian, mire én újra kortyolok a sörből.
- Az ügyem érdekében bármit!

Kényszer házasság - 6. fejezet

Lobbanékony fenyítés

Katherine szemszöge:

Talán nem így volt megírva és nem is így terveztem a sorsomat, de mindenképp tetszik ez a fránya fordulat. Mégis ki hitte volna, hogy egyszer Dean Winchesterrel fogok ülni egy étteremben és éppen bájosan, akár a szerelmesek cseverészünk, közben meg az előttünk lévő Wellingtont szedjük szét darabokra? Bárki is volt az, aki így rendelte, annak ezer hálám, még ha neked Nagyfőnök odafent, akkor is. A lehető legnagyobb élvezettel kulcsolom össze az ujjaimat a Smaragdszeművel, miközben azt majd meg eszi a fene, annyira kívánja a testem minden porcikáját. Mit ne mondjak, mindig is hatással voltam az emberekre. Ördögi mosoly kúszik az arcomra, amikor megpillantom az annyira féltett Impalaját, melynek a kis királyomat még csak a közelébe se engedi, legalábbis legjobb tudomásom szerint nem. A vágy ami szemében tükröződik meg kell mondjam, bennem is fellobbant némi sóvárgást a vadász iránt. Kinyitja előttem a kocsija ajtaját, mire én ahelyett, hogy helyet foglalnék a ki tudja hány éve nyúzott bőrülésen egyszerűen csak megragadom a férfi ingének gallérját és a veszélyesen csábító ajkakra vetem magam. Természetesen nem viszem túlzásba, egy apró csók, mely után egy lemoshatatlan vigyor tükröződik rólam, ennyit igazán megérdemlek. Ledöbbenve áll, akár egy szerencsétlen, de be kell valljam, egy nagyon sármos és puha ajkakkal rendelkező szerencsétlen. Még tini koromban is az ilyenek vonzottak, csak éppen én őket nem, mindig is voltak és lesznek pofára esések, de a Smaragdszemű igazán más szempont. Ő más. Teljesen más. Veszélyes számomra és mindennek ellenére teljesen oda vagyok érte, de a látásom tökéletes, nem lepte el az a rohadtul nyálas rózsaszín köd, ezért tisztában vagyok vele, hogy ha nem vigyázok eléggé, akár megéghet a kezem és lehetséges, hogy Crowley bal lábbal kelt énjének gyümölcsévé válhatok, vagyis egy apró démonná, aki volt, nincs. Ez pedig a legkevésbé sem hiányzik számomra. A vigyor mely le sem hervad rólam, hát az rajta is elég lemoshatatlannak tűnik. Bűnös kezei a combomra tapadnak és erősen markolásszák azokat, amitől kellően beindul a fantáziám. A másik mancsa a kormányt fogja és kitolat a parkolóból, majd egyenesen egy motel felé szegődik. Ott megállva egy pillanatra sem haboz, megragad és kezemet erősen tartva húz magával be, az épületbe. A váró teremben egy csinos kis szőke bige néz rám összehúzott szemekkel, talán ő is kinézte magának Rómeót. Sajnálom szöszi, ez a hajó elúszott. Rávillantom fekete szemű mivoltom, mire ő hátra hőkölve hátrál a falig, majd hallom ahogyan a pszichológusát hívja, hogy azonnal vegye őt újra kezelésbe, mert ismételten hallucinál. Felkuncogok, amit Dean minden bizonnyal betud azzal, hogy talán azért, mert félre rúgott egy tucatnyi ruhát, mely a szobájának ajtajában tornyosult, habár meg kell mondjam igazán jól esik, hogy ennyit vacakolódott még csak a kinézetével is, ami szintén tökéletesre sikerült és igazán meghozta a kedvemet egy kis hancúrozáshoz. 
- Hát a barátod? - kérdezem, amikor szét nézek a házban, azonban senkit sem érzékelek rajtunk kívül. 
- Elküldtem. Írtam neki egy sms-t, hogy ha lehet ne zavarjon.
- Ez egy igazán jó döntés volt a számodról. Nem lenne jó, ha most is félbeszakítana, mint a múltkor a kávézóban, amikor éppen kérdezni akartál tőlem valamit, amin még most is sopánkodok, hogy vajon milyen kérdésnek indult. - döntöm félre a fejemet, míg ő átkarolja a derekamat és a fülcimpám harapdálásával ostromol, majd rekedt hangon beleszól, amitől a pulzusom nekem is az egekbe szökik. 
- Azt hiszem valami olyasmire akartalak rávenni, amire éppen készülünk. Így, vagy úgy, de elértem, amit akartam. - morogja kéjesen a fülembe, majd végig nyal egy bizonyos pontot a nyakamon, amitől kibukik belőlem egy érzéki sóhaj. Gyűlölöm az ilyen fajta elgyengüléseimet, főleg eziránt a férfi iránt. Minél többet mutat magából, annál inkább vágyom rá. Ez betegség. Ráadásul így tényleg a holtak között végzem majd, ezért elrántom magamtól, amit ő ugyan nem ért, de egy mélyről jövő sóhaj után félrebillentem a fejemet, így szabad utat hagyva Smaragdszeműnek, hogy elkápráztasson ilyen szempontok terén is. Erősen markolja a fenekemet és a derekamat, miközben éppen beszippantja szájába a fülcimpámat és kéjesen becézgetni kezdi. Felnyögök, amint egyik kezével rá talál a g pontomra, melyet hamar ostromolni kezd és olyan határozott köröket ír rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elolvadjak a karjai közt. Míg ő a fülemet és a G-met masszírozza, addig én csókot lehelek a nyakára és beletúrok a gyönyörű, dióbarna hajába. Lassan az ágy felé kezd el húzni, mire a vigyor újra helyet talál az arcomon, miközben az ágyra lököm. Lovagló ülésben helyet foglalok rajta és levéve az öltönyét valamint az ingét végig nyalom a mellkasát, amitől ő tétlenül felnyög. Aztán váratlanul megragadja a hajamat és húzni kezdi, egészen addig míg nem adom a fejem arra, hogy ezúttal ő legyen felül. Amint megteremtődik ennek esélye, ő hirtelen a falhoz vágódik. Hitetlenkedve bámulok bátyámra, aki a szoba kellős közepén áll vérszomjas tekintettel, míg Smaragdszemű éppen a földről szedi össze magát. 
- Te mégis mi a francot keresel itt? - mászok le az ágyról és sietek elé felpaprikázva, míg ő mogorván rám pillant, majd újra a vadászt préseli fel a falra nyakánál fogva. Idegbajosan fordulok utána, hogy kiszabadítsam a fojtogató kezek közül a férfit, azonban Damon meggátolva engem, félrelök, majd hogy visszatántorítson rám villantja démoni énjét, amit legnagyobb bánatomra tisztán kivehetően láthatott Dean is. 
- Mintha azt mondtam volna neked húgicám, hogy tartsd távol magad Winchestertől és a haverjától, mert bajt hoznak a fejünkre, de te persze folyton csak lázadsz. Keresek neked egy óvodát, ha ennyire gyerekesen akarsz viselkedni. - sziszegi a fogai között, míg a férfi nyakát markolássza, aki úgy néz rám, hogy talán minden egyes szót, amit kiejtettem előtte a számon kétségbe von. Sajnálom Smaragd, de ezt a titkomat nem árulhattam el, mert ha megtettem volna, már rég halott lennék, ami felett azért nem hunynék szemet. 
- Ereszd el őt Damon! - kiáltok rá feldúltan, mire ő hirtelen kinyitja a tenyerét, ezért az eddig falnak préselt vadász a földre esik. Mérgesen nézek farkasszemet a bátyámmal, míg az kitudja mit gondolhat magában, valószínűleg nevet rajtam és a szerencsétlenkedéseimen. - Miért kellett beavatkoznod a dolgokba? 
- Talán jobb lett volna, ha szépen megdug, míg te elélvezés közepette kinyitod a szemed és minő meglepetés, nem egy barna szempárral fog szembenézni a vadászka? Pillanatok alatt kezébe vehetett volna egy fegyvert és megölhetett volna te idióta! Inkább hálás lennél, amiért megmentelek! Nem értem, hogy mégis hogyan fordult meg a fejedben, hogy te randizgatni jársz el a Pokolból, míg Crowley mindent tűvé tesz érted, hogy teljesítsd végre a feladatot, amit rád bízott! - dorgál meg, majd fintorral az arcán figyeli, ahogyan meg vonom a vállam és hevesen gesztikulálok. 
- Dugja fel magának a feladatát! Szarok az egész Pokolra! 
- Valóban? Akkor gondolom velem ezen a tényálláson vagy! Ugyanis én is a Pokol része vagyok. A családod, a Pokol a családod, azt hittem ezt már tudod! - mondja zabosan, míg én szikrákat szóró, fekete szemeimmel meredek rá. 
- A Pokol? Mi a halált tett nekünk a Pokol, hogy ennyire oda vagy érte? Gyűlölöm, mint a szart! - fintorodok el, míg zaklatottan gondolok arra, hogy talán minden más lenne, ha újra ember lennék, csak, hogy ennek kivitelezése egészen bonyolult folyamat, melybe könnyen bele is halnék, mivel azért bármennyire is utálom Crowleyt, el kell ismernem, hogy eléggé erős démon, és én fele annyira sem vagyok az.
- Családot adott nekünk!
- Persze, miután elvette az igazit, te szerencsétlen! - kiáltok a bátyámra, míg az nagy levegőt véve horkant egyet és szemeiben akár képzelődtem, akár nem egy könnycseppet véltem felfedezni. Válaszra nyitja a száját, azonban hátra fordul és el kapja Dean kezét, akiben ezúttal már egy démonölő kést szorít. Damon kirántja a kezéből a fegyvert és a lehető legmesszebb, a szoba másik sarkába hajítja.
- Erről beszéltem neked Katherine! Egy vadász nem képes arra, hogy beléd szeressen, egy démonba. Csak halálra fáj a foguk, arra, hogy a magunkfajtákat kiirtsák a Földről. Mégis meddig tervezted, hogy titkolhatod előtte a valódi énedet? És szerinted azt megtudva mennyi időt spórolt volna meg a megölésed tervének szövögetése közben? Elárulom neked, hogy egyetlen percet sem szentelt volna pazarlásra. Amikor csak alkalma lett volna rá, azonnal rád vetette volna magát és orvul megölt volna. Te meg aztán most élhetnéd az életed a Purgatóriumban, melyben minden perc egy ajándék. Gondolom nem így tervezted az egészet! - mondja, közben kis híján eltöri Dean csuklóját. - Te pedig jól figyelj arra, amit most mondok! - rángatja fel szemmagasságba a férfit, miközben én lebénulva állok, tudván, hogy semmit sem tehetek. - Ha még egyszer meglátlak a húgom közelében, egyetlen egyszer, esküszöm neked, hogy azt nem úszod meg szárazon! Újra üdvözölheted a Poklot, hiszen olyan régen voltál már ott, nemde? Emlékszel arra, amikor kifeszítettek? Elárulom, az én katonáim tették. És még egyszer megteszik, csak csettintenem kell, szóval nem fogok könyörögni. Békén hagysz minket vagy pedig meghalsz! Ez a két választásod van! - mondja, majd erősen megszorítja a férfi kezét, aki összeszorítja a szemét, azonban egy percre sem nyikkan meg.
- Menj a pokolba! - sziszegi Smaragdszemű, mire a bátyám ördögi mosolyra húzza a száját.
- Afelől ne is legyenek kétségeid, hogy esetleg máshová tartanék! - nevet fel Damon, majd elereszti a vadászt s egy szempillantás alatt eltűnik, velem és a vérszomjas tekintetével együtt.