...Az esküvő...
Ahhoz, hogy a mindent felülmúló szerelem sikeresen házasságba bolondítsa az embert, szükséget azt a látszatot kelteni, hogy ez a rózsaszín köd sosem oszlik el. Ezt az illúziót csak erősítik a hagyományok, amiket minden élő ember ismer, mint hogy a gyermek hisz abban, hogy a királyfi és a királylány megtartják a három napig tartó lakodalmat, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A horoszkópokban is egyre másra azt olvassuk, hogy akik egymásnak vannak teremtve, azt így vagy úgy, de az élet óceánján a két csónak egymás mentőhajói, mentsvárai lesznek. A csillagokban meg van írva, hogy ki kihez illik, és amikor végre találkozunk a nagy Ő-vel, a szerelem segít minket hozzá a felismeréshez. Aztán miután rátalálunk életünk párjára, amit az Ótestamentumtól kezdve Nicholas Sparksig, sőt még a magasságos is megírt, és tökéletesen illünk egymáshoz, kiegészítjük a másikat, mint egyik kirakós darab a másikat, nyílvánvaló, hogy tökéletes boldogságban és egyetértésben fogunk élni, míg csak le nem peregnek előttünk életünk lapjai, az album, tele az életünk örömteli forrásaival. Ha azonban mégsem illünk teljesen össze, nem felel meg egymásnak minden porcikánk maradéktalanul, veszekedésre kerül a sor, és a szerelemnek vége szakad, nem biztos, hogy örökké, de az igen, hogy nem könnyen feledjük az összetört szív mardosó tudatát. Nyilvánvaló, hogy hiba csúszott a gépezetbe, rosszul értelmeztük a csillagokat, hibáztatjuk a horoszkópokat és Ryan Goslingot, amiért elhitette velünk, hogy a szerelem sosem múlik el. Nem azzal a lénnyel kötöttük össze az életünket, és amit eddig szerelemnek képzeltünk, nem az volt az igazi: ez van, vagy örökre boldogtalanul élünk és megízleljük a keserű élet valóját, vagy azonnal hatállyal beadjuk a válókeresetet.
