...Az esküvő...
Ahhoz, hogy a mindent felülmúló szerelem sikeresen házasságba bolondítsa az embert, szükséget azt a látszatot kelteni, hogy ez a rózsaszín köd sosem oszlik el. Ezt az illúziót csak erősítik a hagyományok, amiket minden élő ember ismer, mint hogy a gyermek hisz abban, hogy a királyfi és a királylány megtartják a három napig tartó lakodalmat, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A horoszkópokban is egyre másra azt olvassuk, hogy akik egymásnak vannak teremtve, azt így vagy úgy, de az élet óceánján a két csónak egymás mentőhajói, mentsvárai lesznek. A csillagokban meg van írva, hogy ki kihez illik, és amikor végre találkozunk a nagy Ő-vel, a szerelem segít minket hozzá a felismeréshez. Aztán miután rátalálunk életünk párjára, amit az Ótestamentumtól kezdve Nicholas Sparksig, sőt még a magasságos is megírt, és tökéletesen illünk egymáshoz, kiegészítjük a másikat, mint egyik kirakós darab a másikat, nyílvánvaló, hogy tökéletes boldogságban és egyetértésben fogunk élni, míg csak le nem peregnek előttünk életünk lapjai, az album, tele az életünk örömteli forrásaival. Ha azonban mégsem illünk teljesen össze, nem felel meg egymásnak minden porcikánk maradéktalanul, veszekedésre kerül a sor, és a szerelemnek vége szakad, nem biztos, hogy örökké, de az igen, hogy nem könnyen feledjük az összetört szív mardosó tudatát. Nyilvánvaló, hogy hiba csúszott a gépezetbe, rosszul értelmeztük a csillagokat, hibáztatjuk a horoszkópokat és Ryan Goslingot, amiért elhitette velünk, hogy a szerelem sosem múlik el. Nem azzal a lénnyel kötöttük össze az életünket, és amit eddig szerelemnek képzeltünk, nem az volt az igazi: ez van, vagy örökre boldogtalanul élünk és megízleljük a keserű élet valóját, vagy azonnal hatállyal beadjuk a válókeresetet.
Kate Beckett feszülten állt a kétszárnyú, barna fából készült ajtó előtt, miközben azon kattogott az agya, hogy vajon a megfelelő választ adta-e. Nem most kellett ilyen dolgokon morfondíroznia, de egyszerűen nem ment ki a fejéből a gondolat. Tenyere tétova mozdulattal simította le
hófehér ruháján az utolsó ráncokat, miközben cseppnyi félelemmel nézett fel
apjára, aki a folyosó végéről közeledett felé.
Jim örömteli, büszke mosollyal
nézett végig egyetlen lányán. Kate gyönyörű menyasszony volt, épp ahogy annak
idején az anyja és ő elképzelték. Ujjatlan, csipkés felsőrésze a ruhának kiemelte
vékony derekát, telt kebleit, a nyaka vonalán lévő kivágás pedig csak annyira
volt mély, hogy jótékonyan takarta a régi sebeket. A földig érő szoknya, mely a hagyományokhoz hűen nagy abronccsal rendelkezett, még
inkább kihangsúlyozta tökéletes alakját. Haját két oldalról feltűzték, majd
laza hullámokban omlott a hátára, és a ruha szabásához tökéletesen
illő hófehér virágok kerültek bele díszítésként. Ahogy Jim közelebb ért, úgy
lett Kate egyre idegesebb. Fehér kesztyűbe bújtatott keze megremegett, amikor
az apja által hozott, fehér rózsákból készült csokor felé nyúlt.
- Gyönyörű vagy – hallotta meg
most apja meghatottságtól elcsukló hangját, aki most közelebb hajolt, és
finoman átölelte lányát – Édesanyád is nagyon boldog lenne most, ha itt lehetne
– fűzte hozzá könnytől fátyolos tekintettel, ahogy eszébe jutott, hányszor
álmodozott arról felesége, hogy vajon milyen menyasszony lesz a kislányukból.
Kate is érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, de Jim, mintha nem akarta volna
elszomorítani lányát, mosolyogva rázta meg a fejét – Ne szomorkodjunk, elvégre
ez életed legszebb napja, ugye? – mosolygott a lányára, majd felé nyújtotta
a csokrot.
- Apa, helyesen döntök? – kérdezte
bizonytalan hangon, majd amikor Jim meglepve kapta rá pillantását, nagyot
nyelve folytatta – Úgy értem, mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha én… hibát követek el.
- Katie! – Vágott lánya szavába Jim
nyugodt hangon, majd két kezét a nő felkarjára tette. – Hunyd le a szemed,
kicsim – kérte tőle, mire a nyomozó nagyot sóhajtva engedelmeskedett. – Most
képzeld el, milyen élet vár rátok Rickkel, ha bemegyünk azon az ajtón, és
igent mondasz. – hangzott az újabb kérés, és hagyott pár másodpercet a nőnek,
hogy megtegye, amit mondott neki. Kis idő múlva pedig, komoly hangon folytatta. – Most képzeld el azt, hogy nincs az életedben! – törte meg a pillanatot, mire
Kate kinyitotta a szemét, és az apjára nézett.
- Látod! - Jim lágy mosolya hatalmába kerítette a nőt. - Mindig a szívedre hallgass, ne másra!
Richard Castle talán
még soha életében nem izgult annyira, mint ebben a pillanatban. Szinte
percenként nézte meg az óráját, majd néha végig futott a vendégeken is. Annak ellenére, hogy nagy esküvőt akartak szerveztetni vele, mondván, hogy ez remek reklám lenne
a következő készülő könyvhöz, Rick szilárdan kitartott amellett,
hogy a családtagokon, és a barátokon kívül senki másnak nincs helye élete nagy
napján. Pillantása most találkozott anyja és lánya biztató mosolyával, majd az
oltár felé nézett. Vele szemben Beky állt, Kate egyetlen koszorúslánya. A
sötétkék ruha, tökéletesen simult alakjára, csokoládébarna szemében boldogság csillogott,
melyről Rick nem tudta eldönteni, hogy annak szól, amiért végre összeházasodik
a két legjobb barátja, vagy annak, hogy a kiszemelt férfi nem messze tőle állt, és éppen
összekapcsolták tekintetüket. A vendégek között volt még Ryan, és Jenny is,
akiknek arcán látszott, hogy éppen újraélik saját esküvőjüket. Rick nagyot
sóhajtva gondolt arra, bárcsak ő is túl lehetne már ezen a napon. Noha, egy
szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy helyesen cselekszik, sőt, biztos volt
benne, hogy a nyomozóval való házassága egy életre szól, Kate oldaláról már
elbizonytalanodott. Amikor a nő igent mondott neki a mentőautóban, még úgy
tervezték, hogy egy hosszabb jegyességnek néznek elébe. Fél évvel később
azonban, már itt álltak az oltár előtt, legalábbis ő, és most aggódott, hogy
talán Kate-nek túlságosan gyors volt ez a néhány hónap. Írói fantáziájának hála,
számtalan lehetőség lepergett előtte arra vonatkozólag, hogy miért nem nyílt
még ki a kétszárnyú ajtó, és miért nincs még itt a menyasszonya, melyek között
helyet kapott az is, hogy Kate már éppen egy rendőrautóval menekül, ő
pedig soha nem fogja megtalálni, akármilyen szándékkal is keresi. Vagy, ha Kate épp rosszul van és...
- Uram ég, szinte látom, hogy milyen
szörnyűségeket vetít maga elé! Az arcára van írva a riadalom! – csengett fel
most közvetlen mellette egy nő hangja, aki egyszerű, fekete szabású ruhában,
jó tanúhoz méltóan állt mellette, majd amikor Rick rákapta tekintetét,
szigorúan vonta össze a szemöldökét – Azt ajánlom sürgősen szedje össze magát,
mert a vendégsereg csak annyit lát, hogy a vőlegényen kitör a pánik! Az
ugyanis, nincs a képére írva, hogy a menyasszony késése miatt aggódik! Úgy néz
ki, mint aki bármelyik percben elszökne! - utasította rendre a férfit, mire az,
durcásan húzta el a száját. Már-már aranyos volt az arc, amit vágott.
- Miért nincs még itt? – kérdezte
aggodalmas hangon, miközben kényszeredett mosolyt küldött anyja felé, aki az
első sorból integetett, hatalmas kalap alá rejtve fél arcát, és éppen egy
fényképet készített – Csodás – húzta el a száját Rick – anyám épp most
örökítette meg, ahogy faképnél hagytak az oltár előtt.
- Mr. Castle, máskor sem szoktam
díjazni a képzelgéseit, most sem vagyok rá vevő! Ahogy én láttam, Beckett
nyomozó szerelmes magába. Ne kérdezze az okát, én is még keresem, de egyben
biztos vagyok – fordította maga felé határozottan, és magabiztosan a vőlegényt
a nő – szereti magát, és pár perc múlva belép majd az ajtón, hogy igent
mondjon! Persze, az már az ő dolga lesz, hogy utána számoljon a
következményekkel – fűzte hozzá gúnyosan, majd komoly hangon folytatta –
természetes, ha késik a menyasszony.
- Köszönöm, Gates kapitány – mosolygott
rá kissé nyugodtabban Rick. Amikor fél évvel korábban a nő közölte, hogy ő akar
az esküvői tanúja lenni, hirtelen halálfélelme támadt, és csak arra tudott
gondolni, hányféleképpen fogja majd megpróbálni megakadályozni az esküvőt. Most
azonban, kellemesen csalódott a nőben. Úgy viselkedett, ahogy egy tanúnak
kellett, tartotta benne a lelket, még az utolsó pillanatokban is. Nem sejthette, hogy a Vaslady nem pusztán
szórakozásból vállalta magára ezt a szerepet. – Tudja, arra gondoltam, hogy... - folytatta volna a
hálálkodást Rick, de ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és a férfi a
csodálkozástól résnyire nyílt ajkakkal figyelte, ahogy a leggyönyörűbb nő a
világon, Jim jobbján haladva, a lassú, harmonikus zene ritmusára, boldog mosollyal az arcán felé
lépked. Rick és Kate számára megszűnt a külvilág létezni, nem láttak senkit egymáson
kívül. Tekintetüket összekapcsolták, és a nő minden egyes lépésénél érezték,
hogy egyre közelebb kerülnek a várva várt pillanathoz, amikor összeköthetik
életüket. Amikor a zene elhallgatott, Jim megfogta Kate kezét, és Rick felé
fordult.
- Vigyázz rá nagyon
– suttogta halkan, mire Rick bólintott, és megfogta a nő kezét, mely
tökéletesen simult az övébe, mintha, csak abba teremtették volna, hogy amikor Jim elfoglalja helyét a már most
pityergő Martha mellett, a szelíden rájuk mosolygó pap felé forduljanak.
- Drága Testvéreim! Azért gyűltünk itt
ma össze, hogy ezt a férfit, és ezt a nőt a házasság szent kötelékében
egyesítsük - fogott bele a pap a jól begyakorolt, számára már rutinszerű
sorokba, miközben Kate és Rick folyamatosan csak egymást nézték, és szinte
semmit nem hallottak abból, ami elhangzott. Mindketten a közös jövőre
gondoltak, álmodozva képzelték el magukat egy családként, egészen addig, amíg a
pap fel nem szólította őket a házastársi eskü letételére. Rick most teljes
testével Kate felé fordult, és komolyan nézett rá. Kék szemében őszinteség, és
boldogság csillogott, ahogy belefogott.
- Kate! Azóta szeretlek, mióta először
megláttalak. Szeretem a humorodat, azt, hogy fejest ugrasz
mindenbe, abba is, amibe nem kellene – mosolygott a nőre Rick, aki könnyes
tekintettel mosolygott vissza rá – mert nem elégszel meg azzal, hogy csak nézed
a világot, teszel azért, hogy jobb legyen. Ma
szeretném neked adni mindazt, ami a világban az enyém: a szívemet, a lelkemet, a testemet és a jövőnket. Fogadom, hogy hű férjed leszek, tisztelni és szeretni foglak,
kitartok melletted jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el
nem választ! – ért mondandója végére a férfi, majd lassan felhúzta a nő ujjára
a karikagyűrűt. Kate nagyot nyelve vette el a másik gyűrűt, és
nagy levegőt véve, könnyeit lenyelve nézett fel a szeretett férfira.
- Rick! Te vagy a legjobb barátom.
Olyan könnyű volt beléd szeretni, hogy nem tudom, miért küzdöttem ellene olyan
sokáig. Annyi gyengéd érzés van benned, és annyi… csendes erő… de legfőképp,
olyan hihetetlen kedvesség. A mai naptól neked adom a szerelmemet, a
tiszteletemet, és a közös életünket. Fogadom, hogy hű feleséged leszek,
tisztelni és szeretni foglak, kitartok melletted jóban, rosszban, egészségben,
betegségben, míg a halál el nem választ!
– húzta fel Kate is a férfi ujjára a gyűrűt, miközben szerelmes
pillantásuk találkozott, és észrevétlenül szorították meg egymás kezét. A pap
most a vendégek felé fordult, majd hangosan megszólalt.
- Ha van bárki, aki tud valamit, amiért
ez a házasság nem jöhet létre, az mondja el most, vagy hallgasson örökké! –
nézett körben a tiszteletes, majd várt néhány másodpercet, és elégedett,
nyugodt mosollyal fordult az ifjú pár felé. Noha, senkinek nem vallotta volna
be, de a házasságkötéseknél mindig ez a pillanat volt az, amikor a szíve
gyorsabb ütemre váltott, és csak reménykedett, hogy nem történik semmi. Úgy
érezte, a mai is egy szerencsés nap, így gondtalanul vetette meleg, barátságos
tekintetét az előtte álló szerelmesekre – nos, gyermekeim! A rám ruházott…
- Elnézést! – csattant a levegőben
egy ismerős hang, és mindenki döbbenten nézett a gazdájára, az atya pedig,
égnek emelte a szemét, és csendesen imádkozni kezdett, főleg, mivel tudta, hogy
a menyasszony egy rendőr.
Castle én megmondtam pillantást vetett menyasszonyára, aki először rá, majd a hang tulajdonosára,
Gates kapitányra nézett hitetlenkedve, aki most magabiztosan tekintett a fiatal
párra, majd folytatta.
- Még mielőtt nyélbe ütnék a dolgot,
szeretném tisztázni, hogy az őrsön ettől függetlenül, tisztességes viselkedést
várok el, különben kitiltom a firkászt! – utalt ezzel a vőlegényre
határozottan, mire a pap értetlenkedve fordult felé.
- Ennyi? Ezért állította meg a
ceremóniát? – kérdezte döbbenten,
aki maga is az infarktus kezdeti tüneteit próbálta kezelni. Egész eddigi
pályafutása során azért imádkozott, hogy soha ne kerüljön ilyen helyzetbe. –
Nem ért volna rá a fegyelmezés az esküvő után?! – kérdezte a kapitánytól,
elővéve szigorú tekintetét, de a nőt láthatólag nem hatotta meg, mert
szenvtelenül állta az atya pillantását.
- Dehogynem! – rántotta meg a vállát,
majd gonosz kis mosolyra húzódott az ajka – De nem tudtam kihagyni. Látnom
kellett, Mr. Castle rémült tekintetét. Ennyivel tartoztam neki – fordult az író
felé, aki durcás grimaszt küldött felé viszonzásul, a pap pedig égnek emelte a
tekintetét. – Folytassa! – utasította az atyát a nő mintha legalábbis az
őrsön szólna egyik emberéhez, és a férfi tekintetén látszott, hogy szíve
szerint csípős választ adna, végül mégis győzött az önuralma, és barátságos
mosollyal fordult a pár felé.
- Tehát rám ruházott hatalmamnál
fogva, férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket! Amit Isten összekötött,
ember szét ne választhassa! – küldött figyelmeztető pillantást a kapitány felé,
majd halkabban folytatta – Csókold meg a menyasszonyt! – mutatott nyitott
tenyérrel Katere a pap, mire Rick megkönnyebbülten sóhajtott, és karjait
újdonsült felesége dereka köré fonva húzta magához egész közel, majd ajkaik
lágyan, puhán találkoztak. Apró csók volt, mégis mindent elmondott. Miután elváltak ajkaik, szerelmesen mosolyogtak
egymásra, majd a vendégek felé fordulva, egymás kezét szorosan fogva indultak a
templom kijáratához. Útjukat gratulációk, és taps kísérte. Az ajtónál egy
fekete limuzin várta őket, de még mielőtt beszálltak volna, Kate
hátrapillantott, és laza mozdulattal hajította el a csokrát, amely egyenesen
Lanie kezei között landolt. Espo rémülten pillantott Rickre, aki csak rántott
egyet a vállán, majd miután elköszöntek a vendégektől, a szálloda felé vették
útjukat.
A szállodai szobaajtó
előtt Rick megállt, és gyors mozdulattal nyitotta ki az ajtót, de amikor Kate
be akart lépni, finoman megfogta a karját, és visszatartotta.
- Ne siessen annyira, Mrs. Castle,
adjuk meg a módját – kacsintott a nőre, mire ő kérdőn mosolygott vissza rá.
- Nem is tudtam, hogy ilyen
hagyománytisztelő, Mr. Castle – harapta be alsó ajkát, és hirtelen elakadt a
lélegzete, amikor Rick a karjaiba kapta, hogy átemelje feleségét a küszöbön.
- Sok mindent nem tudsz még rólam –
suttogta a nőnek, majd belépett a szobába, lábával berúgta maguk mögött az
ajtót, és meg sem állt könnyű terhével a hálószobáig. Ott két lábra állította a
nőt, de karjai továbbra is szorosan a derekára fonódtak.
- Egy egész élet a rendelkezésemre áll,
hogy minden piszkos titkodat kiderítsem – búgta érzékien a nyomozó, és forró
lehelete szinte égette a férfi ajkát.
- Évek óta nincsenek titkaim előtted –
súgta vissza, majd lágyan megcsókolta. Nyelvük puhán, izgatóan simult a másik
szájába, és lassú táncba kezdett, így felfedezve az édes barlang minden zugát.
Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Rick ellépett a nő mellől,
majd egy kis szekrényhez lépett, ahonnan két poharat, egy jeges vödörbe
behűtött pezsgőt, és egy tál epret varázsolt elő. – Amint látod, mindenről
gondoskodtam, hogy a nászéjszakánk felejthetetlen legyen – mosolygott a nőre,
aki éppen fehér magas sarkú cipőjét rúgta le lábáról, majd kesztyűjétől
szabadult meg, ő pedig gyakorlott mozdulattal bontotta ki a pezsgőt, és
töltötte meg a poharakat. Amikor végzett, megállt a nő előtt, és az egyiket
átnyújtotta, majd rámosolygott. - A drága feleségemnek.
- Köszönöm – mosolygott vissza Kate,
és aprót kortyolt a pezsgő italból, mely csiklandozta torkát, amikor lenyelte,
majd lassú mozdulattal, anélkül, hogy zöldes-barna, ragyogó tekintetét, akár
egy percre is elszakította volna szerelme kék szemétől, elvette a férfi kezéből
a poharat, és sajátjával együtt a kis éjjeli szekrényre rakta. – A ma
éjszakának minden egyes percére emlékezni akarok – suttogta, miközben izgatón
bontotta ki a férfi nyakkendőjét, és hajította távolabb, majd a férfi ingének
gombjait pattintotta ki egymás után sorban, és kis tenyere finoman simított
végig a szabaddá vált, izmos, meztelen mellkason. Elégedetten hallgatta, hogy
az író lélegzete elakad, ahogy forró bőréhez ér, miközben szorosabban húzta
magához.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? –
kérdezte rekedten a fülébe súgva Rick, miközben ajka már apró csókokat szórt
nyaka vonalára, ujjai pedig lassan lehúzták a nő ruhájának cipzárját, hogy aztán
a résen bebújva végig simítson a hátán. Míg ajka a nő ajkára simult, és
nyelvével finoman utat törve magának, szenvedélyesen megcsókolta, keze egy
percre sem szűnt meg simogatni a nő minden porcikáját. – Szeretlek, Katherine Beckett Castle! – súgta
zihálva, miközben minden izma megfeszült, ahogy próbálta kordában tartani
vágyait.
- Szeretlek, Richard Castle – súgta vissza
Kate.
- Még sosem voltam ilyen boldog – hallotta
most meg Rick halk hangját, mire felemelte a fejét, és mélyen a kék szemekbe
nézett.
- Ez még csak a kezdet – mosolygott a
férfira, majd odahajolt, és puhán megcsókolta, majd vágyaik utat törtek maguknak és egy csodálatos éjszakában részesítették egymást, életük legjobb éjszakájában.
Rick
szemére még sokáig nem jött álom. Csak hallgatta felesége egyenletes légzését,
majd amikor Kate félálomban az oldalára fordult, ő félkönyökre támaszkodva
figyelte a gyönyörű arcot, a telt ajkakat, a szépen ívelt szemöldököt, mely
annyiszor szaladt a magasba, ha ő valami őrült elmélettel állt elő.
- A feleségem - ízlelgette halkan
suttogva a szót, és ajkára boldog, elégedett mosoly költözött – Kate Beckett a
feleségem, az én feleségem, én vagyok a férje -
motyogta egyre lassabban artikulálva a szavakat, miközben érezte, hogy
végtagjai elnehezülnek, és amikor érte is eljött az álom, nem tiltakozott.
Azzal a boldog, felhőtlen, idilli tudattal lépett át a valóság birodalmából,
hogy már semmi rossz nem történhet velük. Mindent megéltek, amit meg lehetett.
Fogalma sem volt, mekkorát téved, és hogy az elkövetkező év még bőven tartogat
számukra akadályokat, melyekkel meg kell küzdeniük, és amely próbára fogja
tenni szerelmüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése