Bűnbe esve - 5. fejezet

...Rosszul elsült tivornya...

Holland szemszöge:

Szükségtelenül törném magam, ha belevetném magam olyan gondolatokba, melynek javában hasonló hazugságok lennének, amik mind onnan indulnának s fejeződnének, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba kívánom a főnökömet szavai miatt, illetve tettei miatt, azonban az elképzeléseim teljesen más alapokon nyugszanak. Megvethetném, amiért egy mosdóban bánt úgy velem, mint egy kurvával, esetleg a undorodhatnék tőle, mert kényszerített, hogy eleget tegyek vágyainak, de érdekes mód, nem teszem. Ennek okáról sajnos még saját magamat sem sikerült teljes mértékben meggyőzni, mivel a csillapíthatatlan vonzódás James iránt annyira erős, hogy minden egyes porcikám azt súgja, hogy amikor csak tehetem ugorjak rá. Vonzódom hozzá és nem vetem meg, viszont ezzel szemben mégis van bennem annyi ellenszenv iránta, melyre csak pillanatokkal ezelőtt ébredtem rá. Amikor kihasznált megalázottnak éreztem magam, de mégis úgy emlékszem az egészre vissza, mint életem legélvezetesebb pillanataira. S miután Jessicát is sikeresen beavattam az utóbbi egy hét történéseibe, amit Jamessel tettünk... nos, azt hiszem helyesen fogalmazok, ha azt mondom, hogy köpni nyelni nem tudott, miután meghallotta. Nem azért, mert nem nézte volna ki ezt a főnökünkből, hanem pont, hogy belőlem. Tisztában volt vele, hogy az orális kielégítésben nem volt még részem valamint Drew, a volt barátom sem közelítette még meg a nőiességem a nyelvével, pláne nem egy mosdóban. De leginkább attól kezdett hülledezni, amikor az érzéseimbe kezdtem belevetni őt.
- Te egy idióta vagy! - csattant fel, mikor a depizés szélén kezdtem állni. - James messziről híres a szexuális kielégítéseiről, na meg úgy alapból, ahogy a nőket kihasználja, aztán eltűnik, mint a kámfor. És hidd el ez felér egy baromi nagy pofonnal, de te mintha ezeket élveznéd is és ez... nem találom a megfelelő szavakat..
- Undorító? Szánalmas? - kezdtem találgatni, elvégre ugyanilyen véleményen voltam én is, de amellett a férfi mellett teljesen másik énem kezd éledezni. - Tudom.
- Tudod... hát ez kész röhej. Te nem vagy normális! Én a helyedben szóba se állnék vele. - állt meg felettem csípőre tett kézzel és veszélyesen közel hajolt hozzám, így még ijesztőbbé téve azt a tipikus szigorú Jessica nézését.
- Hát hogy őszinte legyek nem is sokat beszélünk, viszont cselekedni annál inkább. - suttogtam magam elé teljesen elpirulva egy halvány mosollyal kiegészítve.
- Nem akarom hallani a részleteket! - nyomta a tenyerét a füléhez, aztán amikor meglátta, hogy megrándítom a vállamat, akkor még ennél is komolyabbra véve a figurát rám szegezte a tekintetét. - De komolyan, térj észhez és nyisd ki a szemed! Lehetőleg hamarabb, mint a lábaid. - szegezte rám tekintetét, melynek vészjósló jeleibe sikerült beleborzongnom. - Próbáld meg elvonni a figyelmed róla. Mondjuk mit szólnál, ha elmennénk bulizni egyet? Ahogy a gimis éveinkben. Kitombolnád magadat és még az is lehet, hogy bepasiznál és a pofájába röhöghetnél Mr. Faszfejnek.
Hazudnék, ha azt állítanám nem gondolkodtam el Jessica szavain, hiszen ha belegondolunk egyáltalán nem rossz ötlet. Bármelyik másik férfi jobb James Herondale piszkos kis énjénél.
- Benne vagyok. Mikor indulunk? - Jessica szemei egyről a kettőre felcsillantak és ajkain egy büszke vigyor jelent meg. Tudom, hogy sokat jelentek neki. Azt pedig még inkább, hogy csak a jót akarja nekem.
- Nos, késő délután hat óra van. Ez az én órám szerint már buli idő. Kapj fel valamit és gyerünk.

Nem kellett sok idő míg átszedelődzködtem magam. A legszűkebb éjfekete színű ujjatlanomat kiválasztottam és ahhoz egy farmer rövidnadrágot na meg egy magassarkút. Tudtam, hogy Jess ha gimis bulihoz hasonlóba akar menni, akkor ilyen ruhára van szükségem. A szememet erősen ködösre gyorsan elkészítettem és végérvényben kész is voltam, ahogy a barátnőm is. Rajta is hasonló ruha volt, csak míg én dögös feketében, addig ő sötétkékben. Magabiztosan, felemelt fejjel karolt bele a kezembe és úgy léptük át a küszöböt, majd a diszkónak is az ajtaját. Az emberek legtöbbjét természetesen nem ismertük, de ez az ismeretlenség számomra még több magabiztosságot adott. Egyrészt azért, mert senki sem tudja ki vagyok, milyen érzelmekkel, milyen múlttal na meg hogy Herondale újdonsült kurvája vagyok.
- Ki kell vernem őt a fejemből - suttogtam magam elé és ezzel egyúttal a pult felé vettem az irányt. A lány aki épp egy félmeztelen fiúnak töltött ki egy pohár whiskyt láttam, hogy a szeme sarkából végig mér, majd a hirtelen összeráncolódott szemöldökéből és összeszorított szájából ítélve azt olvastam le amire számítottam. Egy ribancnak hisz, egy olyanfélének, akit tudja, hogy sosem érne utol. Épp egy pasast bámultam meg hátulról, amikor a pultos csaj flegmán elém vetett egy " Mit adhatok? " mondatot. Hasonló hangsúlyban eldaráltam a kívánságomat, s azt könnyedén lehajtva felálltam és a táncparkettre sétáltam. Jessicát sajnálatos módon már elveszítettem a szemem elől, de megmertem volna tippelni, hogy éppen mivel foglalatoskodik és már a gondolatától vigyorognom kellett.

- Sziamia gyönyörűm! - támadta meg egy markos kéz a fenekemet, melybe a meglepődöttségtől hirtelen felsikoltottam, aztán amikor megfordultam rögtön felcsillant a szemem. Mélybarna tüzes szemek és mexikói akcentus, a kockás hasról nem is beszélve. Mr. perfekt... - Lenne kedved játszani?
- Maradjunk a táncnál...gyönyörűm! - fűztem a nyakába a karjaimat, miközben háttal állva a fenekemet neki dörzsöltem az ágyékának, míg ő csípőmet bűvölte.
- Mi a neved? - dörgölte a nyakam hajlatába rekedten.
- Nem fontos. Na és a tiéd?
- Még annyira sem - dörmögte, majd keze lesiklott a combom mentén és külső részét cirógatta. Hosszú ujjai csiklandozták az adrenalintól felizzott testem. Rózsás arcomat végig simítottam, mielőtt beletúrtam a hajamba. Hangosan lihegtem, miközben magához vont a férfi.

James szemszöge:

Kék színű folyadék ömlik ki a szerződéslapra, amelyen már másfél órája dolgozom, azonban az események egy csöppet sem kedveznek nekem, ugyanis a nyomtatót gyorsabban találták fel, mint ahogyan nyomtat, ráadásul a tollam is kifolyt, így tönkretéve a hivatalos papírt.
- A picsába már! - mérgelődök, miközben a tollamat a kukába hajítom és egy ronggyal próbálom felitatni a pacát ami az íróasztalomra jutott. - Most kezdhetek mindent elölről.
Gyorsan ránéztem a fali órára, ami a konyhámban volt és ezzel egyidejűleg végig simítottam a meztelen mellkasomon. Elcsoszogtam a termoszhoz és kitöltöttem magamnak egy pohár kávét, miközben elnyomtam egy ásítást. Benéztem Alaric szobájába, akinek természetesen hűlt helyét találtam, úgyhogy egy nagy sóhaj után inkább leültem a tévé pihenésképp, mert már az agyam leblokkolt a rengeteg név és ruha rendezése után, amit legnagyobb bánatomra újra meg kell csinálnom. A tévében éppen egy akciófilm ment Michael Bay rendezésével, de alig két perc után máris reklámra váltottak. Gyógyszerek, hipermarketek propagandája, aztán hirtelen egy világoskék keretben bevillanó híradó, amiben egy fontos dolgot készültek közölni, legalábbis a bemondásuk alapján. Felkeltette a figyelmem a bögyös, szőke hajú nő, akinek mellét a szűk ruha még jobban összenyomta és egyszerűen megjött tőle az étvágyam. Megnyaltam az ajkaimat, majd miután elkezdett beszélni már sokkal jobban érdekelt mit mond, pláne akkor, amikor egy túl ismerős arcot pillantottam meg a képernyőn és egy kisebb szívinfarktus egy sokkal nagyobb dühvel tört rám. Alaric Saltzman barátomat ittasan ültették be egy kibaszott rendőrautóba, amiért megpróbált egy csajt megerőszakolni és a szórakozóhelyen másfél liter erős whisky lopáson rajta kapták. Azonnal felkaptam egy fekete pólót a bőrkabátom kíséretében, majd azonnal a rendőrkapitányságra hajtottam, hogy a seggfejet kirángassam a dutyiból. Az úton két piros lámpán hajtottam át, valamint sikeresen belebotlottam egy dugóba is, ahol hálaistennek hamar átverekedtem magam. Idegesen doboltam az ujjaimmal a kormányon, amikor a telefonom csengőhangját hallottam meg. Sűrű káromkodások közepette megkerestem a készüléket, majd meg se nézve a hívó felet megnyomtam a zöld gombot.
- Mi a fasz van?
- Önnek is jó estét Mr. Herondale! Paul Morgan vagyok. Ne haragudjon, hogy ilyen későn hívom, de...
- De igen, kurvára haragszok!  Most kibaszottul nem érek rá arra, hogy a kicsinyes, átlátszó sztorijait hallgassam, aminek a fele se igaz, mert csak kihúzza magát a munka alól. Leszarom, hogy mi van magával. És tudja mit faszfej? Örüljön, hogy jó szívem van és még nálam dolgozhat. Más már rég kibaszta volna az utcára, mint egy nyomorult kis férget! - ordítottam torkom szakadtából a megnémult Paulnak és úgy ahogy volt kinyomtam a mobilt. Jó igaz, nem éppen a legszebb stílusban mondtam meg neki a magamét, de le kellett vezetnem a feszültségem és ő pont kapóra jött. Ugyanakkor hiába kussoltattam be az alkalmazottamat, a harag és a kétségbeesés még mindig tombolt bennem, miközben a rendőrkapitányság ajtaján besétáltam. Az első szembejövő rendőrnek elmondtam, hogy mit keresek itt és máris Richez vezetett. Mihelyt megláttam a haveromat, amint beesett szemekkel és vértől vöröslő szájjal felém fordult a rács másik oldaláról a mellettem álló férfihoz szóltam és azon nyomban letettem az óvadékot. Ricet kiengedték és habár holnapra lehet, hogy csak egy kis részére fog az egésznek emlékezni, de tőlem megkapja a magáét, mert az, hogy ellop egy nyomorék piát sunyiba az még oké, na de, hogy megerőszakolni egy kurvát... ennyire még ő se lehetett benyomva. Hazaérve a teljes testsúlyát rám helyezve támolygott be a szobájába és dőlt be az ágyába, mint akit kiütöttek... szó szerint. Ezután bedobtam egy újabb kávét, rágcsáltam hozzá egy kis kekszet és újra hozzáfogtam a papírmunkához, habár a szívem még mindig elképesztően vert tudván, hogy mit készült művelni Ric, azért valamelyt jó eszköz volt a kötelességemhez tartozó dolgok elintézése a figyelemelterelésre. Amikor újra ránéztem az órára az már jóval meghaladta az éjfélt, viszont az a nyavalyás telefon nem tudja mikor kell az embernek békén hagyni. Viszont már kevésbé bosszantott a dolog, amikor megláttam ki hív, reménykedtem benne, hogy újabb menetre éhezik... ahhoz nekem is lett volna kedvem.
- Szia cica, hiányzik Herondale bácsi?
- Ummm, igen. James kérlek gyere ide, uhh.. azt hiszem, mindjárt szállok...izé, hányok - gügyögött a telefonba és erősen hallani lehetett, hogy félre beszél, megmernék rá esküdni, hogy berúgott. És kitűnő alkalom lenne arra, hogy újra megdöngessem, de arra csak én emlékeznék és az úgy már kevésbé élvezetes.
- Hé... inkább feküdj le és próbálj nem kárt tenni magadban. Rohadtul be vagy baszva, ahogy kihallom a hangokból - halk hümmögést hallottam, majd az okádást. Azon nyomban megéreztem a nem létező hányást a számban, és fintorba rándult az arcom. A mai nap számomra borzasztó kimerültséggel járt és egy kiadós alvás hiányzott volna számomra, ám épp ez volt az egyetlen, amihez fikarcnyi kedvem sem volt. A rengeteg kávétól és az adrenaintól képtelen voltam lefeküdni.
- Nem vagyok otthon, izé... látni akarlak... érezni, a hangodat hallani - csöndes, törékeny hangját alig hallottam a készüléken keresztül, viszont, ahogyan beszélt felkeltette az érdeklődésem. Persze, nem elhanyagolható, amit mondott, de mégsem volt szokványos. Éreztem, hogy őszintén beszél és hazudnék, ha azt mondanám nem merült fel bennem egy röpke pillanatra annak az esélye, hogy megkeressem, de az nem én lennék. Gyöngeség lenne a részemről egy nő felé, James Herondale pedig egyetlen csitri csapdájába sem fog beleesni, akkor sem, ha az éppen seggrészeg és a szívem sajdult meg érte. Még magam számára is nehéz volt beismerni, de tényleg megsajnáltam.
- Hol vagy? - kérdésem rövid volt, de határozott. Körülbelül tíz másodpercig a vonal másik végéről némaság ordított. Reménykedtem benne, hogy nem szakította meg a hívást, s ezt leellenőrizve újra meghallottam megtört, kótyagos hangját.
- A klubban, ahova gimis korunkba jártunk - magyarázta, mire nekem mosolyra rándult a szám. Az a hely őrzi annak emlékét, amikor anno Rickel megismerkedtem. Zűrös kamaszok voltunk, akik folyton lógtak a suliból, ittak, cigiztek, mindezt természetesen csak módjával egészen addig, amíg rajta nem kapott minket a nagymamája, ahogyan hazafelé ballagtunk. Viccesnek mondható jelenet volt, ahogy a már megboldogult Rose néni nemes egyszerűséggel a sarokba állított mindkettőnket és leszidott, végül pedig beárult a szüleinknek, akiket mondjuk annyira nem rendített meg a dolog, de idővel mi is tudtuk, hogy nem mehet ez így sokáig. Felnőttünk, de még mindig boldogan tekintek a régmúltra vissza, mégha az akkoriban nem is volt a legboldogabb pillanat mások számára, de az akkori lázadó tini énünk élvezte a kitüntetett figyelmet.
- Érted megyek.

Megközelítőleg tíz perc alatt ott voltam a szóban forgó klubban. Az ajtón belépve egyedül pár pincért találtam, akik a pult körül rótták a köröket, miközben a helyet pofozták helyre.
- Elnézést! - szólítottam le egy közel negyvenév körüli nőt - Megtudná nekem mondani, hogy hol találom Holland Lestert?
A lány nevének említése után az asszony arcára érthetetlen módon aggodalom és féltés ült ki. Gyengéd mosoly játszadozott ajkán, miközben a karomra helyezte az övét és anyáskodóan végig simított rajta.
- Ön minden bizonnyal a kislány udvarlója lehet. Szegénykém nagyon el van keseredve, bár ez teljesen érthető, nagyon sajnálom, ami vele történt. Ez a világ már csak ilyen, ennél mélyebbre sajnos már nem igazán van hová süllyedni - szánakozó pillantással mért végig, míg én teljesen érthetetlenül álltam előtte, elvégre nem minden második férfi betévedő, aki őt keresi az udvarlója, bár az ilyen nőktől kitudja mi tellik, ellenben meglátásom szerint nem nézném ki a lányból, hogy minden férfira ráugrik, aki kapóra jön. Habár a látszat néha csal.
- Hol találom őt? - szigorú hanglejtésemtől még jómagam is megrezzentem egy pillanatra. Megijesztett a nő mondandója, ahogyan róla beszélt és rajtam is kezdett eluralkodni a pánik. Az asszony némán a mosdó felé mutatott, amit először csak komótos, később már egyenesen futólépésekben közelítettem meg. - Holland! - szóltam utána, hátha jelzi hollétét, ami rövid időn belül meg is történt. Az utolsó fülkéből kiintett nekem, mire közelebb léptem hozzá. Orromat facsarta a belőle áradó pia bűze, szörnyű látványt festett, ahogyan a padlón elterülve a vécébe kapaszkodott,  csapzott haja kócosan terült el a hátán valamint a vállán, kisírt, vöröses szemei alatt az elfolyt festék rászáradt az arcára és rövid, szexis ruhája eltépődött, felgyűrödött és pecsétes is lett a hányástól. Leguggoltam hozzá és arcát a kezeim közé szorítottam, viszont a lány teljesen ki volt. Kirepedezett ajkai még ilyen állapotban is hivogatóak voltak, főleg ennyire közelről. - Jól vagy? - néztem rá, ő azonban összeszűkült szemekkel mélyedt az enyémbe.
- Úgy nézek én ki, mint aki jól van?
- Igaz, hülye kérdés. - mosolyodom el fáradtan, hiszen már hajnali kettő, én azonban ahelyett, hogy aludnék vagy dolgoznék otthon itt vagyok egy klubban, az egyik alkalmazottammal, akivel hébe hóba kényeztetjük egymást. - Gyere! - egyik kezét a nyakam köré fonom, míg a másikkal a térde alá nyúlok és a karjaimban kicipelem őt a mosdóból az egyik asztalhoz. Leültetem őt a székre, míg egy másikat mellé húzok és azon én foglalok helyet, szorosan mellette. - Mi a franc történt veled?
- Hát maga nem is tudja? - lép újra mellém az asszony, akivel érkezésemkor beszéltem. Meleg kezeit Holland fejére rakja, majd gyengén simogatni kezdi. - Szegénykém túl sokat ivott és egy olyan fiatalembernek tetszett meg, akinek nem kellett volna. Istenkém, bár hamarabb közbe avatkozott volna a fiam, az a vadállat megakarta erőszakolni a kislányt. Sikított. Egyszerűen vérfagyasztó volt - ledöbbenve hallgattam a nő szavait és megrökönyödve figyeltem a lányt, amíg az üveges tekintettel meredt maga elé és egy szót sem szólt. Kezemmel álla alá nyúltam és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Mondd el mit tett veled az seggfej, megkeresem és agyonverem!
- Ne.. - nyöszörögte Holland, s egy könnycsepp szánkázott végig az arcán. Sosem tudtam mit kell kezdeni egy olyan emberrel, aki sír. Ökölbe szorult a kezem, miközben eszembe jutott az a gyökér. Az egy dolog, hogy vannak szexuális vágyai és hogy egy nő kurva gyönyörű, de még a legaljasabb féregnek sem jutna eszébe az, hogy erőszakhoz forduljon ilyen esetben. Jól mondta az asszony, mire ideértem, hogy ennél mélyebbre sajnos már nem lehet süllyedni. - Mr. Herondale... - rakta puha kezeit a szorosan tartott öklömre, amik a gyengéd érintéstől automatikusan elernyedtek.
- Ne aggódj cicám, most már nem esik semmi bántódásod - hamar átveszi elmém fölött az uralmat a düh és mint akinek leeresztették a vörös függönyt, ökölbe szorított kézzel pattanok fel a székemről azzal a szándékkal, hogy én most azonnal megkeressem azt a férfit, de akkor visszafordulok és meglátom a széken összetörten ücsörgő Hollandot. Forr bennem a mélységes düh, viszont a tekintete nem enged távozni, hiszen milyen ember volnék, ha most itt hagynám őt egyedül. Odalépek elé és óvatosan a kezem nyújtom neki, amibe ő szó nélkül belekapaszkodik, így sikerül felállnia. - Elmegyünk innen, gyere! - nézek rá és magam sem tudom miért vagyok ilyen kedves vele, hiszen világ életemben lenéztem azokat a nőket, akik még magukat is semmibe veszik és egyedül csak az számít nekik, hogy minél előbb megkapják, amire ők vágynak, aztán fel is út le is út. A rosszabb, amikor mindezért pénzt is kérnek, de Hollandot egyszerűen nem tudtam ilyennek elképzelni. Ahogy rá néztem, mintha egy angyalt láttam volna, akit személy szerényem rontott meg és avatott be a bűnök rejtelmes és izgalmas világába. Nem tudom pontosan még azt sem, hogy mit keresek én egyáltalán itt. Miért jöttem utána? Akárhogy is, de nem bántam meg, mert ilyen lelkiösszeomlást egyetlen embernek sem kívánok.

- Hazaviszlek, rendben? - fúrom csokoládébarna íriszeibe a sajátom, míg ő válaszul egy aprót bólint. Tudom, hogy nem vagyok a legjobb ember a világon és ezt nem is tagadom, vannak hibáim és attól félek, hogy egy újabb botlásom lenne, ha én a mostani helyzetét kihasználnám, hiszen annyira védtelen és gyenge, de ettől még inkább megnőtt felé az étvágyam. Feltudtam volna falni testestől lelkestől, hanem amikor rám néz újra és egy szomorú könnycsepp újra kibuggyan a szeméből valahogy leomlik a bennem lévő fal, amelyet szilárdságom és férfi mivoltom épített fel. - Minden rendbe fog jönni. - nézek a szemébe és megölelem, hogy meggyőzzem őszinteségemről, mert valljuk be, hogy a mi kapcsolatunk inkább testi kapcsolat, mintsem, hogy milyen jól kijövünk egymással. Rábólint a szavamra, majd lassan elhúzódik és lábujjhegyre áll.
- Ne haragudj rá. - suttogja erőtlen, fáradt hangján, míg én újra elkapom a derekát és ismét szorosan magamhoz vonom, hogy átölelhessem. Nem tiltakozik, hagyja, hogy államat a vállára támasszam és teljes súlyát megtartsam. Percekig álltunk így, míg légzése egyenletessé vállt és teljesen elnyomta az álom. Kezeim közé veszem a lányt, majd kilépve vele az ajtón, kisebb kínszenvedések árán az autóm hátsó ülésére fektetem és a gázba taposva viszem hazáig. Sajnálatos módon, mivel nem tudom a pontos lakcímét, ezért kénytelen vagyok a saját otthonomba vinni.

Ric szemszöge:

A Hold gyér ezüstös fénye világította meg a némileg sötétbe burkolózó szobát, melynek ablakán keresztül tökéletesen láthatóvá vált számomra a kerek égitest, mely körül a sok pici, apró csillag már alig látszott a virradásnak köszönhetően. A fák lombjai hangtalanul mozdultak odakint, apró szellő lengethette őket és ahogy szememmel egy inkább követtem lassú mozgásukat, úgy egyre inkább merültem el az elmém legmélyén lévő gondolatok sűrűjében, melynek középpontjában leginkább a tegnap délutántól tartó tivornya alatt szerzett emlékek voltak. Megboldogult édesanyám szavai visszhangzanak itt a fülemben és szinte borsódzik a hátam az újra és újra megszólaló és szigorú hangzástól, melytől még a magam harminchárom évével is képes vagyok megrettenni, ha éppen arról volt szó, hogy az említett személy felhúzta magát, még ha az lassan tíz éve holtnak bizonyul is. Odafentről figyelve mostanra már biztosan a sárga földig lehordta az ő kicsi fiát, amiért az egyetlen éjszaka alatt felforgatta az egész életét. A másnaposságot jelző kínkeserves fejfájás nem volt elég nagy büntetés a bűntudatomhoz képest. Kicsoszogtam nesztelenül a konyhába, hogy még csak véletlenül se keltsem fel hajnali félnégykor Jamest, mert azt hiszem megkapnám a megérdemelt fejmosásomat, amihez az időt még túl koránnak tartottam vagy inkább már túl későnek. Kezem közé fogtam az első utamba kerülő cigisdobozt és még egy gyújtót magamhoz véve kiültem a levegőre. Kezembe vettem a tüdőmre halált hozó cigarettát, majd azt meggyújtva szívtam bele jó mélyen. Miközben áramlott ki a számból a füst, addig szemem üveges tekintettel bámulta a narancssárgásra szineződött virradó égboltot. Élénk színétől azonban én még pocsékabbul éreztem magam, míg újra és újra lejátszottam magamban a tegnap estét.

"- Mit kér uram? - kérdezi egy ifjú pincérnő, aki ugyancsak szemrevaló volt a számomra, azonban a kezében lévő whisky jobban felperzselte a kíváncsiságomat. 
- Tökéletes, ami a kezében van - a lány kitöltött nekem egy felest, majd lerakta elém a poharat, maga mellé pedig az üveget és a tőlem egy méterre lévő nőhöz ment, aki már türelmetlenül várt a sorára. Azonban én mohóbb voltam a kelleténél, hiszen a pénzem már fogytán volt, ezért már ezt az italt sem tudtam kifizetni, de a nyelőcsövem szinte ordított az alkoholért. Így amíg az nem figyelt, addig magamhoz csentem feltűnésmentesen az üveget és a kabátom alá rejtettem, majd lehajtottam a már kezemben lévő pohárral és arrébb álltam. "

Hatalmas sóhaj bukik ki a számon, ahogyan az emlékek megtámadják a fejemet és semmi mást nem tehetek ellene, csak fejest ugorva benne újra átélhetem őket, ezúttal jóval több bűntudattal. S amíg az azt követő félórára gondolok megáll bennem az ütő is, mert jómagam is tudtam, hogy szemétláda vagyok, akit ez a város azóta utál, amióta betettem ide a lábam, de mostmár biztosan tudhatom, hogy ha minden részletet ismernének, talán még képesek lennének a fejemet is venni. Annyi szerencsém van azonban, hogy nem a középkor kreálta parasztember vagyok, akivel ezt valóban megtehetnék. Újabbat szívok az ujjaim között szorosan tartott cigiből, majd érezve, ahogy a nikotin szétárad az ereimben lehunyt szemmel térek vissza a tegnap estéhez.

"- Szia szépségem, innál velem egyet? - nézek a gyönyörű barna hajú nőre, aki túlontúl ismerős volt számomra, azonban még nem sikerült teljes mértékben felfedeznem kilétét. Ám a mámoros pillanatok egyikében voltam, ilyenkor csoda, hogy a saját nevemre emlékszem.
- Alaric, szia! Elfogadom igen! - mondja a lány mosolyogva és derekát elkapva viszem el a női mosdóig, ahová gondosan elrejtettem a lopott piát. Ő zavarodottan néz rám, hogy pontosan miért is hoztam őt a pult helyett az üres lány vécébe, de hamar megvilágosul, amikor kiveszem a tartályból az üveget és meghúzom, majd felé nyújtom. - Nem semmi vagy - kacag fel, de nem tiltakozik, így elfogadja az üveget és leutánozza előbbi tettemet. Ereimet elönti a vágy, ahogyan az a gyönge lány úgy kortyolja magába a whiskyt, mintha egyszerűen csapvíz volna. Mindig is ilyen feleségre vágytam, aki kívánatos, aranyos és nem mellesleg tudja, hogy miként vezet egy férfi szívéhez az út. Megmondom én, hogyan: kajával és piával, mindkettővel bőségesen. Ezután pedig minden annyira hirtelen történt, hogy szinte én magam sem tudtam követni az eseményeket, elkaptam a karját, a derekát, először könnyű, majd később durvább csókokat adtam a nyakára, arcára, szájára és ahol csak értem. Először nem tiltakozott, ám amikor felcsaptam a mosdótál mellé abba akarta hagyni, amivel egyszerűen feldühített, hiszen én annyira beindultam. Éreztem, ahogy férfiasságom durván dörzsölte már a nadrágomat és kiakart szabadulni, hogy ennek a szépség ápolására bízza magát, viszont a lány visszautasította minden közeledésemet és kiabálva lökött el magától. Kiszabadítottam egyik szabad kezemmel a melleit, míg a másikkal lefogtam a kezeit, számmal pedig az övét tapasztottam be. 
- Kislány, hagyd apucit dolgozni! - mormogtam rá, de már nem voltam teljesen tudatomnál, fogalmam sem volt mit is művelek éppen. Elragadott a hév és az alkohol töménytelen mennyisége. 
- Hagyjál! Engedj el! Ric, kérlek, ne érj hozzám! - kiabált és sikított, amit akkor egyszerűen csak annak tudtam be, hogy kéretteti magát, de mekkorát tévedtem! Ijedt volt, sírt és kapálódzott, míg én lefogtam és csókoltam, ahol értem, aztán hirtelen a semmiből betört egy nálam jóval fiatalabb tag. A fiú haja vörös színárnyalatokat öltött, szikár alakja és aggódó kék szemei az én mozdulataimat lesték és lerántott a lányról, amíg nem volt késő, mindezek mellett megtalálta mellettem a lopott piát is. Két perc nem telt bele és a rendőrség már úton volt értem. Addigra viszont már kitisztult a fejem annyira, hogy tudjam hibát követtem el, amit egész életemben bánni fogok és már akkor mardosott bűntudat, ám de az össze sem hasonlítható azzal, amit akkor éreztem, amikor a rendőrségi fogdához megérkezett értem James."

A cigicsikket elnyomva szorosan lehunytam a szemem és egy apró könnycsepp préselődött ki a szemem sarkából, tudva, hogy Alaric Saltzmanból bűnöző lett. Nem rosszfiú, aki lazaságával minden lányt levett a lábáról, nem a vicces srác, aki bárkit megnevetett, hanem a gazember, aki egy éjszaka alatt elérte, hogy csalódjon benne a legjobb barátja, hogy meghazudtolja önmagát, hogy halálra rémisszen egy ártatlan lányt és hogy a rendőrség újabb bűnözővel gazdagodjon. Magamban cinikusan gratuláltam ezért a teljesítményért, majd befelé battyogva bevettem még egy szem fájdalomcsillapítót és megindultam a szobám felé, azonban a kíváncsiság úrrá lett rajtam, amikor megláttam, hogy a vendégszobának ajtaja résnyire van nyílva, ezért hát nesztelenül odasomfordáltam és halkan benyitottam. Azt hiszem hatalmasabbra nem is nyílhatott volna a pupillám, mint arra a látványra, ami fogadott. A tegnapi lány, Holland az ágyban feküdt átkarolva a mellette szuszogó barátomat, James Herondalet.