...Rég látott ismerős...
" Könyörgöm, valaki most azonnal öljön meg " Ez az apró mondat dübörög a fejemben, már órák óta, miközben anya és apa a legújabb körútjáról hebeg habog, hogy milyen gyönyörű Európa és milyen fantasztikus volt megünnepelniük a kb. ezredik házassági évfordulójukat. Erős túlzás tudom, de csupán azért, mert annyira végtelenül unom magam, hogy egy pillanatra komolyan elgondolkoztam azon, hogy addig verem a fejem az asztalba, míg be nem ütöm úgy a fejem, hogy évekig kómába essek. Pillanatnyilag az lenne a napom, sőt az egész hetem fénypontja, de nem! Nekem a megterített asztalnál kell szenvednem és bámulnom, ahogy Ric úgy tömi magába a csirkét, mint aki már egy hete nem evett, a mellette ülő Nate pedig úgy figyeli a szemben lévő szüleink áradozását, mintha tényleg érdekelné, hogy milyen éjszaka csónakázgatni az erdő melletti tóban.
- Drága édesanyám, hisz ez annyira zsírnak hangzik, hogy legközelebb muszáj magatokkal vinnetek, hogy belefojtsam magamat a vízbe - néz öklendező arccal, közben kezével úgy mutogat, mintha hánytatná magát, amin akaratlanul is felröhögök. Szemtelen a gyerek, de pont ezért szeretem, idegesítő, de ha valaki, ő biztosan feltudja kettő perc alatt vidítani az embert, vagy pedig pont az ellenkezője, úgy feltud baszni, hogy legszívesebben a Bermuda háromszögbe dobnám, hogy soha többé ne is lássam. Az asztalon könyökölve nézem közben unott tekintettel, ahogy Lisa, az öcsém rózsaszín hacukába öltözött nője egy patkányt simogat.
- Elmondanád, hogy mi a bánatért vettél egy patkányt? - szólok hozzá legelőször ebben a hónapban, ez is több, mint amennyit összességében akartam. Bár ne tettem volna! Úgy felvisított, mintha akkora orgazmust élt volna át, hogy beleremegett még a ház is.
- Mi az hogy patkány? Nem ismered fel Mázlit? - vakargatja meg az állát a lénynek, amit továbbra is az ölében tart. Mázli, ha emlékezetem nem csal akkor a macskája, aki úgy látszik nincs túl jó bőrben.
-Miért fordítottad ki szerencsétlent? - kérdezem, de isten lássa lelkem, hogy a válaszreakciótól még a szőr is felállt a hátamon. A nevetése rosszabb, mint az újévi kurta farkú kismalacé, ilyen vonyítással elmehetne egy tehetségtelen kutatóra. Nem kétlem, hogy már a bemutatkozás után odaadnák neki a főnyereményt.
- A fodrásza azt mondta eléggé töredezett a szőrvége, úgyhogy kénytelen volt leborotválni. Azt mondta többet ne vasaljam ki, ha megyünk állat szépségversenyre. Pedig ha láttad volna, hogy milyen fantörpicurusan nézett ki a habos babos rózsaszín rucijában eldobtad volna az agyad! - ez volt a végszó, ránéztem Natere, hogy mégis, hogy a faszba tudott egy ilyen idiótát összeszedni, de még mindig anyát hallgatta, ahogy mesél az útjukról, de én ha még kellene ezek társaságában tölteni tényleg sárga laposnak ítélnének.
- Az biztos - válaszoltam gyorsan a fatális baromságára, aztán megköszönve az ennivalót, amihez ugyan aligha nyúltam eltessékelem magam egy olyan helyre, ahol nyugodtan élhetem a magán, intim életemet, haza.
Holland szemszöge:
Éles fájdalom hasít a nyakamba, mire kinyitom a szemem. Az első dolog, amit megpillantok a képernyővédő. Figyelem egy darabig ide-oda cikázó Windows jelet, aztán lassan felemelem a fejem. Az arcomra rátapad egy papír, amit mérgesen visszadobok az asztalra. Nem hiszem el, hogy megint elaludtam álláskeresés közben, a héten már negyedszer és ha így haladok megszokássá fog válni. Már pedig, ha az ember lánya tisztességes állást szeretne szerezni, akkor kötelességem a legjobbat nyújtani, amibe az alvás nem tartozik bele. Kómásan kutatok a fiókban egy hajgumi után. Szerencsére találok, felkontyolom a hajam és felállok kinyújtóztatni a végtagjaimat. Azalatt az idő alatt, amióta otthagytam az állásom sokkal nyugodtabb éjszakáim voltak, túlontúl is békésen aludtam, feltételezhetően azért, mert a napjaim is zökkenőmentesen teltek a folytonos stresszelés és James nélkül. Ha állásom e pillanatban lett volna, akkor nem hazudtam volna még magamnak sem, hogy az életem tökéletes. Ám az élet nem tündérmese és erre sikerült is az utóbbi időszakomban ráébredni, pláne, hogy akadt mellé egy segítőtársam is, akit álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is felfog bukkanni. A titokzatos törperős profilképű Fuzzy22 az eltelt néhány napban többet segített nekem, mint bárki más. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire kockázatos az interneten való ismerkedés, de egyszerűen nem tudtam neki ellenállni, amiért annyira megértő volt velem. Fogalmam sincs, hogy ki ő, mégis úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna, hiszen minden olyan részletet megtudtam róla, amiket általánosságban csak az tudhat, aki vele él. Tudom, hogy a kávét cukor és tejszín nélkül, feketén issza, ahogy azt is, hogy korán kelő típus, szereti a kínai kaját és az édességeket, nagy sorozatnéző és hogy a zenei stílusa teljesen különbözik az enyémtől. Ezek ellenére megértettük egymást, nem is akárhogy. Semmit sem tudtam róla, viszont a részleteket annál inkább és pont emiatt is volt nekem ő különleges. Egész nap, egyfolytában beszélgettünk, megnevetett, viszont volt, amikor fel is dühített és úgy beolvastam neki, hogy köpni-nyelni nem tudott, nem hogy válaszolni és ez elégedettséggel tölt el. Az viszont kevésbé, hogy a problémamentes napjaimnak mindig van egy zaklatója, aki örökösen a bejárati ajtón dörömböl pontban délben és délután nyolc óra tájékán olyan hangosan, hogy abba még a szomszéd lakása is erősen beleremeg. Határozott mozdulattal lerúgom magamról a pokrócomat, amely alatt eddig békésen pihentem és amely két teljes órára biztosította számomra, hogy dőljön rólam a víz, mert hiába van lassan plusz negyven fok így a nyári időszakban, a furcsa szokásaim egyike közé tartozik, hogy csak akkor vagyok képes elaludni, ha be vagyok takarózva, ez szinte majdnem minden helyzetre elmondható, kivéve, amikor enyhén bódult állapotba kerülök, mert akkor valószínűleg állva is eltudnék aludni.
- Holland! Tudom, hogy bent vagy! - hallom hangos üvöltését az ajtómon túlról, de a dörömbölés csak nem akar megszűnni, holott tudja, hogy az esetek többségében igenis azonnal ajtót szoktam nyitni, viszont ez nem az az eset, ahogy a tegnapi és a tegnapelőtti sem. Ilyenkor ugyanis mindig reménykedem abban, hogy illető, aki megpróbálja szétütni az ajtómat, egy idő után befejezi a dörömbölést, mert rájön arra, hogy felesleges energiákat pazarol el, hiszen én úgy sem fogok ajtót nyitni. - Engedj már be! - ordítja, míg én továbbra is úgy teszek, mint aki éppen nem tartózkodik itthon, mert egyrészt kinek van kedve felkelés után bárkihez is kedve bájcsevegni két kávé mellett, másrészt hatalmas erőfeszítéseimbe kerül, míg kikászálódok a bejárati ajtóig, ami a lakás nagyságából adódóan nem olyan orbitálisan nagy táv, de ilyen helyzetekben úgy érzem kilométereket kellene gyalogolnom, harmadrészt pedig nincs kedvem újra James fejét nézni, ahogy a szája önkéntelenül is trágár szavakat szajkóz, ahogy annak tudatában sem akarok lenni, hogy lassan többször veszi elő a nemiszervét arra, hogy megdugjon valakit, minthogy pisiljen és ezt többnyire érzelemmentesen. Szóval nem másért, mint ezért az apróságért próbálom álcázni a tényt, hogy itthon vagyok. Ennek sikeres eljátszásához pedig olyan dolgokkal kell elütnöm az időt, ami kevés zajt igényel, mint például a Fuzzy22-vel való chatelés és a kis hülye simogatása, aki minden adandó alkalommal amikor csak teheti az oldalamhoz dörgölőzik és hangosan dorombolni kezd.
Supnat10: Megint itt van ez a gyökér!
Természetesen nem a perzsa macskámra, Mifire gondolok, akinél teltebb lényt aligha láttam még, mivel pici korától kezdve el van kényeztetve és lassan több plusz kiló lesz rajta, mint rajtam, de tekintettel arra, hogy imádom a pici pofáját és a vaskos termetét, ezért aligha zavarna, sőt, kifejezetten szeretem, hogy ilyen amilyen.
Fuzzy22: Küldd el a picsába, ha szemétkedik!
Felnevetek az őszinteségén, de egyetértek vele, mivel tényleg ezt kellene tennem, ezzel szemben én inkább magasról lesajnálom és ajtót sem nyitok neki, mert kénytelen vagyok a szemébe nézni és nem is akarom hallani azt, hogy menjek vissza, ugyanis nem fogok.
Supnat10: Oké! Hé, amúgy nem is mondtam, hogy találtam munkát!
Fuzzy22: Na!? Felcsapsz bébiszitternek?
Elnevetem magam a feltételezésén, de nem.
Supnat10: El kell keserítselek! Felkerestem a minap Dominic Walkert, aki munkát ajánlott a cukrászdájában. Szóval a holnapi naptól kezdve Holland Lester, szakképzett cukrász leszek a Sweet Dreamban, ami annyit jelent: édes álom.
Percekig várom a válaszát, ám úgy tűnik teljesen felszívódott, ezért én is megpróbálom elfoglalni magam egy kis pakolászással, hiszen valljuk be, ha valaki épp nem rég veszítette el a munkáját, akkor nem az az eget rengető dolog jár a fejében elsőként, hogy a lakása csillogjon. Legalábbis nekem biztosan nem.
Fuzzy22: Akkor egy meggyes süti rendel!
Nate szemszöge:
- Ahhh...pff... umm... ilyen nincs, már megint ez történik! - kiáltok fel miközben erősebben szorítom a kezemben a joystickot, amiért újra az a szemét unokatestvérem vert meg Fifán. - Rohadj meg te eszelős barom!
- Hogy mondod drágám? - sipít a fülembe Lisa éles hangja, akivel tulajdonképpen közben telefonáltam arról, hogy... igazából fogalmam sincs miről csevegtünk, ebből kifolyólag nem is lehet nagyon említésre méltó, viszont az biztos, hogyha mégegyszer veszítek, akkor az eléggé sok fizikai fájdalommal fog járni és természetesen nem nekem.
- Nem neked beszéltem kicsim, bocsi. Vedd csak meg nyugodtan azt a ruhát magadnak, sőt Mázlinak is vegyél, írasd a számlámra - kapja ki a készüléket a fülem és a vállam közötti helyzetből Kol, akire ráugrok és a telefonért birkózom vele, amit ugyan meg is teszek, de közben Lisát sikeresen kinyomtuk, valamint Jamesnek is küldtünk egy "Értekezleten vagyok, ne zavarj!" automatikus és egy állati " asfmcrrgh" smst, amit biztosan a háta közepére sem fog kívánni, de kérdezem én: Ez kit érdekel? Mert ugyan biztosíthatom, hogy engem egyáltalán nem és a fejemet rá, hogy Kolt még kevésbé. Ám lehet hogy a bátyámat már sokkal inkább, mivel az sms-ek elküldését követő kettő perc elteltével már csörgött is a telefonom, amelyben elsősorban elküldött minket melegebb éghajlatra narancsot szedegetni, aztán pedig fontos feladatot bízott ránk, viszont mielőtt belefogott volna, hogy elárulja, hogy mi az az egetverő elintéznivaló dolog ezerszer elhajtotta egymás után, hogy ne ökörködjük el, vegyük komolyan, mert ha lejáratjuk azt megemlegetjük.
- Menj el Nate, csakis te, azt az idiótát eszedbe se jusson magaddal cipelni a csajhoz! És az a feladatod, hogy kopogtass be hozzá! Ha szerencséd van ajtót nyit, ha nem... hát nem - annyira komolyan és halkan mondja, hogy kezdtem tőle megijedni, tekintettel arra, hogy a bátyám soha életében nem szaladt egyetlen valamirevaló nő után sem, ellenben úgy érzem ez a lány nagyobb kihívás volt neki, mint eddig az összes együttvéve. Hiszen habár ez is megadta magát, viszont nem akart úgy kicsikarni még több pénzt a kasszából, hogy lefeküdjön vele és igazából, ahogy külső szemmel vizsgálgattam egyáltalán nem is akart tőle semmi mást, csupán szeretetet, de ahogy azt mindannyian tudjuk Jamestől soha nem fogja megkapni. Törődés, szeretet és hűség, ezek nem a bátyám asztala, szerintem még hírből semmi hallotta ezeket és már pedig én az összes nőről tudok, akikkel összeboronálta a sors az évek alatt.
- Hé, ha kinyitja az ajtót, akkor elfuthatok? Vicces lenne! - röhögtünk össze Kollal, ám a készüléken keresztül hallottam, ahogy James egyre inkább megbánta azt a pillanatot, amikor arra adta a fejét, hogy engem egy ilyen dologgal megkérjen. Egyáltalán miért nem ő intézi ezt? Az ő nője!
- Nem baszd meg! Nate, könyörgök ne csinálj hülyeséget! Csak beszélj vele, ha tudsz. Nekem ajtót sem nyit, hátha téged komolyan vesz... bár téged elnézve ez nehéz dió lesz.
Fél óra elteltével már Holland lakása előtt álltunk Kollal, ezzel megszegve az első számú szabályt, az az, hogy ne hozzam magammal. Az isten szerelmére, hiszen hogy hagyhatnám otthon azt az embert, aki amellett, hogy közeli családtag még a legjobb haverom is. Soha nem esett nehezemre Kol megsegítése és teljes mértékű támogatása, lényegében bármiről is volt szó ott álltam mellette vagy épp mögötte, mint a sötét árnyéka, ha kellett erősen biztattam, hogy az ötletét elvesse vagy végrehajtsa, ha kellett rám nem jellemző módon csak csendben hallgattam, de legalább így is érezhette, hogy soha nem fogom cserben hagyni, soha nem lesz egyedül. Kicsit olyan ez, mintha mindennap felkeresném, hogy az idegeire menjek a viccesnek nem mondható poénokkal és bár tudom, hogy néha roppant zavaró, hogy csak feszült lesz, de jó érzéssel tölti el, hogy van valaki, aki folyton folyvást jó kedvre akarja deríteni és rányitja az ajtót akkor is, ha épp a kutya sem keresné. Be kell valljam, hogy az elmúlt időszakban én voltam az egyetlen, aki a nap huszonnégy órájából minimum huszonkettőt vele töltöttem, hogy pátyolgassam a seggét. Habár határozottan megvagyunk Lisával, de azt el kell ismernem, hogy a bátyám és az unokatestvérem nélkül egy senki lennék. Magamnak is nehéz ilyet beismerni, de elég csak egy hetemet átgondolni és rájövök, hogy ha ők ketten nem lennének, akkor engem a világon semmi sem érdekelne. Se a cég, se a szüleim, Lisa pedig már szóba sem jöhetne. Csak egy szálka lenne szememben mindegyik, de mivel van kire számítanom, akik erőt adnak nekem, hogy újult erővel kezdjem a másnapot, továbbá őrültségeket csináljak, ezért őket is boldogítom azzal, amit adni tudok, magammal. És ahogy a ház előtt állunk a bátyám alkalmazottja vagy exalkalmazottja vagy tudom is én kicsodájával, nevezzük egyszerűen Hollandnak, szóval miközben becsengettünk, mármint Kol konkrétan röhögve rádőlt a csengőre, hogy a csajt mennyire is megszívatja ezzel. De a terv bevált, az ajtó kinyílt, viszont a reakció nem éppen olyan volt, mint amire vártam és ezzel nem a lányra célzok. Kol arcáról a lemoshatatlan vigyor hirtelen gyorsasággal eltűnt és olyan falfehér lett, hogy komolyan aggódni kezdtem miatta.
- Mit akartok?
Holland szemszöge:
Egyidejűleg akadt meg egymáson a tekintetünk és akadt el a lélegzetünk. Döbbenten figyeltük a másik minden egyes rezdülését. Fejemet rá, hogy egyikünk sem gondolta volna, hogy újra látjuk majd egymást, de hát ez a sors furcsa fintora. Ugyanúgy nézett ki, mint amikor megismertem egy évvel ezelőtt és habár csak néhány másodpercig bámultuk egymást, nekem mégis olyan érzés volt, mintha a másodpercek hosszú órák lettek volna és egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek, hogy pont most és így kell újra találkoznunk, hogy bizonyára az egyik nagyon is közeli ismerőse intim kapcsolata vagyok. Nem mintha számítottam volna rá, hogy újra látjuk egymást. Egyáltalán nem. Azután a nyár után reméltem, hogy soha a büdös életben nem kell többé látnom és biztosra vettem volna, hogy jó esélyeim vannak erre. Hát, mit ne mondjak, tévedtem. És miközben az ő arcáról is csak a döbbenetet tudtam leolvasni, mérget vettem volna rá, hogy ez az első alkalom, hogy egy nyári kalandja felbukkan a közvetlen közelében, vagy bárhol máshol az égadta világon.
- Mi James miatt vagyunk itt - töri meg a csendet Nate választ adva a kérdésemre, miközben kínosan megvakarja a tarkóját és látszik rajta, hogy tisztában van vele, hogy ő valamiről lemaradt, de nagyon. - Igazából arra sem számított, hogy ajtót nyitsz, szóval nem is igazán tudom, hogy mit kellene mondanunk és mivel megtiltotta, hogy elpoénkodjuk, ezért kénytelen leszel minket beengedni és feldobni valami témát, valami izgalmasat, mondjuk Jamessel kapcsolatban - olyan eszelősen vigyorgott rám, mintha világi jó pajtik lennénk, akik minden percet megosztanának egymással. Csakis azért mentem bele abba, hogy beengedjem a lakásomba őket, mert kíváncsi voltam, hogy mégis mit akarnak belőlem kicsikarni James nevében. Ezért szélesre tártam az ajtót, hogy befáradjanak. - Egyébként ő itt Kol Mikaelson, az unokatestvérünk. Megnyugtatlak, szokott fürdeni, szóval nem kell ajándék tusfürdőt és szappant venned neki célzásképp.
- Már nem mintha szándékában állna, ugyebár - szólal meg immár a szóban forgó férfi. Szinte láttam, ahogy a fogaskerekek forogtak az agyában, hogy miként is viselkedjünk egymás jelenlétében egy harmadik személy társaságában. Elmosolyodtam és felé nyújtottam a kezemet, hogy lássa kivel van dolga.
- A nevem Holland Lester. Biztosan sok hazugságot hallottál már rólam ettől a két idiótától - némileg láttam Nate arcát, miközben szóra nyitja a száját, hogy lecsesszen azért, mert így merészelek róluk beszélni, de szerencsémre csöndben marad, hisz reménykedem felfogta, hogy már nem vagyok az alkalmazottuk, akit rendre utasíthat. Némán bámultam Kol arcát bízva abban, hogy nem fedi fel a kilétét az ismeretségünknek, ezért összevont szemöldökkel meredtem rá és szinte a szememmel szikrákat szórtam, mintha csak annyit szóltam volna, hogy: " Játszd a szereped, mert nem akarok lebukni ". Ő készségesen mosolygott és megrázta a kezem.
- Én pedig, mint már hallottad Kol Megfürdött Mikaelson. És tévedsz, sok jót hallottam már rólad - bámult meg túlságosan is feltűnően, én pedig zavartan nyeltem egyet és magamban mindennek elhordtam, hogy még most sem, egy évvel a történtek után sem vagyok képes ellenállni neki, még csak annyira sem, hogy kivegyem a kezemet az övéből.
- Ne már haver, ez már nem szabad préda. Vagyis asszem nem. Az vagy? - néz rám a srác őszinte érdeklődéssel, míg én csak szemforgatva ellököm magamtól Kol kezét és helyet foglalok a fotelban, szemben a kanapéval, amelyen a két nem szívesen látott vendégem ült.
- Szóval azért vagytok itt, mert?
Kol szeme Nate-re meredt, aki akkorát sóhajtott, hogy már szinte én éreztem magam hülyén, mert feltettem egy egyszerű, logikusnak vélt kérdést. Megnyalta a száját, mint aki hosszú monológra készül és úgy kezdett magyarázni, hogy közben örökösen hadonászott.
- James állítása szerint mindennap felkeresett téged személyesen kétszer, telefonon pedig már több sms-t küldött neked, mint amennyit a limit-e egyébként engedne. És mivel vele nem voltál hajlandó szóba állni, ezért küldött minket, illetve csak engem, tehát beszélj vele kérlek. Adj egy esélyt neki, hogy újrakezdjétek ezt az izét, ami köztetek van, bármi is legyen az - a lábamat bámulom, miközben Nate-t hallgatom, tisztában vagyok vele, hogy gyávaság megfutamodni a problémák elől, ezért persze hibát követtem el, amiért napokig ki sem nyitottam az ajtót, ha meghallottam, hogy kopogtatnak az ajtón, pláne ha egy mély hang is társult hozzá.
- Megmutatnád nekem, hogy hol van a mosdó? - fordul felém teljes testével Kol, amire én csak egy bólintással reagálok, majd intek, hogy kövessen. Tekintettel arra, hogy nem nagy lakásról van szó, ezért alig öt métert haladva már a fürdőszobában voltunk, ahol mindössze csak kinyitottam neki az ajtót, viszont ő a kezemnél fogva berántott és magunkra zárta az ajtót. A döbbenettől köpni nyelni nem tudtam és egyszeriben kedvem támadt volna leordítani a fejét minden csalódottságomért, amit egész ismeretségünk óta okozott nekem, de egy hang sem szorult ki a torkomon. Mintha a tüdőmre mázsás súly telepedett volna, levegőt sem kaptam.
- Elárulnád, hogy mire jó ez a színjáték? Mi volt ez a kis jelenet az előbb? Pedig, ha nem hallucinálok, akkor mi nagyon is jól ismerjük egymást. És egyáltalán mi a büdös francot csinálsz az unokatestvéremmel?
- Egyrészt, semmi közöd nincs hozzá, hogy mi van James és köztem. Másrészt pedig, ha emlékezetem nem csal, akkor te sem rohantál ám elárulni Nate-nek az igazságot, szóval miért is tart még ez a beszélgetés? - döntöttem oldalra kérdőn a fejem. Ő pedig olyannyira közel hajolt hozzám, hogy szinte égette a lehelete a bőrömet. A szívem a torkomban dobogott és alig vártam, hogy kiszabaduljak a helyiségből, viszont a tekintetem akaratlanul is elkalandozott az ajkaira. De azonnal el is kaptam róla a tekintetem és megpróbáltam kiverni még a legkisebb gondolattöredéket is annak, ami a néhány másodpercnyi elkalandozással járhatna.
- Áucs - elhúzta a száját és a szívére rakta a kezét, mintha a lelkébe tapostam volna, de sajnos ő már ezzel megelőzött, egy teljes évvel.
- Most pedig, ha megbocsátasz - kerültem ki és visszamentem Natehez, akinek sikerült feltalálnia magát annyira, hogy a dohányzó asztalra, keresztbe tett lábakkal üljön, közben a telefonjára koncentrálva.
Holland szemszöge:
Éles fájdalom hasít a nyakamba, mire kinyitom a szemem. Az első dolog, amit megpillantok a képernyővédő. Figyelem egy darabig ide-oda cikázó Windows jelet, aztán lassan felemelem a fejem. Az arcomra rátapad egy papír, amit mérgesen visszadobok az asztalra. Nem hiszem el, hogy megint elaludtam álláskeresés közben, a héten már negyedszer és ha így haladok megszokássá fog válni. Már pedig, ha az ember lánya tisztességes állást szeretne szerezni, akkor kötelességem a legjobbat nyújtani, amibe az alvás nem tartozik bele. Kómásan kutatok a fiókban egy hajgumi után. Szerencsére találok, felkontyolom a hajam és felállok kinyújtóztatni a végtagjaimat. Azalatt az idő alatt, amióta otthagytam az állásom sokkal nyugodtabb éjszakáim voltak, túlontúl is békésen aludtam, feltételezhetően azért, mert a napjaim is zökkenőmentesen teltek a folytonos stresszelés és James nélkül. Ha állásom e pillanatban lett volna, akkor nem hazudtam volna még magamnak sem, hogy az életem tökéletes. Ám az élet nem tündérmese és erre sikerült is az utóbbi időszakomban ráébredni, pláne, hogy akadt mellé egy segítőtársam is, akit álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is felfog bukkanni. A titokzatos törperős profilképű Fuzzy22 az eltelt néhány napban többet segített nekem, mint bárki más. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire kockázatos az interneten való ismerkedés, de egyszerűen nem tudtam neki ellenállni, amiért annyira megértő volt velem. Fogalmam sincs, hogy ki ő, mégis úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna, hiszen minden olyan részletet megtudtam róla, amiket általánosságban csak az tudhat, aki vele él. Tudom, hogy a kávét cukor és tejszín nélkül, feketén issza, ahogy azt is, hogy korán kelő típus, szereti a kínai kaját és az édességeket, nagy sorozatnéző és hogy a zenei stílusa teljesen különbözik az enyémtől. Ezek ellenére megértettük egymást, nem is akárhogy. Semmit sem tudtam róla, viszont a részleteket annál inkább és pont emiatt is volt nekem ő különleges. Egész nap, egyfolytában beszélgettünk, megnevetett, viszont volt, amikor fel is dühített és úgy beolvastam neki, hogy köpni-nyelni nem tudott, nem hogy válaszolni és ez elégedettséggel tölt el. Az viszont kevésbé, hogy a problémamentes napjaimnak mindig van egy zaklatója, aki örökösen a bejárati ajtón dörömböl pontban délben és délután nyolc óra tájékán olyan hangosan, hogy abba még a szomszéd lakása is erősen beleremeg. Határozott mozdulattal lerúgom magamról a pokrócomat, amely alatt eddig békésen pihentem és amely két teljes órára biztosította számomra, hogy dőljön rólam a víz, mert hiába van lassan plusz negyven fok így a nyári időszakban, a furcsa szokásaim egyike közé tartozik, hogy csak akkor vagyok képes elaludni, ha be vagyok takarózva, ez szinte majdnem minden helyzetre elmondható, kivéve, amikor enyhén bódult állapotba kerülök, mert akkor valószínűleg állva is eltudnék aludni.
- Holland! Tudom, hogy bent vagy! - hallom hangos üvöltését az ajtómon túlról, de a dörömbölés csak nem akar megszűnni, holott tudja, hogy az esetek többségében igenis azonnal ajtót szoktam nyitni, viszont ez nem az az eset, ahogy a tegnapi és a tegnapelőtti sem. Ilyenkor ugyanis mindig reménykedem abban, hogy illető, aki megpróbálja szétütni az ajtómat, egy idő után befejezi a dörömbölést, mert rájön arra, hogy felesleges energiákat pazarol el, hiszen én úgy sem fogok ajtót nyitni. - Engedj már be! - ordítja, míg én továbbra is úgy teszek, mint aki éppen nem tartózkodik itthon, mert egyrészt kinek van kedve felkelés után bárkihez is kedve bájcsevegni két kávé mellett, másrészt hatalmas erőfeszítéseimbe kerül, míg kikászálódok a bejárati ajtóig, ami a lakás nagyságából adódóan nem olyan orbitálisan nagy táv, de ilyen helyzetekben úgy érzem kilométereket kellene gyalogolnom, harmadrészt pedig nincs kedvem újra James fejét nézni, ahogy a szája önkéntelenül is trágár szavakat szajkóz, ahogy annak tudatában sem akarok lenni, hogy lassan többször veszi elő a nemiszervét arra, hogy megdugjon valakit, minthogy pisiljen és ezt többnyire érzelemmentesen. Szóval nem másért, mint ezért az apróságért próbálom álcázni a tényt, hogy itthon vagyok. Ennek sikeres eljátszásához pedig olyan dolgokkal kell elütnöm az időt, ami kevés zajt igényel, mint például a Fuzzy22-vel való chatelés és a kis hülye simogatása, aki minden adandó alkalommal amikor csak teheti az oldalamhoz dörgölőzik és hangosan dorombolni kezd.
Supnat10: Megint itt van ez a gyökér!
Természetesen nem a perzsa macskámra, Mifire gondolok, akinél teltebb lényt aligha láttam még, mivel pici korától kezdve el van kényeztetve és lassan több plusz kiló lesz rajta, mint rajtam, de tekintettel arra, hogy imádom a pici pofáját és a vaskos termetét, ezért aligha zavarna, sőt, kifejezetten szeretem, hogy ilyen amilyen.
Fuzzy22: Küldd el a picsába, ha szemétkedik!
Felnevetek az őszinteségén, de egyetértek vele, mivel tényleg ezt kellene tennem, ezzel szemben én inkább magasról lesajnálom és ajtót sem nyitok neki, mert kénytelen vagyok a szemébe nézni és nem is akarom hallani azt, hogy menjek vissza, ugyanis nem fogok.
Supnat10: Oké! Hé, amúgy nem is mondtam, hogy találtam munkát!
Fuzzy22: Na!? Felcsapsz bébiszitternek?
Elnevetem magam a feltételezésén, de nem.
Supnat10: El kell keserítselek! Felkerestem a minap Dominic Walkert, aki munkát ajánlott a cukrászdájában. Szóval a holnapi naptól kezdve Holland Lester, szakképzett cukrász leszek a Sweet Dreamban, ami annyit jelent: édes álom.
Percekig várom a válaszát, ám úgy tűnik teljesen felszívódott, ezért én is megpróbálom elfoglalni magam egy kis pakolászással, hiszen valljuk be, ha valaki épp nem rég veszítette el a munkáját, akkor nem az az eget rengető dolog jár a fejében elsőként, hogy a lakása csillogjon. Legalábbis nekem biztosan nem.
Fuzzy22: Akkor egy meggyes süti rendel!
Nate szemszöge:
- Ahhh...pff... umm... ilyen nincs, már megint ez történik! - kiáltok fel miközben erősebben szorítom a kezemben a joystickot, amiért újra az a szemét unokatestvérem vert meg Fifán. - Rohadj meg te eszelős barom!
- Hogy mondod drágám? - sipít a fülembe Lisa éles hangja, akivel tulajdonképpen közben telefonáltam arról, hogy... igazából fogalmam sincs miről csevegtünk, ebből kifolyólag nem is lehet nagyon említésre méltó, viszont az biztos, hogyha mégegyszer veszítek, akkor az eléggé sok fizikai fájdalommal fog járni és természetesen nem nekem.
- Nem neked beszéltem kicsim, bocsi. Vedd csak meg nyugodtan azt a ruhát magadnak, sőt Mázlinak is vegyél, írasd a számlámra - kapja ki a készüléket a fülem és a vállam közötti helyzetből Kol, akire ráugrok és a telefonért birkózom vele, amit ugyan meg is teszek, de közben Lisát sikeresen kinyomtuk, valamint Jamesnek is küldtünk egy "Értekezleten vagyok, ne zavarj!" automatikus és egy állati " asfmcrrgh" smst, amit biztosan a háta közepére sem fog kívánni, de kérdezem én: Ez kit érdekel? Mert ugyan biztosíthatom, hogy engem egyáltalán nem és a fejemet rá, hogy Kolt még kevésbé. Ám lehet hogy a bátyámat már sokkal inkább, mivel az sms-ek elküldését követő kettő perc elteltével már csörgött is a telefonom, amelyben elsősorban elküldött minket melegebb éghajlatra narancsot szedegetni, aztán pedig fontos feladatot bízott ránk, viszont mielőtt belefogott volna, hogy elárulja, hogy mi az az egetverő elintéznivaló dolog ezerszer elhajtotta egymás után, hogy ne ökörködjük el, vegyük komolyan, mert ha lejáratjuk azt megemlegetjük.
- Menj el Nate, csakis te, azt az idiótát eszedbe se jusson magaddal cipelni a csajhoz! És az a feladatod, hogy kopogtass be hozzá! Ha szerencséd van ajtót nyit, ha nem... hát nem - annyira komolyan és halkan mondja, hogy kezdtem tőle megijedni, tekintettel arra, hogy a bátyám soha életében nem szaladt egyetlen valamirevaló nő után sem, ellenben úgy érzem ez a lány nagyobb kihívás volt neki, mint eddig az összes együttvéve. Hiszen habár ez is megadta magát, viszont nem akart úgy kicsikarni még több pénzt a kasszából, hogy lefeküdjön vele és igazából, ahogy külső szemmel vizsgálgattam egyáltalán nem is akart tőle semmi mást, csupán szeretetet, de ahogy azt mindannyian tudjuk Jamestől soha nem fogja megkapni. Törődés, szeretet és hűség, ezek nem a bátyám asztala, szerintem még hírből semmi hallotta ezeket és már pedig én az összes nőről tudok, akikkel összeboronálta a sors az évek alatt.
- Hé, ha kinyitja az ajtót, akkor elfuthatok? Vicces lenne! - röhögtünk össze Kollal, ám a készüléken keresztül hallottam, ahogy James egyre inkább megbánta azt a pillanatot, amikor arra adta a fejét, hogy engem egy ilyen dologgal megkérjen. Egyáltalán miért nem ő intézi ezt? Az ő nője!
- Nem baszd meg! Nate, könyörgök ne csinálj hülyeséget! Csak beszélj vele, ha tudsz. Nekem ajtót sem nyit, hátha téged komolyan vesz... bár téged elnézve ez nehéz dió lesz.
Fél óra elteltével már Holland lakása előtt álltunk Kollal, ezzel megszegve az első számú szabályt, az az, hogy ne hozzam magammal. Az isten szerelmére, hiszen hogy hagyhatnám otthon azt az embert, aki amellett, hogy közeli családtag még a legjobb haverom is. Soha nem esett nehezemre Kol megsegítése és teljes mértékű támogatása, lényegében bármiről is volt szó ott álltam mellette vagy épp mögötte, mint a sötét árnyéka, ha kellett erősen biztattam, hogy az ötletét elvesse vagy végrehajtsa, ha kellett rám nem jellemző módon csak csendben hallgattam, de legalább így is érezhette, hogy soha nem fogom cserben hagyni, soha nem lesz egyedül. Kicsit olyan ez, mintha mindennap felkeresném, hogy az idegeire menjek a viccesnek nem mondható poénokkal és bár tudom, hogy néha roppant zavaró, hogy csak feszült lesz, de jó érzéssel tölti el, hogy van valaki, aki folyton folyvást jó kedvre akarja deríteni és rányitja az ajtót akkor is, ha épp a kutya sem keresné. Be kell valljam, hogy az elmúlt időszakban én voltam az egyetlen, aki a nap huszonnégy órájából minimum huszonkettőt vele töltöttem, hogy pátyolgassam a seggét. Habár határozottan megvagyunk Lisával, de azt el kell ismernem, hogy a bátyám és az unokatestvérem nélkül egy senki lennék. Magamnak is nehéz ilyet beismerni, de elég csak egy hetemet átgondolni és rájövök, hogy ha ők ketten nem lennének, akkor engem a világon semmi sem érdekelne. Se a cég, se a szüleim, Lisa pedig már szóba sem jöhetne. Csak egy szálka lenne szememben mindegyik, de mivel van kire számítanom, akik erőt adnak nekem, hogy újult erővel kezdjem a másnapot, továbbá őrültségeket csináljak, ezért őket is boldogítom azzal, amit adni tudok, magammal. És ahogy a ház előtt állunk a bátyám alkalmazottja vagy exalkalmazottja vagy tudom is én kicsodájával, nevezzük egyszerűen Hollandnak, szóval miközben becsengettünk, mármint Kol konkrétan röhögve rádőlt a csengőre, hogy a csajt mennyire is megszívatja ezzel. De a terv bevált, az ajtó kinyílt, viszont a reakció nem éppen olyan volt, mint amire vártam és ezzel nem a lányra célzok. Kol arcáról a lemoshatatlan vigyor hirtelen gyorsasággal eltűnt és olyan falfehér lett, hogy komolyan aggódni kezdtem miatta.
- Mit akartok?
Holland szemszöge:
Egyidejűleg akadt meg egymáson a tekintetünk és akadt el a lélegzetünk. Döbbenten figyeltük a másik minden egyes rezdülését. Fejemet rá, hogy egyikünk sem gondolta volna, hogy újra látjuk majd egymást, de hát ez a sors furcsa fintora. Ugyanúgy nézett ki, mint amikor megismertem egy évvel ezelőtt és habár csak néhány másodpercig bámultuk egymást, nekem mégis olyan érzés volt, mintha a másodpercek hosszú órák lettek volna és egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek, hogy pont most és így kell újra találkoznunk, hogy bizonyára az egyik nagyon is közeli ismerőse intim kapcsolata vagyok. Nem mintha számítottam volna rá, hogy újra látjuk egymást. Egyáltalán nem. Azután a nyár után reméltem, hogy soha a büdös életben nem kell többé látnom és biztosra vettem volna, hogy jó esélyeim vannak erre. Hát, mit ne mondjak, tévedtem. És miközben az ő arcáról is csak a döbbenetet tudtam leolvasni, mérget vettem volna rá, hogy ez az első alkalom, hogy egy nyári kalandja felbukkan a közvetlen közelében, vagy bárhol máshol az égadta világon.
- Mi James miatt vagyunk itt - töri meg a csendet Nate választ adva a kérdésemre, miközben kínosan megvakarja a tarkóját és látszik rajta, hogy tisztában van vele, hogy ő valamiről lemaradt, de nagyon. - Igazából arra sem számított, hogy ajtót nyitsz, szóval nem is igazán tudom, hogy mit kellene mondanunk és mivel megtiltotta, hogy elpoénkodjuk, ezért kénytelen leszel minket beengedni és feldobni valami témát, valami izgalmasat, mondjuk Jamessel kapcsolatban - olyan eszelősen vigyorgott rám, mintha világi jó pajtik lennénk, akik minden percet megosztanának egymással. Csakis azért mentem bele abba, hogy beengedjem a lakásomba őket, mert kíváncsi voltam, hogy mégis mit akarnak belőlem kicsikarni James nevében. Ezért szélesre tártam az ajtót, hogy befáradjanak. - Egyébként ő itt Kol Mikaelson, az unokatestvérünk. Megnyugtatlak, szokott fürdeni, szóval nem kell ajándék tusfürdőt és szappant venned neki célzásképp.
- Már nem mintha szándékában állna, ugyebár - szólal meg immár a szóban forgó férfi. Szinte láttam, ahogy a fogaskerekek forogtak az agyában, hogy miként is viselkedjünk egymás jelenlétében egy harmadik személy társaságában. Elmosolyodtam és felé nyújtottam a kezemet, hogy lássa kivel van dolga.
- A nevem Holland Lester. Biztosan sok hazugságot hallottál már rólam ettől a két idiótától - némileg láttam Nate arcát, miközben szóra nyitja a száját, hogy lecsesszen azért, mert így merészelek róluk beszélni, de szerencsémre csöndben marad, hisz reménykedem felfogta, hogy már nem vagyok az alkalmazottuk, akit rendre utasíthat. Némán bámultam Kol arcát bízva abban, hogy nem fedi fel a kilétét az ismeretségünknek, ezért összevont szemöldökkel meredtem rá és szinte a szememmel szikrákat szórtam, mintha csak annyit szóltam volna, hogy: " Játszd a szereped, mert nem akarok lebukni ". Ő készségesen mosolygott és megrázta a kezem.
- Ne már haver, ez már nem szabad préda. Vagyis asszem nem. Az vagy? - néz rám a srác őszinte érdeklődéssel, míg én csak szemforgatva ellököm magamtól Kol kezét és helyet foglalok a fotelban, szemben a kanapéval, amelyen a két nem szívesen látott vendégem ült.
- Szóval azért vagytok itt, mert?
Kol szeme Nate-re meredt, aki akkorát sóhajtott, hogy már szinte én éreztem magam hülyén, mert feltettem egy egyszerű, logikusnak vélt kérdést. Megnyalta a száját, mint aki hosszú monológra készül és úgy kezdett magyarázni, hogy közben örökösen hadonászott.
- James állítása szerint mindennap felkeresett téged személyesen kétszer, telefonon pedig már több sms-t küldött neked, mint amennyit a limit-e egyébként engedne. És mivel vele nem voltál hajlandó szóba állni, ezért küldött minket, illetve csak engem, tehát beszélj vele kérlek. Adj egy esélyt neki, hogy újrakezdjétek ezt az izét, ami köztetek van, bármi is legyen az - a lábamat bámulom, miközben Nate-t hallgatom, tisztában vagyok vele, hogy gyávaság megfutamodni a problémák elől, ezért persze hibát követtem el, amiért napokig ki sem nyitottam az ajtót, ha meghallottam, hogy kopogtatnak az ajtón, pláne ha egy mély hang is társult hozzá.
- Megmutatnád nekem, hogy hol van a mosdó? - fordul felém teljes testével Kol, amire én csak egy bólintással reagálok, majd intek, hogy kövessen. Tekintettel arra, hogy nem nagy lakásról van szó, ezért alig öt métert haladva már a fürdőszobában voltunk, ahol mindössze csak kinyitottam neki az ajtót, viszont ő a kezemnél fogva berántott és magunkra zárta az ajtót. A döbbenettől köpni nyelni nem tudtam és egyszeriben kedvem támadt volna leordítani a fejét minden csalódottságomért, amit egész ismeretségünk óta okozott nekem, de egy hang sem szorult ki a torkomon. Mintha a tüdőmre mázsás súly telepedett volna, levegőt sem kaptam.
- Elárulnád, hogy mire jó ez a színjáték? Mi volt ez a kis jelenet az előbb? Pedig, ha nem hallucinálok, akkor mi nagyon is jól ismerjük egymást. És egyáltalán mi a büdös francot csinálsz az unokatestvéremmel?
- Egyrészt, semmi közöd nincs hozzá, hogy mi van James és köztem. Másrészt pedig, ha emlékezetem nem csal, akkor te sem rohantál ám elárulni Nate-nek az igazságot, szóval miért is tart még ez a beszélgetés? - döntöttem oldalra kérdőn a fejem. Ő pedig olyannyira közel hajolt hozzám, hogy szinte égette a lehelete a bőrömet. A szívem a torkomban dobogott és alig vártam, hogy kiszabaduljak a helyiségből, viszont a tekintetem akaratlanul is elkalandozott az ajkaira. De azonnal el is kaptam róla a tekintetem és megpróbáltam kiverni még a legkisebb gondolattöredéket is annak, ami a néhány másodpercnyi elkalandozással járhatna.
- Áucs - elhúzta a száját és a szívére rakta a kezét, mintha a lelkébe tapostam volna, de sajnos ő már ezzel megelőzött, egy teljes évvel.
- Most pedig, ha megbocsátasz - kerültem ki és visszamentem Natehez, akinek sikerült feltalálnia magát annyira, hogy a dohányzó asztalra, keresztbe tett lábakkal üljön, közben a telefonjára koncentrálva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése