...A megismerkedés...
* Egy teljes évvel ezelőtt *
Holland szemszöge:
Végig hordoztam a tekintetem az emberektől nyüzsgő tengerparton. A zenekar akkora hangerővel játszott, hogy a basszusok szinte már dübörögtek, míg a fényorgona villogó fénypászmákat vetett a táncoló párokra. Kedvetlenül elhúztam a számat és masszírozni kezdtem a sajgó halántékomat. Magam sem tudtam volna megmondani, mi az oka a rossz kedvemnek, elvégre egy tökéletes nyaraláson vehetek részt és nézhetek végig kívülállóként egy idill esküvőt, amihez, habár nem fűlik hozzá a fogam, de lenyelem a békát. Megfordultam és a távolabb lévő röplabdázókat bámultam. Gondolataimban merülve emeltem a számhoz a nem régiben kezembe nyomott poharat. Elfintorodtam. A pezsgő meleg volt, de ettől eltekintve a párt látva egész biztos voltam benne, hogy egy vagyonba került akár egy üveggel is.
- Próbálj már meg úgy tenni, mintha tényleg élveznéd, hogy egy esküvőn vagy! - lép mellém egy fantasztikus mosollyal ő, aki mindig megmondja a véleményét kulturális keretek között. Az apám mindig is az a fajta ember volt, aki nem húzta sokáig a mézes madzagot, hanem kerek perec elmondta azt, ami éppen a szívét nyomta, vagy ahogy ő hangoztatja: " ami a szívén, az a száján ", talán éppen ezért is szeretik őt annyira. Talán éppen ezért is szereti őt anya is annyira, kisebb szünetekkel. A szüleim sokat veszekednek, de végig biztosak abban, hogy a másik számára az a bizonyos nagy Ő. Nem tévedtek, ez a viszontlátás alkalmával mindig megvilágosul előttük, csak kell egy kis bátorítás hozzá, amit személy szerint tőlem kapnak meg. Azt hiszik egy-egy veszekedés alkalmával, hogy örökké gyűlölni fogja egyik a másikat, s mint kiderült, nem így van. Egyszerű civakodó házaspár, úgy kell őket kezelni, mint a gyerekeket.
- Egyedül anya ismeri a menyasszonyt, ő is körülbelül húsz év távlatból. Mégis hogyan érezzem jól magam idegenek között? Minden annyira giccses! Haza szeretnék menni! - elhúzom a számat és újra belekortyolok a meleg pezsgőbe, remélve, hogy ezúttal nem fog csalódást okozni. Hiba volt.
- Igazad van, én magam sem tudom, hogy keveredtem ide - vallja be száját húzva apa, miközben belekortyol az italába. Nagyon is tisztában volt vele, hogy miért vagyunk itt. Anya szíve vágya volt, hogy eljöhessen a gimis barátnője lagzijára, és csak egy kiadós veszekedés utáni békítéssel tudta rávenni ezzel az ő hercegét. - Menj beszélgess valakivel!
- Hidd el, jelen pillanatban még én sem vágyom a saját társaságomra - közlöm s vele egy időben apa telefonja megszólal, a közös perceinket csúnyán hasítja keresztül az üvöltő metál hang. A kijelzőjén anya neve, az Annie név villog, amiből mindketten tudjuk, hogy apára szükség van. Elmosolyodtam.
Körülbelül féléve vagyok a Herondale Kft. tekintélyes kifutóján. Az épület, amit a család létrehozott bámulatos, ahogy Houston központjában emelkedik. Ablakainak végtelen sorát ragyogja be a reggeli égbolt nap, mint nap. Az iroda zsúfolásig tele van minden alkalommal. A fogadó pultok mögött fiatalabb és idősebb asszonyok lázasan gépelnek, telefont emelgetnek vagy éppen kávét főznek és abban a pillanatban, hogy meglátják a jóképű főnöküket, néhány pillanatig néma csend támad, amíg várják a méltatlankodást, majd újra visszatérnek a munkájukhoz. James Herondaleről mindenki mindent tud, csak épp sosem az igazat, viszont azzal mindenki tisztában van, hogy ha meglát egy nőt, addig nem tántorodik meg, míg azt meg nem fekteti. Undorítónak találtam mindig is azt az embert, nem látja belső szépséget csak a fanyar külsőt, ami valljuk be a mai világban bármit takarhat. Mihez kezdene, ha tudtán kívül egy terroristával bújna ágyba? Belegondolni is rossz.
- Van egy kis tüzed? - helyezi kezét egy szőke idegen a vállamra, amivel sikeresen kizökkent a gondolataimból.
- Sajnálom, nem dohányzom - adom ki neki az ukázt, azonban ő mégsem távozik, hanem mosolyogva megrázza a fejét.
- Pedig engem teljesen lángra lobbantottál! - A mosolya a lehetségesnél még szélesebbé válik, én pedig teljesen értetlenül állok a helyzet előtt. Hisz az ember lánya azt hinné, hogy egy markáns, tökéletesen kidolgozott testű és ragyogó szemű fickó egy csettintéssel maga köré vonzhatná a buta libákat, és éppen az általam eddig hallott szövegek közül talán a legrosszabbal próbált felszedni. A döbbenet hatása azonban pár pillanattal később elmúlt és képtelen voltam visszafojtani a kitörő nevetésemet.
- Ne mondd, hogy ez tényleg beválik nálad! - A hangom jóval magasabb a megszokottnál, ezért megköszörülöm a torkom, azonban a mosolyom nem hagy alább, az övé sem. Elvégre is, teljesítem, amit apa kért tőlem. Beszélgetek valakivel.
- Ami azt illeti, igen! - feleli. Az arcáról le sem lehet vakarni a perverz vigyort talán súrolóval sem és úgy áll előttem a fekete, feltűrt ujjú ingében, mintha heteken át ezt gyakorolta volna tükörrel maga előtt.
- Akkor biztosan részegek lehettek!
- Miért? Te nem vagy az? - kérdez vissza és közben csak még közelebb hajolt hozzám, én pedig csak rázom a fejem és a táskámban kezdek kutatni.
- Ehhez biztosan nem eléggé! De, ha nem haragszol, most mennem kell - A telefonomat kivéve úgy tettem, mint aki sürgős sms-t kapott és el kell rohannia valahová. Bárhová, csak ne kelljen még egy bugyuta szöveget végig hallgatnom. Az éppen arra járó pincér tálcájáról lekaptam még egy adag meleg pezsgőt és egy utolsó gúnyos mosolyt küldtem a jóképű idegen felé, azonban az visszahúzott.
- Várj, még mondani szeretnék valamit.
- Remélem, hogy a nevedet és nem egy újabb borzalmas szöveget - mosolyogtam szemforgatva, miközben ő gyengéden befogta a számat, amitől akaratomon kívül is elállt a lélegzetem és egyszerűen képtelen voltam nem bámulni a tintakék szemeit és, ahogy felfedeztem ő is épp így volt velem.
- Te biztos földönkívüli vagy. Ilyen gyönyörű lények nem léteznek a Földön.
A kezem aprót csattant a fejemen, nem is tudtam igazából eldönteni, hogy kit is nézek e pillanatban idiótának, épp ezért a pezsgőmmel együtt úgy döntöttem, hogy hazanyargalok a kocsival, s majd, ha a szüleim is méltóztatnak hazajönni, akkor értük jövök - vagy nem, attól függ, hogy épp milyen érzelmi pillanatomat kapják el.
A volán mögött ülve teljesen másképp láttam a történteket, megmosolyogtatott a szőke férfi, ahogy próbált a mindent elsöprő mosolyával és a mondataival elvarázsolni. Látszott rajta, hogy tudta mit csinál és tisztában volt vele, hogy mennyire is megbabonáz. Tudni akartam a nevét, de a magabiztosságom nem engedte, hogy megkérdezzem. Erősebben kezdtem szorítani a kormányt, mielőtt magamat meggondolva inkább egy kávézó felé veszem az irányt, aminek hála teljesen feleslegesen indultam el hazáig, hiszen a legközelebbi kávézó a tengerpart mellett van, ahonnan természetesen az imént indultam el. Miközben hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem felhívom azt, aki a legtöbbet tudna nekem segíteni ilyen helyzetben. A nénikém mindig is pasifaló volt és esze ágában sem volt soha, hogy elkötelezze magát bárki mellett. Mindig is mondta, hogy ha érezte, hogy többet érez egy férfi iránt, mint azt ő szeretné, akkor tovább állt ezzel a saját és a párja szívét is összetörve. Nagyi örökösen szajkózta neki, hogy vegye végre kezébe a gyeplőt és legalább egy embert ismerjen meg jobban az éjszakás kalandjaiból, de Melody nénikém hajthatatlan volt és tisztázta, hogy ő neki nincs szüksége rájuk, csupán eszközök az életében. Lányának pedig itt vagyok én, úgy kezelt mindig is és tudta, hogy ő az, aki tud olyanban segíteni nekem, amiben anya kevésbé és ez kizárólag a férfi szívügyekre vonatkozott.
- Életem, azt hittem fel sem hívsz már! - kiabál azonnal bele a kagylóba. Eddigi életem folyamán sosem sikerült még hallanom őt suttogni, csak kiabálni, ordítani vagy ha tényleg olyan helyzetben volt, akkor pusztán fülét farkát behúzva lapítani. A csend nem az ő asztala és ő ezt nyíltan fel is vállalja, kicsit sem kiteregetve ilyenkor a magán, intim pillanatait.
- Tudom, én is alig vártam már, hogy hívjalak, de nem rég lett vége a ceremóniának, most már csak pezsgőzés és táncolás van. Úgy gondolom, hogy a nagy részét már kibírtam, viszont az idegenek társaságában lévő viháncolást tudod nagyon jól, hogy nem szeretem.
- Természetesen kincsem, megértem. Annie gondolom szervezkedett annyit, hogy apád már azt sem tudja fiú-e vagy lány. A közös, családi képen túl vagytok már? - szinte láttam ahogy megadó sóhajjal mosolyog.
- Ne is mondd! Ugyanabban a pózban készült körülbelül tizenöt, ezt követően persze még felvettük hatvanhat féle formát. A sok mosolygástól egy pillanatra be is ragadt az arcom - megdörgölöm az említett testrészem, közben a vonal másik végén Melody nénikém a maga lónyerítéshez hasonló nevetését adja elő. Habár roppant idegesítő hang, mégis mosolyra késztet.
- Meg sem lepődöm! És hogy érzed magad a nyaraláson? A tengerparton ugye figyeled a félmeztelen srácokat? - a hangja eszelős volt és a pokol legmélyére küldene, ha a pasik bámulására valaki nemet mondana. Természetesen ezen is összekaptak már apával, aki kijelentette neki, hogy határozottan nem fogja nézni a Justin Timberlake hasonmások fenekét és hasizmait, mire a nénikém egy jól irányzott ütéssel nyakon verte, miszerint ilyen férfiakat meg kell nézni magunknak teljesen mindegy, hogy hetero vagy biszexuális az ember. Az már más kérdés, hogy anyának is volt ehhez némi hozzáfűznivalója.
- Igen. És épp erről szerettem volna veled beszélni! - a kocsiból kiszállva, szét sem nézve azon nyomban a kávézó ajtaját célzom meg, azt gondolván, hogyha én nem látok így senkit, aki a szemtávolságon belül lenne, így az sem lát engem.
A bejárati ajtón berobbanva a legelső székre amit a pult mellett találok leülök és intek a pultosnak, hogy legyen szíves nekem tölteni egy csésze forró teát. Nem kellett látnom a reakcióját ahhoz, hogy tudjam ütődöttnek tart. Hisz mégis ki az az elmeháborodott, aki augusztus elején, kora délután egy forró teát kér, az így is borzasztó hőség ellenére? Én. Furcsa, mindennapi szokásaimhoz híven minden egyes nap, legyen akár tél, akár nyár, a tea az egyetlen, amit nem hagyok ki. Mániákusan gyűjtöm a mindenhonnan beszerzett, különböző ízű filtereket, amelyeket nyomban ki is kell próbálnom, ha az alkalom adja. Ezerszer jobb, mint bármelyik kotyvasztott kóla.
- Na végre! Azt hittem belőled is olyan anyámasszony katonája lesz, mint Annieből! Komolyan három évet várt, míg apáddal lefeküdtek végre? Még most sem hiszem el, és a nászéjszakán! Hát ez valami irtó nyálas, romantikus szar, ami ellen tiltakozik a nem létező vallásom! - olyan hangos decibellel üvölt, hogy egy picit kénytelen vagyok lejjebb venni a hangerőt a telefonomon, közben egy megkérdőjelezhetetlen fintor ül ki az arcomra. Kétlem, hogy bárkit is érdekelné, hogy hol és mikor nemzették őt a szülei. - Tehát, térjünk a lényegre! Pasival kapcsolatban a lehető legjobb embertől érdeklődsz!
- Tulajdonképpen semmiség az egész. Egy srác a lehető legborzasztóbb szöveggel akart felszedni, nem nagy ügy - szürcsölök bele a teámba, amit a pultos az imént elém helyezett. Az éppen feloldódó kockacukrot kezdem piszkálni a kávéskanállal, miközben Melody nénikém élménybeszámolót tart, amiből habár két szót hallottam, máris tudtam, hogy miről lesz szó. Általában az "édes lányom"-mal kezdődő monológok mindig ott lyukadnak ki, hogy ne higgyem azt, hogy minden semmiség, csak ezt ő jobban taglalva, bővebb jellemzéssel és jóval több trágár szóval adja elő.
- Azért ennyire ne írj le, nem volt az annyira borzasztó! - az ismerős hang hallatára nyomban a csevegőpartnerem felé fordulok, kérdő pillantásommal szeretném tudtára hozni, hogy bizony csúnya dolog más telefonbeszélgetését kihallgatni, azonban ez szemmel láthatóan nem sikerül. Természetesen aligha kellett volna rá egy pillantást is vetni, hisz a hanghoz gyorsan tudtam arcot is társítani és nem volt nehéz kitalálni, hogy ki ül mellettem. Ő az. A srác, aki megpróbált levenni a lábamról. Magam sem tudom megmondani, hogy miért és pontosan, ezért élve elásnám magam, de újra azokra a gyönyörű tintakék szemeire összpontosítottam. Nem nehéz elmerülni benne, olyan kék, mint az Atlanti - óceán.
- Mindjárt visszahívlak - vágtam közbe a nénikém szavaiba, amit habár tudom, hogy megfogok keserülni, de ezt nem hagyhattam szó nélkül. - Először is, honnan a frászból hiszed azt, hogy te voltál az imént a téma? - az ajkai szétnyíltak, majd mosolyogni kezdett. Ha az ötös lottó eheti számai lenne a tét, akkor sem ismerném be az igazat neki, azt pedig pláne, hogy egy félistennek tartom és ha nem azzal az agyzsibbasztó szöveggel nyitott volna, valószínűleg még esélye is volna. - Másodszor pedig, koslatsz utánam?
- Még szép, egy ilyen feneket a világ végéig is követnék - perverz vigyorától úgy éreztem magam, mintha meztelenül teázgatnék egy idegen társaságában. Ilyennek képzelem el a főnököm nőit is, akik egyáltalán nem foglalkoznak más véleményével és ahol csak megkívánják egymást ott szó szerint ízekre szedik a másikat. Elfintorodtam a gondolatra, hogy egy alkalommal akár egy ujjal is hozzám érjen az a szoknyapecér, valósággal gyűlölöm a fajtáját. Ugyanakkor sajnálom is. Persze nem kétlem, hogy ha én is szemtől szemben állnék vele, akkor azonnal benedvesedne a bugyim, de az egyszer biztos, hogy nem ilyen áron kérnék tőle béremelést. Ilyen logikával akár a sarokra is kiállhatnék, már bocsánat. Paul véleménye szerint azonban a fickó bunkóbb, mint amilyennek tűnik. Minden egyes héten elmondja neki, hogy kifogja rúgni, viszont erre még nem került sor hál istennek. - Nyugodj meg, nem követlek! Hogy is tudnálak, amikor faképnél hagytál egy mondat kellős közepén? Tehát ezt tekintsd csak véletlennek, karmának, sorsnak, végzetnek vagy épp ahogy tetszik, a lényegen nem változtat. - szexis, mély hanghordozása mellett, még volt pofája rám is kacsintani és nagyon úgy tűnt, hogy nem áll szándékában leakadni rólam.
- Komolyan abba kell ezt hagynod!
- Oké! - vonja meg a vállát, majd lepattan a székről és az ajtó felé veszi az irányt. Ledöbbenve ültem továbbra is őt bámulva és nem tudtam megemészteni a helyzetet. Azonban nem az történt, amire számítottam. Ahelyett, hogy kisétált volna az ajtón, hogy ez a kis flört a homályba merüljön, inkább lehúzta mindegyik ablakon a reluxát, így besötétítve az egész kávézót, s emellett más dolgot is felfedezni véltem. A kávézó kongott az ürességtől, még csak a pultosnak is nyoma veszett.
- Ugye nem akarsz megölni vagy ilyesmi? - tekintetem a hátát fürkészte, amelyet még mindig a fekete ing takart egy hasonló színű nadrágba betűrve. Hallottam, ahogy kuncogni kezdett.
- Sokkal inkább játszom arra, hogy megcsókoljalak! - a hanglejtése olyan volt, mint ahogy én nem régiben rendeltem a teámat, elmondta, hogy mit akar, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga volna. - De ha esetleg te többet akarsz, csak szólj! - újra kacsintott, ami már feltűnően idegesített és szinte már készültem, hogy azon nyomban a képébe borítom a rendelésem. Szeme a dekoltázsomra esett, majd a számra, ezt követően pedig megnyalta az alsó ajkát, aminek következtében akaratom ellenére is elpirultam. A tintakék színű tenger hullámai magával ragadtak, valósággal egy örvénybe húztak, miközben közeledett felém, a lábaim szűnni nem akaró remegésbe fogtak, amit képtelen voltam megállítani.
- Hová tűnt mindenki? - böktem ki az első gondolatot, ami az eszembe jutott. Ő pedig le sem véve rólam a szemét megvonta a vállát.
- Elküldtem őket. Hivatalosan a mostoha apámé a part összes vendéglője, viszont gyakorlatilag az enyém, tekintve, hogy alig tartózkodik a közelben, így azt teszik, amit én mondok.
Hosszú óráknak tűnő percekig meredtünk egymás szemébe, farkasszemet nézve. Ő azt próbálta kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés, én pedig, hogy vajon mit is akarhat tőlem, de képtelen voltam a fejemben dúló háborút lecsendesíteni. Azt hiszem ez pontosan olyan, mint amiről anya és apa mesélt korábban, az első találkozásukról. Egyikük sem szólt a másikhoz, csak bámulták egymást és egyszerűen képtelenek voltak józan ésszel gondolkozni, megrészegítette őket a másik jelenléte, még ha teljesen ismeretlenek is voltak egymás számára. E pillanat sem volt más.
- Szerintem apukád lehozta az univerzum legszebben ragyogó csillagát az égről és a bölcsődbe tette kiskorodban, azért csillog ilyen gyönyörűen a szemed! - ennivaló mosolyra húzta a száját, én pedig lesokkolva bámultam rá, fogalmam sem volt, hogy újra tréfálkozik velem a béna szövegeivel vagy ezt ezúttal komolyan gondolta. Melody nénikémnek mindig olyan könnyen mentek ezek a beszélgetések, ahogy elmesélte őket, szinte olyan volt, mintha ő uralta volna a férfiak agyát. Valósággal elbűvölte, megbabonázta őket a szépsége és a magabiztossága, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem vörösödött el fülig minden egyes mondatra, aminek a célja az volt, hogy ágyban kössenek ki. Arra inkább a nénikém hajtott. Általában ő az, aki mindig zavarba hozza a férfiakat a lényegre törő viselkedésével, ezért is néztem fel mindig rá, valamint még azért, mert külsőre nem is különböztünk annyira. Sokkal inkább hasonlítok rá, mint anyára. Melody szerint azért, mert anyám egy szende szűz volt, míg én belevaló csaj vagyok a javából, de én ezt egyáltalán nem érzem magamon. Sőt, egy libának érzem magam a sok közül, viszont mindig is arra hajtottam, hogy engem is tiszteljenek a férfiak, úgy, ahogy a nénikémet. Olyan akartam lenni, mint ő. Határozott, célratörő nő, aki nem esik hasra egy csillogó szempártól és egy kockás hastól. A szám egyre nagyobb ördögi vigyorrá húzódott, miközben Melodyra gondoltam. Úgy gondoltam végre bebizonyíthatom, hogy méltó vagyok arra, hogy az unokahúgának nevezzen.
- Szerintem meg, ha ennyire ráérsz, akkor felszedhetnél egy olyan csajt, akit érdekelnek is a nem létező poénjaid. Nem tudom pontosan mit akarsz tőlem. Járni velem? Azt nem fogsz, nekem ilyenekre se türelmem, se időm. Egy csókot akarsz? Nekem az kevés. Ágyba akarsz bújni velem? Hajrá! Csak csinálj valamit, mert ha azért fog kihűlni a teám, mert te valami rossz netes oldalról megtanultál pár dumát, azt megkeserülöd. Tehát, még egyszer kérdezem, mit akarsz tőlem? - azt hiszem mind a ketten meglepődtünk a hirtelen kitörésemen, hisz be kell valljam sosem fogok úgy férfit találni magamnak, hogyha folyamatosan kenyérre lehet kenni, annyira elolvadok egy pillantástól. Meglátásom szerint a sarkamra kell állni és megmondani, amit épp gondolok, pont úgy, ahogyan a szüleim is teszik, csak én picit nyersebb vagyok ilyen téren.
- Elsősorban a nevedet szeretném hallani, aztán pedig a sajátomat, ahogyan sikítod, miközben elélvezel - hangosan felnyögött, miközben a kezemet lendítettem és egy jól megérdemelt pofonnal ajándékoztam meg. Ám mielőtt még hagytam volna bármit is reagálni, ajkaimat erősen az övére szorítottam, a férfi átkarolta a derekamat és még jobban magára húzott. Szinte éreztem a nadrágján keresztül dudorodó, kemény férfiasságot, melyre a kezeim akaratlanul is rátapadtak és durván masszírozni kezdték azt. A szája a nyelvemmel járt vad, érzéki táncot, miközben az agyam teljes valójában lebénult és ötletem sem volt, hogy mégis hogyan keveredtem ilyen helyzetbe, bár nem mintha kifogásolnám. A tetteimet bűnösnek éreztem és pontosan ezért is volt annyira csábító és szenvedélyes. A keze megtalálta a fenekemet és egyszeriben érzékeltem, ahogy meginog alattam a talaj. A hegyes mellbimbóimra hamar ráleltek finom, dús ajkai és nem bírtam tovább, felnyögtem. Az ujjai mély nyomokat hagytak a bőrömön, amiket legalább annyira bántam, mint egy jéghideg fagyit a kánikulában. Szemérmes stílusomat levetkőzve estem neki a szőke hercegnek, akinek a szemei úgy pásztázták a testem minden egyes pontját, mintha tanulmányt végezne és minden egyes részt emlékezetébe akarná vésni. Innentől kezdve egyenes út volt az orgazmusig. Előbb én, majd ő élvezett el. Zihálva másztam le a pultról, ahová idő közben felkenődtem. A ceruza szoknyámat és a cseresznyepiros felső részt gyorsan magamra aggattam, majd faképnél hagytam a még mindig névtelen, szőke férfit, azonban egy pillanatra még hátra fordultam.
- Egyébként a nevem Holland Lester. Öröm volt megismerni téged!
A volán mögött ülve teljesen másképp láttam a történteket, megmosolyogtatott a szőke férfi, ahogy próbált a mindent elsöprő mosolyával és a mondataival elvarázsolni. Látszott rajta, hogy tudta mit csinál és tisztában volt vele, hogy mennyire is megbabonáz. Tudni akartam a nevét, de a magabiztosságom nem engedte, hogy megkérdezzem. Erősebben kezdtem szorítani a kormányt, mielőtt magamat meggondolva inkább egy kávézó felé veszem az irányt, aminek hála teljesen feleslegesen indultam el hazáig, hiszen a legközelebbi kávézó a tengerpart mellett van, ahonnan természetesen az imént indultam el. Miközben hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem felhívom azt, aki a legtöbbet tudna nekem segíteni ilyen helyzetben. A nénikém mindig is pasifaló volt és esze ágában sem volt soha, hogy elkötelezze magát bárki mellett. Mindig is mondta, hogy ha érezte, hogy többet érez egy férfi iránt, mint azt ő szeretné, akkor tovább állt ezzel a saját és a párja szívét is összetörve. Nagyi örökösen szajkózta neki, hogy vegye végre kezébe a gyeplőt és legalább egy embert ismerjen meg jobban az éjszakás kalandjaiból, de Melody nénikém hajthatatlan volt és tisztázta, hogy ő neki nincs szüksége rájuk, csupán eszközök az életében. Lányának pedig itt vagyok én, úgy kezelt mindig is és tudta, hogy ő az, aki tud olyanban segíteni nekem, amiben anya kevésbé és ez kizárólag a férfi szívügyekre vonatkozott.
- Életem, azt hittem fel sem hívsz már! - kiabál azonnal bele a kagylóba. Eddigi életem folyamán sosem sikerült még hallanom őt suttogni, csak kiabálni, ordítani vagy ha tényleg olyan helyzetben volt, akkor pusztán fülét farkát behúzva lapítani. A csend nem az ő asztala és ő ezt nyíltan fel is vállalja, kicsit sem kiteregetve ilyenkor a magán, intim pillanatait.
- Tudom, én is alig vártam már, hogy hívjalak, de nem rég lett vége a ceremóniának, most már csak pezsgőzés és táncolás van. Úgy gondolom, hogy a nagy részét már kibírtam, viszont az idegenek társaságában lévő viháncolást tudod nagyon jól, hogy nem szeretem.
- Természetesen kincsem, megértem. Annie gondolom szervezkedett annyit, hogy apád már azt sem tudja fiú-e vagy lány. A közös, családi képen túl vagytok már? - szinte láttam ahogy megadó sóhajjal mosolyog.
- Ne is mondd! Ugyanabban a pózban készült körülbelül tizenöt, ezt követően persze még felvettük hatvanhat féle formát. A sok mosolygástól egy pillanatra be is ragadt az arcom - megdörgölöm az említett testrészem, közben a vonal másik végén Melody nénikém a maga lónyerítéshez hasonló nevetését adja elő. Habár roppant idegesítő hang, mégis mosolyra késztet.- Meg sem lepődöm! És hogy érzed magad a nyaraláson? A tengerparton ugye figyeled a félmeztelen srácokat? - a hangja eszelős volt és a pokol legmélyére küldene, ha a pasik bámulására valaki nemet mondana. Természetesen ezen is összekaptak már apával, aki kijelentette neki, hogy határozottan nem fogja nézni a Justin Timberlake hasonmások fenekét és hasizmait, mire a nénikém egy jól irányzott ütéssel nyakon verte, miszerint ilyen férfiakat meg kell nézni magunknak teljesen mindegy, hogy hetero vagy biszexuális az ember. Az már más kérdés, hogy anyának is volt ehhez némi hozzáfűznivalója.
- Igen. És épp erről szerettem volna veled beszélni! - a kocsiból kiszállva, szét sem nézve azon nyomban a kávézó ajtaját célzom meg, azt gondolván, hogyha én nem látok így senkit, aki a szemtávolságon belül lenne, így az sem lát engem.
A bejárati ajtón berobbanva a legelső székre amit a pult mellett találok leülök és intek a pultosnak, hogy legyen szíves nekem tölteni egy csésze forró teát. Nem kellett látnom a reakcióját ahhoz, hogy tudjam ütődöttnek tart. Hisz mégis ki az az elmeháborodott, aki augusztus elején, kora délután egy forró teát kér, az így is borzasztó hőség ellenére? Én. Furcsa, mindennapi szokásaimhoz híven minden egyes nap, legyen akár tél, akár nyár, a tea az egyetlen, amit nem hagyok ki. Mániákusan gyűjtöm a mindenhonnan beszerzett, különböző ízű filtereket, amelyeket nyomban ki is kell próbálnom, ha az alkalom adja. Ezerszer jobb, mint bármelyik kotyvasztott kóla.
- Na végre! Azt hittem belőled is olyan anyámasszony katonája lesz, mint Annieből! Komolyan három évet várt, míg apáddal lefeküdtek végre? Még most sem hiszem el, és a nászéjszakán! Hát ez valami irtó nyálas, romantikus szar, ami ellen tiltakozik a nem létező vallásom! - olyan hangos decibellel üvölt, hogy egy picit kénytelen vagyok lejjebb venni a hangerőt a telefonomon, közben egy megkérdőjelezhetetlen fintor ül ki az arcomra. Kétlem, hogy bárkit is érdekelné, hogy hol és mikor nemzették őt a szülei. - Tehát, térjünk a lényegre! Pasival kapcsolatban a lehető legjobb embertől érdeklődsz!
- Tulajdonképpen semmiség az egész. Egy srác a lehető legborzasztóbb szöveggel akart felszedni, nem nagy ügy - szürcsölök bele a teámba, amit a pultos az imént elém helyezett. Az éppen feloldódó kockacukrot kezdem piszkálni a kávéskanállal, miközben Melody nénikém élménybeszámolót tart, amiből habár két szót hallottam, máris tudtam, hogy miről lesz szó. Általában az "édes lányom"-mal kezdődő monológok mindig ott lyukadnak ki, hogy ne higgyem azt, hogy minden semmiség, csak ezt ő jobban taglalva, bővebb jellemzéssel és jóval több trágár szóval adja elő.
- Azért ennyire ne írj le, nem volt az annyira borzasztó! - az ismerős hang hallatára nyomban a csevegőpartnerem felé fordulok, kérdő pillantásommal szeretném tudtára hozni, hogy bizony csúnya dolog más telefonbeszélgetését kihallgatni, azonban ez szemmel láthatóan nem sikerül. Természetesen aligha kellett volna rá egy pillantást is vetni, hisz a hanghoz gyorsan tudtam arcot is társítani és nem volt nehéz kitalálni, hogy ki ül mellettem. Ő az. A srác, aki megpróbált levenni a lábamról. Magam sem tudom megmondani, hogy miért és pontosan, ezért élve elásnám magam, de újra azokra a gyönyörű tintakék szemeire összpontosítottam. Nem nehéz elmerülni benne, olyan kék, mint az Atlanti - óceán.
- Mindjárt visszahívlak - vágtam közbe a nénikém szavaiba, amit habár tudom, hogy megfogok keserülni, de ezt nem hagyhattam szó nélkül. - Először is, honnan a frászból hiszed azt, hogy te voltál az imént a téma? - az ajkai szétnyíltak, majd mosolyogni kezdett. Ha az ötös lottó eheti számai lenne a tét, akkor sem ismerném be az igazat neki, azt pedig pláne, hogy egy félistennek tartom és ha nem azzal az agyzsibbasztó szöveggel nyitott volna, valószínűleg még esélye is volna. - Másodszor pedig, koslatsz utánam?
- Még szép, egy ilyen feneket a világ végéig is követnék - perverz vigyorától úgy éreztem magam, mintha meztelenül teázgatnék egy idegen társaságában. Ilyennek képzelem el a főnököm nőit is, akik egyáltalán nem foglalkoznak más véleményével és ahol csak megkívánják egymást ott szó szerint ízekre szedik a másikat. Elfintorodtam a gondolatra, hogy egy alkalommal akár egy ujjal is hozzám érjen az a szoknyapecér, valósággal gyűlölöm a fajtáját. Ugyanakkor sajnálom is. Persze nem kétlem, hogy ha én is szemtől szemben állnék vele, akkor azonnal benedvesedne a bugyim, de az egyszer biztos, hogy nem ilyen áron kérnék tőle béremelést. Ilyen logikával akár a sarokra is kiállhatnék, már bocsánat. Paul véleménye szerint azonban a fickó bunkóbb, mint amilyennek tűnik. Minden egyes héten elmondja neki, hogy kifogja rúgni, viszont erre még nem került sor hál istennek. - Nyugodj meg, nem követlek! Hogy is tudnálak, amikor faképnél hagytál egy mondat kellős közepén? Tehát ezt tekintsd csak véletlennek, karmának, sorsnak, végzetnek vagy épp ahogy tetszik, a lényegen nem változtat. - szexis, mély hanghordozása mellett, még volt pofája rám is kacsintani és nagyon úgy tűnt, hogy nem áll szándékában leakadni rólam.
- Komolyan abba kell ezt hagynod!
- Oké! - vonja meg a vállát, majd lepattan a székről és az ajtó felé veszi az irányt. Ledöbbenve ültem továbbra is őt bámulva és nem tudtam megemészteni a helyzetet. Azonban nem az történt, amire számítottam. Ahelyett, hogy kisétált volna az ajtón, hogy ez a kis flört a homályba merüljön, inkább lehúzta mindegyik ablakon a reluxát, így besötétítve az egész kávézót, s emellett más dolgot is felfedezni véltem. A kávézó kongott az ürességtől, még csak a pultosnak is nyoma veszett.
- Ugye nem akarsz megölni vagy ilyesmi? - tekintetem a hátát fürkészte, amelyet még mindig a fekete ing takart egy hasonló színű nadrágba betűrve. Hallottam, ahogy kuncogni kezdett.
- Sokkal inkább játszom arra, hogy megcsókoljalak! - a hanglejtése olyan volt, mint ahogy én nem régiben rendeltem a teámat, elmondta, hogy mit akar, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga volna. - De ha esetleg te többet akarsz, csak szólj! - újra kacsintott, ami már feltűnően idegesített és szinte már készültem, hogy azon nyomban a képébe borítom a rendelésem. Szeme a dekoltázsomra esett, majd a számra, ezt követően pedig megnyalta az alsó ajkát, aminek következtében akaratom ellenére is elpirultam. A tintakék színű tenger hullámai magával ragadtak, valósággal egy örvénybe húztak, miközben közeledett felém, a lábaim szűnni nem akaró remegésbe fogtak, amit képtelen voltam megállítani.
- Hová tűnt mindenki? - böktem ki az első gondolatot, ami az eszembe jutott. Ő pedig le sem véve rólam a szemét megvonta a vállát.
- Elküldtem őket. Hivatalosan a mostoha apámé a part összes vendéglője, viszont gyakorlatilag az enyém, tekintve, hogy alig tartózkodik a közelben, így azt teszik, amit én mondok.
Hosszú óráknak tűnő percekig meredtünk egymás szemébe, farkasszemet nézve. Ő azt próbálta kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés, én pedig, hogy vajon mit is akarhat tőlem, de képtelen voltam a fejemben dúló háborút lecsendesíteni. Azt hiszem ez pontosan olyan, mint amiről anya és apa mesélt korábban, az első találkozásukról. Egyikük sem szólt a másikhoz, csak bámulták egymást és egyszerűen képtelenek voltak józan ésszel gondolkozni, megrészegítette őket a másik jelenléte, még ha teljesen ismeretlenek is voltak egymás számára. E pillanat sem volt más.
- Szerintem apukád lehozta az univerzum legszebben ragyogó csillagát az égről és a bölcsődbe tette kiskorodban, azért csillog ilyen gyönyörűen a szemed! - ennivaló mosolyra húzta a száját, én pedig lesokkolva bámultam rá, fogalmam sem volt, hogy újra tréfálkozik velem a béna szövegeivel vagy ezt ezúttal komolyan gondolta. Melody nénikémnek mindig olyan könnyen mentek ezek a beszélgetések, ahogy elmesélte őket, szinte olyan volt, mintha ő uralta volna a férfiak agyát. Valósággal elbűvölte, megbabonázta őket a szépsége és a magabiztossága, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem vörösödött el fülig minden egyes mondatra, aminek a célja az volt, hogy ágyban kössenek ki. Arra inkább a nénikém hajtott. Általában ő az, aki mindig zavarba hozza a férfiakat a lényegre törő viselkedésével, ezért is néztem fel mindig rá, valamint még azért, mert külsőre nem is különböztünk annyira. Sokkal inkább hasonlítok rá, mint anyára. Melody szerint azért, mert anyám egy szende szűz volt, míg én belevaló csaj vagyok a javából, de én ezt egyáltalán nem érzem magamon. Sőt, egy libának érzem magam a sok közül, viszont mindig is arra hajtottam, hogy engem is tiszteljenek a férfiak, úgy, ahogy a nénikémet. Olyan akartam lenni, mint ő. Határozott, célratörő nő, aki nem esik hasra egy csillogó szempártól és egy kockás hastól. A szám egyre nagyobb ördögi vigyorrá húzódott, miközben Melodyra gondoltam. Úgy gondoltam végre bebizonyíthatom, hogy méltó vagyok arra, hogy az unokahúgának nevezzen.
- Szerintem meg, ha ennyire ráérsz, akkor felszedhetnél egy olyan csajt, akit érdekelnek is a nem létező poénjaid. Nem tudom pontosan mit akarsz tőlem. Járni velem? Azt nem fogsz, nekem ilyenekre se türelmem, se időm. Egy csókot akarsz? Nekem az kevés. Ágyba akarsz bújni velem? Hajrá! Csak csinálj valamit, mert ha azért fog kihűlni a teám, mert te valami rossz netes oldalról megtanultál pár dumát, azt megkeserülöd. Tehát, még egyszer kérdezem, mit akarsz tőlem? - azt hiszem mind a ketten meglepődtünk a hirtelen kitörésemen, hisz be kell valljam sosem fogok úgy férfit találni magamnak, hogyha folyamatosan kenyérre lehet kenni, annyira elolvadok egy pillantástól. Meglátásom szerint a sarkamra kell állni és megmondani, amit épp gondolok, pont úgy, ahogyan a szüleim is teszik, csak én picit nyersebb vagyok ilyen téren.
- Elsősorban a nevedet szeretném hallani, aztán pedig a sajátomat, ahogyan sikítod, miközben elélvezel - hangosan felnyögött, miközben a kezemet lendítettem és egy jól megérdemelt pofonnal ajándékoztam meg. Ám mielőtt még hagytam volna bármit is reagálni, ajkaimat erősen az övére szorítottam, a férfi átkarolta a derekamat és még jobban magára húzott. Szinte éreztem a nadrágján keresztül dudorodó, kemény férfiasságot, melyre a kezeim akaratlanul is rátapadtak és durván masszírozni kezdték azt. A szája a nyelvemmel járt vad, érzéki táncot, miközben az agyam teljes valójában lebénult és ötletem sem volt, hogy mégis hogyan keveredtem ilyen helyzetbe, bár nem mintha kifogásolnám. A tetteimet bűnösnek éreztem és pontosan ezért is volt annyira csábító és szenvedélyes. A keze megtalálta a fenekemet és egyszeriben érzékeltem, ahogy meginog alattam a talaj. A hegyes mellbimbóimra hamar ráleltek finom, dús ajkai és nem bírtam tovább, felnyögtem. Az ujjai mély nyomokat hagytak a bőrömön, amiket legalább annyira bántam, mint egy jéghideg fagyit a kánikulában. Szemérmes stílusomat levetkőzve estem neki a szőke hercegnek, akinek a szemei úgy pásztázták a testem minden egyes pontját, mintha tanulmányt végezne és minden egyes részt emlékezetébe akarná vésni. Innentől kezdve egyenes út volt az orgazmusig. Előbb én, majd ő élvezett el. Zihálva másztam le a pultról, ahová idő közben felkenődtem. A ceruza szoknyámat és a cseresznyepiros felső részt gyorsan magamra aggattam, majd faképnél hagytam a még mindig névtelen, szőke férfit, azonban egy pillanatra még hátra fordultam.
- Egyébként a nevem Holland Lester. Öröm volt megismerni téged!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése