Bűnbe esve - 6. fejezet

...Baljós reggel...

Holland szemszöge:

Zavarba jövő tekintetem sűrűn követi a vendégszobából megnyíló ablakon át az utcán erre tévedő egyszerű emberek tömegét és elmém egy eldugott pontjáról valami kétségbeesett és erős hang üvölt, hogy menjek el innen most, hátra hagyva magam mögött mindent és soha ne térjek vissza, mert azzal csak bajt hoznék a fejemre. Óvatosan oldalra fordítom a fejem és lassú léptekkel közelítem meg az éjjeliszekrényt, melytől alig félméterre maga az ördög aludt. Leültem az ágy szélére és tanulmányozni kezdtem karakteres arcának vonalait, amit fekete haja keretezett. Az ember el sem hinné, hogy James Herondalenak akadnak olyan pillanatai az életben, melyet tegnap éltem át vele, igaz, felettébb meggyötörten. Hatalmas sóhaj bukik elő belőlem, ahogyan dús ajkaira vándorol a tekintetem s előtör bennem a kéjvágy, hogy újra megérintsem őt, viszont önmagamat ostorozva inkább elszámoltam magamban tízig, hogy erőt vehessek magamon és feltalálva magam megkeressem a fürdőt, mert meglehetősen bűzölögtem a tegnapi eset után. Gyakorlatilag nem kellett hosszú ideig fürkészni az ajtókat, tekintettel arra, hogy az első szembejövő egyből a kék csempékkel borított fürdőszoba volt. Egy szempillantás alatt levetettem a ruháimat, melyek ugyan az este óta igencsak megfogyatkoztam rajtam. Azt hiszem az alváshoz levehette rólam őket James, amiért ki kellene akadnom, mintsem hálásnak lennem, viszont azért a bugyi és melltartó együttesen kívül igazán engedhetett volna még rajtam valamit. 

- Te jóságos ég! - húzom be a zuhanyfüggönyt magam mögött és a sugárban érkező víz alá menekülök. Ha tegnap valaki azt mondta volna nekem, hogy részegen fel fogom hívom a főnökömet, mert a hányásomban fekszek és mert a legjobb barátja megpróbált erőszakkal szeretkezni velem kiröhögöm, és ha még azt is hozzá teszi, hogy többször is átfog ölelni és a saját házába hurcol, hogy aztán másnap egymás mellett ébredjünk, azt hiszem nemes egyszerűséggel elküldtem volna a fenébe. Azonban hiába szörnyen jól esett a gesztus tudtam, hogy zuhanyzás után ideje lelépnem úgy, mintha soha itt sem jártam volna, hiszen sem Jamessel nem szerettem volna összefutni, sem pedig Alarickkal, habár be kell valljam az utóbbitól jobban tartottam. Megdöntöm hátrafelé picit a fejemet, hogy a zuhanyrózsa a forró vizet kényelmesen az arcomhoz tudja vezetni, míg alaposan átgondolom a tegnap éjjelt, azonban nem sikerült hosszan elmerülnöm elmém mélyében, figyelembe véve, hogy perceken belül kivágódott az ajtó, én pedig a rémültségtől felsikoltottam és az épp a kezemben lévő tusfürdős flakon pedig kiesett a kezemből. 

- Jó reggelt! - üdvözöl egy rekedt, álmos hang a függöny másik oldaláról, melyet váratlanul elhúzzák és a szemem elé tárul az anyaszült meztelen, kócos hajú főnököm, aki maximálisan mellékes dolognak tartotta, hogy az ember épp tisztálkodik, amit azért egyedül szokás elintézni. Rikítóan kék szemei rögvest a melleimre tapadnak és akkor sem téveszti el onnan tekintetét, amikor hosszú, választékos káromkodás hagyja el a számat. - Ne légy ennyire morcos, én csak zuhanyozni szeretnék - néz végre történetesen a szemembe és amilyen bűnbánó arcot vágott, képes lettem volna valóban elhinni, hogy pusztán a véletlen műve volt, hogy rám törte szó szerint az ajtót. Annál azonban ezerszer jobban ismertem ezt a férfit és tökéletesen tisztában voltam vele, hogy ha ő csupasz női testet szeretne látni, akkor minden bizonnyal fog is és nem volt ez másképp most sem. 

- Amit megtehetsz azután is, hogy én végeztem - fontam keresztbe a karjaimat, mellyel akaratlanul is megemeltem a melleimet, amit James természetesen észre is vett.

- Megtehetném, de nem fogom - lépett be mellém a zuhany alá és kezeit a derekam köré fonta, míg az enyémek tehetetlenül a testem két oldalán lógtak. - Jobban vagy már? - aggódó tekintete elmerült az enyémben, mindaddig amíg én csak bambán bámulva rá, levegőért kapkodva igyekeztem nem elpirulni azon, hogy nem csupán, hogy velem töltötte az éjszakát ezen felül még nyugtalan is az állapotom miatt. Óvatosan bólintottam, míg ő töprengve félredöntötte a fejét és minden létező részével rám fókuszált. Homlokát neki támasztotta az enyémnek, azonban én képtelennek éreztem magam arra, hogy rá pillantsak, ezért szemeim a mellkasán végig gördülő vízcseppre szegeztem, melynek útját pillanatokon belül már ujjaimmal követtem, amit James egy hörgő torokhanggal kísért. Apró mosoly kúszott az arcomra a hangot hallva és máris kicsit felbátorodva közeledtem felé, testemet szorosan az övéhez dörgöltem, míg íriszeim mélyen elmerültek az övéiben. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Szemei tajtékzó tengerre engedtek emlékeztetni, ahogyan vad hullámokkal ostorozza a partot és az ott lévő embereket, míg az égboltot megannyi villám szeli át egy röpke pillanatra, amit fülsüketítő mennydörgés követ, és nekem szándékomban állt a tengert megszelídíteni. Ekképpen pedig habozás nélkül ajkaira tapadtam, amit olyan szenvedéllyel csókolt vissza, hogy a lábam alighanem felmondta a szolgálatot pillanatnyi remegés kíséretében. Erős karjaival szorosan fogott magához és azt hiszem esze ágában sem volt elengedni, ami csak még jobban felperzselte az őfelé áradó vágyamat. Kezeim felkúsztak a tarkóján keresztül a csuromvizes hajába, melyet amikor az alsó ajkamba harapott meghúzgáltam. Nyelve szenvedélyesen vad táncot járt az enyémmel, ahogyan végig simított rajta és forrón kényeztette, ingerelte, melynek élménye alá kerülve hatalmas nyögés szakadt ki belőlem, bár ezzel ő sem volt másképp. Egy pillanatra elváltunk egymástól levegőért kapkodva, viszont az egymás iránt érzett epekedés és vágyódás már-már kézzel fogható volt. Tenyere jóformán önálló életre kelt és a fenekem felé kalandozott, amibe belemarkolva újabb nyögés hagyta el a szánkat. Ezt követően a hideg csempének döntött, amely a forró testemhez érve kellemetlen érzéseket váltott ki egy pislogásnyi időre belőlem, azonban James újabb csókjától semmi mást nem érzékeltem a világból csak őt. Lábaimat a dereka köré fontam, amíg ő a kezeimet a fejem fölé kényszerítette, utána csípőmet körkörösen kezdtem rajta ringatni, amitől ő egyre szorosabban préselt bele a falba és közelebb magához.
- Bassza meg Holland, kikészülök tőled! - harsogta szakadozottan, majd minden előzmény nélkül belém hatolt. A meglepődöttségtől hangosan felsikoltottam, míg ő gyors mozgásba kezdett. A hímtagja szinte kettészakított, a csípőmet tekertem, miközben ő egyre gyorsabb tempót diktált s közben fogai közé szorította a mellbimbómat, amitől felszisszentem. A mellem lendületesen ugrált, ahogyan belém döfködött és kéjes nyögések hagyták el a száját. - Annyira jó vagy.
- Úristen James! - nyöszörögtem, miközben pózt váltottam. Immár egyik lábam a vállán feküdt, míg a másik továbbra is szorosan a csípőjéhez dörgölőzött, amíg ő összefüggéstelen szavakat tett egymás mellé és szinte ordított a gyönyörtől. Erős remegés futott át egész testünkön, miközben ő döfött egy utolsót. Az egymásra kent nedvet és izzadságot lemosta rólunk a zuhany, azonban a kettőnk között lévő szikra továbbra is pattogott szüntelenül. Ezt követően James sampont kent a kezére, amit aztán finoman belemasszírozott a fejbőrömbe,s közben nem tudta megállni, hogy a fülcimpámba bele ne harapjon, amit én jóleső nyögéssel reagáltam le.
- Szeretem, amikor ilyen hangokat adsz ki. - suttogta a fülembe, mire én összerezzentem és elfojtottam magamban egy mosolyt. - Mit kérsz reggelire? - kérdezte, mire én teljesen megsemmisülve tekintettem rá.
- Azt hiszem én most inkább hazamennék - arcom szinte belerándul, ahogy kiejtem a szavakat, míg végül látom, hogy James arcán testet ölt a komolyság.
- Miért? - hangja halk, de kellően idegtől túlfeszített.
- Dolgoznom kell, Paul ma egy órával hamarabbra vár minket és ha jobban belegondolok már így is késésben vagyok - bújtam volna át szikár termete mellett, azonban az utamat állta.
- Én vagyok a főnököd, én mondom meg mikor vagy késésben és ha Paul szóvá meri tenni a késlekedésed, csak szólj nekem. Ő az egyetlen, akinek nincs joga a késésekről papolni, mikor ő sem jobb egy szállal sem. Csak tudnám mi a fenéért nem rúgtam még ki! - fűzi lassan a feszülő mellkasa előtt keresztbe a kezeit, ahogy tekintetével szívdöglesztő mosolyával engem tüntet ki. - Ne menj be ma dolgozni, inkább maradj velem - ecseteli, miközben nekem beszorul a levegőm a meglepődöttségtől. Nem firtatja tovább a dolgot, tekintve, hogy egy jókora sóhaj következtében kihúzza a zuhanyfüggönyt és hűlt helyét találom az egész fürdőben. Úgy vélem valószínűleg nem áll szándékában térden állva könyörögni a maradásom gyanánt, nem mintha elvárnék bárkitől is effélét. Voltaképp elmerengtem egy pillanatra a szavain és egy apró mosolyt csalt az arcomra, hogy James Herondale élvezi a társaságomat, még ha az csak testi kapcsolat is, ám dacára a rengeteg élvezetnek, mégis kezdtem megkedvelni őt és nem csak a sárma miatt. Lassan, minden erőmet összeszedve kikecmergek a fürdőből egy törülköző társaságában és minden reményem szerint stabil lábakkal. Vizes hajam kényelmetlenül tapadt a nyakamhoz, így gyorsan visszaszaladtam egy másik törülközőért, hogy turbánba csavarhassam vele. Váratlanul édes illat csapta meg az orromat, melyekhez hamarosan hang is társult.
- Készítettem neked reggelit. Egyél! Rád fér - fogja közre a csuklómat és bevonszol a konyhába, ahol frissen készült rántottát rak elém pár darab paradicsom társaságában. Kezembe veszem a villát, miközben le sem veszem a szemem Jamesről, aki ajkaiba harapva ül le velem szemben a tányérján lévő két rántottával és sült szalonnával. - Remélem szereted a tojást, ugyanis ezen felül már csak müzlivel tudok szolgálni, ha Ric be nem pusztította. Sajnos mást nem tudok neked megcsinálni, ne haragudj! - nyel egyet nyugtalanul, közben lehajtja a fejét és bekap egy kisebb darab szalonnát.
- Eszemben sincs neheztelni rád, sőt mi több hálával tartozom, fogalmam sincs, hogyan köszönhetném meg a segítséged - mondom miközben kezem akaratlanul is az övére csúszik, amit ő ösztönösen átkulcsol és elmerengve nézi egymásba kapaszkodó ujjainkat.
- Nem tartozol semmivel, csak annyit kérek, hogy maradj itt velem - hangja erőtlen és kétségbeesett, szívem szerint magamhoz szorítottam volna, bár az elég furcsán vette volna ki magát. - Vedd úgy, hogy szabadságot kaptál - emeli meg a villáján lévő rántottát és a szám elé tartja. Érdeklődve húzom fel a szemöldököm, mialatt az én evőeszközömre is pakolok a tojásból és ugyanazzal a mozdulattal szája elé tolom. Csábos mosoly terül szét ajkán, rikítóan kék tekintetét rajtam hordozza aztán szája egyszeriben szétnyílik. Tenyerét az ujjhegyeimhez engedi és a szájába segíti az ételt, mindeközben úgy, hogy a közöttünk lévő szenvedély csak nem megfojt. - Most te jössz - tolja közelebb a villáját a számhoz, ami automatikusan kinyílik és bekapja a falatot. Lassan kezdtem el csak rágni, vigyázva nehogy elrontsam a pillanatot vagy ami rosszabb felkeljek ebből az émelyítő álomból.
- Mindenkivel ezt szoktad csinálni? - csúszik ki a számon az első eszembe jutó gondolat. Gyorsan a szám elé kapom a kezem, hogy visszatuszkoljam a szavakat a számba, azonban hamar rájöttem, hogy már nem tudom őket visszaszívni. James üveges tekintettel maga elé réved, mialatt egy félmosoly cikázik az ajkain. - Úgy értem, hogy van híre a nőkkel lévő kapcsolataidnak - magyarázkodom igazából tök feleslegesen, de valamivel muszáj volt megtelíteni a kínos csendet, mely körülölelt mindkettőnket. Azt hittem sosem fogja megválaszolni a kérdést, amikor végre megszólalt.
- Nekem nincsenek nőkkel kapcsolataim. Soha nem is volt. Csak szex - nehézkes mozdulattal megdörgöli a szemét és kerüli a tekintetem, szemét szigorúan az asztalra szegezi.
- Soha nem volt barátnőd? - értetlenül néztem őt, míg ő az elképedésemre egyszerűen elnevette magát és az ajkába harapott, amitől akaratlanul is sikerült felizzítania.
- Nem és őszintén szólva nem is hiányzott, bár így a múltba visszatekintve csak a rengeteg lányt látom, akiknek az ágyukba belemásztam vagy a sok extrém hely. Te jó ég! - fogta a fejét és láthatóan teljesen elmerült a régmúltban, amikor sorra fűzte be a lányokat, akiknek sűrű, rózsaszín köd vakította el a szemük világát. - Viszont tényleg idejét érzem már, hogy megmaradjak valaki mellett jelentős ideig - néz mélyen rám, s közben feláll és az oldalamhoz simítja a kezét, miközben lehajol és egy gyengéd csókot lehel a homlokomra, amitől hirtelen libabőrös lettem, amit sajnálatos módon ő is észre vett, viszont örök hálám kísérje, amiért nem tette szóvá, helyette inkább felhúzott a székről, hogy szemmagasságban legyek vele. Kezeit az arcomra helyezte és hüvelykujjával az ajkaimat simította végig, majd kivette a törülközőt a hajamból és azt a földre dobva beletúrt a hajamba, ezzel egy időben pedig megcsókolt. Koránt sem volt gyöngéd csók, inkább áhítozó és birtokló. Kezeit a csípőmre csúsztatta és szinte magára rántott. Melegség terült el az ágyékom tájékán, azonban amikor eltávolodtunk és magához édesgetett nem bírtam magammal és egy puszit nyomtam a borostás arcára, amit habár meglepően fogadott hallottam a torkában feltörő elégedett morgást.
- Kedvellek James! - suttogom a fülébe, miközben ő egyre szorosabban ölelt magához. Egy szót sem szólt, így eléggé zavarba ejtően éreztem magam, ezért elengedtem és a szemébe néztem - Nem vagy olyan rossz ember, ahogy mondják.

Ric szemszöge:

Hosszasan demonstráltam pillantásaimmal a szobám falán lévő festményt, melynek keretét én magam faragtam, amikor még apámmal laktam. A festménnyel szemben a ruhásszekrényem állt tárva nyitva, bár be kell valljam hónapok óta nem láttam csukva azt az átkozott bútordarabot, tekintve, hogy a ruháim úgy voltak beledobálva, hogy egy turkáló megirigyelhetné. Lassan kászálódom ki az ágynemű közül, amiben már mélyen elsüllyedtem, hasonló módon, mint a bűnbánatban, nem voltam képes kitenni a lábam a szobából hajnal óta, viszont most erőt véve magamon félmeztelenül indultam le a nappaliba valami szíverősítőért, erősen remélve, hogy nem futok össze a szerelmes gerlicékkel. Nem túl határozottan indulok el, majd behajtom a szobám ajtaját magam mögött és elindulok a folyosón, ahol a vendégszoba előtt megállok és a csukott ajtaját kezdem nézegetni, minden bizonnyal már rég elment, azon minutumban azonnal meghallottam egy női kacajt, ami kétség kívül Hollandhoz tartozott. A nappaliba érve hosszú percekig állok a bárszekrény előtt, mire elhatározom, hogy egy kis vodka megfogja állni a helyét, nem pazarlom az időt tiszta whiskys pohár keresésére, így magamhoz veszem az üveget és az ablakhoz vánszorgok. Meghúzom a kezemben lévő alkoholt, majd az ablakpárkányra helyezem és így tekintek ki a borús, esős égboltra. Szememmel követem az ablakon a versenyt rendező esőcseppeket, melyek elhomályosítják előttem a kert rejtelmeit.
- Ric, jó hogy látlak! - jelenik meg a hátam mögött legjobb barátom, akinek ránézésre is jobb kedve volt a megszokottnál, nem kellett sokáig törnöm a fejem ennek mivolta miatt, tekintve, hogy tisztában voltam vele, hogy James kedve mindig tökéletes egy kis hancúr után. Nem nézhettem így a szemébe, ezért továbbra is az ablakot szemléltem, hátha valamilyen megmagyarázhatatlan módon kinyílik és a szél felém korbácsolja a vad esőcseppeket, talán felébresztett volna abból a nyomorból, melyben nyakik benne voltam - Mizu? - áll mellém és az ablakpárkányra tett üveghez nyúl, melyet meghúz, majd visszarakja - Csak nem másnapos vagy haver? - kacag fel mellettem, míg én üveges tekintettel magam elé révedek.
- Én voltam az - hangom annyira halk és törékeny, hogy egy ideig határozottan hiszem, hogy meg kell ismételnem, mert nem hallotta meg. Megfordulok és a szemébe nézek, ő azonban láthatóan abszolút nem vesz komolyan. Hatalmas sóhaj bukik ki belőlem, míg ő előre görnyed és figyelem, ahogy megrázkódik a válla a röhögéstől. - Hát jó - mormolom mintegy magam elé.
- Akkor most suttogva kell beszélnünk? - teszi fel a kérdést, ahogy egy komisz vigyor bujkál a szája sarkában, én pedig lehunyom a szemem és elszámolok magamban tízig, hogy be ne verjek neki egyet, hisz valljuk be, nem kell a mostani állapotomat fokozni. Eltekintek az előző mondatától, majd újra teszek egy próbálkozást arra tekintve, hogy mit tettem.
- Komolyan beszélek haver.
- Akkor ha kérhetem beszélj értelmesen, mert abból hogy magad elé meredsz meg itt suttogsz nekem egy szavadat se értem. Legközelebb talán morzejelekkel fogunk kommunikálni? Az isten szerelmére bökd ki mi bajod van vagy megütlek! - fűzi gyorsan mellkasa elé a karjait és engem vesz szemügyre.
- Én voltam, aki Hollandot megakarta... - nyelem el a mondat végét, ahogy fájdalmasan kifújom a levegőt, de mégis valamelyt kissé megkönnyebbülök, ahogy elárulom, mintha egy súlyos terhet levettek volna a vállamról. James arca megrándult az információ megtudása után, majd keze hirtelen ökölbe szorult és meglendült, már csak akkor eszméltem fel, amikor behúzott nekem egyet, aminek következtében én a hátrébb tántorodtam. - Figyelj, tudom, hogy most eszméletlenül haragszol rám haver és elhiheted nekem, hogy már lassan egy szerzetesnél is jobban belemerültem a bűnbánatba, viszont tudod, hogy ép ésszel soha nem tennék ilyet, viszont részegen teljesen elborult az agyam. Nem voltam tudatomnál. Sajnálom - hebegem remegő ajkakkal és orromra szorított tenyérrel, viszont James csak áll előttem indulattal átáztatott tekintettel és nyilvánvaló volt, hogy ezt nem úszhatom meg szárazon.

- Te idióta, pszichopata vadbarom! - jött felém egy újabb lesújtó ütéssel, melytől a földre borultam és éles fájdalom nyílt a számba, mihelyst felszakadt. Nem próbáltam visszaütni, tisztában voltam vele, hogy ez a minimum, ami kijár nekem és neki is.  Harag tombolt a szemében és arca is dermesztően keserves volt, valósággal őrjöngött, miközben nekem támadt. Testét átvetette rajtam és kegyetlenül igyekezett ráncba szedni - Hogy voltál képes erre? - üvöltött lélekfacsaróan, úgy hogy a szívem belesajdult. Valósággal szédültem testének súlya alatt, ahogyan kíméletlenül móresre tanított, próbáltam ellenállni elvégre akármekkora bűnt is követtem el nem szerettem volna emiatt meghalni.
- James, állj le! - sipít fel egy vékony, riadt női hang, aki kétségkívül Holland lehetett. Vékony, alacsony termetével igyekezett lefogni a barátomat, azonban az könnyedén lerázta őt magáról - A franc essen beléd, engedd őt el! - kiabál félelemtől reszketve és egyre a főnöke vállát húzta hátrafelé, hogy minél előbb leszedje rólam inkább kevesebb, mint több sikerrel.
- Mondd azt, hogy nem érdemli meg azért, amit tett! És pont te véded! Mi a faszomért nem mondtad, hogy ő volt az? - hagyta abba az ütlegelésem és a lány felé fordult, akinek már javában hullottak a könnyei.
- Még a klubban mondtam, hogy ne haragudj rá, mivel tudtam, hogy valami hasonló lesz a vége.

James szemszöge:

Ric talán még soha nem volt ennyire a begyemben, mint az utóbbi pár órában, tekintettel arra, hogy Hollandot ilyen lelki dolognak tette ki. Igaz, mélységesen megbánta a bűnét és meg is kapta érte a dorgálást általam, viszont tényleg nem fért a fejembe, hogy mi a franc szállt belé, hiszen már millió és egy alkalommal itta már magát olyan részegre, hogy azt se tudta hol van, de ilyet vagy egyáltalán hasonlót soha. És habár még mindig evett a méreg, azért Hollandnak sikerült elérnie, hogy lehiggadjak, még ha az nem is volt olyan könnyű, mint reméltem. Egy kisebb négycsillagos hotelszobába menekültem a lánnyal, hogy kiszellőztessem legalább annyira a fejem, hogy ne arra gondoljak, hogy mennyivel jobban mutatna Alaric Saltzman egy békés temetőben, egy rohadt koporsóban. Ám azt se felejtem el, hogy ő is ember és hibázhat, valamint, hogy amióta világ a világ sosem tántorított el az álmaimtól, sosem esett nehezére a maradéktalan támogatása és voltaképpen bármiről is volt szó ő mindig szilárdan és határozottan ott állt mellettem, ahol kellett. Árnyékomként volt jelen az életemben, mindig kiállt értem szavak és tettek formájában egyaránt és egyetlenegyszer sem kért köszönetet érte, mert ő ilyen, sosem kér semmit, már persze ha nem tekintjük a hasát, mert, ha megkordul, akkor bizony még nekem is vigyázzba kell állnom, mert őnagysága megéhezett és süthetem neki a tojást, bár bevallom nem igazán hagyja rám a konyhát, általában az az ő reszortja. Egy szó, mint száz lényegében sosem keserítette meg az életemet, még ha játékosan szívattuk is egymást ezt illetően, ő egyszerűen örökösen biztatott és bátyám helyett is bátyám módjára féltett, mert ő a legjobb barátom és a cinkosom bármi is legyen és ezt sosem szabadna elfelejtenem, még ha annyira is tombol bennem a düh, hogy péppé verném szerencsétlen fejét.
- Bocsánatot kell kérnem tőle, igaz? - szakad ki belőlem a mondat, majd megfordulok a teásbögrével a kezemben, hogy kikérjem Holland véleményét, aki szótlanul bólint, majd feláll és kiveszi a teát a kezemből, amiből jó nagyot kortyol, s ezt követően pedig a karjaimba bújik.
- Én azt tenném.
- Csak még mindig orrolok rá, amiatt, amit tett veled. Sajnálom! - suttogom a puha hajba, aminek illata a ma reggeli kókuszos sampont tartalmazza. Mutatóujját a számra helyezi, ezzel gyöngéden utasítva, hogy hallgassak el. Egy pillanatra el is felejtem a problémámat, amíg az ő mélybarna szemeibe nézek, amik bebörtönözik a szívemet és nem engedi el, bár titkon nem is akar kiszabadulni.
- Neked semmit sem kell sajnálnod, ő tette, nem te és őszintén szólva rá sem haragszom, mivel tudom, hogy nem szándékosan tette, mivel csak az ital irányította őt na meg azért is, mert te itt vagy velem és nem engeded, hogy... - nézem az ajkát, miközben beszél és aranyszívét tárja ki éppen, miközben teljesen elmereng a tekintetemben, azonban én egyszerűen nem tudok neki ellenállni és hagyom, hogy félbemaradjon a mondandója, rávetem magam az ajkaira és gyöngéden falni kezdem őket. Sosem csókoltam még ennyire odaadóan senkit sem, remegett, ahogy nyelvem bebocsátásért könyörgött a szájába, amit ő engedelmesen ki is nyitott. Lágyan simogattam a nyelvét, míg ő szinte remegett a karjaimban, ezért szorosan magamhoz húztam. Illata teljesen megbolondított és felperzselte a véremet, viszont tudtam, hogy nem tehetem magamévá, csak azután, hogy Alarictól elnézést kértem, hogy kis híján eltörtem az orrát. Levegőért elválva, végig simított az arcomon - bajom essék - fejezi be tétlenül a mondatát, mire én egy apró csókot pihegek a homlokára.
- Én is kedvellek Holland! - bököm ki gondolkodás nélkül, mialatt végig simítok az arcán, majd kabátomat felvéve kiindulok az ajtón. - Hé, beszélek Rickel, nem sokára jövök, nyugi! - szólok még egy pillanatra vissza neki, ő pedig mosolyogva bólint, viszont aggódó szemein látom, hogy tart attól, hogy újra verekedésbe fúl a dolog, pedig tisztában voltam vele, hogy ez nem történhet meg így.

Negyedóra múlva már ismételten a házam küszöbét lépem át és sietősen a haverom szobája felé igyekszem, ám hűlt helyét találom ott, legalábbis azon a részén, amit nem fed be a tömérdek ruha és lom. Végül a nappaliban találom meg őt, amint épp a dohányzó asztal előtt egy kanapén keresztbe vetett lábakkal könyvet tart a kezében. Döbbenten figyelem az eseményeket, hátha észrevesz és elhajítja a könyvet nevetne, hogy ugyanmár te balek, örülök, hogy tudok olvasni, de semmit sem kell túlzásba vinni, viszont ez nem történik meg. Hangosan megköszörülöm a torkomat és elé lépek, mire hajlandó tekintetét rám szegezni.

- Haver jól látom, hogy neked könyv van a kezedben? - fürkészem, miközben ő elmosolyodik és lerakja azt az asztalra. - Azt hiszem utoljára gimisként láttam nálad ilyesmit, azt is csak azért, mert püfölted vele az egyik gyereket - nevetek fel, majd zavartan megvakarom a nyakamat, látva, hogy ő velem ellentétben nem éppen nevet, helyette inkább összevonja a szemöldökét.
- Újabban szeretek olvasni dolgokat - vonja meg a vállát, mire nekem fognom kell az államat, hogy nehogy a padlót súrolja.
- Haver, mindig megtudsz lepni - túrok a hajamba, miközben igyekszem a témára térni, mielőtt még skizofrénnek tart, hogy egyik percben szarrá verem,  majd elhúzok a fenébe és visszajövök nevetgélni. - Figyelj, én is követek el hibákat, ahogy te is és tudod nagyon jól, hogy hibáztál és megérdemelted, amit tőlem kaptál, viszont azt hiszem egy kicsit túlzásba vittem az egészet.
- Mondd, hogy ez nem bocsánatkérés akart lenni! - nevet fel hitetlenül és rázkódik a válla a nevetéstől, míg én zavartan nézek rá. - Sose tudtál normálisan elnézést kérni a dolgaidért, de értem és én is sajnálom, tudom, hogy mit tettem és bűnhődök is érte rendesen és persze, minden oké köztünk, már ha így oké - nyújtja felém a jobbját, mire én elvigyorodok és belecsapom a kezébe a sajátom, majd magamhoz húzom egy haveri ölelésre. - Amúgy örülök, hogy végre van barátnőd, megérdemlitek egymást! - mosoly derűsen, míg én lesápadtan kapkodom a levegőt.
- Ő csak egy barát, akivel dugok! - kiáltok fel tagadva mondandóját, de hirtelen meg is bánom, hiszen Holland már jóval több lett egy egyszerű lotyónál, akit hébe hóba kefélgetek.
- Na persze, szaros korod óta ismerlek és még sose láttalak ilyennek. Majdnem megöltél egy órája, ha más lánnyal tettem volna maximum egy pofont kaptam volna és elengedtél volna isten hírével! - nevet fel és meghúzza a mellette lévő piát, ami már eléggé fogytán volt, ezért kikapom a kezéből és újra felhajtom az üveget.
- Lehet, hogy igazad van!

Holland szemszöge:

Tagadhatatlanul vártam, hogy James visszatérjen a haverjától, akit a helyzettől eltekintve mégis rokonszenves embernek találok és hajlandó vagyok neki megbocsájtani, amit tett. Sűrűn járkáltam a kis hotelben, ahol kivett egy szobát kettőnknek a főnököm és örömmel fedeztem fel, hogy nem csupán egy szobát tartalmazott az egész, hanem egy kis fürdőszobát is. A tőlem telhető legnagyobb odafigyeléssel megvizsgáltam a mosógépet, amibe gyors tanulmányozás után begórtam a tegnapi ruháimat, amik helyett elloptam James egyik boxerét, az egyik ingét, majd ahhoz felkaptam magamra még a tegnapi büdös nadrágot is, hogy azért mégse menjek el teljesen idétlenül egy hotelbe. Mialatt a gép mosott, addig kénytelen voltam teljesen meztelenül lenni, ezért inkább bebújtam az ágyba és mellig betakarózva kapcsoltam be a tévét. A természetfilmeket megmondom őszintén egy ideig eltűrtem, de mivel nem láttam esélyét, hogy valaha is a sivatagban vesznek üldözőbe állatok, ezért inkább tovább kapcsoltam, a következő csatornán szappanopera film ment, amiből elég volt egy mondatot meghallanom ahhoz, hogy átkapcsolhassak, azt követően még volt kettő hírcsatorna, egy disney mese végül a végén találtam egy eléggé megdöbbentő, ám annál izgatóbb csatornát, pornófilm. Hirtelen tizenhárom éves kamasznak képzeltem magam, aki azon fáradozik, hogy nehogy lebukjon a szülei vagy a testvére előtt, ahogy éppen ezt néz. Hangosan felnyögtem, amikor a férfi szétterpesztette a nő lábát és a nőiessége felé hajolt, erősen élt bennem az emlék, amikor James ugyanezt tette velem a mosdóban és egyszerűen szinte magamon éreztem az érintését és a forró leheletét.

- James! - Végig simítottam a mellemen, ahogyan a filmben lévő nő is, miközben a másik kezem bedugtam a combjaim fogságába és kitartóan dolgozni kezdtem a csiklómon halkan nyögdécselve. Körkörös mozdulatokat végeztem rajta, mialatt elmémben azt képzeltem, hogy James keze dolgozik rajtam. Egyre nedvesebb lettem a pózoktól és a hangoktól, amiket láttam és hallottam, egészen addig, amíg ívbe nem feszült a hátam és éreztem, hogy pár pillanat és elélvezek, hanem akkor egy torokköszörülésre lettem figyelmes, amire hatalmasat ugrottam az ágyon és szembe találtam magam a kiéhezett tekintetű, perverzül vigyorgó Jamessel, akinek nem kellett sok, hogy rám vesse magát.
- Ne fáradj, majd én befejezem, amit elkezdtél és mit ne mondjak eléggé imponáló, hogy az én nevemet nyögdécselted maszti közben is, tartsd meg ezt a jó szokásodat! - kacsint rám, mire nekem az arcomba tódul a vér és a fülem tövéig elpirulok, majd eltűnik a takaró alatt, szorosan a combjaim között.

Bűnbe esve - 5. fejezet

...Rosszul elsült tivornya...

Holland szemszöge:

Szükségtelenül törném magam, ha belevetném magam olyan gondolatokba, melynek javában hasonló hazugságok lennének, amik mind onnan indulnának s fejeződnének, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba kívánom a főnökömet szavai miatt, illetve tettei miatt, azonban az elképzeléseim teljesen más alapokon nyugszanak. Megvethetném, amiért egy mosdóban bánt úgy velem, mint egy kurvával, esetleg a undorodhatnék tőle, mert kényszerített, hogy eleget tegyek vágyainak, de érdekes mód, nem teszem. Ennek okáról sajnos még saját magamat sem sikerült teljes mértékben meggyőzni, mivel a csillapíthatatlan vonzódás James iránt annyira erős, hogy minden egyes porcikám azt súgja, hogy amikor csak tehetem ugorjak rá. Vonzódom hozzá és nem vetem meg, viszont ezzel szemben mégis van bennem annyi ellenszenv iránta, melyre csak pillanatokkal ezelőtt ébredtem rá. Amikor kihasznált megalázottnak éreztem magam, de mégis úgy emlékszem az egészre vissza, mint életem legélvezetesebb pillanataira. S miután Jessicát is sikeresen beavattam az utóbbi egy hét történéseibe, amit Jamessel tettünk... nos, azt hiszem helyesen fogalmazok, ha azt mondom, hogy köpni nyelni nem tudott, miután meghallotta. Nem azért, mert nem nézte volna ki ezt a főnökünkből, hanem pont, hogy belőlem. Tisztában volt vele, hogy az orális kielégítésben nem volt még részem valamint Drew, a volt barátom sem közelítette még meg a nőiességem a nyelvével, pláne nem egy mosdóban. De leginkább attól kezdett hülledezni, amikor az érzéseimbe kezdtem belevetni őt.
- Te egy idióta vagy! - csattant fel, mikor a depizés szélén kezdtem állni. - James messziről híres a szexuális kielégítéseiről, na meg úgy alapból, ahogy a nőket kihasználja, aztán eltűnik, mint a kámfor. És hidd el ez felér egy baromi nagy pofonnal, de te mintha ezeket élveznéd is és ez... nem találom a megfelelő szavakat..
- Undorító? Szánalmas? - kezdtem találgatni, elvégre ugyanilyen véleményen voltam én is, de amellett a férfi mellett teljesen másik énem kezd éledezni. - Tudom.
- Tudod... hát ez kész röhej. Te nem vagy normális! Én a helyedben szóba se állnék vele. - állt meg felettem csípőre tett kézzel és veszélyesen közel hajolt hozzám, így még ijesztőbbé téve azt a tipikus szigorú Jessica nézését.
- Hát hogy őszinte legyek nem is sokat beszélünk, viszont cselekedni annál inkább. - suttogtam magam elé teljesen elpirulva egy halvány mosollyal kiegészítve.
- Nem akarom hallani a részleteket! - nyomta a tenyerét a füléhez, aztán amikor meglátta, hogy megrándítom a vállamat, akkor még ennél is komolyabbra véve a figurát rám szegezte a tekintetét. - De komolyan, térj észhez és nyisd ki a szemed! Lehetőleg hamarabb, mint a lábaid. - szegezte rám tekintetét, melynek vészjósló jeleibe sikerült beleborzongnom. - Próbáld meg elvonni a figyelmed róla. Mondjuk mit szólnál, ha elmennénk bulizni egyet? Ahogy a gimis éveinkben. Kitombolnád magadat és még az is lehet, hogy bepasiznál és a pofájába röhöghetnél Mr. Faszfejnek.
Hazudnék, ha azt állítanám nem gondolkodtam el Jessica szavain, hiszen ha belegondolunk egyáltalán nem rossz ötlet. Bármelyik másik férfi jobb James Herondale piszkos kis énjénél.
- Benne vagyok. Mikor indulunk? - Jessica szemei egyről a kettőre felcsillantak és ajkain egy büszke vigyor jelent meg. Tudom, hogy sokat jelentek neki. Azt pedig még inkább, hogy csak a jót akarja nekem.
- Nos, késő délután hat óra van. Ez az én órám szerint már buli idő. Kapj fel valamit és gyerünk.

Nem kellett sok idő míg átszedelődzködtem magam. A legszűkebb éjfekete színű ujjatlanomat kiválasztottam és ahhoz egy farmer rövidnadrágot na meg egy magassarkút. Tudtam, hogy Jess ha gimis bulihoz hasonlóba akar menni, akkor ilyen ruhára van szükségem. A szememet erősen ködösre gyorsan elkészítettem és végérvényben kész is voltam, ahogy a barátnőm is. Rajta is hasonló ruha volt, csak míg én dögös feketében, addig ő sötétkékben. Magabiztosan, felemelt fejjel karolt bele a kezembe és úgy léptük át a küszöböt, majd a diszkónak is az ajtaját. Az emberek legtöbbjét természetesen nem ismertük, de ez az ismeretlenség számomra még több magabiztosságot adott. Egyrészt azért, mert senki sem tudja ki vagyok, milyen érzelmekkel, milyen múlttal na meg hogy Herondale újdonsült kurvája vagyok.
- Ki kell vernem őt a fejemből - suttogtam magam elé és ezzel egyúttal a pult felé vettem az irányt. A lány aki épp egy félmeztelen fiúnak töltött ki egy pohár whiskyt láttam, hogy a szeme sarkából végig mér, majd a hirtelen összeráncolódott szemöldökéből és összeszorított szájából ítélve azt olvastam le amire számítottam. Egy ribancnak hisz, egy olyanfélének, akit tudja, hogy sosem érne utol. Épp egy pasast bámultam meg hátulról, amikor a pultos csaj flegmán elém vetett egy " Mit adhatok? " mondatot. Hasonló hangsúlyban eldaráltam a kívánságomat, s azt könnyedén lehajtva felálltam és a táncparkettre sétáltam. Jessicát sajnálatos módon már elveszítettem a szemem elől, de megmertem volna tippelni, hogy éppen mivel foglalatoskodik és már a gondolatától vigyorognom kellett.

- Sziamia gyönyörűm! - támadta meg egy markos kéz a fenekemet, melybe a meglepődöttségtől hirtelen felsikoltottam, aztán amikor megfordultam rögtön felcsillant a szemem. Mélybarna tüzes szemek és mexikói akcentus, a kockás hasról nem is beszélve. Mr. perfekt... - Lenne kedved játszani?
- Maradjunk a táncnál...gyönyörűm! - fűztem a nyakába a karjaimat, miközben háttal állva a fenekemet neki dörzsöltem az ágyékának, míg ő csípőmet bűvölte.
- Mi a neved? - dörgölte a nyakam hajlatába rekedten.
- Nem fontos. Na és a tiéd?
- Még annyira sem - dörmögte, majd keze lesiklott a combom mentén és külső részét cirógatta. Hosszú ujjai csiklandozták az adrenalintól felizzott testem. Rózsás arcomat végig simítottam, mielőtt beletúrtam a hajamba. Hangosan lihegtem, miközben magához vont a férfi.

James szemszöge:

Kék színű folyadék ömlik ki a szerződéslapra, amelyen már másfél órája dolgozom, azonban az események egy csöppet sem kedveznek nekem, ugyanis a nyomtatót gyorsabban találták fel, mint ahogyan nyomtat, ráadásul a tollam is kifolyt, így tönkretéve a hivatalos papírt.
- A picsába már! - mérgelődök, miközben a tollamat a kukába hajítom és egy ronggyal próbálom felitatni a pacát ami az íróasztalomra jutott. - Most kezdhetek mindent elölről.
Gyorsan ránéztem a fali órára, ami a konyhámban volt és ezzel egyidejűleg végig simítottam a meztelen mellkasomon. Elcsoszogtam a termoszhoz és kitöltöttem magamnak egy pohár kávét, miközben elnyomtam egy ásítást. Benéztem Alaric szobájába, akinek természetesen hűlt helyét találtam, úgyhogy egy nagy sóhaj után inkább leültem a tévé pihenésképp, mert már az agyam leblokkolt a rengeteg név és ruha rendezése után, amit legnagyobb bánatomra újra meg kell csinálnom. A tévében éppen egy akciófilm ment Michael Bay rendezésével, de alig két perc után máris reklámra váltottak. Gyógyszerek, hipermarketek propagandája, aztán hirtelen egy világoskék keretben bevillanó híradó, amiben egy fontos dolgot készültek közölni, legalábbis a bemondásuk alapján. Felkeltette a figyelmem a bögyös, szőke hajú nő, akinek mellét a szűk ruha még jobban összenyomta és egyszerűen megjött tőle az étvágyam. Megnyaltam az ajkaimat, majd miután elkezdett beszélni már sokkal jobban érdekelt mit mond, pláne akkor, amikor egy túl ismerős arcot pillantottam meg a képernyőn és egy kisebb szívinfarktus egy sokkal nagyobb dühvel tört rám. Alaric Saltzman barátomat ittasan ültették be egy kibaszott rendőrautóba, amiért megpróbált egy csajt megerőszakolni és a szórakozóhelyen másfél liter erős whisky lopáson rajta kapták. Azonnal felkaptam egy fekete pólót a bőrkabátom kíséretében, majd azonnal a rendőrkapitányságra hajtottam, hogy a seggfejet kirángassam a dutyiból. Az úton két piros lámpán hajtottam át, valamint sikeresen belebotlottam egy dugóba is, ahol hálaistennek hamar átverekedtem magam. Idegesen doboltam az ujjaimmal a kormányon, amikor a telefonom csengőhangját hallottam meg. Sűrű káromkodások közepette megkerestem a készüléket, majd meg se nézve a hívó felet megnyomtam a zöld gombot.
- Mi a fasz van?
- Önnek is jó estét Mr. Herondale! Paul Morgan vagyok. Ne haragudjon, hogy ilyen későn hívom, de...
- De igen, kurvára haragszok!  Most kibaszottul nem érek rá arra, hogy a kicsinyes, átlátszó sztorijait hallgassam, aminek a fele se igaz, mert csak kihúzza magát a munka alól. Leszarom, hogy mi van magával. És tudja mit faszfej? Örüljön, hogy jó szívem van és még nálam dolgozhat. Más már rég kibaszta volna az utcára, mint egy nyomorult kis férget! - ordítottam torkom szakadtából a megnémult Paulnak és úgy ahogy volt kinyomtam a mobilt. Jó igaz, nem éppen a legszebb stílusban mondtam meg neki a magamét, de le kellett vezetnem a feszültségem és ő pont kapóra jött. Ugyanakkor hiába kussoltattam be az alkalmazottamat, a harag és a kétségbeesés még mindig tombolt bennem, miközben a rendőrkapitányság ajtaján besétáltam. Az első szembejövő rendőrnek elmondtam, hogy mit keresek itt és máris Richez vezetett. Mihelyt megláttam a haveromat, amint beesett szemekkel és vértől vöröslő szájjal felém fordult a rács másik oldaláról a mellettem álló férfihoz szóltam és azon nyomban letettem az óvadékot. Ricet kiengedték és habár holnapra lehet, hogy csak egy kis részére fog az egésznek emlékezni, de tőlem megkapja a magáét, mert az, hogy ellop egy nyomorék piát sunyiba az még oké, na de, hogy megerőszakolni egy kurvát... ennyire még ő se lehetett benyomva. Hazaérve a teljes testsúlyát rám helyezve támolygott be a szobájába és dőlt be az ágyába, mint akit kiütöttek... szó szerint. Ezután bedobtam egy újabb kávét, rágcsáltam hozzá egy kis kekszet és újra hozzáfogtam a papírmunkához, habár a szívem még mindig elképesztően vert tudván, hogy mit készült művelni Ric, azért valamelyt jó eszköz volt a kötelességemhez tartozó dolgok elintézése a figyelemelterelésre. Amikor újra ránéztem az órára az már jóval meghaladta az éjfélt, viszont az a nyavalyás telefon nem tudja mikor kell az embernek békén hagyni. Viszont már kevésbé bosszantott a dolog, amikor megláttam ki hív, reménykedtem benne, hogy újabb menetre éhezik... ahhoz nekem is lett volna kedvem.
- Szia cica, hiányzik Herondale bácsi?
- Ummm, igen. James kérlek gyere ide, uhh.. azt hiszem, mindjárt szállok...izé, hányok - gügyögött a telefonba és erősen hallani lehetett, hogy félre beszél, megmernék rá esküdni, hogy berúgott. És kitűnő alkalom lenne arra, hogy újra megdöngessem, de arra csak én emlékeznék és az úgy már kevésbé élvezetes.
- Hé... inkább feküdj le és próbálj nem kárt tenni magadban. Rohadtul be vagy baszva, ahogy kihallom a hangokból - halk hümmögést hallottam, majd az okádást. Azon nyomban megéreztem a nem létező hányást a számban, és fintorba rándult az arcom. A mai nap számomra borzasztó kimerültséggel járt és egy kiadós alvás hiányzott volna számomra, ám épp ez volt az egyetlen, amihez fikarcnyi kedvem sem volt. A rengeteg kávétól és az adrenaintól képtelen voltam lefeküdni.
- Nem vagyok otthon, izé... látni akarlak... érezni, a hangodat hallani - csöndes, törékeny hangját alig hallottam a készüléken keresztül, viszont, ahogyan beszélt felkeltette az érdeklődésem. Persze, nem elhanyagolható, amit mondott, de mégsem volt szokványos. Éreztem, hogy őszintén beszél és hazudnék, ha azt mondanám nem merült fel bennem egy röpke pillanatra annak az esélye, hogy megkeressem, de az nem én lennék. Gyöngeség lenne a részemről egy nő felé, James Herondale pedig egyetlen csitri csapdájába sem fog beleesni, akkor sem, ha az éppen seggrészeg és a szívem sajdult meg érte. Még magam számára is nehéz volt beismerni, de tényleg megsajnáltam.
- Hol vagy? - kérdésem rövid volt, de határozott. Körülbelül tíz másodpercig a vonal másik végéről némaság ordított. Reménykedtem benne, hogy nem szakította meg a hívást, s ezt leellenőrizve újra meghallottam megtört, kótyagos hangját.
- A klubban, ahova gimis korunkba jártunk - magyarázta, mire nekem mosolyra rándult a szám. Az a hely őrzi annak emlékét, amikor anno Rickel megismerkedtem. Zűrös kamaszok voltunk, akik folyton lógtak a suliból, ittak, cigiztek, mindezt természetesen csak módjával egészen addig, amíg rajta nem kapott minket a nagymamája, ahogyan hazafelé ballagtunk. Viccesnek mondható jelenet volt, ahogy a már megboldogult Rose néni nemes egyszerűséggel a sarokba állított mindkettőnket és leszidott, végül pedig beárult a szüleinknek, akiket mondjuk annyira nem rendített meg a dolog, de idővel mi is tudtuk, hogy nem mehet ez így sokáig. Felnőttünk, de még mindig boldogan tekintek a régmúltra vissza, mégha az akkoriban nem is volt a legboldogabb pillanat mások számára, de az akkori lázadó tini énünk élvezte a kitüntetett figyelmet.
- Érted megyek.

Megközelítőleg tíz perc alatt ott voltam a szóban forgó klubban. Az ajtón belépve egyedül pár pincért találtam, akik a pult körül rótták a köröket, miközben a helyet pofozták helyre.
- Elnézést! - szólítottam le egy közel negyvenév körüli nőt - Megtudná nekem mondani, hogy hol találom Holland Lestert?
A lány nevének említése után az asszony arcára érthetetlen módon aggodalom és féltés ült ki. Gyengéd mosoly játszadozott ajkán, miközben a karomra helyezte az övét és anyáskodóan végig simított rajta.
- Ön minden bizonnyal a kislány udvarlója lehet. Szegénykém nagyon el van keseredve, bár ez teljesen érthető, nagyon sajnálom, ami vele történt. Ez a világ már csak ilyen, ennél mélyebbre sajnos már nem igazán van hová süllyedni - szánakozó pillantással mért végig, míg én teljesen érthetetlenül álltam előtte, elvégre nem minden második férfi betévedő, aki őt keresi az udvarlója, bár az ilyen nőktől kitudja mi tellik, ellenben meglátásom szerint nem nézném ki a lányból, hogy minden férfira ráugrik, aki kapóra jön. Habár a látszat néha csal.
- Hol találom őt? - szigorú hanglejtésemtől még jómagam is megrezzentem egy pillanatra. Megijesztett a nő mondandója, ahogyan róla beszélt és rajtam is kezdett eluralkodni a pánik. Az asszony némán a mosdó felé mutatott, amit először csak komótos, később már egyenesen futólépésekben közelítettem meg. - Holland! - szóltam utána, hátha jelzi hollétét, ami rövid időn belül meg is történt. Az utolsó fülkéből kiintett nekem, mire közelebb léptem hozzá. Orromat facsarta a belőle áradó pia bűze, szörnyű látványt festett, ahogyan a padlón elterülve a vécébe kapaszkodott,  csapzott haja kócosan terült el a hátán valamint a vállán, kisírt, vöröses szemei alatt az elfolyt festék rászáradt az arcára és rövid, szexis ruhája eltépődött, felgyűrödött és pecsétes is lett a hányástól. Leguggoltam hozzá és arcát a kezeim közé szorítottam, viszont a lány teljesen ki volt. Kirepedezett ajkai még ilyen állapotban is hivogatóak voltak, főleg ennyire közelről. - Jól vagy? - néztem rá, ő azonban összeszűkült szemekkel mélyedt az enyémbe.
- Úgy nézek én ki, mint aki jól van?
- Igaz, hülye kérdés. - mosolyodom el fáradtan, hiszen már hajnali kettő, én azonban ahelyett, hogy aludnék vagy dolgoznék otthon itt vagyok egy klubban, az egyik alkalmazottammal, akivel hébe hóba kényeztetjük egymást. - Gyere! - egyik kezét a nyakam köré fonom, míg a másikkal a térde alá nyúlok és a karjaimban kicipelem őt a mosdóból az egyik asztalhoz. Leültetem őt a székre, míg egy másikat mellé húzok és azon én foglalok helyet, szorosan mellette. - Mi a franc történt veled?
- Hát maga nem is tudja? - lép újra mellém az asszony, akivel érkezésemkor beszéltem. Meleg kezeit Holland fejére rakja, majd gyengén simogatni kezdi. - Szegénykém túl sokat ivott és egy olyan fiatalembernek tetszett meg, akinek nem kellett volna. Istenkém, bár hamarabb közbe avatkozott volna a fiam, az a vadállat megakarta erőszakolni a kislányt. Sikított. Egyszerűen vérfagyasztó volt - ledöbbenve hallgattam a nő szavait és megrökönyödve figyeltem a lányt, amíg az üveges tekintettel meredt maga elé és egy szót sem szólt. Kezemmel álla alá nyúltam és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Mondd el mit tett veled az seggfej, megkeresem és agyonverem!
- Ne.. - nyöszörögte Holland, s egy könnycsepp szánkázott végig az arcán. Sosem tudtam mit kell kezdeni egy olyan emberrel, aki sír. Ökölbe szorult a kezem, miközben eszembe jutott az a gyökér. Az egy dolog, hogy vannak szexuális vágyai és hogy egy nő kurva gyönyörű, de még a legaljasabb féregnek sem jutna eszébe az, hogy erőszakhoz forduljon ilyen esetben. Jól mondta az asszony, mire ideértem, hogy ennél mélyebbre sajnos már nem lehet süllyedni. - Mr. Herondale... - rakta puha kezeit a szorosan tartott öklömre, amik a gyengéd érintéstől automatikusan elernyedtek.
- Ne aggódj cicám, most már nem esik semmi bántódásod - hamar átveszi elmém fölött az uralmat a düh és mint akinek leeresztették a vörös függönyt, ökölbe szorított kézzel pattanok fel a székemről azzal a szándékkal, hogy én most azonnal megkeressem azt a férfit, de akkor visszafordulok és meglátom a széken összetörten ücsörgő Hollandot. Forr bennem a mélységes düh, viszont a tekintete nem enged távozni, hiszen milyen ember volnék, ha most itt hagynám őt egyedül. Odalépek elé és óvatosan a kezem nyújtom neki, amibe ő szó nélkül belekapaszkodik, így sikerül felállnia. - Elmegyünk innen, gyere! - nézek rá és magam sem tudom miért vagyok ilyen kedves vele, hiszen világ életemben lenéztem azokat a nőket, akik még magukat is semmibe veszik és egyedül csak az számít nekik, hogy minél előbb megkapják, amire ők vágynak, aztán fel is út le is út. A rosszabb, amikor mindezért pénzt is kérnek, de Hollandot egyszerűen nem tudtam ilyennek elképzelni. Ahogy rá néztem, mintha egy angyalt láttam volna, akit személy szerényem rontott meg és avatott be a bűnök rejtelmes és izgalmas világába. Nem tudom pontosan még azt sem, hogy mit keresek én egyáltalán itt. Miért jöttem utána? Akárhogy is, de nem bántam meg, mert ilyen lelkiösszeomlást egyetlen embernek sem kívánok.

- Hazaviszlek, rendben? - fúrom csokoládébarna íriszeibe a sajátom, míg ő válaszul egy aprót bólint. Tudom, hogy nem vagyok a legjobb ember a világon és ezt nem is tagadom, vannak hibáim és attól félek, hogy egy újabb botlásom lenne, ha én a mostani helyzetét kihasználnám, hiszen annyira védtelen és gyenge, de ettől még inkább megnőtt felé az étvágyam. Feltudtam volna falni testestől lelkestől, hanem amikor rám néz újra és egy szomorú könnycsepp újra kibuggyan a szeméből valahogy leomlik a bennem lévő fal, amelyet szilárdságom és férfi mivoltom épített fel. - Minden rendbe fog jönni. - nézek a szemébe és megölelem, hogy meggyőzzem őszinteségemről, mert valljuk be, hogy a mi kapcsolatunk inkább testi kapcsolat, mintsem, hogy milyen jól kijövünk egymással. Rábólint a szavamra, majd lassan elhúzódik és lábujjhegyre áll.
- Ne haragudj rá. - suttogja erőtlen, fáradt hangján, míg én újra elkapom a derekát és ismét szorosan magamhoz vonom, hogy átölelhessem. Nem tiltakozik, hagyja, hogy államat a vállára támasszam és teljes súlyát megtartsam. Percekig álltunk így, míg légzése egyenletessé vállt és teljesen elnyomta az álom. Kezeim közé veszem a lányt, majd kilépve vele az ajtón, kisebb kínszenvedések árán az autóm hátsó ülésére fektetem és a gázba taposva viszem hazáig. Sajnálatos módon, mivel nem tudom a pontos lakcímét, ezért kénytelen vagyok a saját otthonomba vinni.

Ric szemszöge:

A Hold gyér ezüstös fénye világította meg a némileg sötétbe burkolózó szobát, melynek ablakán keresztül tökéletesen láthatóvá vált számomra a kerek égitest, mely körül a sok pici, apró csillag már alig látszott a virradásnak köszönhetően. A fák lombjai hangtalanul mozdultak odakint, apró szellő lengethette őket és ahogy szememmel egy inkább követtem lassú mozgásukat, úgy egyre inkább merültem el az elmém legmélyén lévő gondolatok sűrűjében, melynek középpontjában leginkább a tegnap délutántól tartó tivornya alatt szerzett emlékek voltak. Megboldogult édesanyám szavai visszhangzanak itt a fülemben és szinte borsódzik a hátam az újra és újra megszólaló és szigorú hangzástól, melytől még a magam harminchárom évével is képes vagyok megrettenni, ha éppen arról volt szó, hogy az említett személy felhúzta magát, még ha az lassan tíz éve holtnak bizonyul is. Odafentről figyelve mostanra már biztosan a sárga földig lehordta az ő kicsi fiát, amiért az egyetlen éjszaka alatt felforgatta az egész életét. A másnaposságot jelző kínkeserves fejfájás nem volt elég nagy büntetés a bűntudatomhoz képest. Kicsoszogtam nesztelenül a konyhába, hogy még csak véletlenül se keltsem fel hajnali félnégykor Jamest, mert azt hiszem megkapnám a megérdemelt fejmosásomat, amihez az időt még túl koránnak tartottam vagy inkább már túl későnek. Kezem közé fogtam az első utamba kerülő cigisdobozt és még egy gyújtót magamhoz véve kiültem a levegőre. Kezembe vettem a tüdőmre halált hozó cigarettát, majd azt meggyújtva szívtam bele jó mélyen. Miközben áramlott ki a számból a füst, addig szemem üveges tekintettel bámulta a narancssárgásra szineződött virradó égboltot. Élénk színétől azonban én még pocsékabbul éreztem magam, míg újra és újra lejátszottam magamban a tegnap estét.

"- Mit kér uram? - kérdezi egy ifjú pincérnő, aki ugyancsak szemrevaló volt a számomra, azonban a kezében lévő whisky jobban felperzselte a kíváncsiságomat. 
- Tökéletes, ami a kezében van - a lány kitöltött nekem egy felest, majd lerakta elém a poharat, maga mellé pedig az üveget és a tőlem egy méterre lévő nőhöz ment, aki már türelmetlenül várt a sorára. Azonban én mohóbb voltam a kelleténél, hiszen a pénzem már fogytán volt, ezért már ezt az italt sem tudtam kifizetni, de a nyelőcsövem szinte ordított az alkoholért. Így amíg az nem figyelt, addig magamhoz csentem feltűnésmentesen az üveget és a kabátom alá rejtettem, majd lehajtottam a már kezemben lévő pohárral és arrébb álltam. "

Hatalmas sóhaj bukik ki a számon, ahogyan az emlékek megtámadják a fejemet és semmi mást nem tehetek ellene, csak fejest ugorva benne újra átélhetem őket, ezúttal jóval több bűntudattal. S amíg az azt követő félórára gondolok megáll bennem az ütő is, mert jómagam is tudtam, hogy szemétláda vagyok, akit ez a város azóta utál, amióta betettem ide a lábam, de mostmár biztosan tudhatom, hogy ha minden részletet ismernének, talán még képesek lennének a fejemet is venni. Annyi szerencsém van azonban, hogy nem a középkor kreálta parasztember vagyok, akivel ezt valóban megtehetnék. Újabbat szívok az ujjaim között szorosan tartott cigiből, majd érezve, ahogy a nikotin szétárad az ereimben lehunyt szemmel térek vissza a tegnap estéhez.

"- Szia szépségem, innál velem egyet? - nézek a gyönyörű barna hajú nőre, aki túlontúl ismerős volt számomra, azonban még nem sikerült teljes mértékben felfedeznem kilétét. Ám a mámoros pillanatok egyikében voltam, ilyenkor csoda, hogy a saját nevemre emlékszem.
- Alaric, szia! Elfogadom igen! - mondja a lány mosolyogva és derekát elkapva viszem el a női mosdóig, ahová gondosan elrejtettem a lopott piát. Ő zavarodottan néz rám, hogy pontosan miért is hoztam őt a pult helyett az üres lány vécébe, de hamar megvilágosul, amikor kiveszem a tartályból az üveget és meghúzom, majd felé nyújtom. - Nem semmi vagy - kacag fel, de nem tiltakozik, így elfogadja az üveget és leutánozza előbbi tettemet. Ereimet elönti a vágy, ahogyan az a gyönge lány úgy kortyolja magába a whiskyt, mintha egyszerűen csapvíz volna. Mindig is ilyen feleségre vágytam, aki kívánatos, aranyos és nem mellesleg tudja, hogy miként vezet egy férfi szívéhez az út. Megmondom én, hogyan: kajával és piával, mindkettővel bőségesen. Ezután pedig minden annyira hirtelen történt, hogy szinte én magam sem tudtam követni az eseményeket, elkaptam a karját, a derekát, először könnyű, majd később durvább csókokat adtam a nyakára, arcára, szájára és ahol csak értem. Először nem tiltakozott, ám amikor felcsaptam a mosdótál mellé abba akarta hagyni, amivel egyszerűen feldühített, hiszen én annyira beindultam. Éreztem, ahogy férfiasságom durván dörzsölte már a nadrágomat és kiakart szabadulni, hogy ennek a szépség ápolására bízza magát, viszont a lány visszautasította minden közeledésemet és kiabálva lökött el magától. Kiszabadítottam egyik szabad kezemmel a melleit, míg a másikkal lefogtam a kezeit, számmal pedig az övét tapasztottam be. 
- Kislány, hagyd apucit dolgozni! - mormogtam rá, de már nem voltam teljesen tudatomnál, fogalmam sem volt mit is művelek éppen. Elragadott a hév és az alkohol töménytelen mennyisége. 
- Hagyjál! Engedj el! Ric, kérlek, ne érj hozzám! - kiabált és sikított, amit akkor egyszerűen csak annak tudtam be, hogy kéretteti magát, de mekkorát tévedtem! Ijedt volt, sírt és kapálódzott, míg én lefogtam és csókoltam, ahol értem, aztán hirtelen a semmiből betört egy nálam jóval fiatalabb tag. A fiú haja vörös színárnyalatokat öltött, szikár alakja és aggódó kék szemei az én mozdulataimat lesték és lerántott a lányról, amíg nem volt késő, mindezek mellett megtalálta mellettem a lopott piát is. Két perc nem telt bele és a rendőrség már úton volt értem. Addigra viszont már kitisztult a fejem annyira, hogy tudjam hibát követtem el, amit egész életemben bánni fogok és már akkor mardosott bűntudat, ám de az össze sem hasonlítható azzal, amit akkor éreztem, amikor a rendőrségi fogdához megérkezett értem James."

A cigicsikket elnyomva szorosan lehunytam a szemem és egy apró könnycsepp préselődött ki a szemem sarkából, tudva, hogy Alaric Saltzmanból bűnöző lett. Nem rosszfiú, aki lazaságával minden lányt levett a lábáról, nem a vicces srác, aki bárkit megnevetett, hanem a gazember, aki egy éjszaka alatt elérte, hogy csalódjon benne a legjobb barátja, hogy meghazudtolja önmagát, hogy halálra rémisszen egy ártatlan lányt és hogy a rendőrség újabb bűnözővel gazdagodjon. Magamban cinikusan gratuláltam ezért a teljesítményért, majd befelé battyogva bevettem még egy szem fájdalomcsillapítót és megindultam a szobám felé, azonban a kíváncsiság úrrá lett rajtam, amikor megláttam, hogy a vendégszobának ajtaja résnyire van nyílva, ezért hát nesztelenül odasomfordáltam és halkan benyitottam. Azt hiszem hatalmasabbra nem is nyílhatott volna a pupillám, mint arra a látványra, ami fogadott. A tegnapi lány, Holland az ágyban feküdt átkarolva a mellette szuszogó barátomat, James Herondalet.

Bűnbe esve - 4. fejezet

...Reggeli kóstolgatások...

James szemszöge:

A reggel minden bizonnyal valamennyi ember számára nem a legkedvesebb időszak, főképp amikor olyan hasogató fejfájással ébred, mint jómagam. És történetesen az sem segít a helyzetemen, hogy Ric, amint felültem egy hatalmas maflást kevert le nekem, természetesen álmában. Ezt követően egy teljesen értelmetlen mondatot motyogva átkarolta a párnát, majd mintha már feleségül is vette volna, hozzá dörgölődött. Hatalmasat ásítva próbálom feltornázni magam ülő pozícióba, később pedig, miután sikeresen ráébredek arra, hogy otthon vagyok épen és egészségesen, nem mellesleg piszkosul másnaposan, a konyhába veszem az irányt, hogy egy kávé elfogyasztása után eldöntsem, hogy az ágyban húzom-e tovább a ló bőrt vagy esetlegesen bemegyek dolgozni. Azonban a konyha koránt sem volt olyan üres, mint ahogy én azt egyébként elvártam volna. Egy csésze gőzölgő kávé társaságában üldögélt Nate bájosan elbeszélgetve egy nővel, akit a reggelnek köszönhetően fel sem ismertem egészen addig, amíg rám nem emeli csokoládéhoz hasonlítható íriszeit. 

- Jó reggelt uram! - bólint amolyan köszönésképp, majd gyorsan végig futtatja rajtam tekintetét. Lusta mosoly terül szét az arcomon, ahogy halvány pír önti el az arcát, amikor nadrágom igen csak dudorodó részéhez kalandozik a pillantása.
- Neked is Cica! - kacsintok rá, miközben az öcsém felé fordulok, aki vigyorogva kapkodja közöttünk a tekintetét. Fél mosollyal lépek közelebb a nőhöz, majd a dereka köré kerítem a karomat, ezt követően pedig közvetlenül a füléhez hajolok, majd abba suttogva örömmel észlelem, hogy ölelésemben megremeg. - Elárulnád nekem, hogy mit keresel a házamban?

- Ő hívott föl, hogy épp elázva tivornyázol a cimboráddal, nem mellesleg szívesen, hogy elmentem érted. - magyarázza Nate, közben fintorba rándul a szája. Azt hiszem nem tévednék sokat, ha azt feltételezném, hogy maga elé elevenítette, ahogy Ricet és engem felkarolva az autójához kísér, ahol magunkból kiindulva minden bizonnyal az egész utat valami se eleje se vége szöveggel végig motyogtuk. Felhúzom a szemöldököm s ajkaimon egy gúnyos mosoly terpeszkedik el.
 - Nem téged kérdeztelek öcskös. Ha nem tévedek nem te vagy az én cicám, igaz? - fúrom az arcom a barna hajkoronába, mire annak tulajdonosának ajkain egy apró nyögés távozik. Gondolataim zugaiban percekkel később is prímán hallható a nő hangja, melytől sikeresen felébrednek a bennem alvó hormonok és engedni merészelik, hogy játszadozhassak Lester kisasszony hívogató fülcimpáival.
- Esetleg nem zavarok? - kérdezi némi krákogás után a testvérem, azonban felhúzza szemöldökét, amikor válaszul egy bólintást kap, természetesen szerény személyemtől. - Rendben, élvezkedjetek csak. Én addig felkeltem a mormotát. - indul meg a szoba felé, ahol Ric minden bizonnyal most tervez a másik oldalára fordulni, azonban kettőt találhattok, hogy milyen kedvében lesz, ha az öcsikém felrázza mézes mázos álmából. Percek múltán a konyhában találom a barna szemű és egyébként nagyon jóképű barátomat, amint épp azon fáradozik, hogy kitöltsön magának egy csésze kávét, azonban reggeli nyúzottságának valamint nem utolsó sorban a piának köszönhető kótyagos állapotának eredményeképp kicsúszik a pohár a kezéből és millió apró szilánk darabokra szétesik a padlón. Ric hosszú és választékos káromkodások közepette söpri fel azokat, s közben ügyet sem vet arra, hogy a kávé is eléggé szétfolyt.
- Jól van uram? - kérdezi a karjaim között lévő nő aggodalmas hangszínben, mire a barátom válaszul csupán dörmög egy teljesen érthetetlen mondatot az orra alatt és indul is befelé vissza a szobába, minden bizonnyal olyan okkal, hogy folytassa azt, aminek az előbb Nate szemtelenül véget vetett.
- Haver, a kávé kifolyt. Ki fogja feltörölni? - kiáltom utána már-már kissé túlságosan is józanul.
- Majd te. Vagy esetleg befogod a takarítónőt, akit olyan nagy szeretettel babusgatsz. - érkezik a gúnyos felelet, amit akár be is tudhatnék a reggeli kókadtságának, ha nem ismerném a barátomat, aki már betakarózva és szétterpeszkedve fekszik az ágyon és nem kellenek percek ahhoz, hogy felcsendüljön az illúzióromboló horkolása.
- Csodálkozom, hogy nem enni jött ki. - állapítja meg Nate komikusan.
- Miért? - kíváncsiskodik óvatosan a nő, miközben állát megfeszíti, mikor ujjaimmal gyöngéden végig simítok a nyaka hajlatán.
- Mert egy igazi bélpoklos.
- Ugyan már! Ennyire nem kell szerényen fogalmazni. Ric a fenéket bélpoklos, ő az a fajta zabagép, aki ha tehetné a saját anyját is megenné. - horkanok föl nem túl kedvesen, majd Hollandot eleresztve lépek az egyik székhez és helyet foglalva rajta igyekszem magamhoz venni egy csésze kávét, mely mindennapjaimhoz tartozik. - És már nem azért a tíz fillérért, de valaki igazán adhatna egy fájdalomcsillapítót. Másnaposnak lenni nem olyan szellemes dolog, mint amilyennek egyes emberek azt elgondolják. - mondom, közben belekortyolok frissen készült, forró italomba. Szórakozottan figyelem, ahogyan Holland tétlenül ácsorog egyik lábáról a másikra billenve körül nézve maga körül az eseményeket fürkészve, melyektől ő nem tudod hogy van vele, de én egyre jobban felélénkülök. Újabb korttyal kísérem magam afelé, hogy a lehető legjobban felébredjek. Az öcsém látván reggeli hangulatomat hamar előkotor a szükség esetére mindig bevásárolt gyógyszerből egy szemet mellé pedig egy pohár vizet, természetesen teljesen feleslegesen, mivel nagyon jól tudja, hogy bevetett szokásom már, hogy csúsztató nélkül nyelem le. A formás fenekű kis gyönyörűség fintorogva nézi, ahogyan szép lassan leküldöm a fejemre gyógyító hatással lévő kis pirulát, azonban rögtön pironkodva tekint lefelé, ahogyan kávémba kortyolva rákacsintok. Nate vigyorogva figyeli a nőt és szerintem nem sokat tévednék, ha azt mondanám, hogy nem a szemét legelteti, csupán örül, hogy talán végre megállapodok egy olyannál aki vette a fáradságot és a korán reggel elfáradt megérdeklődni hogylétem. Nos, én ezzel úgy vagyok, hogy ha a kutya a kovászba fog szarni, akkor sem fog foglalkoztatni, hogy melyik szajha mit lép, még ha egy ilyen kis kurváról van szó, mint Holland, akkor sem. - Egyébként még nem hallottam a kérdésemre a választ. Mit keresel itt ilyenkor? - szegezem az említett nőnek a kérdést, aki ajkaiba harapva igyekszik valószínűleg minél hamarabb valami értelmes választ kicsikarni magából.
- Hát csak...tudja, Mr. Herondale...izé.- dadog össze-vissza, egy eléggé értelmetlen mondatnak pontot téve a végére.
- Holland úgy érti, hogy gondolta meglátogat, hogy túlélted-e a tegnap estét. - karolja át a nyakát a lánynak, aki vadul bólogatva, meggyszín vörös fejjel ért egyet.
- Na idefigyelj Pöcörő! A lányt kérdeztem, nem téged! És nem tudom mióta érzed magad tyúknak, hogy szükségét érzed, hogy mindenbe, amihez egyébként semmi közöd nincsen belekotyogsz, de azért értékelem a figyelmességed, úgyhogy jobban tennéd, ha az ajtón kívül találnád magad öt percen belül, mert még véletlenül kirúglak a munkahelyedről. - állok föl a helyemről őrjítő lassúsággal és az öcsémhez érve pár centiméter közelségről meredek az enyémhez hasonló szempárba. Gúnyos vigyor terül el a száján, ahogy farkas szemet nézek tekintetének tükrében felélénkülő képemmel.
- A bátyád a főnököd? Azt hittem, hogy te is igazgató vagy nem csak James. - szólal föl a nő, mire én felhúzott szemöldökkel meredek rá.
- Én pedig azt hiszem rosszul ismered az illemszabályokat kicsi lány. Akkor beszélj, amikor kérdeznek, ezzel szemben te pont az ellenkezőjét teszed. De egyébként, hogy ne nézz egy fasznak, elárulom, igen a főnöke vagyok neki is, mivel ő a helyettesem, de persze gondolom ezzel már tisztában vagy. - kacsintok rá, majd újra az öcsémre szegezem tekintetem, ezzel szemben ő ajkait vigyorra húzva mered rám. Kezeit, mintha ólomból gyártották volna emeli föl közvetlenül a vállamra helyezve azt. Jég kék szemei szórakozottan ráncolódnak össze, azonban összeszorított szája mindazonáltal továbbra is csak feszülten préselődik össze. Fintor ül ki az amúgy eddig dühös arcomra és erős kényszert érzek, hogy öcsémen csattanjon a tenyerem, mely percekkel ezelőtt még a szépség derekára fonódott.
- Tudod bátyus, nem szégyen, ha valaki mást is érez, mint haragot, vágyakozást és cimborája iránti hűségét. Vannak azok a dolgok, amiket a szíved önkéntelenül érez, gondolok itt például az örömre, amikor tegyük fel egy hajléktalanon segítesz esetleg a szerelemre, amikor érzed, hogy a másik szíve érted dobog és tudatában vagy annak, hogy te sem vagy ezzel másképp, mert csak ő számít neked valamit ebben az ostoba, kegyetlen világban. - mondja őszinte tekintettel mindenféle humort kiűzve magából. Összeráncolódott szemöldökkel figyelem a száját, az arcát valamint a szemét, várva, hogy az egyik megránduljon és hangos nyerítések közepette közölje, hogy mekkora egy gyökér vagyok, hogy ilyen se eleje se vége szöveget tágra nyílt pupillákkal hallgatok. Történetesen nem azért, mert egy igazi vallomást kaptam a tulajdon öcsémtől, hanem, mert konkrét idiótának nézem, amiért ilyennel áll elém, ráadásul egy csaj társaságában, aki ugyan nem sok vizet zavar, de azért ne előtte érzelmeskedjen már, mert még a végén elpityegi magát, miközben tövig nyomom belé magam.
- Még attól a szerencsétlen szabótól hagyján ha ilyeneket mond nekem, mert tisztában vagyok vele, hogy ő a seggét is úgy emeli le a vécéről, hogy közben épp a bélműködést magyarázza, de te... Nate, fogalmam sincs mennyit ittam tegnap este, de egész biztos vagyok benne, hogy nem éri el azt a mennyiséget amennyit te húztál le. Vagy netalán egymás után nézted meg kitudja hányszor a Szerelmünk lapjait? - kérdezem erős nyakvakarások közepette, mivel a zavarodottságom talán latba nyomja mindazt, amit esetleg kiejtenék normális esetben a számon. Rohadj meg, ha ilyenekkel etetsz! Ne rajtam nyáladdz, hanem a rózsaszín hercegnőn, valószínűleg most is éppen Cukit, a cicáját fésülgeti vagy éppen Rózsaszínusznak, az ékszerteknősének integet az akváriumon keresztül. Ott van ő, nézz meg vele egy Nicholas Sparks által kreált könyv film változatát, utána meg húzz a picsába, hogy ne is lássalak, csak miután kibőgted magad! - Vagy sikeresen betéptél, mert dobtad azt a szajhát? Még ez is jobb, minthogy nekem beszélsz az élet kihívásairól és az életemben lévő érzelmekről. Teljesen fölösleges, hogy ezeket a szavakat kiejtsd a szádon, mert a ribancodon kívül más nem is figyel rájuk, szóval ha megbocsátasz... - lököm arrébb őt a vállammal nekimenve és a mosogatóhoz igyekezek, hogy a csap alá tartva kiöblítsem a poharamat, majd a szobába indulok, ahol Ric épp az igazak álmát alussza és emiatt féltékenység szikrái gyulladnak föl bennem. Én is aludni akarok és álmodozni arról, hogy ami most történt az valójában az agyam beteges részének idegesítő szüleménye volt.
- Uram, ma nem jön dolgozni? - kérdezi  Nate válla fölött kikukkantva a nő apró mosollyal az ajkán, mire én megvonom a vállam és a fekete pólómat alsó szegélyénél fogva rántom le magamról ezáltal felfedve a felsőtestrészem azon részét, amit a kisasszonynak még nem volt alkalma látni. Szeme önkéntelenül vagy sem, de felfedezi a mellkasom és a hasam tájékát, aminek hatására vélemény alakul ki benne, melyet teste tökéletesen mutat is számomra az ajkába harapás jeleként.
- Mondja csak, szeretné megvárni amíg ezt is leveszem vagy esetleg kifárad innen? Reménykedem benne, hogy a munkahelyre indul, mert csettintek és ki van rúgva. Feltételezem nem szeretne új állás után keresgélni. - ül ki az arcomra egy szemérmetlen mosoly, miközben az ujjaim a nadrágom gombjainál matatnak, hogy minél hamarabb levethessem a már eléggé kényelmetlen ruhadarabot. A nő arca enyhén pirosból skarlátvörösre vált, majd ajkait megnyalva feszült figyelemmel kíséri, ahogy a gombot kibújtatom a lyukból. Aztán a krákogásomra megrázza a fejét, mintha egy értelmetlen gondolatsort ezzel kiűzne a fejéből, viszont indulás helyett letaglózva, megmeredve figyel rám és néz a szemembe néma csöndben. - Szívesen rákérdeznék, hogy miért nem mész, de nekem akkor is annyi lesz a fizetésem, ha ott dolgozol a cégnél, ha nem. Vagy esetleg szexuálisan túlfrusztrált vagy ahhoz, hogy kirohanj a szobából? Mert hidd el, nem tervezem, hogy ma rám élvezz. Tehát a terv a következő, ha nem indulsz ki tíz másodpercen belül a helyiségből esélyt sem adok rá, hogy meggondold magad és elmenj, mert úgy megszopatlak, hogy a testrészeid is zsibbadtságot fognak észlelni magukon. - mondom, közben ő bambán, kábulva és szétnyíló ajkakkal figyeli a mondandómat, ezzel egészen magára gerjesztve engem. Szemeim megállapodnak a térd fölött véget érő ruha szegélyén, később pedig a keskeny derekán, végül a dekoltázsán, melyet most is fedetlenül hagyott. Halk nyögés távozik a szájából, amikor szavaim eljutnak a füléig és szenvedélyes tűz ébred a barna szemeinek bogaraiban.
- Egy. - kezdek neki a számolásnak, majd a hetes szám elérésénél már a kezem a sliccemen van, melyet
lassan lehúzok ezzel is jelezve számára, hogy nem sokára a tízes szám következik és akkor már semmit sem tehet. - Nyolc. - számolok tovább, majd amikor a kilencre váltok, az eddig mozdulatlanul engem figyelő Holland automatikusan teszi egymás után a lábait, ezzel kiengedve magát a szobából, még mielőtt a tizedik szám elhangozna. Azonban azzal nem számolt, hogy követni fogom és arra még inkább nem, amikor hátulról derekánál elkapom és haját, melyet hátrafelé húzok. - Tudod illetlenség köszönés nélkül távozni.
- Elnézést Mr. Herondale! - harap ajkaiba, miközben az enyémeket figyeli. - A viszontlátásra, remélem  kitudja majd magát sikeresen pihenni!
- Nem fogom, ugyanis elviszlek és ugyebár ennél fogva felesleges lenne hazajönnöm is, így bemegyek dolgozni.
- Csoda! - jelen meg újra Nate összecsapva tenyereit. Összeszorítom az állkapcsom és elé lépek, ezzel eleresztve Hollandot.
- Megbeszéltünk valamit seggfej! Ne avatkozz a dolgaimba! - mondom veszélyes lassúsággal és hangomból kicsöng, hogy még saját testvérem ellen is képes lennék fordulni, ha beleavatkozik a magánéletembe. Kezeimet a nő hátához nyomom és tolni kezdem a kijárat irányába, majd onnan beültetve az autómba fuvarozom el egészen a Kft.-ig. Félóra leforgása alatt már helyet foglalva üldögéltem a székemben, mialatt Holland a szokásos reggeli kávémat szolgálta föl nekem. Ahogyan finom ujjaival lehelyezi az asztalra a csészét beharapja alsó ajkát, mikor ráébred, hogy éppen minden figyelmem felé irányul. - Ugye tudod, hogy már otthon ittam egyet? - kérdezem, míg ő vörösben játszadozó ajkaival elmosolyodik és közelebb lép hozzám. Az asztalomhoz ül, közvetlenül velem szemben. Ujjaimat az állam alá támasztva fonom össze és elképedve figyelem, ahogyan vállat von és saját szájához emeli a poharat. Természetesen ő észre is veszi hitetlenkedő szemeimet és megmosolyogva reakciómat újra kortyol egyet. Történetesen le sem tudom venni jég kék íriszeimet azokról az ajkakról, amik valósággal rácuppannak a csésze szegélyére. Összevont szemöldököm egy pillanatra följebb csúszik, mihelyt a nő elemeli a szájától a folyadékot és lázadónak tűnő, barna szemeiben felcsap a tűz égető lángja. - Attól, hogy ittam még nem biztos, hogy ezt nem kértem volna. - kapom el előle a csészét és én is belekortyolok a feketébe. Holland ajkai összepréselődnek, ahogy az enyémet hozzáérintkeznek a peremhez, ahol másodpercekkel ezelőtt még az övéi tették ugyanezt.
- Sajnálom, nem szóltál. - mondja elhanyagolva a szabályt, mely alapján magáz a munkahelyen és ha plusz pontokat szeretne szerezni, akkor az utcán, a kocsmában vagy a világ bármely részén nem szólít Jamesnek. Elsötétült tekintetemen valószínűleg észreveszi, hogy jobb, ha nem hergel fel az ilyesmivel, ám, ahogy percekkel később rájöttem, mintha pontosan erre pályázott volna. - Egyébként köszi a fuvart, kényelmes út volt, tekintve a luxus autót, amivel felszántod az utakat.
- Viszont a fizetségem elmaradt. És azt hiszem megérdemlem, hogy megkapjam. - hajolok át az asztalon, ujjaimat az álla alá téve.
- Nem. - nyögi keservesen a szavakat, mire én erősebben rászorítok. Sziszegve szorítja le a szemét, s számomra érthetetlen mondatokat kezd dörmögni, ami akár lehet az is, hogy baromira kíván engem vagy pedig az, hogy elküld a picsába, de pozitív világszemlélőként az előbbire tippelve csókolok bele a nyakába. Hangosan zihálva áll föl és áll elém, skarlátvörös arcából kiindulva megállapítom, hogy helyes döntést hoztam.
 - Hidd el, Herondale bácsi nem bánt téged, azonban eléggé megfog téged harapni, ha nem térdelsz le tíz másodpercen belül. - nagyot nyelve teszi amit kértem, míg én végig simítok kócos haján és a sliccemmel kezdve szabadítom ki a testrészemet, melyet még a ribancnak nem volt alkalma felfedezni. Ámulva és riadtan kapja velem össze a tekintetét, ahogyan szembogarai tükrében megjelenik a méretes hosszom. Tőlem nem megszokottan leülök a székembe és úgy várom a kezek és puha ajkak okozta kényeztetést.
- James, nem foglak leszopni! - jelenti ki állapotának köszönhetően kissé kótyagosan, azonban roppant határozottan. Összevont szemöldököm alatt szórakozott ráncok gyűlnek össze és hangosan felnevetve pillantok az íriszeibe.
- Ó, dehogyisnem! Én megtettem a kezdőlépéseket, megujjaztalak, kinyaltalak és még sofőrnek is beállítottam magam, úgyhogy most te jössz. Vedd a kezedbe, majd a szádba és add meg nekem azt az örömöt, hogy nem cseszed el a hangulatot az idegesítő hangoddal! - mondom, mire elképedve figyel rám és pár pillanat múltán talán riadtságból vagy esetleg egyetértésből, de tette a dolgát. Kezébe vett és ujjait egyre szorosabbra fogva rajtam kezdte föl és le húzogatni, aminek hatására egy apró sóhaj kúszott ki a számon és hátradőlve a szék támlájára élveztem a látványt valamint a pillanatot. Az örömtől melyet később ajkai elképesztően puha ajkai okoztak éreztem, hogy nem kell sok attól, hogy a szájába ürítsem magam. Egyre szorosabban fogom a karfát az egyik kezemmel, míg a másikkal csokoládébarna hajkoronájába túrok és mélyeket lélegezve veszem tudomásul, hogy a száguldozik bennem a boldogság. - Gyorsíts! - parancsolok rá, miközben kezeimet a tarkójára vonom és torkig lenyomom a férfiasságom a száján. Öklendező hangokat hallat, ahogyan ezt megismétlem egyre többször, egyre gyorsabban, miközben a kéj száguldozik a testemben és a forróságtól csupán hatalmas nyögéseket tudok magamból kiszorítani. Mindjobban rákezd jönni ennek a mozdulatnak nyitjára és egyre inkább határozottabban fogja kezében a hosszom, egészen addig, amíg el nem gyengülnek a mozdulatai és inkább nyelvének körkörös mozgásával ingerli még inkább a makkom. - A picsába már bazdmeg! - nyögök hatalmasat, mialatt ő újra a fuldoklásig a torkáig húz, ezzel kiváltva belőlem az orgazmust, hogy a forró, fehér és nem mellesleg sós ízű folyadék lekalandozzon a nő száján. - Ugye, hogy nem is volt olyan rossz? - pillantok rá, míg ő jó kislány módjára lenyeli a testnedvem.
- Talán, de azt megígérhetem, hogy ilyet soha többé nem fogok csinálni, szóval jól vésd az eszedbe a mai dátumot! - néz rám fenyegetően, majd feláll, azonban mielőtt elindulna kifelé én megszorítom a csuklóját, ezzel is maradásra sarkallva.
- Ne szájalj velem pici lány, mert én félpercen belül feldoblak az asztalra és úgy megdöngetlek, hogy kettészakadsz, miközben a sikoltott nevem visszhangzik az egész városban. Világos? Értve vagyok? 

Bűnbe esve - 3. fejezet

...Másnaposság, felmentősereg, Alaric Saltzman...

James szemszöge:

Papírok és jegyzetek sokasága állt hegyén hátán az íróasztalomon már kora reggel, amikor sikeresen betoppantam az irodámba, anélkül, hogy főnökhöz nem méltóan késést tanúsítottam volna. Azért nem lenne túl jó, ha később battyogtam volna be, mint a csiga tempóval rendelkező Paul, aki természetesen magát nem meghazudtolva még mindig nem tartózkodott az épület falain belül. Őt ismerve, talán éppen most fordul a másik oldalára, hogy aztán ideérve valami se füle se farka történettel előállva ártatlannak tükrözze magát. Bosszús ábrázattal foglalok helyet a székemben, hogy még egyszer áttanulmányozzam a tegnap este aláíratott szerződést, amely szerint Owen Norman modelljei a tavalyi kollekciónkat mutathassák be az egy hónap múlva megrendeződő ünnepélyen, melyen a nők őszi ruhákat magukra öltve flangálnak majd a kifutókon. Az éj leple alatt egy hangulatos kis étteremben felüdülő, ahogy egyik kedvenc hobbid témázod, azonban végtelenül unalmassá válik az egész, ha egy unokákkal rendelkező s azokról áradozó matuzsálemmel ülsz szemben, aki elől kézzel lábbal menekültem volna, ha adódott volna lehetőség, melynek választéka nem volt olyan szélsőséges, amennyire szerettem volna. Szerencsére a bájos kis ribanc is tudja, mikor és hol kell felbukkanni, ezért kaptam az alkalmon és ahogy ott hagyta a tenyérbe mászó képű pasiját rögtön utána nyargaltam, amit úgy gondolom, hogy helyesen tettem. Kinyaltam akár egy mézes csuprot és ha tehetném, újra megtenném. Emlékezetes élményben volt részem, ahogy tehetetlenül vergődött nyelvem útjában és természetesen az sem felejthető, hogy olyan akaratosan viselkedett, mintha nem akarná. Édes volt és, ha vak lennék talán be is vettem volna, de ismerem a fajtáját. Sóhajtva dugom a fénymásolóba a papírt és egy pár példányt nyomtatva belőle teszem az irat tartóba, melyet gondosan elhelyezek a polcon, a többi közé, melyen kisebb nagyobb súllyal bíró üzleti papírjaim tartom. Arcomat a tenyereimbe fektetem és egy nagy sóhaj keretében veszem magam rá, hogy kifáradjak egy kávéért, ami legnagyobb reményeim szerint kellő mértékben felébreszt. Az ebédlőbe leérve rögtön főztem magamnak a konyhás részen egy pohárral, közben még mindig álmaimban járva, ahol nincsenek szerencsétlen szabók, munka és korán kelés. Kezeim fogságában tartom a kávét, míg elbattyogok az egyik asztalhoz és oda leülve kezdem a feketét lassan kortyolni, vigyázva, hogy forró mivolta ne égesse le a nyelvem. Nehéz szemhéjaimat lecsukom, s megpróbálom kizárni a körülöttem sürgő forgó embereket, akik minden bizonnyal már a második ilyenen is túl vannak. Persze, én is megtehetném, ha nem lennék üzletember és tölteném a napjaim papírok között, ahelyett, hogy egyetlen barátommal innám le magam este, hogy aztán másnap felkelve másnaposan induljak munkába és ruhákat nézegessek egész nap a modelleken, majd az egyik grabancát elkapva szenvedélyes kis táncban részesíteném a farkammal, hogy végül elélvezve menjek haza és este újra a bárban húzzam le a piát. Azt hiszem egy hozzám hasonló férfinak ez a nagy álma, egy ilyen élet, de akkor nem lennék milliomos, és minden bizonnyal egy szaunának vélhető albérletben élnék, ahol örülök, ha a számlákat kitudom fizetni és mindemellett még enni is tudok. Én nem ilyenre vágyok. Hatalmasat ásítok, majd hogy ne lásson fél világ egészen le a torkomig kezemet szám elé teszem, majd azt követően újra belekortyolok a csészébe. A szemhéjam továbbra is csukva hagyom, s elzárom az utat ezzel, hogy a jég kék tekintetemmel munkára nyüstöljem az alkalmazottat. Mindennek ellenére a fülem még kifogástalanul funkcionál, így tökéletesen hallom a nyikorgó hangot, amely jelzi, hogy valaki előttem foglalt helyet. Még csak meg sem kell néznem, hogy ki az, fejemet előreejtem s orrnyergem kezdem egyhangúan masszírozni.

- Mit akar? - szólalok meg a magam nyers mivoltában. Magától értetődően Paul tudja, hogy milyen vagyok korai munka időben, főleg akkor, amikor az ő kiválóan berögzült késési módszereivel szembesülök.
- Jó reggelt uram! - szólal meg a világ egyik leggusztustalanabb hangján, mellyel engem meglehetősen szeret megajándékozni. Fáradt tekintetem ráemelem, közben újabb korty kávét veszek magamhoz. - Őszintén sajnálom, hogy megint késtem, de istenemre mondom, tényleg nem szándékosan.
- Nem érdekel. - vágom rá, ahogy újabb mondatába fogna, amiben egész biztos részletesen ecsetelné, hogy mi késésének kiváltó oka. Az utóbbi pár hétben olyan nevetséges kifogásokkal jelent meg az ajtóban, hogy már szinte törzs vendégnek könyvelheti magát az irodámban, annyiszor megfordult ott reggelente.
- Mr. Herondale, ugye nem akar kirúgni? Megesküszöm, hogy tényleg nem az én hibámból késtem, csak épp a benzinkúton voltam és...
- Azt mondtam nem érdekel! Nincs most lelkierőm arra, hogy elhordjam magát mindennek, pedig elhiheti, igazán megérdemelné, azonban most nem vagyok olyan állapotban, szóval csak arra kérem magát, hogy maradjon tőlem a mai nap folyamán olyan távol, amennyire az csak lehetséges! - kortyoltam a kávémból, majd a telefonom előbabrálásán ügyködve néztem fel a még mindig drámainak ható retardált szabóra, aki továbbra is engem bámult. - Mondja azt, hogy maga tébolyult degenerált létére nem lett még süket is!
- Nem lettem az uram, viszont meg kell kérdezzem, hogy jól érzi magát? Annyira kimerültnek fest. - vizsgálta az arcom aggódó íriszekkel, mire én összeráncoltam a szemöldököm, két kezemet az asztalra fektetve pedig felálltam. Szikrákat szóró szememmel ránéztem, míg ő mindig engem vizslatott.
- Na idefigyeljen maga elmeháborodott, ha még egyszer el kell mondanom, hogy tűnjön a szemem elől, az nem a munkára lesz értetődő, hanem hivatalos papírokat aláírva fog új munkát keresni! Érthető voltam, vagy ennyi információt sem képes feldolgozni? - pillantottam rá egyik legeszeveszettebb tekintetemmel, aminek tükrében ő bólintva eliszkolt onnan. Újra helyet foglaltam a székben s a telefonra szentelve minden figyelmem kerestem meg a cím listában egyetlen s annak ellenére legjobb barátom, majd őt felhívva próbáltam magam mellé csalni. Szükségem volt a társaságára.
- Hm? - vette föl illedelmesnek nem mondható köszönéssel a kagylót.
- James vagyok, ráérsz?
- Még nem, kérdezz rá fél perc múlva. - mondja, majd hallom a telefonon keresztül is hangos csámcsogását, amivel továbbra sem sikerült meglepnie. Drága Alaric barátomat négy dolog élteti, négy dolog foglalkoztatja, azon kívül pedig minden egyébre tesz magasról. A fél perc eltelte után egy hatalmas nyelést hallok, bizonyára ez az evészetének befejezése és hálát adok, hogy erre pont a telefonálásomkor került sor.
- Nos, ráérsz?
- Azt hiszem van egy kis időm a következő kosztig. Szóval, miért hívtál? - magyaráz, majd kérdése után hatalmas sóhaj bukik ki a számon. A csésze alján maradt korty kávét leküldöm, majd kezembe fektetve a fejem szorítom meg a kezemben a telefont.
- Szükségem lenne rád haver. - motyogom halkan, míg a csésze karimáján lassú mozdulatokkal köröket írok le. - Szarul érzem magam. Pihenésre lenne szükségem.
- Mármint egy kiadós alvásra vagy a közös pihenőnkre?
- Azt hiszem mindkettő jól jönne. - csikarok halvány mosolyt fáradt arcomra, majd halántékom megdörzsölve vonom össze szemöldököm.
- Rendben, akkor nálam vagy a bárban? - kérdezi, miközben a csészét a konyhás nő kezébe adom.
- A bárban. Ott találkozunk. - nyomom ki a telefont, majd egy ásítást elnyomva állok föl az asztaltól, és az irodámba igyekszem, ahol átvedlem magam a pihenős szerelésembe. Zakómat, ingemet és öltönynadrágomat egy egyszerű fekete pólóra, nadrágra és bőrkabátra cserélem, melyben kiszambázva a kocsimhoz indulok a megbeszélt helyre. Szerencsémre nem sok időt foglalt magába, amíg a helyszínre érek, s a bárba bevonulva rögvest az ott lévő idiótához toppanok, majd helyet foglalva mellette intek a pultos lánynak. A kecses alakú hölgyemény szeme felcsillan, ahogy megpillant és máris odaszökken, hogy felvegye a rendelésem.

- Két szíverősítőt, amitől kevésbé érzem cefetül magam. - mormogom, közben Ric is hajlandó száz százalékban rám koncentrálni, értem ezalatt, hogy felém fordul és kezét a vállamra helyezi. Leheletéről hamar megérzem, hogy nem most fogja az első italt legurítani, persze ez egészen magától értetődő az előtte elterülő négy pohár sorozatból is. Nyilvánvalóan nem is számítottam másra. Középiskola óta legjobb barátommá nőtte ki magát és végig kísérte életem harcait és problémáit, mindig számíthattam rá, ezért is lakunk együtt a villámban, ahová jobbára csak aludni jár.
- Tényleg szarul nézel ki.  - állapítja meg a maga stílusában és egy apró kézmozdulattal leküldi a rendelt italt, mire én is a sajátomhoz nyúlok és pillanatok alatt magamba döntöm. - Nem jött be a gönc vásár? - teszi föl a kérdést a tegnapi aláírt iratra célozva, amikor Norman kikölcsönözte a kollekcióinkat a modelljeire.
- Még ha az lenne a bajom! Csak ez a hülye másnaposság. - dörzsölöm meg az orrnyergem, aminek következtében ő úgy szegezi rám a tekintetét, mintha egyenest az elmegyógyintézetből engedtek volna ki. Történetesen, hogy őszintén valljak, úgy is érzem magam, bár lehet ebben közre játszik a tegnap éjfélkor legurított italok mennyisége, amitől olyan kába voltam, hogy ha felrobbantották volna életem munkáját is leszartam volna.
- Komolyan egy kurva másnaposság szüleménye miatt hívtál ide? - nézeget, mire belőlem a mondat hallatán kitör a nevetés, pedig igyekeztem visszafogni magam, majd inkább elfordultam, nehogy Ric morgásai közepette megcsókoltassa velem az öklét, mert akkor én is megnézhetem magam. Az eltört orrom nem épp virítana valami pazarul a címlapon, amikor a divat bemutatón beszédet mondok, sőt, a munka helyemen sem állná meg a helyét, mert habár tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az alkalmazottjaimnak egy szikrányi közük nincs a magánéletemhez, biztos vagyok benne, hogy valamennyien ennek mivoltáról kérdezgetnének, és csak nem rúghatom ki emiatt a fél céget. Ezért kénytelen voltam megálljt parancsolni a nevetésemnek és kezeim közé szorítani a következő poharat és megemelve azt, ismét magamba küldeni az émelyítő hatású alkoholt. Ric mellett teljes mértékben árnyéka voltam önmagamnak, ami tulajdonképp szerintem inkább előnyömre mint hátrányommá vált, elvégre nekem is jár egy kis szórakozás. - Elviszlek egy orvoshoz! - röhög a pofámba, majd újabb italt poharat hajt fel. Majd még egyet, aztán még egyet, azt követően újra egyet és így tovább, velem kiegészítve, aki szintén barátja cselekedet sorozatát követi.

Holland szemszöge:

Paul éppen a múltkor felpróbált vörös ruhát méri rám, amit, ha meglátok olyan skarlát vörös az arcom, hogy, aki meglát, talán orvoshoz visz napszúrás hiedelmében. Természetesen nem kaméleonként élek, így beleolvadva a környezetembe, pusztán a főnököm tette jut mindig eszembe, amit huzamban kétszer tett meg. És habár nem volt ma legjobb hangulatában, s éreztem, hogy ezúttal nem fogok sem a kezére, sem a szája útjában sem semelyik testrészére ráélvezni, így csalódottan róttam az oda vissza köröket a kifutón a ruhában a próbán. Szánalmat éreztem magam iránt, amiért annyira gyenge vagyok, hogy nem tudok ellenállni annak a férfinak, akitől olyan messze kellene lennem, amennyire csak lehetséges. Veszélyt jelent rám, illetve a szívemre. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatással van a nők legtöbbjére és ezt kihasználva, mit tesz és én ennek ellenére is, a fejemben dúló viszály ellenére is, ami felé irányul, elgyengülök, ahogy megérint vagy csupán rám emeli jég kék szemét. Minden egyes porcikám elolvad tőle s szinte sikít a belsőm, hogy bennem legyen mindegy, hogy az ujjával, a nyelvével vagy teljes valójával, de mindenképp magamban akarom érezni és vonaglani a miattam nedves mivoltán. Felnyögök, ahogy magam elé képzelem a tegnap estét, ahogy a mosdó pultján
ívben megfeszült a hátam és nagy sóhajok közepette megéreztem a gyönyört nyújtó örömöt. Paul furán kezdett méregetni reakcióm láttán, azonban jól meggondoltan hallgatott és nem kérdezősködött, aminek következtében egyre jobban megkedveltem. Habár sokat késik, de tudja mikor kell hallgatni. Gondoltam én, egészen addig, amíg újra fel nem nyögtem egy kis zihálás fejében.
- Jól vagy Holland? - pillant rám és aggódás csillogott a szemében. Bólintottam, majd szólásra nyitottam a szám, azonban hallgattam. Miután végzett a ruhával a tükör elé állított, hogy megcsodálhassam benne magam. - Egész biztos tetszeni fog Mr. Herondalenek is! - jelentetti ki büszkén, mire én megdermedtem. Vigyor kúszott az arcomra és napok óta, most éreztem magam igazán boldognak. Persze nem azért, mert a főnököm ribanca vagyok és azt kezdem élvezni is, az egészen más szempont, én inkább amiatt voltam gondtalan, hogy olyan ruhát fogok viselni a kifutón, amiben szó szerint elélveztem Jamesnek köszönhetően.
- Egyébként nem tudod véletlenül hol találom őt? Már kérdeztem Ericát is, de ő reggel óta nem látta. Azt mondta elment eléggé laza viseletben, azóta pedig nem tért vissza. - kérdeztem azt, aki tudomásom szerint a legutóbb társalgott vele. Természetesen gondolom milyen csevej lehetett, ami közöttük történt. A szokásos.
- Eléggé ramatyul festett, mondtam is neki. Szerintem felhívta a  barátját, ő vele szokta általában idejének több mint a felét tölteni, ha épp nem munkáról vagy tudod, a nőkről van szó. - mondja, mire arcom rögtön lángolni kezd. Azonban sikerül a tudatomig eljutnia is a hallottaknak, ezért is hőkölök hátra, amikor a barátot említi. Legjobb tudomásom szerint az öccse a haverja, mást pedig igazán nem ismerek, aki vele ütné az időt.

Munkaidőm lejártát követően sikerült megfeledkeznem a főnökömről így Jessicával úgy döntöttük csajos napot tartva vásárolni indulunk, majd beugrunk az egyik bárba egy koktélra és otthon egy filmet megnézve ringassunk magunkat álomba, abban a reményben, hogy a következő nap legalább fele annyira jó lesz, mint a mai, azonban tervünk meghiúsult már a bárban. A koktél megrendelésekor egy kéz tapad a derekamra, mire én megborzongok és káromkodások közepette rántom le magamtól az ujjakat, azonban, amikor szembe nézek azok tulajdonosával, elhűltem. Jobban mondva, inkább felmelegedtem. Az arcomon skarlátvörös pír terült el s a szemeim szinte önkéntelenül is a cipőm orrát kezdték bámulni.

- Helló cica! - érinti hozzám a kezét, közben én sikeresen megérzem az alkoholtól bűzlő száját, ennek következtében pedig fintorba rándul az arcom. Ujjait rögvest leszedném magamról, azonban hirtelen megpörgetett, így háttal kényszerített magához. Fejét a vállamra fektette, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Láthatóan be volt rúgva, ami egyben vicces volt, mert talán soha többé nem lesz alkalmam látni így a józan eszű és határozott Mr. Herondalet, viszont eléggé kényelmetlenül éreztem magam, ahogy kezével a csípőm markolászta az egész bár szeme láttára, legfőképp Jess előtt, aztán pedig ujjai levándoroltak a szoknyám szegélyéhez, majd belemarkolt a combomba és a fenekembe.
- James, engedj el! Részeg vagy! - kérlelem, azonban szavaim süket fülekre találnak. Fogai belemélyednek a fülcimpámba és nyelve édes érintésével becézgetni kezdi őket. Zavartan tekintek Jessicára, mire az összeráncolt szemmel méreget, és a legkevésbé sincs azon, hogy kiszabadítson a tulajdon főnökünk kezeinek fogságából.
- Most mond azt cica, hogy nem akarod, hogy a szűk kis barlangod kitágítsam magammal. Tudom, hogy akarod! Emlékszel a tegnapra? Akkor is ellenkeztél és lám, újra itt vagy, kurva nedvesen, készen arra, hogy megbasszalak az egész bár szeme láttára! - suttogja, mire én nagyot nyelek. Jessica szemei kikerekednek, ahogy James ujjai hátulról a belém nyomja az ujját, közben ráérősen nyalogatja a fülcimpámat. Akaratom ellenére is felnyögök és könyörögve nézek a barátnőmre és mire annak sikerül észbe kapnia, elrángat a férfi kezei útjából.
- Téged most ő, komolyan, szóval...? - makogja, míg én tőlem telhetően a lehető leggyorsabban kotorom elő a mobilom. Mázlimra viszonylag hamar felveszi a telefonját, aminek köszönhetően én most kitörő örömmel fogalmaznám meg szépen és illedelmesen mondandómat, ha nem lennénk ilyen helyzetben.
- Nate, a bátyád épp seggrészegen ül a haverjával a Gehennában, illetve szerintem már haldoklik alkoholmérgezésben, gyere érte és vidd haza! 

Bűnbe esve - 2. fejezet

...Éttermi nyalakodások...

Holland szemszöge:

Az éjszaka közeledtével egyre inkább nagy volt a sürgés forgás a házamban, természetesen nem az én jóvoltomból, mivel én halál nyugodtan kapcsolgattam a csatornákat a televíziómban és egy szikrányi érdeklődést sem mutattam afelé, hogy egy óra múlva én egy számomra teljesen idegen pasassal fogok vacsorázgatni egy étteremben, ahová per pillanatban ha belehalnék sem mennék. Jessica történetesen fel le futkosott, értelemszerűen nem azért, mert éppen így próbál leadni valami úton módon magáról pár plusz kilót, ami tulajdonképp erősen kétlem, hogy lenne rajta. A hatalmas szekrényemből egyre fürgébben dobálta ki a vakrandevúmra illő ruhákat, amik esetlegesen szóba jöhetnének. 

- Holland, megtennéd, hogy egy pillanatra ide fáradsz és felpróbálod ezeket? Muszáj, hogy az összeset lássam rajtad! - harsogja olyannyira hangosan, hogy a tévét is túlordítja. Gondolom magától értetődő, hogy nem tettem kedvére azzal, hogy továbbra is a kanapén elnyújtózva nézem a kedvenc szappanoperámat, melyet kiskorom óta ismerek. Együtt néztük a mamámmal a repülőgépeken, amikor szinte minden egyes hónapban ellátogattunk Párizsba, ahol degeszre ettem magam croissanttal mindemellett halálra untam magam a rengeteg bámészkodónak hála, akik semmi másról sem tudtak csacsogni, mint a mindent túlszárnyaló szerelemről és az Eiffel toronyról, ami valóban gyönyörű építészeti remekmű, de amikor minden második elsétálótól ennek áradozását hallottam egészen ingerlékeny lettem. Ennek dacára azonban a divat ámulatba ejtő valóját megcsodálni teljes egészében, minden felpaprikázottságomat maradéktalanul csillapította. Így addig küzdöttem míg elérni nem valósult a célom, amely szerint az egyik legjobb divatcég modelljeként keressem meg magamnak a mindennapi betevőt. 

- Használd a fantáziád és képzeld rám a ruhákat! Most nincs kedvem öltözködni! - legyintek, miközben akkorát ásítok, hogy a szemem is könnyekben úszik. 

- Akkoris kezdj magaddal valamit! 

- Teljesen feleslegesen? A hajam tökéletesen ki van vasalva, a sminkem is káprázatos, már csak a ruha hiányzik, amit ugyebár épp most választasz ki! - magyarázom, közben szórakozottan figyelem, ahogyan azon őrli magát, hogy melyik darabot aggatja majd rám. - Egyébként mesélhetnél még erről a fickóról!

- Jasonról? - néz rám kételkedve, amit ugyan nem értek. Ugyanis, ha emlékezetem nem csal, ő volt az, aki órákon keresztül áhítozott pasiról mennyire helyes és, hogy őt mindig is megtudta nevettetni. Valószínűleg így volt, azonban én nem vagyok a vakrandik híve és, hogy őszinte legyek minimálisan sem akartam ismerni ezt a srácot. 

- Nem basszus, Jézusról! Na mit gondolsz? 

- Már említettem neked, hogy milyen. - hajtja továbbra is a magáét, amit én egyetlen legyintéssel ráhagyok. Előbb utóbb az este folyamán úgyis megismerem, nem fogom magam túlhajszolni ezekkel a kérdésekkel, amiket pusztán a fene nagy kíváncsiságom szülte. - Bingó! - szólal meg röpke negyedóra múlva egy karmazsin színű, A alakú ruhát tartva a kezében. Gyorsan feltápászkodok ülőalkalmatosságomból és igyekszem mihamarabb magamra ölteni a találkozóra valókat. Egy óra múlva a csengő éles hangja hasít végig a házon, ezzel jelezve, hogy vendégünk érkezett, aki minden bizonnyal a titokzatos Jason lehet. Egykedvűen trappolok az ajtóhoz, majd azt kitárva nézek szembe az ég kék árnyalatokkal rendelkező szőke férfival, aki széles mosollyal tekint le rám. El kellett ismernem, hogy valóban helyes pasi és jó néven vettem, hogy nem egy farmerban állított ide. Plusz pont. 

- Jason Davenport. - mutatkozik be, majd két puszival illet az arcom jobb és bal féltekén. Orromat megcsapja parfümje fahéjillatának erős aromája, ami habár picit facsarja a szaglószervem, de ennek ellenére nem akkora nagy probléma. Meglep a váratlan köszönése, s az még jobban, hogy egy rózsát nyom a kezembe, azt pedig már meg sem említem, hogy mennyire ledöbbenve álltam az ajtóban szótlanul. S amikor sikerült magamhoz térnem és visszalépni a jelenbe egy halvány mosollyal ejtettem ki a nevem.

- Holland Lester. - feszülten néztem a szemébe, egészen addig, amíg észveszejtő mód el nem nevette magát. Összeszorítottam állkapcsom és lesütöttem a szemem. Máris éreztem, hogy az este folyamán körülbelül húszezerszer fogom barátnőmet a pokolra kívánni, az előttem álló fiatalemberrel együtt.
- Elnézést, csak még soha nem hallottam ilyen nevet. - indokol, majd harminckét fogas vigyorral nyújtja felém karját, hogy nyugodt szívvel kapaszkodjak belé. - De a neved ellenére, még a Jessica által támasztott tények is messze lekicsinylőek hozzád képest. Azt mondta nagyon szép vagy, ezzel viszont nem értek egyet. Te kérlek, gyönyörű vagy! - hízeleg, majd az autója felé vesszük az irányt. Mindaddig amíg különböző módon próbál a kedvemben járni én némán mosolyogva nézek magam elé, közben azon töprengve, hogy vajon mivel is végződött a mai szappanopera, melyet Jasonnak hála nem tudtam végig nézni. S habár irdatlan mennyiséget tud csacsogni, bókolni, kedveskedni mégsem érzem azt a kellő szikrát, ami ilyenkor általában szinte már kötelező, hogy fellobbanjon. Ezzel szemben talán még jobban unatkoztam, mint otthon a tévé előtt gubbasztva. Randevú helyünk célpontjához érve foglaltuk el lefoglalt asztalunkat az étteremben. Valószínűleg van pénz a tárcájában annak aki idefárad vagy a mi esetünkben fizeti, gondolok itt Jasonra, akinek magának a megjelenésén látszik, hogy nem épp a híd alól kotorták elő.
- Na és mit kérsz kedves Holland? - kérdezi mély, kedves hangján, melytől talán túlzok vagy sem, de tényleg rosszul vagyok. Megrántom a vállamat, majd közölve, hogy még erősen töprengek a rendelésemen csöndben az étlapom mögé bújok, hogy ne is nézzek a szőkeség szemébe. Az természetesen nem is teszi mindezt szóvá, lehetséges, hogy magában jót nevet rajtam, ahogy a nevemen is tette, de szabad országban élünk, azt teszünk amit csak akarunk. Meg is tehetném, hogy felállok és elviharozok innen, de valami láthatatlan kötél a székhez szegezett és szorítása már annyira fáj, hogy kényszert érzek, hogy lerakjam a menüt leíró papírt és lehunyjam a szemem. - Mond csak, jól vagy? - érdeklődik a férfi, míg én sóhajtva bólintok és rákönyökölök az asztalra, majd kezembe fektetve a fejem nézek magam körül szét. Meglehetősen magával ragadó volt az égbolton szanaszét fényben úszó csillagok, melyek egészen szentimentális képet alkottak ilyen lenge időben. Fejemet jobbra s balra ingatva a teraszasztalunknál a kivilágítást figyelem, mindaddig míg el nem veszek a mindent megőrjítő kékségben, mely mindenféle bűntudat vagy más elfoglaltság nélkül engem szuggerál. Lehunyom a szemem és nagyon nyelve harapok alsó ajkaimba.
- Ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba! - állok fel határozottan, majd az említett hely felé tartva szedem a lábam. Ahogy bevágom az ajtót, rátámaszkodok a világos árnyalatokkal rendelkező mosdókagylónak s a szemben lévő tükörre szegezem a tekintetem. Történetesen nem nézek ki rosszul, viszont az arcomon tükröződő élni nem akarás tökéletesen észlelhető. Arcomat szaporán megmosom egy kis vízzel vigyázva, hogy sminkem a lehető legkisebb mértékben sem mosódjon el. Ajkaimra kenek még egy adag szájfényt, majd azt a táskám szűk fogságába rejtve indulnék újra a randevúpartneremhez, azonban valami utamat állja, jobban mondván valaki.
- Mr. Herondale! - szólítom meg, mindeközben úgy téve, mintha olyannyira meglennék illetődve, hogy itt találom. Mármint azon, hogy az étteremben tartózkodik, de hogy a női mosdóban pontosabban miért ólálkodik arra igazán kíváncsi lennék. Nem venném jó néven, ha közben valamiféle transzvesztita vállt volna belőle vagy hasonló. Bár a kisugárzását illetően erősen kételkedem ennek a valószínűségében.
- Helló cica! - vigyorodik el, miközben a csempének támasztja egyik kezét a feje fölött. - Csúnya dolog a pasidat kinn várakoztatni egyedül!
- Ne haragudjon uram, de erősen kétlem, hogy akár a legkisebb mértékben is önre tartoznának a magánügyeim! - keresztezem karjaim, s próbálok ellenállni csábító pillantásai mivoltának. Nem értem, hogy mi történt közöttünk délelőtt, ahogy azt sem, hogy miért, de legkevésbé sem szeretném, hogy ez újra megtörténjen. Legalább is az eszem ezt súgja, testem azonban teljesen mást akar. Őt akarja. És habár nagyméretű félrelépés a tulajdonfőnökömmel ilyen dolgokra vetemedni, de uram bocsájts meg, ha ő nem adja meg a kezdőlökést eszembe sem jutott volna, hogy megtörténjen ami. Magával ragadó szikrázó szemei elsötétülnek és az eddig ég kék tekintete egészen az üvöltő tenger vad hullámaira enged emlékeztetni. - És uram ne haragudjon, de muszáj megkérdeznem. Ön mit keres a női mosdó kellős közepén? - Néma csönd. Szinte már fülsiketítő az a nesztelenség, melyet tanúsít, majd, ahogy percekkel később mély hangja betölti a csöndességet, hirtelen zsibbadni kezd az agyam.
- Téged. - közli olyan kiegyensúlyozottan, amit kis híján megkérdőjelezek, hogy vajon, miként tud ennyire higgadt lenni, míg én a lábaim alatt alig érzem a talajt.
- Nem tudom mire céloz ezzel. A munkaidőm lejárt, rendesen dolgozom és semmi olyat nem tettem, amit meg kellene bánnom.
- A mai kis kézjátékom engedélyét sem? - kérdezi, mire minden porcikám megremeg, s arcomba vérvörös pír szegődik. Fejemet zavartan lehajtom s igyekszem minimális mértékben úgy kinézni, ahogyan érzem magam: zavartan és feltüzelve.
- Uram, mire megy ki a játék?
- Válaszoljon, ha kérdeztem! - parancsolja olyan komolysággal, hogy rémültségemben megszólalni is nehézkesnek bizonyul. Azonban csodának csodájára sikerül megtalálni a hangom s megrázom a fejem.
- Nem, a legkevésbé sem bánom. - motyogom a cipőjének orrát bámulva és riadtan kapom föl a fejem, amint megpillantom, hogy az egy lépést közeledik felém. James arcának vonalaiban a vigyor minden fajtáját felvélem fedezni, ami ha úgy vesszük, eléggé nyugtalanító.
- Mindjárt gondoltam. A magadfajta ribancok mindig imádják, hogy ha valaki az ujját tövig nyomja bennetek. - közli olyan zavartalanul, hogy minden idegszálam vigyázzban állva reagál, felmegy bennem a pumpa, s olyan dühvel telítődök meg, melyet érzem, hogy pillanatok múlva a férfira zúdítok.
- Mi az, hogy ribanc? Én nem vagyok holmi ócska kis sarkon álló lotyó! Kikérem magamnak ezt az elnevezést! Mégis, hogy van mersze? - kelek ki magamból s egy lépést teszek felé. Mellkasának döföm az ujjamat, közben mélyen az íriszeibe szúrva a pillantásomat próbálom a megbánásra késztetni, természetesen hiába.
- Mind ezt mondják! Én nem vagyok ez, én nem vagyok az, mégis perceken belül előttem térdelve adják meg nekem azt, amire vágyom! - mondja szemrebbenés nélkül, mire nekem a célozgatás hatására újra pír terül el az arcomon.
- Én akkor sem vagyok olyan! - motyogom, közben erősen koncentrálok, hogy még csak véletlenül sem kalandozzanak el a gondolataim vagy épp a pillantásom olyan helyekre, melyből jó nem sülne ki.
- Rendben cica, ha te ettől jobban  alszol, akkor legyen úgy, ahogy te akarod! Azonban, ha ennyire különlegesnek tartod magad, méghozzá annyira, hogy ezért van merszed még feleselni is nekem, ezért meg kell, hogy büntesselek. Mégsem hagyhatom csak úgy rád, hogy kényed kedved szerint te dirigálj, és azt hidd te szarod a spanyolviaszt! - világosít fel a tervei szerint pillanatok múlva bekövetkezendő cselekedeteiről, melytől annyira megrémülök, hogy egyszeriben nem tudom, hogy mitévő legyek, ezért egyszerűen csak csigalassúsággal hátrálni kezdek, mintha ezzel valamiképp orvosolni tudnám a problémámat és elmenekülhetnék, ámbár tisztában vagyok vele, hogy értelme nincs. Időtlen idők óta, amióta csak ismerem a Herondale családot, mármint üzleti szempontból, mindig elérték a céljukat. Érzékelhetően most én lettem az a célpont, melyre az ifjú milliárdos vadászik. Könnyed, mégis határozott lépéseket téve felém szorít teljesen a mosdótálnak, majd az amellett elterülő pultnak. Feltűri szoknyám bájos fodrait, majd a fenekemnél fogva a pultra helyez. Arcom lángba borul s tétlenkedve támaszkodom meg a hátam mögött karjaimmal.
- Mire készülsz? Itt akarsz az étterem mosdójában magadévá tenni? - köhögöm a szavakat, ahogyan igéző, komoly tekintete éhesen fürkészi a testemet. S habár mindennél jobban vágyom arra, hogy tegye azt amit az előbb elmondtam, mégsem teszi, ehelyett, a combomat megmarkolva hajol hozzám vészesen közel, annyira, hogy hirtelen a levegő is belém szorul. Zihálva észlelem, ahogy a fülemhez közeledik, majd halkan belesúg.
- Arra még várnod kell, hogy megfarkaljalak kislány. Előbb meg kell, hogy ízleljelek, hogy méltó vagy-e arra, hogy beléd élvezhessek. - reked hangjától combomat muszájnak érzem, hogy összeszorítsam, mert ha nem teszem talán a hangjától sikerülne elmennem, amit nem engedhetek. Viszont szavai hatása alatt vagyok és akaratom ellenére felnyögök, végül egy szó szakad ki belőlem, melyet ahogy kiejtek máris megbánok.
- Máris?
- Nos, előtte lezavarhatunk egy könnyed beszélgetést esetleg a csillagok állásáról vagy épp az időjárásról és nyáladzhatunk arról, hogy mennyire romantikus ezeknek egyvelege, de nekem ehhez a legkevésbé sincs kedvem. - mondja teljesen nyugodtan, mire a szám gúnyos vigyorra rándul és kezét megmarkolva vezetem közelebb a nőiességemhez. - Jó döntés cica! - mondja, majd lejjebb hajol és széttárt combjaim külső majd belső ívére áttérve kezdi csókolgatni a lábaim, mire én ujjaim az ébenfekete hajába vezetem s erőteljesen nyögdécselek. - Csöndesebben angyalom! Ugye nem akarjuk, hogy a pasid vagy bárki más ránk nyisson? - ujjait teljes lassúsággal vezeti fel a combomon s csiklómat erős ostromlásra bírja, ahogy erősen nyomogatja s masszírozza. Pillanatok múltán nyelve követi ujjait és a bugyin keresztül veszi fogai közé a csiklóm s nyelvével gyöngéden végig simít rajta. Forró testemen közben másik keze megállíthatatlanul kalandozik hol a mellemen, hol a hasamon míg én szüntelenül, halkan nyögdécselve élvezem, ahogy szívem szapora ütemére kínoz. Ficánkolódva emelem föl a csípőmet, s annak ellenére, hogy ő térdel előttem, mégis én érzem magam végtelenül gyengének és szétesettnek. Percekkel később kezeivel lehúzza rólam a csipkés szegéllyel ellátott fehérneműt s ekkor lép csak igazán akcióba. Forró nyelvével körkörös mozdulatokat ír le a  csiklómon, majd ujját közben erősen belém nyomja s olyan ráérősen pumpálja, mintha nem épp rajtam játszadozna. Magatehetetlenül dobálom magam a márványpulton míg ujjai egyre gyorsabban járnak bennem ki és be. Miután kihúzza belőlem magát az ujjait klitoriszomra szorítja, nyelvét pedig durván belém döfi, mire én halkan felnyikkanok, ahogy látom magam előtt a hamarosan elérkező csúcsot. Egyre gyorsabban dörzsöli az érzékeny pontom, míg nyelve kezével ellentétben lomhán erotikus, vad táncot jár bennem. Mindaddig míg el nem érem a gyönyör örömének csúcsfokát. Nyelve még párszor végig simít rajtam, majd nedvemet újra megízleli. Vérvörös arcomat és zihálásomat egy apró vigyor keretében reagálja le.
- Elképzelésem szerint lesznek még bevetések ellened vagy éppen benned! - mondja, majd egy gyors kézmosás után távozott.
Lelécelését követően gyorsan magamra kaptam a bugyimat s a ruhát majd a hajam megigazgatása után Jason felé vettem az irányt. A szőke hajú férfi egyedül kortyolgatta egymagában a vörösbort, míg én éppen a főnökömmel nyalattam ki magam. Azt hiszem jobb, ha ő nem is sejt semmit a részletekről. A hátamon tökéletesen éreztem James tüzes pillantásának szikráját, még akkor is amikor leültem a férfival szemben.
- Hát nem siettél vissza! - jegyzi meg, közben továbbra is, mint amikor elmentem le se hervadt róla a bugyuta vigyor.
- Sajnálom, mostanság picit rosszul érzem magam. Ráadásul eléggé fáradt is vagyok. - mondom, közben, hogy megerősítsem állításom megpróbálok egy kisebb ásítást kicsikarni magamból.
- Igen, látom, hogy nem vagy éppen valami fényesen. Nem vagy lázas? Eléggé vörös az arcod. - közli,  mire az ajkaimba harapva elmosolyodok. Mondhatjuk, hogy lázban égek, de egy egész más szempontból megközelítve. - Ha gondolod hazavihetlek. - jelenti be azt, amire már azóta várok, amióta megjelent az ajtómban.
- Ha nem túl nagy kérés. - állok föl, s a szőkeségbe karolok, majd gyorsan váltok egy pillantást Jamessel, aki éppen egy papírt írat alá egy idősebb férfival, ezt követően pedig egy halvány mosollyal az arcomon távozunk az étteremből.