Bűnbe esve - 2. fejezet

...Éttermi nyalakodások...

Holland szemszöge:

Az éjszaka közeledtével egyre inkább nagy volt a sürgés forgás a házamban, természetesen nem az én jóvoltomból, mivel én halál nyugodtan kapcsolgattam a csatornákat a televíziómban és egy szikrányi érdeklődést sem mutattam afelé, hogy egy óra múlva én egy számomra teljesen idegen pasassal fogok vacsorázgatni egy étteremben, ahová per pillanatban ha belehalnék sem mennék. Jessica történetesen fel le futkosott, értelemszerűen nem azért, mert éppen így próbál leadni valami úton módon magáról pár plusz kilót, ami tulajdonképp erősen kétlem, hogy lenne rajta. A hatalmas szekrényemből egyre fürgébben dobálta ki a vakrandevúmra illő ruhákat, amik esetlegesen szóba jöhetnének. 

- Holland, megtennéd, hogy egy pillanatra ide fáradsz és felpróbálod ezeket? Muszáj, hogy az összeset lássam rajtad! - harsogja olyannyira hangosan, hogy a tévét is túlordítja. Gondolom magától értetődő, hogy nem tettem kedvére azzal, hogy továbbra is a kanapén elnyújtózva nézem a kedvenc szappanoperámat, melyet kiskorom óta ismerek. Együtt néztük a mamámmal a repülőgépeken, amikor szinte minden egyes hónapban ellátogattunk Párizsba, ahol degeszre ettem magam croissanttal mindemellett halálra untam magam a rengeteg bámészkodónak hála, akik semmi másról sem tudtak csacsogni, mint a mindent túlszárnyaló szerelemről és az Eiffel toronyról, ami valóban gyönyörű építészeti remekmű, de amikor minden második elsétálótól ennek áradozását hallottam egészen ingerlékeny lettem. Ennek dacára azonban a divat ámulatba ejtő valóját megcsodálni teljes egészében, minden felpaprikázottságomat maradéktalanul csillapította. Így addig küzdöttem míg elérni nem valósult a célom, amely szerint az egyik legjobb divatcég modelljeként keressem meg magamnak a mindennapi betevőt. 

- Használd a fantáziád és képzeld rám a ruhákat! Most nincs kedvem öltözködni! - legyintek, miközben akkorát ásítok, hogy a szemem is könnyekben úszik. 

- Akkoris kezdj magaddal valamit! 

- Teljesen feleslegesen? A hajam tökéletesen ki van vasalva, a sminkem is káprázatos, már csak a ruha hiányzik, amit ugyebár épp most választasz ki! - magyarázom, közben szórakozottan figyelem, ahogyan azon őrli magát, hogy melyik darabot aggatja majd rám. - Egyébként mesélhetnél még erről a fickóról!

- Jasonról? - néz rám kételkedve, amit ugyan nem értek. Ugyanis, ha emlékezetem nem csal, ő volt az, aki órákon keresztül áhítozott pasiról mennyire helyes és, hogy őt mindig is megtudta nevettetni. Valószínűleg így volt, azonban én nem vagyok a vakrandik híve és, hogy őszinte legyek minimálisan sem akartam ismerni ezt a srácot. 

- Nem basszus, Jézusról! Na mit gondolsz? 

- Már említettem neked, hogy milyen. - hajtja továbbra is a magáét, amit én egyetlen legyintéssel ráhagyok. Előbb utóbb az este folyamán úgyis megismerem, nem fogom magam túlhajszolni ezekkel a kérdésekkel, amiket pusztán a fene nagy kíváncsiságom szülte. - Bingó! - szólal meg röpke negyedóra múlva egy karmazsin színű, A alakú ruhát tartva a kezében. Gyorsan feltápászkodok ülőalkalmatosságomból és igyekszem mihamarabb magamra ölteni a találkozóra valókat. Egy óra múlva a csengő éles hangja hasít végig a házon, ezzel jelezve, hogy vendégünk érkezett, aki minden bizonnyal a titokzatos Jason lehet. Egykedvűen trappolok az ajtóhoz, majd azt kitárva nézek szembe az ég kék árnyalatokkal rendelkező szőke férfival, aki széles mosollyal tekint le rám. El kellett ismernem, hogy valóban helyes pasi és jó néven vettem, hogy nem egy farmerban állított ide. Plusz pont. 

- Jason Davenport. - mutatkozik be, majd két puszival illet az arcom jobb és bal féltekén. Orromat megcsapja parfümje fahéjillatának erős aromája, ami habár picit facsarja a szaglószervem, de ennek ellenére nem akkora nagy probléma. Meglep a váratlan köszönése, s az még jobban, hogy egy rózsát nyom a kezembe, azt pedig már meg sem említem, hogy mennyire ledöbbenve álltam az ajtóban szótlanul. S amikor sikerült magamhoz térnem és visszalépni a jelenbe egy halvány mosollyal ejtettem ki a nevem.

- Holland Lester. - feszülten néztem a szemébe, egészen addig, amíg észveszejtő mód el nem nevette magát. Összeszorítottam állkapcsom és lesütöttem a szemem. Máris éreztem, hogy az este folyamán körülbelül húszezerszer fogom barátnőmet a pokolra kívánni, az előttem álló fiatalemberrel együtt.
- Elnézést, csak még soha nem hallottam ilyen nevet. - indokol, majd harminckét fogas vigyorral nyújtja felém karját, hogy nyugodt szívvel kapaszkodjak belé. - De a neved ellenére, még a Jessica által támasztott tények is messze lekicsinylőek hozzád képest. Azt mondta nagyon szép vagy, ezzel viszont nem értek egyet. Te kérlek, gyönyörű vagy! - hízeleg, majd az autója felé vesszük az irányt. Mindaddig amíg különböző módon próbál a kedvemben járni én némán mosolyogva nézek magam elé, közben azon töprengve, hogy vajon mivel is végződött a mai szappanopera, melyet Jasonnak hála nem tudtam végig nézni. S habár irdatlan mennyiséget tud csacsogni, bókolni, kedveskedni mégsem érzem azt a kellő szikrát, ami ilyenkor általában szinte már kötelező, hogy fellobbanjon. Ezzel szemben talán még jobban unatkoztam, mint otthon a tévé előtt gubbasztva. Randevú helyünk célpontjához érve foglaltuk el lefoglalt asztalunkat az étteremben. Valószínűleg van pénz a tárcájában annak aki idefárad vagy a mi esetünkben fizeti, gondolok itt Jasonra, akinek magának a megjelenésén látszik, hogy nem épp a híd alól kotorták elő.
- Na és mit kérsz kedves Holland? - kérdezi mély, kedves hangján, melytől talán túlzok vagy sem, de tényleg rosszul vagyok. Megrántom a vállamat, majd közölve, hogy még erősen töprengek a rendelésemen csöndben az étlapom mögé bújok, hogy ne is nézzek a szőkeség szemébe. Az természetesen nem is teszi mindezt szóvá, lehetséges, hogy magában jót nevet rajtam, ahogy a nevemen is tette, de szabad országban élünk, azt teszünk amit csak akarunk. Meg is tehetném, hogy felállok és elviharozok innen, de valami láthatatlan kötél a székhez szegezett és szorítása már annyira fáj, hogy kényszert érzek, hogy lerakjam a menüt leíró papírt és lehunyjam a szemem. - Mond csak, jól vagy? - érdeklődik a férfi, míg én sóhajtva bólintok és rákönyökölök az asztalra, majd kezembe fektetve a fejem nézek magam körül szét. Meglehetősen magával ragadó volt az égbolton szanaszét fényben úszó csillagok, melyek egészen szentimentális képet alkottak ilyen lenge időben. Fejemet jobbra s balra ingatva a teraszasztalunknál a kivilágítást figyelem, mindaddig míg el nem veszek a mindent megőrjítő kékségben, mely mindenféle bűntudat vagy más elfoglaltság nélkül engem szuggerál. Lehunyom a szemem és nagyon nyelve harapok alsó ajkaimba.
- Ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba! - állok fel határozottan, majd az említett hely felé tartva szedem a lábam. Ahogy bevágom az ajtót, rátámaszkodok a világos árnyalatokkal rendelkező mosdókagylónak s a szemben lévő tükörre szegezem a tekintetem. Történetesen nem nézek ki rosszul, viszont az arcomon tükröződő élni nem akarás tökéletesen észlelhető. Arcomat szaporán megmosom egy kis vízzel vigyázva, hogy sminkem a lehető legkisebb mértékben sem mosódjon el. Ajkaimra kenek még egy adag szájfényt, majd azt a táskám szűk fogságába rejtve indulnék újra a randevúpartneremhez, azonban valami utamat állja, jobban mondván valaki.
- Mr. Herondale! - szólítom meg, mindeközben úgy téve, mintha olyannyira meglennék illetődve, hogy itt találom. Mármint azon, hogy az étteremben tartózkodik, de hogy a női mosdóban pontosabban miért ólálkodik arra igazán kíváncsi lennék. Nem venném jó néven, ha közben valamiféle transzvesztita vállt volna belőle vagy hasonló. Bár a kisugárzását illetően erősen kételkedem ennek a valószínűségében.
- Helló cica! - vigyorodik el, miközben a csempének támasztja egyik kezét a feje fölött. - Csúnya dolog a pasidat kinn várakoztatni egyedül!
- Ne haragudjon uram, de erősen kétlem, hogy akár a legkisebb mértékben is önre tartoznának a magánügyeim! - keresztezem karjaim, s próbálok ellenállni csábító pillantásai mivoltának. Nem értem, hogy mi történt közöttünk délelőtt, ahogy azt sem, hogy miért, de legkevésbé sem szeretném, hogy ez újra megtörténjen. Legalább is az eszem ezt súgja, testem azonban teljesen mást akar. Őt akarja. És habár nagyméretű félrelépés a tulajdonfőnökömmel ilyen dolgokra vetemedni, de uram bocsájts meg, ha ő nem adja meg a kezdőlökést eszembe sem jutott volna, hogy megtörténjen ami. Magával ragadó szikrázó szemei elsötétülnek és az eddig ég kék tekintete egészen az üvöltő tenger vad hullámaira enged emlékeztetni. - És uram ne haragudjon, de muszáj megkérdeznem. Ön mit keres a női mosdó kellős közepén? - Néma csönd. Szinte már fülsiketítő az a nesztelenség, melyet tanúsít, majd, ahogy percekkel később mély hangja betölti a csöndességet, hirtelen zsibbadni kezd az agyam.
- Téged. - közli olyan kiegyensúlyozottan, amit kis híján megkérdőjelezek, hogy vajon, miként tud ennyire higgadt lenni, míg én a lábaim alatt alig érzem a talajt.
- Nem tudom mire céloz ezzel. A munkaidőm lejárt, rendesen dolgozom és semmi olyat nem tettem, amit meg kellene bánnom.
- A mai kis kézjátékom engedélyét sem? - kérdezi, mire minden porcikám megremeg, s arcomba vérvörös pír szegődik. Fejemet zavartan lehajtom s igyekszem minimális mértékben úgy kinézni, ahogyan érzem magam: zavartan és feltüzelve.
- Uram, mire megy ki a játék?
- Válaszoljon, ha kérdeztem! - parancsolja olyan komolysággal, hogy rémültségemben megszólalni is nehézkesnek bizonyul. Azonban csodának csodájára sikerül megtalálni a hangom s megrázom a fejem.
- Nem, a legkevésbé sem bánom. - motyogom a cipőjének orrát bámulva és riadtan kapom föl a fejem, amint megpillantom, hogy az egy lépést közeledik felém. James arcának vonalaiban a vigyor minden fajtáját felvélem fedezni, ami ha úgy vesszük, eléggé nyugtalanító.
- Mindjárt gondoltam. A magadfajta ribancok mindig imádják, hogy ha valaki az ujját tövig nyomja bennetek. - közli olyan zavartalanul, hogy minden idegszálam vigyázzban állva reagál, felmegy bennem a pumpa, s olyan dühvel telítődök meg, melyet érzem, hogy pillanatok múlva a férfira zúdítok.
- Mi az, hogy ribanc? Én nem vagyok holmi ócska kis sarkon álló lotyó! Kikérem magamnak ezt az elnevezést! Mégis, hogy van mersze? - kelek ki magamból s egy lépést teszek felé. Mellkasának döföm az ujjamat, közben mélyen az íriszeibe szúrva a pillantásomat próbálom a megbánásra késztetni, természetesen hiába.
- Mind ezt mondják! Én nem vagyok ez, én nem vagyok az, mégis perceken belül előttem térdelve adják meg nekem azt, amire vágyom! - mondja szemrebbenés nélkül, mire nekem a célozgatás hatására újra pír terül el az arcomon.
- Én akkor sem vagyok olyan! - motyogom, közben erősen koncentrálok, hogy még csak véletlenül sem kalandozzanak el a gondolataim vagy épp a pillantásom olyan helyekre, melyből jó nem sülne ki.
- Rendben cica, ha te ettől jobban  alszol, akkor legyen úgy, ahogy te akarod! Azonban, ha ennyire különlegesnek tartod magad, méghozzá annyira, hogy ezért van merszed még feleselni is nekem, ezért meg kell, hogy büntesselek. Mégsem hagyhatom csak úgy rád, hogy kényed kedved szerint te dirigálj, és azt hidd te szarod a spanyolviaszt! - világosít fel a tervei szerint pillanatok múlva bekövetkezendő cselekedeteiről, melytől annyira megrémülök, hogy egyszeriben nem tudom, hogy mitévő legyek, ezért egyszerűen csak csigalassúsággal hátrálni kezdek, mintha ezzel valamiképp orvosolni tudnám a problémámat és elmenekülhetnék, ámbár tisztában vagyok vele, hogy értelme nincs. Időtlen idők óta, amióta csak ismerem a Herondale családot, mármint üzleti szempontból, mindig elérték a céljukat. Érzékelhetően most én lettem az a célpont, melyre az ifjú milliárdos vadászik. Könnyed, mégis határozott lépéseket téve felém szorít teljesen a mosdótálnak, majd az amellett elterülő pultnak. Feltűri szoknyám bájos fodrait, majd a fenekemnél fogva a pultra helyez. Arcom lángba borul s tétlenkedve támaszkodom meg a hátam mögött karjaimmal.
- Mire készülsz? Itt akarsz az étterem mosdójában magadévá tenni? - köhögöm a szavakat, ahogyan igéző, komoly tekintete éhesen fürkészi a testemet. S habár mindennél jobban vágyom arra, hogy tegye azt amit az előbb elmondtam, mégsem teszi, ehelyett, a combomat megmarkolva hajol hozzám vészesen közel, annyira, hogy hirtelen a levegő is belém szorul. Zihálva észlelem, ahogy a fülemhez közeledik, majd halkan belesúg.
- Arra még várnod kell, hogy megfarkaljalak kislány. Előbb meg kell, hogy ízleljelek, hogy méltó vagy-e arra, hogy beléd élvezhessek. - reked hangjától combomat muszájnak érzem, hogy összeszorítsam, mert ha nem teszem talán a hangjától sikerülne elmennem, amit nem engedhetek. Viszont szavai hatása alatt vagyok és akaratom ellenére felnyögök, végül egy szó szakad ki belőlem, melyet ahogy kiejtek máris megbánok.
- Máris?
- Nos, előtte lezavarhatunk egy könnyed beszélgetést esetleg a csillagok állásáról vagy épp az időjárásról és nyáladzhatunk arról, hogy mennyire romantikus ezeknek egyvelege, de nekem ehhez a legkevésbé sincs kedvem. - mondja teljesen nyugodtan, mire a szám gúnyos vigyorra rándul és kezét megmarkolva vezetem közelebb a nőiességemhez. - Jó döntés cica! - mondja, majd lejjebb hajol és széttárt combjaim külső majd belső ívére áttérve kezdi csókolgatni a lábaim, mire én ujjaim az ébenfekete hajába vezetem s erőteljesen nyögdécselek. - Csöndesebben angyalom! Ugye nem akarjuk, hogy a pasid vagy bárki más ránk nyisson? - ujjait teljes lassúsággal vezeti fel a combomon s csiklómat erős ostromlásra bírja, ahogy erősen nyomogatja s masszírozza. Pillanatok múltán nyelve követi ujjait és a bugyin keresztül veszi fogai közé a csiklóm s nyelvével gyöngéden végig simít rajta. Forró testemen közben másik keze megállíthatatlanul kalandozik hol a mellemen, hol a hasamon míg én szüntelenül, halkan nyögdécselve élvezem, ahogy szívem szapora ütemére kínoz. Ficánkolódva emelem föl a csípőmet, s annak ellenére, hogy ő térdel előttem, mégis én érzem magam végtelenül gyengének és szétesettnek. Percekkel később kezeivel lehúzza rólam a csipkés szegéllyel ellátott fehérneműt s ekkor lép csak igazán akcióba. Forró nyelvével körkörös mozdulatokat ír le a  csiklómon, majd ujját közben erősen belém nyomja s olyan ráérősen pumpálja, mintha nem épp rajtam játszadozna. Magatehetetlenül dobálom magam a márványpulton míg ujjai egyre gyorsabban járnak bennem ki és be. Miután kihúzza belőlem magát az ujjait klitoriszomra szorítja, nyelvét pedig durván belém döfi, mire én halkan felnyikkanok, ahogy látom magam előtt a hamarosan elérkező csúcsot. Egyre gyorsabban dörzsöli az érzékeny pontom, míg nyelve kezével ellentétben lomhán erotikus, vad táncot jár bennem. Mindaddig míg el nem érem a gyönyör örömének csúcsfokát. Nyelve még párszor végig simít rajtam, majd nedvemet újra megízleli. Vérvörös arcomat és zihálásomat egy apró vigyor keretében reagálja le.
- Elképzelésem szerint lesznek még bevetések ellened vagy éppen benned! - mondja, majd egy gyors kézmosás után távozott.
Lelécelését követően gyorsan magamra kaptam a bugyimat s a ruhát majd a hajam megigazgatása után Jason felé vettem az irányt. A szőke hajú férfi egyedül kortyolgatta egymagában a vörösbort, míg én éppen a főnökömmel nyalattam ki magam. Azt hiszem jobb, ha ő nem is sejt semmit a részletekről. A hátamon tökéletesen éreztem James tüzes pillantásának szikráját, még akkor is amikor leültem a férfival szemben.
- Hát nem siettél vissza! - jegyzi meg, közben továbbra is, mint amikor elmentem le se hervadt róla a bugyuta vigyor.
- Sajnálom, mostanság picit rosszul érzem magam. Ráadásul eléggé fáradt is vagyok. - mondom, közben, hogy megerősítsem állításom megpróbálok egy kisebb ásítást kicsikarni magamból.
- Igen, látom, hogy nem vagy éppen valami fényesen. Nem vagy lázas? Eléggé vörös az arcod. - közli,  mire az ajkaimba harapva elmosolyodok. Mondhatjuk, hogy lázban égek, de egy egész más szempontból megközelítve. - Ha gondolod hazavihetlek. - jelenti be azt, amire már azóta várok, amióta megjelent az ajtómban.
- Ha nem túl nagy kérés. - állok föl, s a szőkeségbe karolok, majd gyorsan váltok egy pillantást Jamessel, aki éppen egy papírt írat alá egy idősebb férfival, ezt követően pedig egy halvány mosollyal az arcomon távozunk az étteremből.