Bűnbe esve - 3. fejezet

...Másnaposság, felmentősereg, Alaric Saltzman...

James szemszöge:

Papírok és jegyzetek sokasága állt hegyén hátán az íróasztalomon már kora reggel, amikor sikeresen betoppantam az irodámba, anélkül, hogy főnökhöz nem méltóan késést tanúsítottam volna. Azért nem lenne túl jó, ha később battyogtam volna be, mint a csiga tempóval rendelkező Paul, aki természetesen magát nem meghazudtolva még mindig nem tartózkodott az épület falain belül. Őt ismerve, talán éppen most fordul a másik oldalára, hogy aztán ideérve valami se füle se farka történettel előállva ártatlannak tükrözze magát. Bosszús ábrázattal foglalok helyet a székemben, hogy még egyszer áttanulmányozzam a tegnap este aláíratott szerződést, amely szerint Owen Norman modelljei a tavalyi kollekciónkat mutathassák be az egy hónap múlva megrendeződő ünnepélyen, melyen a nők őszi ruhákat magukra öltve flangálnak majd a kifutókon. Az éj leple alatt egy hangulatos kis étteremben felüdülő, ahogy egyik kedvenc hobbid témázod, azonban végtelenül unalmassá válik az egész, ha egy unokákkal rendelkező s azokról áradozó matuzsálemmel ülsz szemben, aki elől kézzel lábbal menekültem volna, ha adódott volna lehetőség, melynek választéka nem volt olyan szélsőséges, amennyire szerettem volna. Szerencsére a bájos kis ribanc is tudja, mikor és hol kell felbukkanni, ezért kaptam az alkalmon és ahogy ott hagyta a tenyérbe mászó képű pasiját rögtön utána nyargaltam, amit úgy gondolom, hogy helyesen tettem. Kinyaltam akár egy mézes csuprot és ha tehetném, újra megtenném. Emlékezetes élményben volt részem, ahogy tehetetlenül vergődött nyelvem útjában és természetesen az sem felejthető, hogy olyan akaratosan viselkedett, mintha nem akarná. Édes volt és, ha vak lennék talán be is vettem volna, de ismerem a fajtáját. Sóhajtva dugom a fénymásolóba a papírt és egy pár példányt nyomtatva belőle teszem az irat tartóba, melyet gondosan elhelyezek a polcon, a többi közé, melyen kisebb nagyobb súllyal bíró üzleti papírjaim tartom. Arcomat a tenyereimbe fektetem és egy nagy sóhaj keretében veszem magam rá, hogy kifáradjak egy kávéért, ami legnagyobb reményeim szerint kellő mértékben felébreszt. Az ebédlőbe leérve rögtön főztem magamnak a konyhás részen egy pohárral, közben még mindig álmaimban járva, ahol nincsenek szerencsétlen szabók, munka és korán kelés. Kezeim fogságában tartom a kávét, míg elbattyogok az egyik asztalhoz és oda leülve kezdem a feketét lassan kortyolni, vigyázva, hogy forró mivolta ne égesse le a nyelvem. Nehéz szemhéjaimat lecsukom, s megpróbálom kizárni a körülöttem sürgő forgó embereket, akik minden bizonnyal már a második ilyenen is túl vannak. Persze, én is megtehetném, ha nem lennék üzletember és tölteném a napjaim papírok között, ahelyett, hogy egyetlen barátommal innám le magam este, hogy aztán másnap felkelve másnaposan induljak munkába és ruhákat nézegessek egész nap a modelleken, majd az egyik grabancát elkapva szenvedélyes kis táncban részesíteném a farkammal, hogy végül elélvezve menjek haza és este újra a bárban húzzam le a piát. Azt hiszem egy hozzám hasonló férfinak ez a nagy álma, egy ilyen élet, de akkor nem lennék milliomos, és minden bizonnyal egy szaunának vélhető albérletben élnék, ahol örülök, ha a számlákat kitudom fizetni és mindemellett még enni is tudok. Én nem ilyenre vágyok. Hatalmasat ásítok, majd hogy ne lásson fél világ egészen le a torkomig kezemet szám elé teszem, majd azt követően újra belekortyolok a csészébe. A szemhéjam továbbra is csukva hagyom, s elzárom az utat ezzel, hogy a jég kék tekintetemmel munkára nyüstöljem az alkalmazottat. Mindennek ellenére a fülem még kifogástalanul funkcionál, így tökéletesen hallom a nyikorgó hangot, amely jelzi, hogy valaki előttem foglalt helyet. Még csak meg sem kell néznem, hogy ki az, fejemet előreejtem s orrnyergem kezdem egyhangúan masszírozni.

- Mit akar? - szólalok meg a magam nyers mivoltában. Magától értetődően Paul tudja, hogy milyen vagyok korai munka időben, főleg akkor, amikor az ő kiválóan berögzült késési módszereivel szembesülök.
- Jó reggelt uram! - szólal meg a világ egyik leggusztustalanabb hangján, mellyel engem meglehetősen szeret megajándékozni. Fáradt tekintetem ráemelem, közben újabb korty kávét veszek magamhoz. - Őszintén sajnálom, hogy megint késtem, de istenemre mondom, tényleg nem szándékosan.
- Nem érdekel. - vágom rá, ahogy újabb mondatába fogna, amiben egész biztos részletesen ecsetelné, hogy mi késésének kiváltó oka. Az utóbbi pár hétben olyan nevetséges kifogásokkal jelent meg az ajtóban, hogy már szinte törzs vendégnek könyvelheti magát az irodámban, annyiszor megfordult ott reggelente.
- Mr. Herondale, ugye nem akar kirúgni? Megesküszöm, hogy tényleg nem az én hibámból késtem, csak épp a benzinkúton voltam és...
- Azt mondtam nem érdekel! Nincs most lelkierőm arra, hogy elhordjam magát mindennek, pedig elhiheti, igazán megérdemelné, azonban most nem vagyok olyan állapotban, szóval csak arra kérem magát, hogy maradjon tőlem a mai nap folyamán olyan távol, amennyire az csak lehetséges! - kortyoltam a kávémból, majd a telefonom előbabrálásán ügyködve néztem fel a még mindig drámainak ható retardált szabóra, aki továbbra is engem bámult. - Mondja azt, hogy maga tébolyult degenerált létére nem lett még süket is!
- Nem lettem az uram, viszont meg kell kérdezzem, hogy jól érzi magát? Annyira kimerültnek fest. - vizsgálta az arcom aggódó íriszekkel, mire én összeráncoltam a szemöldököm, két kezemet az asztalra fektetve pedig felálltam. Szikrákat szóró szememmel ránéztem, míg ő mindig engem vizslatott.
- Na idefigyeljen maga elmeháborodott, ha még egyszer el kell mondanom, hogy tűnjön a szemem elől, az nem a munkára lesz értetődő, hanem hivatalos papírokat aláírva fog új munkát keresni! Érthető voltam, vagy ennyi információt sem képes feldolgozni? - pillantottam rá egyik legeszeveszettebb tekintetemmel, aminek tükrében ő bólintva eliszkolt onnan. Újra helyet foglaltam a székben s a telefonra szentelve minden figyelmem kerestem meg a cím listában egyetlen s annak ellenére legjobb barátom, majd őt felhívva próbáltam magam mellé csalni. Szükségem volt a társaságára.
- Hm? - vette föl illedelmesnek nem mondható köszönéssel a kagylót.
- James vagyok, ráérsz?
- Még nem, kérdezz rá fél perc múlva. - mondja, majd hallom a telefonon keresztül is hangos csámcsogását, amivel továbbra sem sikerült meglepnie. Drága Alaric barátomat négy dolog élteti, négy dolog foglalkoztatja, azon kívül pedig minden egyébre tesz magasról. A fél perc eltelte után egy hatalmas nyelést hallok, bizonyára ez az evészetének befejezése és hálát adok, hogy erre pont a telefonálásomkor került sor.
- Nos, ráérsz?
- Azt hiszem van egy kis időm a következő kosztig. Szóval, miért hívtál? - magyaráz, majd kérdése után hatalmas sóhaj bukik ki a számon. A csésze alján maradt korty kávét leküldöm, majd kezembe fektetve a fejem szorítom meg a kezemben a telefont.
- Szükségem lenne rád haver. - motyogom halkan, míg a csésze karimáján lassú mozdulatokkal köröket írok le. - Szarul érzem magam. Pihenésre lenne szükségem.
- Mármint egy kiadós alvásra vagy a közös pihenőnkre?
- Azt hiszem mindkettő jól jönne. - csikarok halvány mosolyt fáradt arcomra, majd halántékom megdörzsölve vonom össze szemöldököm.
- Rendben, akkor nálam vagy a bárban? - kérdezi, miközben a csészét a konyhás nő kezébe adom.
- A bárban. Ott találkozunk. - nyomom ki a telefont, majd egy ásítást elnyomva állok föl az asztaltól, és az irodámba igyekszem, ahol átvedlem magam a pihenős szerelésembe. Zakómat, ingemet és öltönynadrágomat egy egyszerű fekete pólóra, nadrágra és bőrkabátra cserélem, melyben kiszambázva a kocsimhoz indulok a megbeszélt helyre. Szerencsémre nem sok időt foglalt magába, amíg a helyszínre érek, s a bárba bevonulva rögvest az ott lévő idiótához toppanok, majd helyet foglalva mellette intek a pultos lánynak. A kecses alakú hölgyemény szeme felcsillan, ahogy megpillant és máris odaszökken, hogy felvegye a rendelésem.

- Két szíverősítőt, amitől kevésbé érzem cefetül magam. - mormogom, közben Ric is hajlandó száz százalékban rám koncentrálni, értem ezalatt, hogy felém fordul és kezét a vállamra helyezi. Leheletéről hamar megérzem, hogy nem most fogja az első italt legurítani, persze ez egészen magától értetődő az előtte elterülő négy pohár sorozatból is. Nyilvánvalóan nem is számítottam másra. Középiskola óta legjobb barátommá nőtte ki magát és végig kísérte életem harcait és problémáit, mindig számíthattam rá, ezért is lakunk együtt a villámban, ahová jobbára csak aludni jár.
- Tényleg szarul nézel ki.  - állapítja meg a maga stílusában és egy apró kézmozdulattal leküldi a rendelt italt, mire én is a sajátomhoz nyúlok és pillanatok alatt magamba döntöm. - Nem jött be a gönc vásár? - teszi föl a kérdést a tegnapi aláírt iratra célozva, amikor Norman kikölcsönözte a kollekcióinkat a modelljeire.
- Még ha az lenne a bajom! Csak ez a hülye másnaposság. - dörzsölöm meg az orrnyergem, aminek következtében ő úgy szegezi rám a tekintetét, mintha egyenest az elmegyógyintézetből engedtek volna ki. Történetesen, hogy őszintén valljak, úgy is érzem magam, bár lehet ebben közre játszik a tegnap éjfélkor legurított italok mennyisége, amitől olyan kába voltam, hogy ha felrobbantották volna életem munkáját is leszartam volna.
- Komolyan egy kurva másnaposság szüleménye miatt hívtál ide? - nézeget, mire belőlem a mondat hallatán kitör a nevetés, pedig igyekeztem visszafogni magam, majd inkább elfordultam, nehogy Ric morgásai közepette megcsókoltassa velem az öklét, mert akkor én is megnézhetem magam. Az eltört orrom nem épp virítana valami pazarul a címlapon, amikor a divat bemutatón beszédet mondok, sőt, a munka helyemen sem állná meg a helyét, mert habár tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az alkalmazottjaimnak egy szikrányi közük nincs a magánéletemhez, biztos vagyok benne, hogy valamennyien ennek mivoltáról kérdezgetnének, és csak nem rúghatom ki emiatt a fél céget. Ezért kénytelen voltam megálljt parancsolni a nevetésemnek és kezeim közé szorítani a következő poharat és megemelve azt, ismét magamba küldeni az émelyítő hatású alkoholt. Ric mellett teljes mértékben árnyéka voltam önmagamnak, ami tulajdonképp szerintem inkább előnyömre mint hátrányommá vált, elvégre nekem is jár egy kis szórakozás. - Elviszlek egy orvoshoz! - röhög a pofámba, majd újabb italt poharat hajt fel. Majd még egyet, aztán még egyet, azt követően újra egyet és így tovább, velem kiegészítve, aki szintén barátja cselekedet sorozatát követi.

Holland szemszöge:

Paul éppen a múltkor felpróbált vörös ruhát méri rám, amit, ha meglátok olyan skarlát vörös az arcom, hogy, aki meglát, talán orvoshoz visz napszúrás hiedelmében. Természetesen nem kaméleonként élek, így beleolvadva a környezetembe, pusztán a főnököm tette jut mindig eszembe, amit huzamban kétszer tett meg. És habár nem volt ma legjobb hangulatában, s éreztem, hogy ezúttal nem fogok sem a kezére, sem a szája útjában sem semelyik testrészére ráélvezni, így csalódottan róttam az oda vissza köröket a kifutón a ruhában a próbán. Szánalmat éreztem magam iránt, amiért annyira gyenge vagyok, hogy nem tudok ellenállni annak a férfinak, akitől olyan messze kellene lennem, amennyire csak lehetséges. Veszélyt jelent rám, illetve a szívemre. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatással van a nők legtöbbjére és ezt kihasználva, mit tesz és én ennek ellenére is, a fejemben dúló viszály ellenére is, ami felé irányul, elgyengülök, ahogy megérint vagy csupán rám emeli jég kék szemét. Minden egyes porcikám elolvad tőle s szinte sikít a belsőm, hogy bennem legyen mindegy, hogy az ujjával, a nyelvével vagy teljes valójával, de mindenképp magamban akarom érezni és vonaglani a miattam nedves mivoltán. Felnyögök, ahogy magam elé képzelem a tegnap estét, ahogy a mosdó pultján
ívben megfeszült a hátam és nagy sóhajok közepette megéreztem a gyönyört nyújtó örömöt. Paul furán kezdett méregetni reakcióm láttán, azonban jól meggondoltan hallgatott és nem kérdezősködött, aminek következtében egyre jobban megkedveltem. Habár sokat késik, de tudja mikor kell hallgatni. Gondoltam én, egészen addig, amíg újra fel nem nyögtem egy kis zihálás fejében.
- Jól vagy Holland? - pillant rám és aggódás csillogott a szemében. Bólintottam, majd szólásra nyitottam a szám, azonban hallgattam. Miután végzett a ruhával a tükör elé állított, hogy megcsodálhassam benne magam. - Egész biztos tetszeni fog Mr. Herondalenek is! - jelentetti ki büszkén, mire én megdermedtem. Vigyor kúszott az arcomra és napok óta, most éreztem magam igazán boldognak. Persze nem azért, mert a főnököm ribanca vagyok és azt kezdem élvezni is, az egészen más szempont, én inkább amiatt voltam gondtalan, hogy olyan ruhát fogok viselni a kifutón, amiben szó szerint elélveztem Jamesnek köszönhetően.
- Egyébként nem tudod véletlenül hol találom őt? Már kérdeztem Ericát is, de ő reggel óta nem látta. Azt mondta elment eléggé laza viseletben, azóta pedig nem tért vissza. - kérdeztem azt, aki tudomásom szerint a legutóbb társalgott vele. Természetesen gondolom milyen csevej lehetett, ami közöttük történt. A szokásos.
- Eléggé ramatyul festett, mondtam is neki. Szerintem felhívta a  barátját, ő vele szokta általában idejének több mint a felét tölteni, ha épp nem munkáról vagy tudod, a nőkről van szó. - mondja, mire arcom rögtön lángolni kezd. Azonban sikerül a tudatomig eljutnia is a hallottaknak, ezért is hőkölök hátra, amikor a barátot említi. Legjobb tudomásom szerint az öccse a haverja, mást pedig igazán nem ismerek, aki vele ütné az időt.

Munkaidőm lejártát követően sikerült megfeledkeznem a főnökömről így Jessicával úgy döntöttük csajos napot tartva vásárolni indulunk, majd beugrunk az egyik bárba egy koktélra és otthon egy filmet megnézve ringassunk magunkat álomba, abban a reményben, hogy a következő nap legalább fele annyira jó lesz, mint a mai, azonban tervünk meghiúsult már a bárban. A koktél megrendelésekor egy kéz tapad a derekamra, mire én megborzongok és káromkodások közepette rántom le magamtól az ujjakat, azonban, amikor szembe nézek azok tulajdonosával, elhűltem. Jobban mondva, inkább felmelegedtem. Az arcomon skarlátvörös pír terült el s a szemeim szinte önkéntelenül is a cipőm orrát kezdték bámulni.

- Helló cica! - érinti hozzám a kezét, közben én sikeresen megérzem az alkoholtól bűzlő száját, ennek következtében pedig fintorba rándul az arcom. Ujjait rögvest leszedném magamról, azonban hirtelen megpörgetett, így háttal kényszerített magához. Fejét a vállamra fektette, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Láthatóan be volt rúgva, ami egyben vicces volt, mert talán soha többé nem lesz alkalmam látni így a józan eszű és határozott Mr. Herondalet, viszont eléggé kényelmetlenül éreztem magam, ahogy kezével a csípőm markolászta az egész bár szeme láttára, legfőképp Jess előtt, aztán pedig ujjai levándoroltak a szoknyám szegélyéhez, majd belemarkolt a combomba és a fenekembe.
- James, engedj el! Részeg vagy! - kérlelem, azonban szavaim süket fülekre találnak. Fogai belemélyednek a fülcimpámba és nyelve édes érintésével becézgetni kezdi őket. Zavartan tekintek Jessicára, mire az összeráncolt szemmel méreget, és a legkevésbé sincs azon, hogy kiszabadítson a tulajdon főnökünk kezeinek fogságából.
- Most mond azt cica, hogy nem akarod, hogy a szűk kis barlangod kitágítsam magammal. Tudom, hogy akarod! Emlékszel a tegnapra? Akkor is ellenkeztél és lám, újra itt vagy, kurva nedvesen, készen arra, hogy megbasszalak az egész bár szeme láttára! - suttogja, mire én nagyot nyelek. Jessica szemei kikerekednek, ahogy James ujjai hátulról a belém nyomja az ujját, közben ráérősen nyalogatja a fülcimpámat. Akaratom ellenére is felnyögök és könyörögve nézek a barátnőmre és mire annak sikerül észbe kapnia, elrángat a férfi kezei útjából.
- Téged most ő, komolyan, szóval...? - makogja, míg én tőlem telhetően a lehető leggyorsabban kotorom elő a mobilom. Mázlimra viszonylag hamar felveszi a telefonját, aminek köszönhetően én most kitörő örömmel fogalmaznám meg szépen és illedelmesen mondandómat, ha nem lennénk ilyen helyzetben.
- Nate, a bátyád épp seggrészegen ül a haverjával a Gehennában, illetve szerintem már haldoklik alkoholmérgezésben, gyere érte és vidd haza!