Feleség vadászat
Dean szemszöge:
Kerek perec kijelentem, ez a nap egy kalap szarnyit nem ért. Habár voltak esélyek a kellemes részekre, azonban mindent keresztbe húzott az, hogy kitudódott Katherine sötét titka, mely megtudása után hirtelen minden egyes puzzle darabka a helyére került. Így már tudom, hogy miért nem engedte, hogy a randi előtt a házához menjek, ahogy azt is, hogy Cass miért találta olyan sötétnek a lányt. Hát persze, mégis, hogy lehetek ilyen hülye? Mégis mit vártam, hogy majd egyenesen Hamupipőke tipeg be hozzám? Mondjuk azt annyira nem is helyeselném, mivel nem igazán nézném jó szemmel, ha állandóan a kertben énekelgetne, azért nekem is van ízlésem. Csak, ezúttal mellé fogtam. De még mennyire, hogy mellé! Mi a fenéért kellett nekem egy olyan nőbe beleesnem, aki olyannyira közel áll a természetfeletti lényekhez, amennyire csak lehet, főként, hogy ő is az? Költői kérdés. Aztán a hónapok lassan teltek, azonban Castiellel még továbbra sem jöttünk rá azon démon kilétére, amelyik a három férfi életét vette. A lehető összes variáción eltöprengtünk, megkerestük esetleg el is beszélgettünk vele, vagy nemes egyszerűséggel átdöftem rajta a démonölő késemet. Természetesen az utóbbi sűrűbben fordult elő. Minden egyes dög elpusztulása után sem éreztem büszkeséget és szégyenérzetet. Boldog voltam, amiért újabb démon kerül a Purgatóriumba, azonban szégyellem, hogy ennyi idő távlatából sem jöttünk rá, hogy vajon mi áll a háttérben. Kinyújtózva fekszem az ágyamon, miközben egy hideg sört kortyolgatok éppen, közben pedig a falat fürkészem, melyen néhol penészes foltok terülnek el. Nem mondom, undorító látvány, de kivételesen ez sem annyira foglalta le az elmémet, mint a tény, hogy mi tévők legyünk. Újra magamhoz veszem a cikkeket és gondosan, alaposan átolvasom őket, minden egyes mondatot minimum háromszor átrágok, hogy még véletlenül se hagyjak ki semmilyen információt. Aztán elért hozzám is a megvilágosodás öröme. Az összes cikknél újra átolvasom az utaló szavakat. Aztán végig gondolom Cass beszámolóját is, aki ugyanezen dolgokat említette is, de mivel nem volt annyira érdekfeszítő ezért nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de most. Bingó! Viszont ehhez megoldást is kellene találni. Hirtelen eszembe villan egy merész ötlet, amiből lehet sosem keverek ki, de most határozottan jó ötletnek tűnik. Összeráncolom a szemöldököm és eltöprengek.
- Cass! Gyere ide azonnal! - kiabálom el magam, azonban a jelek szerint szárnyas barátom ismételten a fülén ül. Nagyot sóhajtok és egy pillanatra azt gondolom, hogy megcsörgetem a telefonját, ami ugyan még hasztalanabb lenne, mint az előbbi kísérletem, ezért meg sem próbáltam. - Cass húzd ide a tollas segged, nem mondom még egyszer! - emeltem meg a hangszínemet, mire az angyal rögvest előttem terem. Kék szemeiből süt az érdeklődés és faarccal néz rám, miközben a kezében lévő teás csészéket lehelyezi a dohányzóasztalra. Természetesen az udvariasság megköveteli, hogy kínáljon meg, amit persze ő meg is tesz, de én nem szándékozom citromos, gyümölcsös és különösen nem gyömbér teát inni, ezért persze a magam módján rendre utasítom a férfit, aki egy Miatyánk elhangzása után el is hallgat.
- Szóval mi volt ennyire fontos? - kérdezi tőlem, miközben belekortyol a teájába.
- Azt hiszem rájöttem a rejtvény nyitjára. Mindhárom áldozat öngyilkos volt és ölt már legalább egy embert életében nem igaz? - pillantok barátomra, aki bólint és pedig újabbat húzok a sörömből. - Viszont mindegyik nős ember volt. Elgondolkoztam az előbb és arra jutottam, hogy mi lenne ha én is csatlakoznék ezek táborához? - vetem fel az ötletet, mire Cass kis híján leesik a székről. Elismerem, tényleg elhamarkodott ötlet, de az ügy érdekében bármit megteszek. Meg kell fejtenünk, hogy ki volt az a nyomorult, aki ilyenre vetemedett. Voltaképp három életet vett el, hármat és e felett nem szabad szemet hunynunk, a gyilkosnak a Purgatórium legsötétebb szakaszában kell hogy tudja magát, ahol a paraziták milliója támad rá.
- Rendesen átgondoltad ezt? Hiszen ez mégis csak házasság, úgy értem Isten színe előtt. - gesztikulált hitetlenkedve Castiel. Nem gondoltam át, és talán ez benne a legjobb, mert még saját magam is lebeszélném erről az egészről. Egy házasság nem piskóta, az enyém meg pláne nem és muszáj, hogy valaki olyat válasszak, aki megtudja magát védeni és nem kell azzal bajlódnom, hogy hogyan óvhatnám meg, így nyugodtan koncentrálhatok a dögre. - És ki lesz a feleséged? - kérdi, mire én egy percre megdöbbenek. A feleségem. Ez a szó annyira idegenül hangzik számomra, hogy ha egy pár hete vagy hónapja azt mondja nekem, hogy én elveszek valakit hát annak vagy nem túl udvariasan az arcába röhögök vagy ha olyan az illető megölöm. Ezúttal más a helyzet. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, ha nem ezt? Ezért hát beindul a nagy feleségvadászat. A laptopot az ölembe ültetve állok neki a társkereső oldalak böngészéséhez és igyekszem elkerülni az Ázsiai kedvenceim honlapját, ahol újabb fotók és videók kerültek nap világra. Na majd arra később visszatérünk. Cass is helyet foglalt mellettem és próbáltunk némiképp helyes döntéseket hozni a csajokat illetően. De mivel azonban nem igazán akadtak semmiféle megnézni való nőcskék, ezért egy újabb fajta módot találtam. Ha én nem találtam őket, akkor majd ők találnak meg engem. Hamar meg volt a kis bemutatkozó szövegem, konkrétan egy mondattal letudtam az egészet. Majd a hirdetés tetejére hatalmas betűkkel felpötyögtem a Feleséget keresek címet.
- Komolyan mondom, úgy érzem most magam, mint egy strici. - sóhajtom, közben a hajamat markolászom, hogy ne hogy valamelyik maca tényleg annak nézzen.
- Tessék egy tea. Nyugtató hatása van! - közli Cass, miközben a kezembe nyom egy bögre teát. A lehető legunottabb fejet vágva pillantok rá, mire ő kedves mosollyal bátorít, hogy húzzam le.
- Kitalálom, gyömbér tea?
- Úgy van! Kitűnően hat az idegekre!
- Veled ellentétben, mivel már az agyamra mész! - fogom meg a fejemet és a halántékomat fáradtan masszírozni kezdem. Azonban nem sokáig kell sopánkodnom Cass miatt, ugyanis egy pittyegő hang félbeszakítja a csevegésünket, már amennyire ezt az egészet annak lehetett nevezni. Villámgyorsasággal nyitom fel a laptopot és elvigyorodok az üzenet láttán, melyben igen részletesen leírja mennyire is kedvére való vagyok és talán még a gyors házasságban is benne lenne. Igen ám, csak hogy mindennek van egy hátulütője, itt pedig már a profilképe okozott nagy bonyodalmat számomra. Egy álarcos barna hajú nő pillantott rám csokoládé barna szemeivel. Habár az arcát eltakarta, de a tekintete még így is, képernyőn keresztül elbűvölt és egy szikrányit sem bántam meg ezt az egész hercehurcát a házasságom körül. Pillanatok múlva beszéltünk meg egy gyors találkozót a kávézóban, ahová mostanság elég gyakran eljárogatok egy-egy hamburgert vagy sajtburgert eszegetni. Nem volt ebben semmi hivatalos, ezért random elő varázsoltam a semmiből egy fésűt, meg igazítottam a hajamat, magamra kacsintottam a tükörben, hogy lássam, tényleg annyira jól nézek-e ki, mint ahogy érzem magam. Igen, telibe talált. Szóval egy kis kellő késéssel beléptem a kávézóba, ahol konkrétan majdnem ott is maradtam rögtön a bejáratnál. Oldalra pillantva azonnal észrevett a lány, aki a feleségjelöltnek szántam, azonban volt vele egy kis bökkenő. Felnyújtotta a kezét, hogy tudjam rám vár és én nagyot nyelve indultam oda, majd helyezem el magam a bőrülésen.
- Te mégis mi a francot keresel itt? - esek neki rögtön, míg ő felhúzott szemöldökkel keresztbe teszi karjait és durcásan elhúzza a száját. Meg kell mondjam, erre a műveletre igazán felizgultam volna pár hónappal ezelőtt, de nem most. Nem úgy, hogy tudom, hogy ő is egy dög a többi közül és habár olyan szívesen megölném, de tisztában vagyok vele, hogy úgy sem tenném. És hogy miért nem? Mert még mindig érzelmeket táplálok iránta. Ez a hamar szerelmesdi dolog nem az én terepem, de megéltem, sikerült beleszeretnem egy démonba. Büntessetek meg, ha úgy tetszik, de én már ez ellen semmit sem tehetek. Hónapokig nem láttam őt, a finoman ívelt száját, a csípős hozzászólásait és a hajának isteni illatát sem érezhettem.
- Nem csak a tiéd a kávézó, ha jól tudom. Igaz? - mondja, s közben összevonja szemöldökét. Szája megrándul, ahogyan próbál elfojtani egy arcára kiülő vigyort.
- Mármint velem mit keresel itt?
- Hiszen te jöttél ide, én nem kényszerítettelek! De ha már itt vagy, megvitathatnánk az esküvőnket! - közli ártatlanul, majd ténylegesen elmosolyodik.
- A bátyád meg fog minket ölni! - jelentem ki, miközben óvatosan körül nézek nem tartózkodik-e itt az az eszement. Nem mintha félnék tőle vagy hasonló, de nem akarom, hogy hasonló eseten menjünk keresztül, mint a múltkor.
- Tévedés! Csak téged fog!
- Ó, igaz is! Hogy ez mekkora megkönnyebbülés. - helyezem a szívemre a kezem és úgy teszek, mint aki megszabadult a világ legnagyobb terhétől, mely eddig vállát nyomta. De ez koránt sem van így. Egy sört pillantok meg a lány előtt, de nem zavartatom magam, rögtön a kezembe fogom az üveget és nagyokat kortyolok belőle.
- Az az enyém, már megbocsáss! - ripakodik rám, mire én egy gunyoros mosolyt villantok rá.
- Ha már a feleségem akarsz lenni, akkor szokj hozzá! Ami a tiéd az az enyém is! Jut eszembe, a balul sült randinkon ott hagytál egy rád váró csokrot a kocsim hátsóülésén, de megnyugtatlak, kidobtam, ahogy téged is.
- Szóval, ezek szerint elveszel engem, a nagy gonosz démon nőt? - húzza föl a szemöldökét kíváncsian, mire én újra kortyolok a sörből.
- Az ügyem érdekében bármit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése