Kényszer házasság - Epilógus

Évekkel később

Dean szemszöge:

Nehéz találni egy olyan pillanatot, amikor elmondhatjuk, hogy valami akkor kezdődött el, onnantól indult minden és mesélhetjük akár órákig is, hogy milyen érzések tolongtak bennünk akkor, és milyenek most. Egy sörrel és egy mesekönyvvel a kezemben olvasok fel épp a gyerekeimnek, hogy milyen is volt a hercegnő és a békakirályfi története, őket azonban nem meglepően ez egy hangyányit sem érdekli. Nem is csodálom, én is utáltam ezt a mesét, a hülye csókolna csak meg egy békát! Damien, a legidősebb poronty persze kis kezeivel alig várta, hogy a brekegő mihasznát kibelezze. Úgy gondolom nem kell mutogatnom, hogy kire ütött. Testvérei, Daemon és Kiara pedig már ásítozva hallgatják és öt milliomodjára mondják, hogy hagyjam abba, de hát mind tudjuk, hogy nincs is szórakoztatóbb és aranyosabb, mint egy-két csöppséggel viaskodni. 

- Dean, nem láttad hol hagytam a teámat? Nem találom, pedig tisztán emlékszem, hogy a dohányzó asztalon hagytam. - jelenik meg az angyal barátom és továbbra is, évek múltán is a teája a szent és sérthetetlen. Arra pedig ügyet sem vet, hogy én éppen mesét olvasok és éppen nagyon jól félbeszakítja azt. 

- Cass bácsi, a konyhapujton hagytad! - szólal föl Daemon, majd köddé válik, pillanatokkal később pedig egy csésze teával tér vissza a kezében. Meg kell mondjam, néha igazán gyűlölöm ezeket a démoni adottságokat, melyeket anyjuktól örököltek. Had ne mondjam milyen idegesítő, amikor ágyba dugom őket, betakargatom és még három oldalnyi nyáladzást is olvasok nekik, aztán amikor térnék én is nyugovóra, ott fekszenek a helyemen vigyorogva, miszerint ráadást akarnak. 

- Köszönöm! - veszi át a csészét, majd ő is a gyerekek mellett foglal helyet. Biztosan nagy élmény lesz ezúttal is a mesélés, ha ő éppen bosszantóan hangosan bele-bele szürcsölget, persze, ez az ifjoncoknak mulatságos dolog lesz, nekem kevésbé. Ismét hangosan belekezdek a mesélésbe és két mondatnál tovább nem is jutok, mivel Cass belekotyog. 

- Ennél unalmasabb olvasmányt még életemben nem hallottam. - közli, majd egy hangos szürcsölgetés után mosolyogva figyeli, ahogyan mind a három apróság egyetértően bólogat. - Akkor had meséljek én valamit nektek. Ez a történet egy vadászról szól és a legjobb barátjáról, akik gyilkosságok után nyomoznak. A tettes természetesen olyan kis szeleburdi démon, amilyenek ti is vagytok, csak hogy ő éppenséggel egy nagyon gyönyörű, fiatal nő. 

- Amilyen a mami! - mondja Kiara, mire az arcomra halvány, büszke mosoly rajzolódik ki. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, hogy Castiel az én és a feleségem történetét ecseteli éppen, amit a gyerekeim olyan kitörő figyelemmel kísérik, amit még az én olvasásaim alatt egyetlen egyszer sem tanúsítottak. Elnevetem magam, ahogyan eszembe jut Damon fenyegetése, aki mostanra már a másik legjobb barátommá nőtte ki magát. Persze a modora azóta is a régi, azzal a különbséggel, hogy az unokaöccsei és a keresztlánya az ő kőkemény szívét is meglágyította, így megtanult végre más mosolygási módszereket is nem csak a gúnyos vigyort, melyet többször láttam, mint Cass cseppet sem ízletesnek mondható teáit. És persze a legfontosabbat még nem is említettem. A feleségem, Katherine régi nagy álma teljesült, melyről csak később kaptam tudomást. Legnagyobb örömmel tölti el a tudat, hogy egy család édesanyja valamint, hogy végre gyerekkori kívánsága teljesült és süthet főzhet kedvére, mindemellett olykor segít vadászni is, így természetesen lelkekhez jut, melyet felhasznosítva Crowleyhez juttat, akit ugyan először meglepett a házasságunk, de mostanra már egész jól kezeli. Sőt, mi több, van amikor el is látogat, hogy a gyerekeimből kiváló démonkatonákat faragjon, amit persze nem engedélyezek, mert egy Winchester sosem fog Crowley seregébe beállni, de azért néha engedélyezem, hogy elcsevegjen velük a nagy betűs életről, Luciferről, a Pokolról, esetleg más lényekről vagy éppen fárassza őket a humorosnak nem mondható poénjaival, amiket ha meghallok borsódzik a hátam, ezért is oldalgok el olykor-olykor. Természetesen ne feledkezzünk meg az öcsémről sem, Samről, aki miután kiirtotta majd fél New York szellemraktárát elvette Vickyt, aki pár hónapra rá megajándékozta őt egy ikerpárral, akik habár nagyon hasonlítanak az anyjukra lányok lévén, de a zöld szemek letagadhatatlanul is a Winchesterek jellemvonását tükrözik. És ahogy néhanapján végig nézek a családomon, miközben a gyerekek Casst és Damont vagy éppen mindkettőt Sammel karöltve fárasztják és ahogyan rövid, lopott csókokat adok a Katherinnek, rá kell ébrednem, hogy ez az a család, amelyről kölyökkorom óta vészesen és ragaszkodóan vágytam. Rákulcsolom szerelmem kezére az ujjaimat, aki édes dorombolással bújik karjaimba és egyetlen szót ejt ki a finom, vörös ajkaival a nyakhajlatomba, azt amit az esküvőnk után pár nappal mondott ki először. Szeretlek! El sem tudom képzelni milyen lenne az életem, ha ők, a családom nem lenne nekem, nem lennék senki és semmi, csak egy nulla. Történetesen most már csak hasonló probléma sem töri a fejemet, mivel a körülöttem lévők, a szeretteim itt lesznek nekem mindig, örökkön-örökké.