Bűnbe esve - 1. fejezet

...Késés és élvezés...

James szemszöge:

Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk ismételgeti monoton hangon, még csak véletlenül sem elhibázva az ütemeket a karórám, mely feketén fehéren mutatja, hogy a szabó már megint késik. Még alig két hónapja a Herondale Ügynökség Kft. alkalmazottja, de máris egyhuzamban négyszer felejti el, hogy munkája van és az az első, máskülönben repül. Így is eléggé elnéző voltam vele szemben, hogy ennyiszer eltűrtem a késlekedéseit, de mentségemre legyen mondva, kizárólag apám tanácsa miatt, aki javasolta, hogy legyek kicsit megbocsátóbb és empatikusabb és értsem meg, hogy az újoncnak még bele kell rázódnia a dolgokba. A kétmillió dolláros kérdés viszont az, hogy mikor is fog ez megvalósulni? A jelenlegi állás szerint egyhamar egészen biztos nem. Kapkodó lépteket hallok odakintről, melyhez pillanatok múltán az irodám ajtaján lévő kopogás társul. Nagy levegőt véve hátradőlök a fekete bőrszékemen és magamra varázsolom a szokásos szilárd arckifejezésem, ami alatt egy jóval fáradtabb ember bujkál, aki alig alszik napok óta a rengeteg munka miatt. Úgy látszik, ezzel csak jómagam vagyok így, mivel egyesek még a késést is megengedhetik maguknak. Megint csak kopogást hallok a juharfából készült ajtómon.

- Ha csak nem érzed magad fakopáncsnak, akkor esetleg be is fáradhatnál! Viszont ha Paul vagy, akkor szerintem teljesen felesleges, ugyanis nem hinném hogy sokáig húznád itt az idődet! - szólítom meg az ajtó túloldalán lévő személyt, aki komótosan nyomja le a kilincset és lép be a helyiségbe. Sejtésem ellenére mégsem a tenyérbemászó képű Paul battyogott be, hanem az egyik modellem. Éppen a fellépő ruháját igazgatja magán, valamint a becsavart frizurájára vigyázva tipeg be, közben nagyon úgy tűnik valami igen fontos hírt fog közölni. Természetesen nem kerüli el a figyelmem hosszú combjának látványa, melyek egy fekete magassarkúban érnek véget. A szemébe nézek, s félredöntött fejjel figyelem a reakcióját, azonban ő meg sem mukkan. Elvörösödve tétlenkedik az íriszeimbe mélyedve. S habár eléggé kedvemre való ez a kis hölgy, de felettébb feszélyező a csönd, amely kettőnket körül leng. - Szóval miért jött Miss? - kérdezem a nőtől, aki bátortalanul elmosolyodik és ajkait megnedvesítve vesz egy mély levegőt és csak úgy kezd bele.

- Mr. Morgan az előbb hívta a titkárnőjét az úrnak, hogy igyekszik minél hamarabb itt lenni, de hatalmas dugóba szorult, ezért teljességgel lehetetlen, hogy perceken belül itt legyen. Így valószínűleg a ruhapróbák is elmaradnak, helyesbítve eltolódnak, nem igaz?

- Jól mondja hölgyem. - bólintok, majd felállok a székemből és az eddig hátam mögött elterülő hatalmas ablakkal szemben helyezkedem. - Legnagyobb reményeim szerint Paul a lehető leghamarabb kikerül abból a szörnyű dugóból és végre munkához lát. Teljesen le van maradva a tervekkel és nem repesnék az örömtől, ha nem idejében adnánk le a nyári kollekciókat.

- Igen, az szörnyű volna. Ráadásul még a jövőhónapi ruhák sincsenek rendesen ránk mérve. - közli, mire a szemöldököm a magasba szalad. Fintor ül ki az arcomra, miközben azon elmélkedem, hogy vajon Paul mi a fenét csinált addig, amíg itt teng lengett és rótta az oda vissza köröket a folyosókon. Ez az a kérdés, melyre még én sem tudok választ adni. Megfordulok és az íróasztalomra támaszkodva nézek a nőre, aki továbbra is vörösben tündöklő arccal figyel engem, s nem kerüli el a figyelmem, hogy néha néha elkalandozik a tekintete. Természetesen nem lepődöm meg ezen, az összes modell egytől egyig, aki csak itt dolgozik, bár talán még a szélesebb kör is csupa kis szajha, akiknek máson sem jár az esze, mint a riszáláson és az esti kielégültségen. No persze, a jelek szerint eme hölgy sem egy kivétel. Félmosolyra húzódik a szám, ahogyan tekintetem megállapodik kerek, formás mellén, melyet kiemel a ruha V alakú kivágása. 

- Ez igazán sajnálatos. Mint mondtam, amint megérkezik Paul, a kezébe veszi a dolgokat. Ha mégsem, nos, azt majd én elintézem. Rendben cica, ha nincs egyéb mondani valód, akkor mehetsz! - adom ki útját, miközben az asztalom szélére helyezem félsúlyom, s figyelem, ahogy megdöbbent arca megrándul.

- Holland. - szólal meg váratlanul, mire a szemöldököm ráncba rándul. 

- Hogyan? 

- A nevem Holland, nem cica. - mondja, mire összeszorítom a számat. Had ne mondjam, hogy legkevésbé sem érdekelt a lány neve. Nem tagadom, nagyon gyönyörű és az alakja nyálcsorgatást kíván maga után, de még egy ilyen csábos nő sem mondhatja meg nekem, hogy hogyan szólíthatom és hogyan nem. 

- Nem kérdeztelek angyalka. - válaszolom, miközben figyelem, ahogy egyre dühösebb képet vág. Cáfolnám, ha azt mondanám, nem tetszett az elém táruló látvány és habár roppant aranyosnak találtam, ahogy durcásan rám emelte szikrákat szóró szemeit, mégsem tudtam teljes mértékben rá koncentrálni. Az agyam belső mivolta már épp azon törte magát, hogy elképzeljem miként fogom kielégíteni a kis örömlányt. Bő félóra elteltével újra kopogtatnak, ezzel megzavarva egy másik céggel kötött üzlettel való prezentációmat, melyen egy ideje már szorgalmasan dolgozom. Mindenféle tessék vagy szabad nélkül lép be az irodámba az, akit tulajdonképpen a legkevésbé szerettem volna a mai nap folyamán látni. Megfeszítem az államat, majd a tollat a papírra téve ráemelem a tekintetem. A férfi irritáló rekedt hangja belengi a helyiség kellemes mivoltát, ahogyan épp valami undorító kifogást keres arra, hogy valójában mi is az újabb késésének kiváltó oka. 

- Uram kérem, ne haragudjon, de ez a fránya dugó kiszámítatlan volt. Teljesen váratlanul ért az, hogy útjavítás miatt a forgalom nyüzsgése jóval lassabban zajlik, mint ahogy egyébként szokott. - jártatja a száját, közben erősen gesztikulál a kezeivel is, mintha úgy mellesleg a szóból nem értenék. Közömbös arccal figyelem, ahogyan előadja a színjátékát, ami ugyan senkit nem érdekel, ellenben azzal, hogy a ruhákkal még mindig nem készült el. Holott azt már több, mint egy hete be kellett volna, hogy fejezzen. 

- Paul, mondja csak, szeret itt dolgozni? - teszem fel neki a kérdést, melyre megrökönyödve figyel s bambán vakargatja meg a fejét, gondolkozva a válaszon. Természetesen nem azért kérdeztem, mert éppen ennyire ráérek vagy fizetésemelésen töprengenék a szabóval kapcsolatban, koránt sem ez volt a célom.
- Igen, persze. Szeretem a munkámat.
- Remek. Ennél már csak az lenne jobb, hogy ha azt normálisan el is végezné, ugyanis a hanyagsága több, mint felháborító. A késései még hagyján, habár afölött sem hunyok szemet, de az, hogy ennyire le van maradva a munkával felveti bennem azt a kérdést, hogy mit csinált maga itt két hónapon keresztül?
- Elnézést kérek. Megpróbálok igyekezni ezentúl. - hajtotta le bűnbánóan a fejét, közben a kezeit ráérősen ropogtatta.
- Megköszönném. És még valami, ha valahová belépünk nem csupán kopogni kell, hanem a választ is meg kell várni. Csak, hogy tanítsak magának egy kis illemtant, ha már ehhez is ennyire rest. - kulcsolom össze a kezeimet, amiket az ölembe ejtek s csak úgy várom, hogy végre kifáradjon a munkakerülő. Bólint, majd az ajtó felé igyekszik s azt maga mögött hagyva, legnagyobb reményeim szerint munkához lát. Újra kézbe fogom a tollat és folytatásra buzdítom magam a prezentációt illetően. No igen, milyen jó is lenne, ha ezzel mihamarabb elkészülnék, hogy végre magam is szemügyre vehessem mit össze bénázik Paul és ha nem megfelelő a munkája, illedelmesen kinyitom az ajtót és viszontlátás. Pontosan tizenkettő órát ütött a vekker, amikor Erica, a titkárnőm közölte, hogy mihamarabb fáradjak ki, mivel az ebédem elkészült. Kimért, lassú, de mégis határozott léptekkel haladok az ebédlőbe, hogy ott kényelmesen eltudjam fogyasztani a meleg ételt, melynek fűszeres íze mindig a gyerekkoromat engedi meg feleleveníteni előttem, amikor még én is a világjárók szűk csoportjához tartoztam. A szüleim évek óta országról országra, államról államra utazgatnak kényük kedvük szerint, míg én az öcsémmel Herondale Ügynökség Kft.-t irányítjuk. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy nekem talán ez az élet kényelmesebb is, mint a folytonos utazás, amit nem mintha nem szeretnék, mert élvezetes, látványos és eléggé esztétikus, ahogyan magával ragadnak a város, a népek szépségei, viszont jobban foglalkoztat a siker és a nők, mint az épületek és szokások. Előzmény nélkül helyet foglal előttem az öcsém és teljesen magától értetődőnek veszi, hogy mindenféle köszönés vagy bármi nélkül belekortyol az italomba.
- Bocs bátyó, ez kellett most nekem, teljesen kiszáradtam. - vigyorog, közben felfedezem a pohár szélén lévő vörös foltot, mely minden bizonnyal a nője ragacsos rúzsa lenne, mely az ő szájára is rátapadt. Elhúzom a számat ezalatt pedig Nate elé tolom a csészét.

- Had ne kérdezzem meg, hogy miért van a poharam szegélyén rúzsfolt. Haver, mikor akarod már dobni a csajt? Akkora egy cafka, hogy keresve se találnál nagyobbat. Mármint rendben, megdugod, kiélvezkeded magad rajta, de hogy még barátnődnek is fogadod! Ízlési szinted egyenlő a nullával, sőt, talán sikerült a mínuszokhoz esni. - sóhajtok, közben erősen töprengek azon, hogy vajon mit ehet az öcsém azon a kis szajhán. A modellek egytől egyig szexre vágyó ribancok, akiknek habár tökéletes a testük, mégis az ész híján vannak és, hogy miért kell egy ilyen Natenek? Vagy azért, mert magától értetődően egy barom és egy szintre került vele vagy pedig mert tényleg kedveli, aminek okát magam sem értem. De itt nem is az ürügy a lényeg, az jelentéktelen, viszont felvetődik bennem a kérdés, hogy hogyan tudja elviselni azt a sipító hangot, amit ha meghallok késztetést érzek a menekülésre. Ennek dacára ő mégis eltűri, ahogyan a rózsaszín mézes mázos világát is. Azt hiszem nem tévednék sokat, ha a csajnak még a tamponja is babarózsaszín árnyalatokat öltene.
- Mondja ezt az, akinek a bigék inkább szexrabszolgák, mintsem barátnő.
- Ugyanakkor tisztában is vannak vele, hogy milyen vagyok. Az ő döntésük, én nem kényszerítem őket, olyan vagyok számukra, mint a drog. És ez így van rendjén. - húzom aljas vigyorra a számat, míg Nate egyszerűen csak rám hagyja a dolgot. - Ha már beleköptél, idd is meg, én befejeztem az étkezést. - biccentek a pohárra, amelybe nem túl kulturáltan bele ivott. - Azt hiszem ideje mennem, ellenőriznem kell, hogy az a semmirekellő normálisan végzi-e a munkáját vagy csak a levegőbe beszélt-e a minap. - állok fel az asztaltól és az öltözőkbe veszem az irányt, ahol legjobb tudomásom szerint éppen a méreteket veszi le a lányokról.

Holland szemszöge:

Manapság egyre gyakrabban történik meg velem, hogy pocsékabbnál pocsékabb kedvvel ébredek és fekszem, persze magától értetődően ez alól a mai sem különb egy szállal sem. Kezdve azzal, hogy sikerült magamat túlteljesítenem és elkésnem a munkahelyről, ezért őrült módjára kapkodtam és száguldottam be, hogy megtudjam tartani az állásomat és ne legyek állandó főcélpont, aki szemet szúr a főnöknek, ahogyan szegény Paul. Természetesen a hajamat sem sikerült idejében megcsinálni, ezért ott helyben kellett valamit tenni a fejemen található szénaboglyával, hogy viszonylag tűrhető állapotba hozzam, ebben természetesen segítségemre volt a barátnőm is, akinek az volt a legnagyobb problémája, hogy a sminkje elmosódott a hőségtől. Nyilvánvalóan így volt, még ha én egy foltot sem láttam. A hajam göndörítése közben toppant be pont Erica, aki pont nem ért rá arra, hogy átadja Mr. Herondalenek Paul üzenetét, ezért nekem kellett megtennem. Eleinte szégyelltem, hogy így tipegek be az irodájába, de mivel nem tett megjegyzéseket rám, ezért megnyugodva hadartam el a mondanivalóm, aztán valami láthatatlan mágnes segítségével mintha odaragadtam volna. Álltam, mint egy szerencsétlen ott és fülig pirulva bámultam meg a tulajdonfőnökömet, akiről aztán mindent hallani csak jót nem nők terén, de ennek dacára mégsem tudtam csak úgy ott hagyni. Azonban az idegesítő megnyilvánulások kihoztak a sodromból és mielőtt még kikeltem volna magamból ott hagytam, illetve ő rakott ki, de ez részlet kérdése. És mire az ember azt gondolná, hogy ez csak a kezdet, hát nagyot téved. A szabó megérkezése után valamennyien eszeveszett készülődésbe kezdtek, velem ellentétben, aki búval bélelt arccal bámult maga elé és próbált valamelyt a szép dolgokra gondolni, de mint kiderült, ez nem egészen olyan könnyű, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember. Gondoljak a szüleim távollétére, akik már kitudja hányadjára mennek Párizsba pusztán azért, hogy a szerelmesek sétáját húszezredjére is megtegyék? Vagy arra, hogy ma egy Jessica által szervezett randira vagyok hivatalos, amihez annyi kedvem sincs, amennyi valójában megengedett lenne? Fölösleges próbálkozás.
- Mosolyogj már, legalább egy picit! - szökken oda hozzám a legjobb barátnőm, Jessica, majd teljesen az arcomba nyomja a képét. - Lássam a sárga fogaidat! - vicsorog, mire én egy halvány mosolyt villantok felé. Vörös hajtincseit kezével fölborzolja, majd szépen ívelt ajkai felé helyezi, mintha bajuszt szeretne azzal mutatni. - Holland, legalább egy picit nevess már! Tudom, hogy mostanság mindig két bal lábbal kelsz, de ennyire nem lehetsz kedvetlen. Na majd meglásd, Jason mellett nem lesz alkalmad unatkozni! - hozza fel a mai nap során körülbelül két milliomodszorra a beszerzett randipartnerem, akiről tulajdonképpen semmit sem tudok azon kívül, hogy roppant helyes és vicces.
- Persze, nem fogok, amint megtudom, hogy ki is ő. - dünnyögöm,  melyet Jess egy kacsintással reagál le. Természetesen ő mindent tud a fickóról, de mindenesetre egy szót sem mond róla, ami vagy azért van, mert nagyon titokzatos a srác és szeretné velem megismertetni vagy csupán, mert annyival lehet őt körülírni, hogy sármos és humoros. Köszönöm, azt hiszem ezzel máris elérte, hogy teljesen beleszerelmesedjek. Na persze.
- Már meséltem róla.
- Én valamivel részletesebb leírásra gondoltam. - kacsintok rá, közben egyre fogynak a modellek, akiknek még le kell mérnie Paulnak a méretét. Úgy terveztem az utolsóként állok be a sorba, azonban minél hamarabb túl akartam lenni rajta, hogy később ezzel se legyen baj, ezért pofátlanul betolakodtam a sor legelejére. Nem kellett attól félnem, hogy netalán rossz néven veszi valaki, mivel valamennyien azon az állásponton voltak, hogy aki megy az megy, aki meg nem, az beáll a társalgók körébe és a lelket is kibeszéli magából. Történetesen én nem szándékozom csatlakozni hozzájuk így benyitok a helyiségbe, ahol a méreteket veszik le. Olyannyira kedvetlen vagyok, hogy még a pumpa sem megy fel bennem, amikor megpillantom az ablak előtt, keresztező karokkal lévő főnököt, aki elég elmélyülten beszél Paullal. Őt ismerve valószínűleg még mindig a reggeli késésén van fennakadva, amit igazán nem értek. Talán még nem szorult dugóba? Meg kell mondjam igazán nem értem miért van ennyire kiakadva a férfira, mikor az tényleg jóindulatú és lágyszívű, legalábbis így ismertem ki az itt léte alatt. Illedelmesen köszönök mindkettejüknek és kecsesen ringatva a csípőmet sétálok Paul elé, aki továbbra is Jamesnek magyaráz, azonban az érzékelhetően úgy tesz, mintha meg sem hallaná, amit a másik mond. Tuskó. 
- Mi lenne, ha nem csacsognál annyit és végre nekilátnád levenni a hölgy méreteit, nem igaz cica? - kérdezi tőlem láthatóan szándékosan ingerelve a becenévvel, mellyel a minap ajándékozott meg. Összevonom a szemöldököm és tőlem telhető legszúrósabb tekintettel nézek rá, mire ő váratlanul elneveti magát. Paul közelebb lép hozzám egy talpig vörös színű báli ruhában a kezében és meg kér, hogy próbáljam föl. Mivel öltöző nem igen volt a szűk helyiségben, ezért kénytelen voltam előttük levetni a farmerom és a halvány barackszínű nyári toppom. És habár próbáltam nem szégyenlősködni amiatt, hogy éppen fehérneműre vetkőzöm előttük, megkíséreltem arra gondolni, hogy már többször láttak engem bikiniben, amikor éppen abban kellett kivonulni a kifutón, még ha el is vesztem a tömegben a többi lány között, egy voltam közülük. Ezzel szemben most a jég kék szempár az én fedetlen testrészeimre tapad, szinte égeti a bőröm, ahogyan csöppet sem szégyellve méreget. Arcomon piros rózsaszirmokként terül el a pír, s mindeközben felgyorsult szívverésemnek köszönhetően elkap a pánik, hogy talán szívinfarktusban fogok meghalni a rohadék főnökömnek köszönhetően, aki attól eltekintve, hogy mennyire goromba, frusztráló, bosszantó és kicsapongó, mégis valami érthetetlen okból olyannyira elkap a pironkodás, hogyha a közelében vagyok, hogy azt már szinte röstellem.

- Jól vagy Holland? Egészen kipirultál! - pillant rám Paul míg én kedvesen mosolyogva megrázom a fejemet, miszerint gond egy szál se, azonban nem tudom figyelmen kívül hagyni Mr. Herondale szemérmetlen vigyorát, mely szinte levetkőztet. Amint sikerül felvennem a ruhát, önkéntelenül is végig simítok a selyem csúszós puha mivoltán. Paulra pillantok, aki éppen szaporán kutat valami után, ami jelek szerint olyan nehéz volt, mint tűt keresni a szénakazalban, csak, hogy most éppen azt keresett, tűt. Csak éppen szénakazal nem volt, ahelyett egy hatalmas épület, melyben, ha szerencsénk van, talál legalább egyet, hogy feltudja tűzni a ruhát a megfelelő helyen. - Egy pillanat és itt vagyok. - sasszézik ki fürgén még mindig kutatva. Elmosolyodom, ahogy elhagyja a helyiséget, viszont nem gondoltam bele, hogy ez mivel jár, pontosabban kivel jár. Jamesre fordítom a tekintetem, aki a szemembe mélyedve lép közelebb hozzám.
- Aranyos fickó ez a Paul, ugye? - kérdezem, mire ő felvonja a szemöldökét és újabbat lép felém.
- Szerintem inkább végtelenül szerencsétlen. - válaszolja, mire önkéntelenül is kiszakad belőlem a nevetés. - Tetszik ez a ruha! - simít végig a fedetlen hátamon, amire össze kell, hogy szorítsam az állkapcsom, különben jól esően felsóhajtok.
- Nekem is. - jegyzem meg és próbálok szembe fordulni vele, azonban a hátam közepéről a derekamra csúszik hatalmas tenyere. Benn akad minden szó, melyet kiejtenék a számon.
- Úgy értem rajtad tetszik ez a ruha, cica!
- Ön nagyon fárasztó Mr. Herondale! - hirtelen felrántja a fejét, izzó pillantással néz rám.
- Ön pedig nagyon elragadó Miss! - közelebb húzódik - Szeretném, ha...- a ruhát feltűrve ujjai feltáncolnak a combom belső íve mentén egész az ágyékomig. Összerándulok, ismeretlen erő mar belém, amely afféle kötélként szorítja össze a testem és önti el forrósággal. Úgy érzem James minden egyes érintése felér egy perzseléssel, amely minduntalan a bőrömön lüktet vörös lángrózsákként tükrözve. Megkísérelem eltolni őt magamtól, azonban meg is bánom, mivel hirtelen a hiány érzése megőrjít. Apró nyögéseim kíséretében érinti meg a fehérneműm keresztül is érezhetően tüzes csiklóm, melyen lassú, finom köröket ír le, közben másik kezével erőszakosan a gyönyörű, hosszú ujjai fogságába ejti a mellem. Átkarolja a derekam, miközben erősebben morzsolgatja az érzékeny pontot, amitől szinte már megőrülök. Hüvelykujját a bugyim szegélyén lévő csipkesorozat peremébe akasztja és lassan húzni kezdi lefelé, egészen addig míg nemes egyszerűséggel ki nem lépek belőle. Egyik kezén lévő mutató ujját hirtelen a számba dugja, ami eléggé váratlanul ér, ezért picit ráharapok, mire ő felszisszen.
- Ne harapd cica, szopd! - mormogja, mire kiszárad a torkom, mégis eleget teszek a kérésnek és nyelvemmel is igyekszem a tőlem telhető legjobban teljesíteni. Ő ügyességem okáért felhagy a kínzással és a másik kezét illetve a mutató és középső ujját belém mélyeszti. Mély, rekedt morgást hallat a fülemnél. - Te aztán nedves vagy! - Ujjaival váratlanul akcióba lép és ki be kezdi mozgatni, először lassan, szinte kínzóan, majd hirtelen gyorsabb tempóra vált. Megnyikkanok, ami egy halkabb sikításnak is elmegy, azonban ő két ujját is a számba tuszkol, hogy azzal foglaljam le magam és ne törődjek azzal a számára semmit jelentő momentummal, hogy Paul bármikor beléphet az ajtón. Kezeimmel megkapaszkodtam a nyakában ezzel kényszerítve, hogy kényeztetésre bírja a nyakamon lévő érzékeny helyet is, melyet ő gond nélkül megtesz. Érzékien nyalogatja izzadságtól csillogó perzselő bőrömet, míg olyan gyors tempót diktál a kezével, hogy a gyönyör kapuja felé kezdek közeledni, amivel mintha ő tökéletesen tisztában is lenne, behajlítja a hüvelyemben lévő két ujját ezzel engedni, hogy a mámor kéjes oltárán áldozva kezére élvezzek. Kihúzza belőlem ujjait, melyről lenyalja a nedvemet majd egy utolsó pihe csókot ad a vállamra. Szaporán nyúlok a bugyimhoz, melyet gyorsan magamra húzva csillapítom a zihálásom. Az ébenfekete hajú férfira nézek, aki éhes szemekkel nyalja meg ajkát ezzel is az őrületbe kergetve, azonban hamar abbamarad a pihegésem, amikor hirtelen betoppan Mr.Morgan. Jamesre pillantok, aki váratlanul rám kacsint és széles vigyorra húzza a száját, majd visszatér eredeti valójához és a szabóhoz intézi szavait.
- Nos, azt hiszem sikerült ráébrednem, hogy miért késel el folyton. Véleményem szerint egy pillanat, amit te kértél az egy perc, maximum kettő, de még ha három is lenne, egész biztos, hogy nem egy negyedóra.